Ideteszek egy jegyzőkönyvi részletet az 1831. évi augusztus 20-án tartott megyei kisgyűlésről. A szövegben olvasható "lázadás" az 1830-31-es koleralázadásra utal (különféle történeti munkákban lehet utánanézni, felületes ismeretek szerzésére a Wikipédia szócikke is elég).
"Vitézlő Kossuth Lajos táblabíró s a terebesi uradalom rendszerint való fiscálisa előterjesztette, hogy a mostani lázadásban résztvevő terebesi uradalombeli jobbágyokra* nézve nem kívánnya ugyan, hogy azok a többiekkel egyetembe a tekintetes vármegye törvényszéke által ott is, ahol a nyomban büntető hatalomnak helye nem lenne, ezen rendkívül esetbe ne ítéltessenek, – az uradalomnak vértbírállásbeli büntető hatalmát azonban feltartani kívánván, ez iránt tett észrevételét minden más esetekre nézve itten beiktattani kívánnya.
Mellyre is közönségesen elösmertetvén, hogy ezen rendkívül való eset által a törvényes földesúri büntető hatalom nem csonkíttatik, ennek erősítésére a közben tett eszrevétel és feltartás a jegyzőkönyvbe a kivánt biztosság végett béiktattatik."
Vitézlő Kossuth Lajos táblabíró akkor 29 éves volt. Már nem gyerek, de még nem is igazán felnőtt. Nem tudom, lehet-e ez mentség. Vagy esetleg az, hogy a jogász nem dönt erkölcsi alapon. Nem tudom. Pedig most már ott tartok, hogy mentségeket keresek Kossuth tetteire. Hát ez nem az.
"Orbán szerint önbizalom nélkül nincsen siker, az ő kormánya pedig olyan, amelyik nem csak jön és elkoboz, segít is, így járulva hozzá a vállalkozók önbizalmához. Szerinte a magyar emberek értenek a gyógyszeriparhoz, a Béres ennek a legjobb példája.
Könnyen lehet, hogy ez a magyarok nyíltszívű, segítőkész voltából fakad."
Tessék szíves lenni segíteni nekem, mert én ezt nem értem. Más kormányok csak jönnek és elkoboznak? És kész? Ilyenek a kormányok? A világ többi részén? Csak a magyar kormány nem? Ami különben abban azonos a világ összes többi kormányával, hogy jön és elkoboz. Viszont a magyarországi kormány nem csak jön és elkoboz. Segít a magyarországi kormány, és ebben aztán abszolúte különbözik a világ többi kormányától.
Helyes a levezetésem? Remélem.
De ez még nem jelenti azt, hogy értem a fentieket. Mert ez azért mégis csak arról szól, hogy a magyarországi kormány jön és elkoboz. És ebben a pillanatban nem érdekel, hogy ezt nagy és gyümölcsöző harmóniában teszi a világ összes többi kormányával.
Engem egy dolog érdekel: ez a primitív gazember vagy annyira ostoba, hogy nem veszi észre, mit állított ezzel a mondattal, vagy nem is érdekli, miféle visszhangot vált ki a nyílt beismerés, miszerint az ő kormánya jön és elkoboz.
Legfőképpen azért nem értem ezt itt, mert én úgy tudom, általában a kormányoknak nem feladatuk, hogy jöjjenek és elkobozzanak. Úgy tudom, még az sem feladatuk, hogy különféle szervezeteket jövésre és elkobzásra utasítsanak, de lehet, ezt is rosszul tudom.
Azt mindenesetre valószínűsíteni merem, hogy az általam bizonytalan időpontra tett esemény, melynek során a magyarországi kormány minisztereinek elnöke felugrik az asztalra és kukorékolni kezd, most már találgatás tárgyát képezheti mint közeljövő dátum.
(A nyíltszívű, segítőkész magyarok jelzős szerkezetet már nem jelzi az én készülékem. Csak némi émelygést érzek, de ez rendes és általános.)
Tegnapelőtt föltettem ide egy részletet Vörösmarty Országháza című verséből. Annyira leköt a könyvem írása, hogy már csőlátásom van tőle - legföljebb ennyi a mentségem, amiért nem vettem észre ennek a versnek a dermesztő aktualitását.
A hazának nincsen háza, Mert fiainak Nem hazája; Büszke fajnak Küzdő pálya, Melyen az magát rongálja, Kincsnek, vérnek rosz gazdája. És oh szégyen! roszra, jóra Még szavazni jár dobszóra. Ura s rabja millióknak Kik gyülölnek és dacolnak; Zsarnok, szolga egy személyben Ki magával sincs békében.
Ugye ne elemezzem? Ugye tetszik érteni?
Most fejét szenny s gyász takarja. Földön futva, Bujdokolva, Mint hivatlan vendég száll be A szegény s kaján telekbe, Hol nevét rút ferditésben Ismerik csak átokképen. Neve: szolgálj és ne láss bért. Neve: adj pénzt és ne tudd mért. Neve: halj meg más javáért. Neve szégyen, neve átok: Ezzé lett magyar hazátok.
Az utolsó öt sort olvasva csak az jut eszembe, hogy lehet valaki Nostradamus-nál is félelmetesebb látója a jövőnek. A szájnyalogató, hordóhasú, tömeggyilkos elmebeteg az a szégyen és átok, amit eltávolítani soha többé nem lehet a nemzet testéről, ezt a szennyeződést örökké látni fogjuk, ha végignézünk a magyar történelmen. Felelősségem teljes tudatában állítom, ehhez a primitív gazemberhez fogható gyalázat nem volt soha és nem is lesz. Mondtam a minap, ez leírhatatlan és nincs fantázia, amiben hasonló förtelem megjelenni volna képes.
Vörösmartynak olykor nem volt igaza. Gyönyörűen nem volt igaza. Gimnáziumi magyar tanárom, Tímár György (a sok kiváló között talán a legkiválóbb tanárom) kérdezte, mikor A merengőhöz című verset olvasta fel nekünk, hogy egyet értünk-e azzal:
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz. Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;...
Elképedtünk. Lehet ilyet akár kérdezni is? Persze, hogy lehet. Kell! Mindig mindenről kérdezni kell, különben sosem fogjuk érteni sem a világot, sem egymást. Tímár tanár úrnak köszönöm a legtöbbet, amit embertől kaptam: a kételkedés jogát és szükségét.
Jó vers A merengőhöz? Tovább megyek, mondta Tímár tanár úr, nagy vers? Persze hogy az. Vörösmartynak nem kellett nagy csokor rózsa, van, akinek kell. Lehet boldog a gazdag ember? Valószínűleg, mondta a tanár úr. Nem volt benne személyes tapasztalata. De hogy az ábrándozó esetleg kancsalúl, festett egekbe néz, az bizonyos, akár megrontja ezzel az életét, akár nem, a kép gyönyörű. És a legborzalmasabb az, hogy olykor igaz.
Ez az olykor igaz jut eszembe mostanában, miért írta Vörösmarty 1846-ban az Országháza című verset? Hiszen állítólag jó véleménnyel volt Kossuthról. Bár nem mindenben értett vele egyet. Széchenyiről jobb véleménnyel volt. Mikor később képviselő lett, leginkább hallgatott. Miért?
A hazának nincsen háza, Mert fiainak Nem hazája; Büszke fajnak Küzdő pálya, Melyen az magát rongálja, Kincsnek, vérnek rosz gazdája. És oh szégyen! roszra, jóra Még szavazni jár dobszóra. Ura s rabja millióknak Kik gyülölnek és dacolnak; Zsarnok, szolga egy személyben Ki magával sincs békében.
Ebben az évben élesedett a Széchenyi-Kossuth ellentét. Széchenyi veszélyesnek találta Kossuth forradalmi hevületét...
Nem is tudom. Ez a Vörösmarty-vers csak gyönyörű és nagy, de megint nincs igaza?
Aki nem egészséges, az beteg? Megpróbáltak már válaszolni erre a kérdésre? Például aki náthás, az beteg? Á, hát az csak egy nátha. Jó, akkor fölteszem a kérdést úgy, hogy aki náthás, az egészséges? Hát azt azért nem. Akkor? Hát jó, akkor egy kicsit beteg. Rendben. Akkor aki nem egészséges...
Na ugye. Persze hogy vannak fokozatok. Mint ahogyan az okos-buta ellentétpár esetén is vannak. Ha elfogadjuk az állítást: aki nem okos, az buta. Viszont ha ezt elfogadjuk, akkor arra a kérdésre is kell tudnunk a választ, hogy egy okos ember csinálhat-e butaságot, és egy buta ember képes lehet-e okos cselekedetekre vagy mondatokra.
Meg kellene határozni, mit jelentenek a fogalmak. Ki okos? Igaz-e például az iménti állítás fordítottja is, miszerint aki nem buta, az okos? Aztán: a művelt, olvasott ember okos-e? Vagy lehet buta, aki végig tanulta az életét, otthonosan mozog legalább egy, esetleg több diszciplínában? Az okosság fogalma azonos az intelligenciával?
Sok lesz a kérdés, hadd válaszoljak gyorsan, sorrendben, ahogyan én gondolom: aki nem buta, még nem bizonyos, hogy akkor okos - a műveltségnek kevés köze van az okossághoz, ennélfogva természetesen lehet buta egy széles műveltségű ember is (ritka, de van ilyen) - intelligens ember lehet tanulatlan is, az okosságnak alapfeltétele az intelligencia, de nem elegendő a fogalom teljes terjedelmét tekintve.
Ezek itt állítások. Tudom, indokolnom kellene őket, kifejteni, magyarázni, de erre itt nincs sem hely, sem idő, az állításaim könnyebb kezelhetősége végett írtam a fentieket, nem filozófiai alapvetésül. Ismerőseim közül többen a szememre hányták, hogy túl szigorúan kezelem az emberiséget, butának tartok olyanokat is, akik pedig nyilvánvalóan nem azok, vegyük csak példának a magyarországi miniszterelnököt, hogyan képes megtartani a hatalmát... meg ilyenek.
Egy gazember nem lehet okos, hogy miért nem, azt már többször leírtam röviden (a Názáreti című könyvemben hosszan is), egy okos ember például nem tesz rosszat másoknak, hogy miért nem, azt most nem írom le, hosszú. Ha van kedvük, gondolják végig, vitatkozni sajnos nem tudunk, pedig érdekes lenne. A szóban forgó emlős ráadásul nemcsak a gazemberségéből kifolyólag buta és sötét, hanem sok más tulajdonsága is lehetetlenné teszi, hogy másképp kezeljük, mint ahogyan egy iszonyatosan buta alakot szoktunk - én például sajnálom az ilyet, valamint a megnyilvánulásainak gyakorisága és kivédhetetlensége függvényében undorodom tőle.
Ahogyan a betegségnek vannak fokozatai, a butaság is lehet az elviselhetőségtől indulva egyre mélyebb és sötétebb. Egy pillanatig eltűnődtem azon, hogyan tarthat egy párt nevezetű konglomerátum olyan mélységesen sötét butaságban élő alakot, amilyen a debreceni motoros, akit a második jelzőrendszer használata is megoldhatatlan feladat elé állít, de rájöttem, nincs ebben semmi különös. Fokozati kérdés, nem rí ki a többi közül. Említésre sem méltó.
A létezett szocializmus állampártjában (főképp a Kádár-korszakéban, Rákosinál nem annyira) voltak szép számmal buta emberek - úgy értem, nagyon ostobák, mert természetesen kivétel nélkül mindegyik buta volt. De az a förtelmes, üvöltő jellemtelenséggel súlyosbított butaság, ami most tenyészik az állampártban, az a magyar történelemben eddig példa nélkül álló mélységekben fortyog. Furcsa lesz, amikor az eléggé alul nem értékelhető csőcselék, amilyen a mi hazánkfiaihoz hasonlítva talán nincs az egész Földön, egyszer csak rájön, hogy mennyivel okosabb, mint a kormánya.
Lehet, ez már múlt idő. Szerintem már tudják.
Mostanában mind több helyen olvasom, hogyan butul el a falusi futballista, hogyan mutat egyre rosszabb formát meg ilyeneket írnak.
Április régen volt, az is nagyon valószínű, hogy olvassák ezt a blogot újonnan érkezők is, akik nem mennek vissza hónapokat.
Ideteszem változatlan formában egy akkori bejegyzésemet. Amíg ez a hízott, slampos, primitív furkó itt szennyezi a levegőt, ennek az írásnak mindig lesz aktualitása.
Na jó. Veselkedjünk neki. Nem szeretem, amit most fogok tenni, de kénytelen vagyok, mert úgy vélem, még mindig vannak, akik azt hiszik, túlzok, midőn azt állítom, hazánk első számú elöljárójáról nehezen dönthető el, melyik a legrosszabb tulajdonsága: a butaság, a jellemtelenség, az önimádat... és így tovább.
Fönt van az interneten egy Szárszón készült felvétel a 90-es évek elejéről. A futballista fiatal volt, szellemi erejének teljében. György Péter egyenes kérdéseket tett föl, és egyenes állításokat rakott össze. Fontos: akkor a többség egy liberális ifjút ismert, nem ezt a mai gerinctelen rablót, akkor a többségben még élénken élt a 89-es, szovjet csapatokat hazaküldő beszéd, még nagyon kevesen voltunk, akik undorodtunk attól a hőzöngéstől és már beleborzongtunk abba a (különben várható) jövőképbe, amikor ez a gyűlöletkupac teljhatalomra jut.
Nézzék, hallgassák meg, figyeljenek a válaszra. Meg a hallgatóságra. Hogy néhányan már gyanakszanak. Itt van, megmutatom, utána beszélünk.
Ugye nem várják, hogy részletes elemzést adjak? Talán elég néhány lényeges elem megemlítése.
A patkányeffektus: védekezés a sarokban látszatkitámadással. Senki nem bántotta, de már harcolni akar. Nem nevezi meg az ellenfelet, nem választ fegyvert, nem mondja, hogy hol és mikor, csak a harc szükségességéről beszél, és támad. Úgy általában. Nyer már itt is, mint azóta mindig, minthogy nincs ellenfél, aki legyőzhető volna. Ha ugyanis felbukkan egyetlen egy is, akiről gyanítható volna, hogy esetleg visszaszól, akkor hátra arc, menekülj.
Az elkenés: semmilyen kérdésre nem válaszol, mert azt mondja, nem volt kérdés. Ami mégis megkerülhetetlennek látszik (székház-ügy), arra ott van mindjárt a világtörténelem kezdete óta használt séma, a gyávák menedéke: mások is azt csinálják. Más pártok pénztárnokai is együtt ebédelnek. Nem azt mondja, ő miért tette, azt mondja, mások is. Nem ismerjük el, hogy hiba volt, bűnösek vagyunk, azt mondjuk, mások is.
Beszéljünk a kacsáról: mindegy, mi a téma, mindegy mit kérdeztek, a kacsáról tudok egysmást, arról fogok beszélni. Méghozzá úgy, hogy előbb megjegyzem, mennyire nincs semmi értelme annak, amiről mások akarnak beszélni, már csak azért sincs neki értelme, mert az, amiről mások akarnak beszélni, nem más, mint alaptalan és nemtelen támadás, és én nem vagyok hajlandó felvenni a kesztyűt, valamint a mások ingét sem.
Majd én megmondom, miről lesz szó: milyen lehetőségei vannak az értelmiségnek, ez fontos kérdés. Tessék szíves lenni egy pillanatra komolyan venni ezt a nyilvánvaló ostobaságot és tessék megpróbálni válaszolni. Na? Tetszett találni értelmes, nem közhelyekben és általánosságokban tartott mondatokat? Hát persze hogy nem.
És így tovább.
Még egyszer. Egy fiatal liberális beszélt, szellemi erejének teljében. Annyira borzasztó, hogy már akkor nyilvánvaló volt, amit néhányan megállapítottunk: az isten őrizze meg az országot ettől az alaktól.
Az Index ma reggeli "vezércikke" egy elemzés, jó hosszú, alapos elemzés a magyarországi külügyminisztériumról, azon belül a súlyosan beszédhibás, macskanadrágba öltöztetett teremfocistáról és annak módszereiről.
Nagyon szépen kérem, ezt ne tessék. A moslékot nem elemezzük. Az olyan. Ha leírjuk az összetevőit, az eredeti ételeket, amiből lett, akkor is csak moslék marad. Egyék meg a disznók. Arra való.
