Költséget és fáradságot nem kímélve megkerestem egy kis híján 17 évvel ezelőtti jegyzetemet a Jóreggelt Európa című rádióműsoromból (dolgozott a zenei osztályon egy Györe Éva nevű csodálatos ember - remélem, él még, régen nem tudok róla semmit - ő írta le az élőadásban szalagra rögzített szövegeimet, azoknak írásbeli nyoma alig maradt, minthogy néhány soros címszavak alapján mondtam el őket, Éva beszédsebességgel tudott gépelni). Azért kerestem meg, hogy mielőtt megtépem a köntösömet és hamut szórok a fejemre, mutathassak valami enyhítő körülményt, miszerint nem voltam mindig olyan ostoba, mint két nappal ezelőtt.
Pénteken idepiszkítottam a saját blogomba egy olyan nyomtatott gusztustalansággal, amihez képest egy meztelen csiga az ő váladékával az étvágygerjesztő italokkal vetekszik. Le is vehetném, de most minek tennék úgy, mintha mi sem történt volna, mikor történt: néhányszáz vagy néhányezer ember már elolvasta (de ha csak egy, akkor is), csináltam megint egy marhaságot, nem az elsőt és remélem, nem az utolsót.
Arról van szó, hogy a Szőcs Géza nevű hájgerincű szétfolyó leírt mindenféle betveket versformába szedve, és én azt közhírré tettem, mondom, mindegy, hány olvasó elé tárva ezt a rohadványt.
Megmutatom, mit mondtam 2001 januárjában a rádióműsoromban:
"Most tényleg, vegyük csak ezt az egy esetet, amilyen
fogadtatást adtunk egy festett hajú táncoskomikusnak. (Ezen a festett hajún
gondolkoztam, hogy mondjam-e, mert olcsó és tapintatlan dolog valakinek a
külsejébe belekötni. Dehát az illető nem sánta és nem kopasz, hanem időről
időre a gesztenyebarna és a bronzvörös legkülönbözőbb árnyalataiban pompázó
hajjal jelenik meg a nyilvánosság előtt, amiből arra is lehet következtetni,
hogy ezek az árnyalatok tetszenek bizonyos, kiismerhetetlen periódusokban a
miniszter úrnak, meg arra is, hogy tehetségtelen a fodrásza. Ezek egyike sem
testi hiba, hanem önálló döntés következménye, és mint súlyosbító körülmény
megemlíthető az amúgy is érthetetlen tény mellett, miszerint egy kóros személyiségzavarral
kombinált exhibicionista mit keres a magyar politikai kirakatban, ahol különben
is csak kellő türelemmel viselhető el a választék.) Mert miről van szó? Egy teljesen jelentéktelen, jóval a parlamenti küszöb alatt álló párt sokféle negatív hajlammal sújtott elöljárója hazajön egy olyan kéjutazásról amelyet már régen különféle rendvédelmi szerveknek kellene vizsgálniuk, és hemzseg a repülőtér az én tiszteletreméltó kollégáimtól. Itt az előbb, még mielőtt elkezdtük ezt a műsort, azt mondtam a fiúknak, hogy ha én főszerkesztő volnék… aztán rájöttem, hogy az vagyok. Akkora példányszámban hallgatnak engem, amennyi olvasója egyetlen újságnak nincs, nekem miért nem jutott eszembe, hogy riportert küldjek a repülőtérre? Mert nem esemény. Sem hír-, sem szórakoztató értéke nincs. Jó, néhány újságíró jókat nevetett ennek a bárdolatlan, neveletlen, mindenféle emberi közlekedésre alkalmatlan, nagyképű alaknak a megnyilvánulásain, és talán ez is volt az adekvát reakció, de azért én nem küldök riportert valahová, hogy az jóízűeket röhögjön – meg azért sem, hogy úgy bánjanak vele, ahogy jobb érzésű smasszer sem szokott a gyerekgyilkossal.
Mi csináltunk hatalmas operettantrét egy jelentéktelen figurának. Bocsánat, a jelentéktelent visszavonom. Az a kártevés ugyanis, amit a mezőgazdaságban kifejtett áldozatos tevékenységeinek következtében még mindig tűrünk, igen jelentékennyé teszi."
Erről van szó. Mi teszünk kárt a közéletben azzal, hogy az ilyesmit egyáltalán meglátjuk, aztán továbbadjuk. Nincs kedvem most különféle súlyokat gyártani, aztán azokat a mérleg serpenyőire vetni, megállapítandó, melyik a súlyosabb, inkább csak úgy érzésre közlöm: ha nem vesszük észre az ilyen nyálzó seggnyalókat, azzal hasznosabban cselekszünk, mint a belőle kidőlő takonyfolyam közzétételével. Tudniillik nélkülünk is ismerhető ennek az egész ostoba rablógyilkos bandának a teljes immorál készlete, aki eddig is hányingert érzett, már nem fog erősebben émelyegni, akinek meg tetszik az ilyesmi, az úgyis reménytelen.
Úgyhogy bocsánat mindazoktól, akiknek én okoztam közvetett rosszullétet, ígérem, ilyet többé nem teszek.
