Keresés ebben a blogban

2016. július 19., kedd

A gyűlöletről

Ron Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta, hogy leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában. Erre egy Heisler András nevű fontosnak tartotta, hogy írjon egy levelet Laudernak.

"Azt írta, hogy vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni. Heisler szerint ugyanis a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik, Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként pedig a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban.
Az elnök azért jelezte, hogy emlékezetpolitikai kérdésekben a hazai zsidó szervezetek és a Kormányzat között vannak nézeteltérések. De hozzátette, a Mazsihisz következetes álláspontot képvisel, és folyamatosan lehetősége azokat a kormány képviselőivel megvitatni.
Heisler arra kérte a nemzetközi zsidó szervezet vezetését, hogy a magyarországi zsidósággal és az antiszemitizmussal kapcsolatos hiteles információkért mindig közvetlenül a Mazsihisz-hez forduljanak. Egyben felajánlotta a WJC vezetésének a szervezetének további együttműködését a világ zsidósága érdekében végzett rendkívül fontos munkához."

Én nem tudom, ki a fene ez a Heisler András és honnan szalajtották, csak azt tudom, hogy mindjárt elhányom magam. A primitív seggnyaló egy fajtája a jellemtelenségnek, ezt tudjuk, kis hazánkban nagy tömegekben fordul elő, régen és jól ismerjük.
De hogy  a Mazsihisz elnöki székébe egy ilyen szánalmasan buta ember kerüljön, az nekem új. Ilyen levelet természetesen tele gatyával szoktak írni. A beszarás pedig attól van, hogy mit szól Magyarország dagadtra hízott miniszterelnöke, ha meglátja Ron Lauder nyilatkozatát. Mit szól az Európai Unió egyetlen miniszterelnöke, aki többször többféleképpen manifesztálta a zsidók iránt való gyűlöletét, ami a benne tomboló általános gyűlöletből is kitüremkedik. Mit szól, ha ő, a Mazsihisz elnöke nem ír rögtön egy levelet, amiben benne van, hogy Ron Lauder hazudik.
Egy ilyen mértékig buta ember, mint amilyen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke csak abban reménykedhet (különben alapos okkal), hogy a gönci hordó formájúra hízott csúti jobbszélső még nála is butább.
Mert csak egy ilyen iszonyatosan buta ember nem veszi észre, hogy Heisler András ennek a levélnek a megírásával eloszlatta az utolsó, esetleg még megmaradt, szemernyi kétséget, miszerint valóban leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában.