Keresés ebben a blogban

2018. május 23., szerda

Nemzeti bárgyú

Idén január 10-én tettem föl a Jóreggelt Európa című blogomra az alanti néhány sort és a hozzávaló képet:

Láttam egy képet, idetettem. Harmadszor írom le, amit először májusban rögzítettem. 2017. május 20-án.

"Eddig egymillió-ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, ami minden eddiginél magasabb részvételt jelent, „ilyen még nem volt”. Ez sokkal több, mint amennyien a baloldalra szavaztak 2014-ben, és sokszorosa annak, amivel a Momentum „megfúrta az olimpiai pályázatot” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Sopronban."

Ezt mondta egy parlamenti államtitkár, egy olyan párt katonája, amelyik párt évtizedek óta többet hazudik, mint ahányszor levegőt vesz, amelyiknek a kérdései is hazugságok, például ebben a bizonyos levelezésben.
De én most abból indulok ki, hogy ez igaz. Elvégeztem egy számítást, ideírom az eredményeket, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen tévedhetek a számokban, de nem nagyságrendileg. Azaz majdnem pontosak az adataim.
Ez a papírmennyiség nagyjából 32 tonna. Ha egymásra helyeznénk az összes levelet, az körülbelül 3150 méter magas tornyot képezne. Lévén ez képtelenség, el kell osztani, mondjuk 3 méter magas oszlopokra, ez 1050 ilyen oszlopot jelent. Préselve.


MTI Fotó: Bruzák Noémi


Ez a kétlábon álló jellemtelenséghalmaz azt állítja, hogy most 2 178 320 postai úton érkezett lapot tárolnak ott mögötte. Azaz sokkal többet, mint amennyivel a számításokat végeztem.
Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy nagyságrendeket. Akkor legalább valaki mutassa be a helyes számítást. De addig? Marad az arcátlanság felsőfoka.

Csak azért nem ostorozom magam, milyen lassú vagyok és mennyire nehézkes a felfogásom, mert akkor tényleg mindössze az volt a szándékom, hogy egy nyilvánvaló és ostoba hazugságra hívjam fel a figyelmet. De ez a tény sajnos nem szolgál mentségül arra, miért nem tettem föl egyszersmind a kérdést: mire jó ez. Úgy értem, kinek milyen hasznot hoz. Azt ugye bízvást kizárhatjuk, hogy ennek az akciónak a kivitelezői között volna akárcsak egyetlen egy, aki úgy gondolja, kérdéseket tesznek föl, és őket érdeklik a kérdésekre adott válaszok. Ezek kivétel nélkül rendkívülien buta emberek, de ennyire azért nem. Jó. Akkor? Népszerűbbek lesznek? Szereznek akár egyetlen újabb hívet is? Bizonyítják, hogy itt demokrácia van?
A hívők, a szerencsétlen, mélysötétségben tartott birka nép ettől a levéltől nem lesz még rajongóbb, különben is elég a rajongás eddigi mértéke. Aki eddig nem tartozott a bégető nyájhoz, ettől a levelezéstől nem fog beállni. Magyarországon az írni-olvasni tudók eddig is tisztában voltak azzal, hogy pártunk és kormányunk a magyar történelem legundorítóbb hígfolyós képződménye, a "konzultáció" nem növeli az émelygést, a külföldi politikusoknak nincsenek ugyan meghatározható reakcióik (ahhoz túl gyenge az inger), de azt ott is tudják, hogy ez az akció része egy elmebajos rendszernek.
Lehetne egy olyan okot találni, hogy az országot a hatalmas ülepe alatt tartó, betegagyú alak egyik kényszerképzete szerint rengeteg pénzt kidobálni fölösleges vagy káros dolgokra az olyan, amilyet az úri osztály csinált, ahová ő mindig tartozni szeretett volna, és ő ilyennek véli az úri viselkedést. Ez megalapozott, értelmes magyarázat lehetne, de túlságosan nyakatekert változata a dorbézolásnak, csak van valaki abban a körülötte tenyésző csürhében, aki ennél élvezhetőbbet is ki tud találni.
Szóval miért?
Lehet még az is, hogy ez belekerül nem tudom hány milliárdba, abból valamennyit valaki elzabrál, és odaadja a csúti kezdetlegesnek, ahogy az különben is mindig szokás. Ezzel nem az a baj, hogy mindenki ki tudja számolni, mert a hordóhasú kislétszámút igazából sosem foglalkoztatta, tudja-e mindenki, mennyit rabol el a mások pénzéből, hanem hogy ez tényleg sokba kerül, nem lehet elég nagy a haszon.
Mindinkább hajlok arra, hogy a puszta károkozás egy emelkedett és rafinált indoklás volna erre a tevékenységre. Ezek egyszerűen olyan baromian nyálcsorgató hülyék, hogy nem veszik észre, az akciónak még az ő végtelenül primitív világukban sincs semmilyen értékelhető következménye.