Na? Tudták? Először arra gondoltam, ezt a címet
csak így magában fölteszem, de még idejében rájöttem, esetleg azt hiszik, hogy hülyéskedem.
Hogy ki akartam találni valami abszurd marhaságot, és most azzal traktálom a
nagybecsű közönséget.
Ünnepélyesen beismerem, én ilyet nem tudok
kitalálni, ha valami nagyon vadat akarok, akkor sem.
Ennek a szövetségnek van elnöke, most
nyilatkozott valami nagy horderejűt, nem bírtam elolvasni, nem a röhögéstől,
nem is a bosszúságtól, egyszerűen nincs időm ilyenekre. Magát újságírónak
képzelő jampec kimegy a helyszínre, „fölveszi az anyagot”, a magát
szerkesztőnek képzelő nyikhaj meg fölteszi mint hírt. Ez önmagában egy
förtelem, a szennyáradat, amibe lassan belefullad a szerencsétlen fogyasztó,
aki azt hiszi, értesül valamiről.
De hát nem csak ez a baj. Ehhez foghatóan
bosszantó ezeknek a szervezeteknek a léte. Egyrészt azért, mert az ilyesminek
általában van székháza, de minimum irodája, elnöke, főtitkára, területi
titkára, minden ilyen léhűtő előszobájában ül egy incike, akinek fogalma sincs
róla, mit kellene csinálnia, fizetések, fűtés, világítás és az ezekkel együtt
járó fontoskodás: ha egy falusi népbolt fel akar állítani egy ital- vagy
áruautomatát, nyilván nem kerülheti meg a Szövetséget, az véleményez, esetleg
engedélyez, mert az ilyen szövetségek szeretnek hatóságként viselkedni, és a
szerencsétlen, sokszáz éve megalázott és megfélemlített magyar zsellér oda is
járul az ital- és áruautomata szövetség elé, kegyeskedne neki engedélyezni egy
ilyen masina üzemeltetését. Másrészt azért, mert ezeknek a léte politikai
tényezővé válik azáltal, hogy a falusi futballista nevezi ki az elnököt és tart
avatóbeszédet, abban a hitben, hogy ezek a nyavalyások „rajongókat” szereznek,
azok meg hozzák magukkal a szavazókat.
Én híve vagyok mindenféle civil szervezetnek, de
ugye tudják, ez nem az. Ezekkel van tele az ország, bebújnak minden résbe, mint
a svábbogár, csak az illető ízeltlábúnál lényegesen kártékonyabbak.
