Egy alak a másodvonalból

Elöljáróban néhány mondat, mielőtt rátérek a mai legfontosabbra. Nem mintha ezek itt nem volnának azok, a napi rosszérzés halmazt egyre dühítőbben növelik.

A futballbíró lapjában sokadszor nevezik „újdonsültnek” a miniszterelnököt. Tudom én, hogy a magyar iskolarendszerben sok évtizede nincs súlya az anyanyelv tanításának, de magánszorgalomból azért legalább ilyesminek utána kellene nézni, ha már valaki merészel nyilvános helyre odapiszkítani a mondatait: az újdonsült gúnyos, megvető, lekezelő kifejezés valakire, akinek a kinevezését nem tartjuk méltónak a hivatalához. Lehet, hogy a jelenlegi miniszterelnök nem fogja kielégítően végezni a munkáját. De ezt most még korai megítélni.

Aztán: a hitgyülekezet tévéjében megkérdezték Szekeres Imrét… Mindegy, miről. Tessék mondani, ki a rossznyavalya kíváncsi arra, mi a véleménye Szekeres Imrének a honvédelmi miniszterről? Egyáltalán, miért kell nekem naponta értesülnöm arról, hogy a közel- és távolabbi múlt kártevői mit tesznek és mit gondolnak? Nem volt elég belőlük? Vagy vissza tetszik sírni őket? Vagy úgy vélik, ez érdekes? A tömegtájékoztatás rémületesen dilettáns képviselői miért foglalkoznak gulyásgergelyekkel, kocsismátékkal és más, szubhumán lényekkel? Miért közlik egy nevenincs kádéenpés képviselő véleményét (hosszan) Ruff Bálintról, valamint az illető jóslatát arról, milyen borzalmas lesz itt az élet egy év múlva?...

Na jó. Íme a tegnapi hír:

Emlékeztettek arra, hogy Such György főigazgató 2013 óta látta el megbízatását. A házelnök tisztelettel megköszönte szolgálatát és az új Országgyűlés megalakulása érdekében végzett munkáját – olvasható a közleményben.

Az a „tisztelet” nem kellett volna. Ha tulajdonítunk jelentéstartalmat a szavaknak. Ideteszem egy régebbi jegyzetemet:

2017. október 12., csütörtök

A pernyertes

Megállapodással végződött az a per, amit Such György, a Magyar Rádió volt elnöke indított elmaradt sikerdíja miatt, értesült az Index.

A Suchnak járó bruttó 117 (nettó 80) millió forint a járulékokkal együtt összesen 142 millióba kerül a Közszolgálati Közalapítványnak.

Such György 2012 óta az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, 2006 és 2010 között vezette a közrádiót. A közszférában szokatlan menedzseri szerződése szerint, bruttó 1,8 milliós fizetése nem fix volt: a tényleges összeg attól függött, hogy miként sikerül teljesíteni a rádió üzleti tervét, így akár csökkenhetett is. Elnöksége alatt azonban az addig masszívan veszteséges rádió gazdaságilag stabilizálódott, sőt, nyereségessé vált.

Ahogy a rádió helyzete stabilizálódott, úgy nőtt Such fizetése is. 2009 elején 4,3, júliusban már 9,4 millió járt neki. A rádió kuratóriuma azonban ezt már nem volt hajlandó kifizetni.

Such pert indított, 175 milliót követelt és az elmaradt kamatokat. A Kúria először azt mondta ki jogerősen, hogy érvényes volt a szerződés, tehát Suchnak jár a sikerdíj. A jogos követelés mértéke egy másik per tárgya volt – idén nyáron derült ki, hogy a közmédia 274 millió forintot tartalékolt a célra. Ez a per zárult most le azzal a megállapodással, amit tegnap szentesített a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma, írta a lap.

Hadd emeljek ki másfél mondatot: "...a tényleges összeg attól függött, hogy miként sikerül teljesíteni a rádió üzleti tervét, így akár csökkenhetett is. Elnöksége alatt azonban az addig masszívan veszteséges rádió gazdaságilag stabilizálódott, sőt, nyereségessé vált."

Kevés dologhoz értek, de a rádiózásról van némi fogalmam (néhány napja említettem, volt egy pillanat, amikor úgy látszott, én leszek a Magyar Rádió elnöke - a fent említett pernyertes lett, aki addig annyit tudott a rádiózásról, hogy a vevőkészülékeken van valahol egy kapcsoló, amitől megszólal a doboz. Azt is említettem, hogy a nagykuratórium kinyilvánította, én egyedül többet tudok a Rádióról, mint az összes pályázó együttvéve).

A Pályázati kiírásban kétségkívül szerepelt az "üzleti terv" kifejezés. Aminek soha egy pillanatig sem volt semmi értelme. Ha jól tudom, az "üzlet" lényege, hogy van egy árum, amit eladok, ha többet kapok érte, mint amennyiért előállítottam, nyereséges az üzlet, ha kevesebbet, akkor veszteséges.

A "közszolgálati" Magyar Rádiónak soha nem volt kereskedelmi mércével mérhető áruja, ha még volna "közszolgálati" Magyar Rádió, most sem volna neki. Egy bizonyos ideje voltak ugyan reklámok a Rádióban (ha én lettem volna az elnök, egyik első intézkedésem azok megszüntetése), ezek a reklámok (a pontos számokra már nem emlékszem) egy nagyon kis töredékét fedezték a működési költségeknek.

A Magyar Rádiót mindig is a költségvetés tartotta el, ami azt jelenti, hogy a magyar adófizetők. A szükséges mennyiségű pénzt mindig a politikusok utalták át (az MSZMP Központi bizottsága vagy a parlament mittudomén milyen bizottsága). Minthogy a Magyar Rádió a maga lehetőségeihez képest folyton renitens volt, rendre azzal büntették, hogy a szükségesnél kevesebb pénzt kapott. A fenti újságcikk írója ezt nevezi "masszívan veszteségesnek" - nem kárhoztatom érte, fogalma sincs, miről beszél (bár a helyében én utánanéztem volna bizonyos adatoknak és tényeknek).

Akkor jött egy ember, akit sem szakértelem, sem bármiféle emberi érzelem, sem egy ország kultúrájának ismerete nem kötött a Rádióhoz, és elkezdte módszeresen legyilkolni az intézményt. Azaz különféle módszerekkel (emberi és műszaki leépítések például) drasztikusan csökkentette a költségeket, és az akkor már lényegében a teljes közszolgálati médiát a kezében tartó fideszhez bekötött kapcsolatai révén mind nagyobb összegeket sajtolt ki a létező szocializmus iszonyatosan buta tisztviselőihez képest is mélységesen mély szellemi szinten tartózkodó képviselőkből.

Ezt nevezi a fenti cikk nyereségnek.

A pernyertes kivégezte a Petőfi adót, porig alázta és lényegében feladata teljesítésére végképp képtelenné aljasította a másik kettőt, kasztrálta majd végleg kivéreztette a vidéki és külföldi hálózatot - voltaképpen megszüntette a közszolgálati Magyar Rádiót.

És most még további 142 milliót elvisz, ugyancsak az adófizetők pénzéből - ami jár, az jár.

Félreértés ne essék, velem személy szerint jót tett, ráment volna mindenem az elnökségre, valószínűleg az életem is, a Don Quijoték sosem voltak a racionális viselkedés mintái.

Én csak mélységes undort érzek ennek a rendszernek a működtetőitől. Akik nélkül a csúti briganti mozdulni sem tudna. Ezek között vannak nagy gazemberek, közepesek és egyszerű kis moral insanityk.

Nem tudom, a diadalmas pernyertes ezek közül melyik.

Amikor ő lett a Magyar Rádió elnöke, még nem tudtam róla semmit. Az nyilvánvaló volt, hogy seggnyaló, de a fényesítendő ülep tulajdonosát még nem lehetett azonosítani. Mindenesetre azt mindenki tudta, hogy a nagykuratórium engem választott, az elnökség meg őt hozta ki győztesnek, azaz kettőnk között dőlt el meccs. Úgy gondoltam, a sportszerű viselkedés íratlan szabálya az, hogy a vesztes gratuláljon a győztesnek. Megtettem. Bementem a Magyar Rádió elnöki irodájába, és azt mondtam, gratulálok.

Nem is értette. Először talán azt hitte, azért mentem, hogy leüssem. Aztán láttam az arckifejezésén a felismerést, miért is mentem oda. Ez hülye, gondolta.

Aztán kijöttem. Azóta nem láttam sem őt, sem a Magyar Rádiót, sem belülről, sem kívülről.

Végülis mindössze 55 (ötvenöt) évet töltöttem ott.

Ez eddig egy akkor közel 100 éves, egyedülállóan, megállapíthatatlanul magas értéket jelentő intézmény előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel való elpusztítása, valamint sokmillió forint erőszakkal párosuló csalás útján való eltulajdonítása. De van itt más is (részlet egy 2017 decemberi jegyzetemből):

„Bár a választások előtt pár héttel a titkosszolgálatok két öszödi jelentést is nyilvánosságra hoztak, továbbra sem tudjuk biztosan, hogy ki volt az eredeti kiszivárogtató. Az egyetlen kapaszkodót egy zavaros előéletű kalandor interjúja jelenti, aki 2009-ben Bolíviában meghalt. Ő Gyurcsány Ferencet vádolta, de gyanúba keverte a teljes fideszes vezérkart is, bizonyítani viszont alig tudott valamit.”
Mi az, ami bizonyítható? Egy tény bizonyosan, és abból kiindulva elég messzire el lehet jutni. A tény: az akkor hivatalban lévő miniszterelnöknek egy zárt körben elmondott beszédéből kivágtak néhány mondatot, ezzel elérték a hamisításnak azt a ritkán elérhető eredményét, hogy a teljes beszéd értelmének éppen az ellenkezőjét sikerült közvetíteni. Honnan közvetítettek? A közszolgálati Magyar Rádióból.
A közszolgálati Magyar Rádió elnöke bűncselekmények, még egyszer mondom: bűncselekmények sorozatát követte el. Ezeknek a bűncselekményeknek a következményei (ezzel is foglalkozik a büntetőjog) előre láthatók voltak. Ezek a következmények a megsértett paragrafusok büntethetőségét szinte felmérhetetlen mértékben súlyosbították, mert nemcsak egy embert tettek tönkre, hanem egy ország életét határozták meg. Az ország a polgárháború szélére sodródott, az anyagi és főképp az eszmei kár ugyancsak felmérhetetlen.
Történt valami a Magyar Rádió elnökével? Egy közönséges közokirat hamisítás büntetési tétele három év. Aminek nincs különösebb következménye, általában saját haszon szerzésének érdekében szokták elkövetni. Az három év. A fenti bűncselekmény (ami csak egy a sorozatból) mennyi? Kérdezte ezt valaha valaki?
Amikor ez a rádióelnök a hivatalába került, amikor „megválasztották”, a szocialisták voltak kormányon. A kuratóriumi elnökség elnökét és többségét az MSZP adta. A rádióelnök a kuratóriumi elnök jelöltje volt, a szocialisták követték az elnököt, a fideszesek meg csak hátradőltek, és elégedetten figyelték, amint a kuratóriumi elnökség teljesíti a kívánságukat, az ölükbe helyezi a Magyar Rádiót.
Ha a „kiszivárogtatás” idején én vagyok a Magyar Rádió elnöke, először meghallgatom, mi van azon a CD-n, az „anyag” meghallgatása után azonnal hívom a miniszterelnököt, felszabadítok egy stúdiót, és az adás megszakításával kapcsolom a Rádió addigra mozgósított két legjobb riporterét, akik megcsinálják az újkori magyar történelem egyik legrázósabb és legsúlyosabb riportját, élőben és azonnal, mielőtt a „kiszivárogtatók” elmennek máshová. Tettem volna ezt azért, mert ez volt akkor a teendő, pusztán szakmai szempontból vizsgálva a dolgot, nem is volt lehetséges mást tenni. A büntetőjogi szempont bennem akkor fel sem merült. Mellesleg nem voltam kormánypárti. Akkor sem. Legföljebb könnyebben viseltem el azt, ami akkor volt, mert a szocialistákról sok rosszat lehet elmondani, de hogy embertelen, agresszív, fasisztoid despoták volnának, azt nem. Ahhoz is tehetségtelenek.
Fentiekre számos tanúm van, le is írtam, ellenőrizhető, nem most találom ki.
Ugye nem kell mondanom? Semmi sem úgy történt volna, ahogyan akkor a mindenre elszánt ellenzék eltervezte, amiben a cinkos rádióelnök bűnsegédi bűnrészesként vett részt, nagy egyetértésben a kuratórium elnökével.

Eddig a kilencéves bejegyzés.

Nem tudom, érthető-e, teljesen mindegy, miképp ítéljük meg az akkori miniszterelnököt, a rádióelnök büntetőjog hatálya alá tartozó tette attól nem változik. És végül még valami, nézetem szerint az összes eddiginél súlyosabb dolog, ami (tudomásom szerint soha nem évül el mint emberiesség elleni bűncselekmény).

A rádió az ország legnagyobb részének lakásaiban egész nap szólt, iskolázottságra való tekintet nélkül. A hírek, hírjellegű műsorok az összműsoridő 7 (hét) százalékát tették ki, a többi kultúra volt – riportok az ünnep- és hétköznapokról, zenék minden műfajban, irodalom (próza és vers, hangjáték és színház). A rádió hatása összehasonlíthatatlanul erősebb bármilyen más eszköznél, egy egyszerű fiziológiai ténynél fogva (elmondtam, leírtam számtalanszor): a hallás az egyetlen olyan érzékszervünk, aminek a tudatunkra gyakorolt hatása nem igényel semmilyen segédmozgást, azaz hallani-hallgatni bármilyen egyéb tevékenység közben képesek vagyunk. Hogy világos legyen, azt is halljuk, amit nem látunk, tapintunk, szagolunk, ízlelünk. Azaz a hangélmény bármilyen helyzetben hatást gyakorol, olyat is, ami abban a pillanatban nem tudatosul.

A Rádió legyilkolásával ez a Such nevű alak a lehető leghatásosabban segítette a fidesz alaptevékenységét: az ország népének elbutítását. Ha ez az avatatlan lelkiismeret múló és színehagyott látszata nem pusztítja el a Rádiót (folytatva elődje, a fellépés közben megőrült műlovarnő vandál rombolását), valószínűleg soha nem nyer a fidesz nevezetű fasiszta bűnszövetkezet, és nekem nem teszik tönkre (így az életem vége felé) 16 évemet, kilencmillió emberével együtt.

Úgyhogy kéretik nem „köszönettel” és „közös megegyezéssel” elengedni az egyik legaljasabb bűnözőt, aki kivégezte a magyar kultúrtörténet kiemelkedő, pótolhatatlan értékét.

Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.