Azt ígértem, nem írok többé futballról. Poénkodhatnék, hogy nem is arról írok, mert a magyar csapat valami más játékot játszik, dehát tényleg nem a futballról írok, hanem az én végtelenül szánalmas országomról.
Három hírportált nézek rendszeresen, ebből az egyik az Index (a másik kettő a 444 és a 24.hu). Idemásolom, mit írtak (ráadásul ketten) a portugálok elleni meccsről:
Így ki lehet kapni
Nem ütött még 30 percet az óra, mikor teljesen megváltozott a meccs: Priskin lekönyökölte Pepét, a holland bíró egyből pirossal kiállította. Az ismétlésből nem lehetett ember a Fradi-stadionban, aki ne ismerte volna el, szándékos volt. A csatár biztosan nem akart ütni, ekkorát végképp nem, az egész valahogy túl jól sikerült, vitathatatlan, hogy a kiállítás jogos volt. Még akkor is, ha Pepét találta el - másnak valószínűleg nem is ment volna oda így Priskin, és nem is próbálta volna megtaposni, amint azt most tette. A védő szemöldöke felszakadt, de tudta folytatni gond nélkül...
Hogy milyen jók voltunk 10-en, azt bizonyítja, hogy a 93. percben egyenlíthettünk volna, legalábbis Fiola hat méterről fejelhetett, de csak a kapus kezébe. Más kérdés, les volt, nem adták volna meg, de a lelkesedés és a szervezettség szép helytállást eredményezett. Most nem lett 3-3, mint az Eb-n, de ha tizenegyen vagyunk végig, az iksz simán összejöhetett volna megint, sőt...
Satöbbi. Mondtam már, én nem egyenlíthettem volna ki, és az sem lehet, hogy tizenegyen vagyunk végig, mert a két fiammal és az ő családjukkal együtt is csak kilencen vagyunk... Hallgattam már német, olasz, francia, angol és spanyol meccsközvetítést, sőt portugált is (a brazil válogatott meccséről), de soha nem hallottam, hogy a sportriporter többes szám első személyben beszélt volna a pályán játszó csapatról - jó, portugálul nem tudok elég jól ahhoz, hogy mindent értenék. Akkor sem bírtam ezt a családias érzelmű ordítozást, amikor még nem undorodtam a magyar futballtól.
Hány stadionnyi milliárdot kell még elrabolni négymillió éhezőtől, mennyivel kell emelni az enbékettes futballisták így is milliós fizetését, hogy az újságírás legalább a tárgyilagosságig hátráljon ennek a baromian tehetségtelen, ostoba bagázsnak a megítélésében?
Hány háztömbkörüli primitív focista kell még a magyar kormányba, hány párszázas közönség a "bajnokik" nézőterére, hogy a véleményformálók (brrr!) megértsék, taknyon csúszás, amit tesznek a magyar futballal?
A csatár biztosan nem akart ütni, ekkorát végképp nem, az egész valahogy túl jól sikerült...
Hogy mi van? Túl jól sikerült, tetszett? Aki ilyet leír, az mit néz? Tényleg nem látja, hogy az a rosszarcú alak, akiről üvölt a gyűlölet, a rosszindulat, az agresszió, az legföljebb azt sajnálja, hogy ilyen kicsire sikerült? Pepe belefejelt a könyökébe - ezt is olvastam. Tetszik emlékezni Woody Allen mondatára: az egyiket az állammal öklön ütöttem, a másiknak a térdébe belevágtam az orromat...
Tetszett már látni Ronaldót játszani a Real Madridban? És azt össze tetszett hasonlítani azzal, amit itt produkált? Nehéz megérteni, amit mindenki ír és mond, aki valamit ért ehhez a játékhoz, hogy a futballt már régen klubokban játsszák magas szinten, a különféle válogatott meccsek azok a kötelező penzumok, amikhez illik jó pofát vágni (ez már a legutóbbi két világbajnokságra is jórészt érvényes). A minapi portugál válogatott meg az Európa-bajnokságot nyert is hiába nevezne be a Bajnokok Ligájába, a selejtezőkön sem jutna túl. Úgy sem, hogy abban a játéksorozatban Ronaldo a hazai válogatottban játszik. Félreértés ne essék, nem ítélem el ezeket a játékosokat, amiért a kereskedelmi értéküket a hazafiúi elé helyezik, inkább megértem. Nem, nem. Eszemben sincs azt állítani, hogy ezek olyan értelmesek volnának, vagy hogy az olvasottságuk, a felkészültségük vezérelné őket. Hogy Montesquieu-t tartják irányadónak, hogy elsősorban embernek érzik magukat és csak azután valamely nációhoz tartozónak. Egy fenét. Nem valószínű, hogy akár csak a legokosabbak közülük elgondolkoztak volna, mit tett eddig az emberiséggel a hazafiságnak becézett nacionalizmus, hány háborút robbantott ki, hány millióan haltak meg a zászlólengető melldöngetés következtében. Egyszerűen csak aszerint élnek, amit a körülöttük lévő világ diktál. A kereskedők igen kevés jótéteménye közül a legjobb és legnagyobb, hogy tevékenységük következtében a legfejlettebb országokban szép lassan ki fog múlni a vallás és a hazafiság.
Egy gyenge, félgőzzel és félszívvel sem játszó futballcsapat pontosan annyira verte meg a kalandozó magyarok erkölcsi és kulturális szintjén vagdalkozó itteni csürhét, amennyire kellett.
Kéretik abbahagyni a miniszterelnök zsigerileg és titokban mindig is vágyott seggnyalását, amit ilyen módon lehet gyakorolni, hátha így nem veszik észre.
Mert azt mégsem gondolhatom, hogy sportújságírók ennyire hülyék a szakmájukhoz.
