Egyre több helyen látom annak szorgalmazását, hogy Iványi Gábor legyen a köztársasági elnök. Nagyon szépen kérem, ne! Értem én a különféle érzelmi tolulásokat, de ezt tessék szíves lenni otthon, csöndben csukott ablak mögött! Nagyrabecsülésem kifejezése mellett, ami csodálattal ismeri el Iványi gyönyörű munkásságát, sietek megjegyezni, ő valamilyen egyházi személy (műveltségem hiányos a különféle felekezetek címeit és megszólításait illetően). Ez meg itt még mindig egy világi társadalmi berendezkedésű ország. Aminek semmiféle tisztségviselője nem lehet semmiféle egyházhoz tartozó ember. Mint ahogyan naponta többször betegszem bele a nagyfene keresztény öblögetésekbe. Mélységes szánalmat érzek, amikor a huszonegyedik században még mindig ájtatos keresztények lármáznak a vallásosságuk fensőbbségének hirdetésével, de elismerem, hogy joguk van hozzá, mindenki úgy tartja korlátok között a saját elméjét, ahogyan akarja. Csak jó volna tudomásul venni, hogy a vallásosság magánügy, ami semmiképpen sem tehető közüggyé egy pap köztársasági elnökké választása által. Az ugyanis már bőven kívül esik a vallásszabadság terjedelmén. Isten áldásának rendszerszintű emlegetését hagyjuk meg az amerikai elnöknek. Az emberiség történelmének legpusztítóbb ideológiája, a sokszázmillió ember halálát okozó kereszténység egészségesen kezd végre eltűnni a civilizált európai országokból. Annyi mindennel le vagyunk maradva, nem kellene ezt tetézni egy olyan köztársasági elnökkel, aki bármelyik egyház képviselője.
Ha valaki most lázasan kezd keresgélni, precedenst keresve a múltban, akár abba is hagyhatja. A 2026-ik évben járunk.
Ceterum censeo a csúti rémet börtönbe kell zárni, életfogytiglan.
