Keresés ebben a blogban

2018. július 18., szerda

Miheztartás végett

Ezt muszáj, ezt látniuk kell. Félő, hogy nem elég ismert ez a nagyszerű hely, ahol ez olvasható:

Felhívás!
  1. Politikusok, közszolgálati dolgozók, közfeladatot ellátók, kinevezett közalkalmazottak, választott társadalmi funkcionáriusok!
Az a dolgotok, hogy a magyarságért, a magyar emberek közösségéért tegyetek, ne magatokért! Ezért kötelességetek a Szentkorona Eszmét alkalmazni, és azt mindenkor, mindenkivel betartani és betartatni! Ne feledjétek!
  1. Magyarok!
Nektek az a dolgotok, hogy a Szentkorona Eszme szerint szemetek a választott emberek tevékenységén legyen! Jogotok, de egyben kötelességetek is az ellenállás joga – Ius Resistendi – szerint megakadályozni, hogy a Szentkorona Eszme sérüljön, vagy bármely vezetőtök a magyar nemzet ellen tehessen! Éljetek és tegyetek e szerint! A Szentkorona Eszme útmutatást ad az élet minden területén, hogy mi a teendő! Éljetek vele!
Budaörs, Csíki-dűlő 2017. Jégbontó (Böjtelő) havának 1. napján
Dr. Safáry-Kollár Lajos                                                                                         jogász, közíró

Jaj, a mű címét majdnem elfelejtettem:

A SZENTKORONA ESZME IGENIS ALKALMAZHATÓ A XXI. SZÁZADBAN (6. TÉTEL)

Előre néz! Nem mozog!

Na? Ez még mind rendben van? Hát akkor csak így tovább.

Olyan kártékony, hogy fertőzi a környezetét

Az első pillanattól fogva undorodtam tőle. Pedig tudom, hogy sokakat megtéveszt. Bizonyára ismerik azt a kifejezést, ami ugyanúgy germán eredetű, mint olyan sok más közhelyigazságunk: első blikk. Nálam az nagyon jól működik. Komolyan mondom, mióta élek, egyszer sem tévedett ez az ösztönszerű tulajdonságom. Meglátok egy embert, azonnal tudom, pozitív vagy negatív irányú a jelleme, azaz meneküljek anélkül, hogy meghallgatnám, vagy lehet akár jó is. Ha mondjuk öt százaléknál nagyobb arányban hallgattam volna saját magamra, egész gondtalan lehetett volna az emberekhez való viszonyom. De ezeket a dudvákat mindig megsajnáltam. Mentegettem, bizonyára találok benne jót is, nem tehet róla, nehéz gyerekkor meg ilyesmi - aztán viselem a következményeket.
Ezt itt el kell távolítani valahogy. Azt nem tudtam rögtön, hogy irtani kell, mert olyan kártékony, hogy fertőzi a környezetét. Azt még kevésbé tudtam, hogy valójában kiirthatatlan. Lehet, túlzásnak tartják a gondolattársításomat, de éppen most aktuális, ha helyes az értesülésem, éppen ma meglátogatja valaki országunk küldöttségéből a betlehemi Születés Templomát. Sok évtizede tudjuk (már aki veszi magának a bátorságot, hogy magához engedje ezt a tudást): Jézus nem Betlehemben született, abban az időben a város lényegében lakatlan volt. Dehát a Bibliában az áll, akkor pedig annál rosszabb az adatokkal igazolt valóságnak, minél többen szeretnék ismertté tenni, valószínűleg az is kiirthatatlan marad, az a Születés Temploma és kész. Pedig csak tudomásul kellene venni, esetleg másnak nevezni egy épületet, és felfogni azt a Bibliában ugyancsak olvasható tényt, miszerint Jézust nem teljesen véletlenül nevezték Názáretinek és nem Betleheminek.
Na jó, hát ehhez képest igazán nem nagy ügy ez itt. Undorító az igaz, megtévesztő is, sokan találják jónak, szépnek, rajongói is vannak. Pedig irtani kellene.

Különben virága kellemes illatú. Termése 8–11 cm hosszú, ívelten elkeskenyedő csúcsú tüskés toktermés, sok repítőszőrű maggal. Selyemkóró a neve, de hívják pamutkrepinnek, vaddohánynak, papagájvirágnak is.
Mérgező.






2018. július 13., péntek

A nacionalista szakszervezetis

Hááát. Nem is tudom. A minap írtam néhány mondatot a tanárok, az iskolarendszer esélyeiről. Most olvastam egy interjút a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) elnökével.
Négy évig fidesztag volt, és nem tartja szitokszónak a nacionalizmust.
Így nem lesz könnyű.
Történelem tanár volt, és minden évben elvitte az osztályát Erdélybe. Mert a gyerekeknek meg kell mutatni a székelyeket és a Felvidéket.
Ajjaj. Ezt az embert tetszett választani? Vagy kinevezték? Ez képviseli a tanárokat? Szervezi őket szak? Megkérdezte valaki, hogy miért kell a gyerekeket Erdélybe vinni? Mert a székelyek az igazi magyarok? Akiket itt látnak Magyarországon, azok annyira azért nem magyarok? Vagy azért, hogy tudják, ott is vannak magyarok? Amerikában is vannak. Angliában is vannak, Németországban is, közel egymillióan mentek el innen, amióta a fidesz kormányoz. 2006-ban, amikor ennek az elnöknek múlhatatlanul szükséges volt belelépni a fideszbe, mert annyira nem tetszett neki a rendszer, már akkor is a fidesz kormányzott. Mi tartott négy évig, amíg végre rá tetszett jönnie az elnök úrnak, hogy valami a fideszben sem tökéletes?
Még egyszer megkérdezem, miért kell a gyerekeket Erdélybe vinni? Hogy lássák, mekkora volt Magyarország? Hogy lássák, mekkora lehetne, ha visszacsatolnák? Mit jelent az elnök úr számára az a nacionalizmus, amit ő nem tart szitokszónak? Hogy Erdély Romániában van ugyan, de az ott élők magyarok? És? Jobbak, szebbek, okosabbak, mint a románok? És ha nem - mert az elnök úr nyilvánosan bizonyára nem ismerné be, hogy ő különbnek tartja a magyarokat mindenkinél -, akkor miért fontos az, hogy Romániában élnek ugyan, de magyarok? Miért arra kell nevelni (brrr) a gyerekeket, hogy szeressék Magyarországot és a magyar kultúrát és a magyarokat? Attól ők jobbak lesznek, szebbek, okosabbak? Különbek mindenkinél?
Jaj, hagyjuk ezeket, úgy is reménytelen. Nézzék meg a futball világbajnokságot, az miről szól. Szívükre tett kézzel, könnyes szemmel bömbölik a futballisták is, a közönség megfelelő része is a maguk nemzeti himnuszát, ölni tudnának, ha ellenük ítél a bíró, és ki kell vezényelni a katonaságot is, a rendőrséget is Franciaország összes nagyvárosába, mert vasárnap milliók fognak rombolni. Ha nyer a francia csapat, akkor azért, ha nem, akkor meg azért.
Ha valami használna a nemzetemnek s ártana egy másiknak, nem javasolnám uralkodómnak, mert elsősorban ember vagyok s azután francia; szükségszerűen vagyok ember s véletlenül francia - ezt 300 évvel ezelőtt írta Montesquieu. Háromszáz év. Ennyi nem volt elég egy magát kultúrnépnek tartó nemzetnek, hogy a saját országának szülöttjétől megtanulja, ő nem elsősorban franciának született, hanem állítólag embernek. Én ebben nem vagyok olyan bizonyos, midőn nézem az elődöntő utáni képeket a felvilágosodás bölcsőjében.
Azt tetszik kérdezni, akkor mit várok a magyarországi tanároktól? Akik a fent vázolt elnököt bírták megválasztani a szakszervezetükbe?
Semmit. Tényleg semmit.







2018. július 11., szerda

Tanárok

Tanárokat keresnek. Sokat. Gondolkoztam, hogy esetleg visszamennék tanítani, nyugdíj kiegészítésnek egész jó lenne. Vajon mennyi ideig tűrne meg egy iskola?
Annak idején néhány hónapig tanítottam, nem is tudom pontosan, meddig, az igazgató azt tanácsolta, közös megegyezéssel távozzam, az mindkettőnknek jobb lesz. Ugyanott tanítottam, ahol érettségiztem, az ország akkor legjobb gimnáziumában (azóta is mindig az első három között van). Beszéltem erről már többször, nem untatok most senkit tanári kirándulásommal, de egy-két apróságot azért előkaparnék.
Az egyetem gyakorló gimnáziuma lévén hozzánk jártak gyakorlatra a tanárjelöltek, a TTK-ról is, a Bölcsészkarról is. Volt köztük néhány jó tanár, egy-két kiváló is. Halálos biztonsággal lehetett tudni, hogy ők sosem lesznek tanárok. Egy göndörhajú, vékonyarcú fiúra emlékszem, földrajz szakosként jött vizsgatanításra. Már megvolt a geológusi állása, elmondta, mennyi lesz a fizetése, mikor milyen ösztöndíjjal mehet melyik egyetemre, és amikor azt mondtuk neki, hogy tanár úr, elnevette magát: nem vagyok tanár, még kevésbé úr, egy vagyok közületek. Ő jutott eszembe, amikor engem először szólítottak így - tanár úrnak jelentem. Nem készültem ilyesmire, de akkor gondolkodás nélkül visszaküldtem a helyére a hetest, és kértem, soha többé ilyet ne tegyenek. Ne álljanak fel, amikor bejövök az osztályba, és ne jelentsenek, úgysem tudok mit kezdeni az adataikkal. Egy lány a kötelező tiszteletadást említette, nekik egy tanár azt mondta, azért kell vigyázzba állni. Elmeséltem a véleményemet a tiszteletről, annak értékéről, ha az kötelező, valamint megígértettem velük, amint egyszer velem kapcsolatban eszükbe jut az a szó, hogy tisztelet, szóljanak, azonnal kimegyek innen és soha többé nem jövök vissza. Érdekes, azonnal értették. Azt is, miért nem feleltetek, miért nem íratok dolgozatot és miért nem osztályozok, hogyan tudom mégis róluk egyenként, mennyit ér a tudásuk. Hogy miért ők fontosak nekem és nem a kollégáim meg az igazgatóság (egyszer be akart jönni óra közben az igazgató, finoman bár, de kiküldtem, mondtam, majd szünetben, én most nem érek rá, én most a gyerekeimmel vagyok).
Könnyen jöttem el onnan, operatőri munkám megvárt, amíg tanítottam, csak éjszakai felvételeket vállaltam, volt két műsorom a Rádióban, nem szorultam rá a tanári fizetésre (azaz mégsem könnyen jöttem el, mert a gyerekek sírtak, a lépcsőházban kicsit én is, de ez nem ide tartozik). Nem tudom, mit tettem volna, ha abból kell megélnem, hogy gimnáziumi tanár vagyok. Pontosabban azt tudom, én mit tettem volna, én mindig mindenütt minden ajtót bevágtam, ahol nem hagytak békén, mikor bizonyos voltam benne, hogy nekem van igazam - de nem vagyunk egyformák.
A geológus is könnyen ment el. De vannak sokan, akik nem tudnak máshová menni. Van, aki nem alkalmas másra, van, aki nem is akar más lenni.
Elítélhető-e, aki megalkuszik? Marad, mert azt hiszi, nem tehet mást. Mostanában (és máskor is) arról szól minden, hogy ez a kormány meg a régebbiek is, és bezzeg a finnek. Nem tudom, hogyan történt az iskolarendszer létrehozása a finneknél, de nem nagyon hiszek a felvilágosult abszolutizmusban, hogy ugyanis jött egy jó politikus bácsi (néni akkor még ott sem jöhetett volna), és azt mondta, egy életem, egy halálom, én most az iskolát megreformálom. Kellettek ahhoz a tanárok. Azok a tanárok, akik tisztában voltak a munkájuk értékével és fontosságával. Ami akkor és ott nem volt semmivel értékesebb és fontosabb, mint most és itt például. Úgy képzelem, hogy annak idején például Finnországban az összes tanár előállította a maga felelős képviseletét, akik azt mondták a politikusoknak, értsünk szót. Mi tanítottunk titeket, és a jövő nemzedékeit is mi fogjuk tanítani, azaz nélkülünk ti mozdulni sem tudtok. Egy-két napig talán, de hosszabb ideig bizonyosan nem. Úgyhogy két eset lehetséges: vagy előteremtitek a feltételeink megvalósításához szükséges eszközöket, vagy beszüntetjük a munkát. Mindannyian egyszerre. Nincs sztrájktörvény meg a mittudomén milyen szükséges minimum ellátás, semmi sincs. Természetesen tárgyalás sincs, mert kompromisszum sem lehetséges, minthogy nem vagytok az ügyben kompetensek, nincs tárgyalási alap. Igen vagy nem, kaptok huszonnégy órát, ez egy kicsit sok, de iskolás korotok óta tudjuk, nehéz felfogásúak vagytok.
Valami ilyesmi.
Az óvodától az egyetemig van az országban körülbelül 150-160 000 tanítással foglalkozó ember (a pedagógus szótól undorodom, a tanár nem vezető, semmilyen módon). Börtöncella körülbelül 16-18000, azok is tele, ha az összes tanárt le akarják csukni, előbb el kell engedni 16 000 bűnözőt, akkor lehet bezárni az oktatók 10 százalékát. Mitől is tetszik ilyen mértékig beszarva lenni?
Ja hogy nehéz, mert nem mindenki ért egyet. Mennyi az a nem mindenki?
Jó, seggnyaló minden szakmában van, ostoba és primitív is. Hányan lehetnek? Én nem tudom, tessék felmérni az állományt. Ugye nem nekem kell megmondanom, hogyan kell ezt csinálni?
Nagyon rossz azt hallani, hogy a politika megalázza a tanárokat. Erre egyet tudok mondani. Ha hagyják, megérdemlik. 








2018. július 10., kedd

A büntetőtábor

Azt olvastam valahol, hogy itt a legutóbbi nyolc évben milyen szörnyűségek történtek. Hadd segítsek valamit tisztázni. Huszonnyolc. A szörnyűségek huszonnyolc éve történnek. Pontosabban volt négy év, amikor viszonylagos nyugalom honolt, dehát annak a napjait is a romok eltakarítása vitte el - a magyar történelem egyik legnagyobb kártevőjének, a harmincas éveket idéző dölyfös miniszterelnöknek a fizikai és szellemi dúlását próbálta rendbe hozni egy nem túlságosan tehetséges ember a jobb sorsra érdemes kormányával. Utána jött a világtörténelem egyik leggusztustalanabb, legjellemtelenebb és legaljasabb figurája, aki látszólag elvesztette ugyan a 2002-es választásokat, de addig bömbölt a homokozó közepén, amíg el nem érte, hogy mindenki rá figyeljen, lényegében szünet nélkül az történik, amit ez a sejthalmaz akar. Azaz semmi jó nem történik, mert soha semmi jót nem akart, mert a zsigereiből árad a pusztítás vágya. Hitler legalább a kutyáját szerette, és olykor rávigyorgott egy-egy gyerekre, és megépíttette a Waldbühnét meg az autópálya hálózatot - ez a primitív tróger még azzal is csak árt, ha valamit építtet.
Ez a nyavalyás csúti futballista amúgy is szánalmas históriánk legförtelmesebb korszakát jelenti, megmondom, miért. Nene. Ne tessék rákosizni meg hortizni, Haynau és a többiek mind egy-egy szörnyű korszakot jelentettek, de akkor nem volt másra esély.
Ugye tudják, kicsoda Levin. A nagy Levin. Ejnye no. A három testőr Afrikában. Na ugye.
Igoriban, a rettenetes büntetőtáborban egy Pittman nevű szökött katona létrehozza a légionisták paradicsomát. És Levin - akiről végül kiderül, hogy még a velszi hercegnek is főzött - mégis bekerül abba a kunyhóba, ami az igazi büntetést jelenti, a dzsungel poklát. A többiek megkérdezik, miért nem élt nyugodtan az igori táborban. Idézem a válaszát:
Mansonban csak rossz ételeket főztek. Azt még kibírom. De itt jó ételeket rosszul főznek, és abba meg kell halni.
Hát ezért.

2018. július 5., csütörtök

Amikor az utolsó utcatábla is eltűnik, amin történelmi nagyság neve van

Eltűnődtem azon, mi lehet a hatása a készülő könyvemnek. Pontosabban a benne szereplő tényeknek, adatoknak, dokumentumoknak - annak a történelemszemléletnek, ami nem teljesen idegen a magyar történetírástól, de valahogy sosem jutott el odáig, hogy a megfelelő körökben, a megfelelő szélességben elterjedjen, és ezáltal kifejthesse az elvárható hatást: a szembenézést a saját múltunkkal. Az Európához való viszonyunkkal. Annak tudomásul vételét, hogy a bálványaink többnyire a magyar nép sorsának megrontói voltak, hogy tanítani őket szükséges, de még fontosabb a megfelelő módon kezelni a tetteiket. Ahogyan a franciák mindahányan pontosan tudják, ki volt például Robespierre, Danton vagy Saint-Just, de nem állítják őket példaképül az ifjúság elé, nem csinálnak belőlük hősöket, nem neveznek el róluk sem utcát, sem intézményt, mert - még egyszer - ismerik a tevékenységüket, és ennek megfelelően képesek elhelyezni az értékrendjükben. A franciáknak nincs szükségük hősökre.
Szóval. Mi van, ha bebizonyosodik, hogy a magyar történelem nagy legendái több kárt csináltak, mint amennyi hasznot hajtottak? Ha nyilvánvalóvá válik, hogy az a relatív mélypont, ahol ebben a pillanatban tartózkodunk, ezer év folyamatos csalásainak és hazugságainak a következménye. Ha minden kétség eltűnik, tiszta lapot kell nyitnunk, törölni kell táblákat, ki kell bővíteni a szoborparkot, mert még mindig sokkal több a kártékony alakokról faragott emlékmű, mint azoké, akik megérdemlik a jóemlékezetet - ha rá kell jönnünk, el kellene kezdenünk alakítani, valóságossá formálni a sorsunkat és a történelmünket, hogy ezentúl annak ne elszenvedői, hanem szorgos alkotói legyünk.
Szóval akkor mi lesz? Ha ezer évig így volt, legyen így tovább is?
Még egyszer: én nem teszek semmi mást, csak leírom a tényeket és levonom a belőlük adódó, megkerülhetetlen következtetéseket. Felkínálom az esélyt az öntisztulás elindítására. Nem azt mondom, hogy soha többé nem lesznek olyan alakok Magyarországon, mint ez a mostani világ szégyene, a dudva tenyészik, a gaz kiirthatatlan. Csak azt mondom, soha többé nem kerülhet ez az ország olyan helyzetbe, amilyenben most van. A jelenleg regnáló trógerhez hasonlók soha többé nem találnak néhány tucatnál több alázatos jobbágyot, a szüntelen hadiállapot fenntartásához szítandó, fenekedő gyűlölet nem okozhat többé vértolulást, mert mindenki tudja, hogy ezzel mérgezte a népet István is, Kossuth is, a csepeli túlsúlyos birkózó fejhúshoz hasonló rémületes emlősök csak a mi "történelmi nagyságaink" által rohasztott televényen teremnek, a hőstelenített, idoltalanított, valódi hazává lett országban soha többé.
Szóval? Mekkora esély van erre? 
"Hogy az angol alkotmány mit mond, jelentéktelen azzal a ténnyel szemben, hogy az alkalmazását előkelő családok szűk köre uralja."... "És ami a modern sajtót illeti: az álmodozót kielégítheti, ha a sajtó alkotmányosan „szabad”, a szakember azonban aziránt fog érdeklődni, hogy ki rendelkezik felette."
Ezeket a mondatokat pontosan száz évvel ezelőtt nyomtatták ki. Egy Oswald Spengler nevű írta, aki közel volt ahhoz, hogy zseninek tartsuk.
Szóval?

2018. július 3., kedd

Nyugat, 1911.

Nem ismerem Szabó Dezső munkásságát. Azaz nem tudok róla eleget ahhoz, hogy azt állíthassam, ismerem Szabó Dezsőt. Bán Zoltán András, az irodalomtudó emberek között az egyik legszínesebb és legtudóbb, akinek az irodalomtudására mélységes tisztelettel tekintek, ezt írta róla: "A sértődöttség Herkulese volt, a különvélemény Toldija: antiszemita, aki utálta az antiszemitákat; fajvédő, aki vitriollal higított epével támadta Németh Lászlót és általában is a mélymagyarokat; náciellenes, németellenes, Horthy-ellenes, Bethlen-ellenes, nyilasellenes, kommunistagyűlölő, ugyanakkor plebejus szellemű, aki a keresztény-nemzeti kurzust csak „görénykurzusként” emlegette. Antimodern prózaíró, viszont stiláris expresszionista. Szabó Dezsőre minden és mindennek az ellenkezője is igaz." Azt most hagyjuk, hogy én miért nem kedveltem sosem Szabó Dezsőt, mert a magam felületességét sem bírom jobban elviselni, mint a másokét.
Viszont találtam valamit, amit muszáj megosztanom az olvasni tudókkal és hajlandókkal. Kerestem valamit (ahogy szoktam), megint úgy, hogy körülbelül tudtam, az a valami hol keresendő (amióta falusi lettem, és végre - három év alatt - úgy ahogy rendbe tettem a könyvtáramat, most már itt is csak körülbelül sejtem, mit hol keressek). Azt tudom, hogy a Nyugat valamelyik évfolyamában van a tízes évek elejéről, de csak ennyit, két napja lapozok, persze folyton találok valamit, amit még nem olvastam... na egy ilyet akarok most idetenni.
1911. május 1. (A Nyugat megjelenik minden hónap 1-én és 16-án) A lap elején szokásos hirdetések (Wohl Jenő privátnyomozó irodája Budapest, Teréz körút 31. - RUGGYANTA ÁRUK elsőrendű gyártmányok technikai célokra - és ezekhez hasonló gyönyörűségek) után mindjárt elsőnek a "vezető anyag": 
VÁLASZ
NAGYMÉLTÓSÁGÚ GRÓF TISZA ISTVÁN VOLT
MINISZTERELNÖK, NAGYBIRTOKOS ÚRNAK
Ha esetleg valaki nem tudná, ez a Tisza az a "vad geszti bolond", akit majd több, mint egy évvel ezután Ady illet ezzel a jelzős szerkezettel - szerintem - finoman, decensen ahhoz képest, amit az illető érdemelne. Aki imádta a háborút, aki az egyik volt annak kirobbantásában a jobboldal diadalmas miniszterelnökeként, persze nem az első és nem az utolsó a sok betegagyú "konzervatív" között, és ennek megfelelően egyike a szó szoros értelmében vehető tömeggyilkosoknak. Van is szobra az Országháznál, amióta a magyar történelem leggusztustalanabb szégyene, a "vad csúti bolond" az ország miniszterelnöke. Erről jut eszembe, Swan Edgar tett föl egy írást tegnap reggel (Engem bűnözők ne védjenek), abban van négy rövid mondat, hadd jegyezzek meg vele kapcsolatban valamit. A mondatok: "A baloldal mindig a magyarsággal szemben foglal állást, mi? A jobboldal meg háborúkat indít, milliók haláláért felelős. Hogy ez hülyeség? Az hát." A helyzet az, hogy nem hülyeség, Swan Edgar olykor nagyon engedékeny. A magyar jobboldal tényleg milliók haláláért felelős. Bírósági ítélet is van róla.
Vissza a Nyugathoz, Szabó Dezső leveléhez. Így kezdődik:
Kegyelmes Uram!
A Magyar Figyelő ápr. 1-i számában Nagyméltóságodtól egy kis morális dythirambus jelent meg Szabadgondolkodás címmel. Ebben rám is méltóztatik egyet legyinteni. Így az a váratlan szerencse ért, hogy én is hozzáragadok Nagyméltóságod halhatatlanságához... 
Végig kellene idéznem az egész levelet, annyira jó, de egyrészt nem vagyok elég gyors gépíró, túl soká tartana a másolás, másrészt állítólag ilyen terjedelmű szöveget ma már nem szeretnek olvasni (ez valószínűleg így van, viszont aki nem szeret ennyit olvasni, az ide nem is jön, úgyhogy marad a lustaságom). Mindenesetre innen kihagyásokkal megyünk tovább:
Így a jövő Tisza István-magyarázókban, ha csak egy pár percre is, egybe fogok asszociálódni Nagyméltóságoddal, Petőfivel és a lángostorral.
Az a pár szó, ami engem elintéz, agyonintéz, így hangzik: "Ki beszél ma már Rákócziról, szabadságharcról, nemzeti nagyságról a nemzetért való önfeláldozásról? A "fiatalokat" a létért való sivár küzdelem hevíti. A"Talpra magyart" nem lehet üres gyomorral szavalni, kiáltja a magyar ifjuság ideálizmusának hivatásos ápolója. Micsoda lángostorral vágna, ha élne még közöttünk, e mondás szerzőjén végig Petőfi. Ő bezzeg jobban ismerte az üres gyomrot, de kevesebbet törődött a státusrendezéssel, mint ez a méltatlankodó tanár úr!"...
A Kegyelmes Úr f. említett cikkében azt mondja: "Nekünk a gondolkodás szabadságát a "szabadgondolkodók" ellen kell megvédenünk. A léleknek azt az igazi szabadságát, amely minden ember számára biztosítja azt az igaz kereséshez való jogot és megbecsül az igazság felé törekvő minden becsületes munkálkodást, amely megérteni, tárgyilagosan értékelni kívánó jóakarattal fogadja az emberi elme minden őszinte törekvését."...
E l ő s z ö r is... felhívásunkban így volt: "Meg kell gondolni, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni" Így tehát a lángostor Kölcseyt illeti. Nagyméltóságod pedig el sem olvasta azt, ami felett ítélkezik.
M á s o d s z o r: "Ő bezzeg jobban ismerte az üres gyomrot..." Tudja-e Kegyelmes Úr, hogy én milyen küzdelmeken mentem át?... Szinte az a gyanú támad az emberben, hogy a Himnusz csak azért vétődött át a Talpra magyarra, mert Kölcseynél nem lehetett volna bezzegelni.
H a r m a d s z o r: Kompetens-e a Kegyelmes Úr, hogy elbírálja, mit tesz az ember éhes gyomorral... odaénekeli a nyomorgó tisztviselőknek: legyetek ideálisták, éhezzetek a hazáért!... Aztán méltóztassék eltűrni, hogy konstatáljam, hogy egy tanár van olyan kultúrember, mint a Kegyelmes Úr. És minél inkább kultúrember: a tisztességes öltözet, a könyv, a színház, az utazás épp oly fatális szüksége, mint a kenyér...
Vajjon Kegyelmes Úrnak ebben a cikkjében van-e valami, ami felülmúlja a milliomos dzsentri ideológiáját?...
...ki beszél még Rákócziról, szabadságharcról etc.
Ugyan! Nagyon sokan beszélnek. Beszél többek között képviselő választáskor nagyon sok előkelő "ideálista", hogy megválasztatván, felmehessen az úri kaszinóba eljátszani a saját vagy a mások vagyonát s néha becsületét is...
       Székelyudvarhely, 1911. ápr. 14

                                        Nagyméltóságod tisztelője  

                                                                       Szabó Dezső
                                                                   áll. főreálisk. tanár


1911. A magyar történelem egyetlen korszakának a vége felé járunk, annak a valamivel több, mint negyven évnek a már híguló esztendejében, amikor ez az ország már majdnem Európához tartozott, majdnem önálló államként funkcionált, épült és épített kultúrát, már-már polgárságot. Amikor egy Szabó Dezső nevű polgár, akiből alig valami hiányzott az akkor 11 éves Márai (akkor még Grosschmid) Sándorhoz képest, hogy igazi európai polgárrá válhasson, még írhatott egy ilyen levelet, mert még az idézett Ady Endre is csak egy év múlva jön rá, hogy a Tisza-szerű gazemberek megint vissza fogják lökni Magyarországot a szellemi sötétség büdös gödrébe.
Azt hiszem, nem kell több. Aki idáig eljutott, tökéletesen értette, miért tettem ezt ide. Hogy a nyomorult csúti trógernek miért volt olyan fontos az a szobor a kősivatagban az ország háza mellett. Hogy A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot... miért kellett ismét az arcunkba tolni.