Keresés ebben a blogban

2021. október 7., csütörtök

Egyszercsak

Olvasgatok mindenfélét. Majdnem mindenütt azt, hogy ez a Márki-Zay nevű hogyan fel tudott jönni. Miként az üstökös. Egyik napról a másikra.

Eltűnődtem azon, ez vajon miképpen volt lehetséges. Közvetlenül azután, hogy azon is eltűnődtem, miért gondolja ezt mindenki természetesnek. Hogy ez csak úgy lett. Mit tesz isten? De még ez a kérdés sem merült fel senkiben. Hogy esetleg az isten. Nem, még az sem. Ez van és kész. Egyszercsak. Ahogyan azt a magyar történelemírásban megszoktuk. Egy törzsi szövetségben élő, tanulatlan, a kor és a hely (a később Európának elnevezett földrész) szellemi és kulturális színvonalától évezredekre elmaradt, primitív despota egyszercsak „felveszi” a kereszténységet. És nyomban ezzel együtt államot alapít, egyedül az egész földkerekségen, hétszáz évvel mindenki más előtt (az első, államnak nevezhető társadalmi formáció valamikor a 17. század végén jött létre Hollandiában). Egyszercsak.

Mi ezt szeretjük, ehhez vagyunk szokva, magyarázat, ok-okozati viszonyok feltárása szükségtelen, nálunk minden csak úgy lesz. Egyszercsak.

Márki-Zay Péter egyszercsak felugrott a második helyre, miután korábban ugyancsak egyszercsak harmadik lett. Akkor sem érdekelt senkit, hogyan lehet az, hogy egy alföldi polgármester, aki finoman szólva nem éppen világhírű, így tör előre. Egy korábbi fidesznyik. Egy keresztény népnemzeti. Aki a határon túliak minden eszement privilégiumát megtartaná. Aki templomba jár. Sok gyereke van. Tetszik is neki a fidesz családtámogatási rendszere.

Az a helyzet, hogy nem ismerem azt a számítógépes technikát, amivel a világ egyik legfejlettebb országának az elnökválasztásába úgy bele lehetett nyúlni, hogy az illető társadalmi rendszerbe alig illeszkedő paprikajancsi legyen az elnök. Azt sem tudom, hogy egy olyan csodálatra méltó nemzet, amilyen az angol, hogy tehette meg azt, amit brexitnek nevezünk, és amiről korábban is, azóta is lehet tudni (ha valaki képes az egyszerű gondolkodásra), hogy ez a húzás az öngyilkosság határára taszította Angliát és vele együtt a Brit birodalmat.

Ezenkívül azt sem tudom, a 2018-as magyarországi választások alkalmával a néhány órás számítógépes leállás végeredményeként hogyan lett a kétharmad, amikor abszolút hiteles, magasan képzett informatikusoktól már akkor lehetett tudni, hogy a fidesz szavazói nem érték el az egymilliót.

Csak azt tudom, hogy ezek megtörténtek. Valamint azt, hogy az emberiség történelmében a társadalomfejlődés soha nem mutatott csodákat, magyarázhatatlan varázslatokat. Úgy értem, mindig mindennek oka volt, és ez az ok mindig ismerhető volt azok számára, akik képesek voltak föltenni a megfelelő kérdéseket.

Márki-Zay nem egyszercsak lett ott, ahol most van. Ez egészen bizonyos. Azt nem tudom, hogy akinek érdekében áll létrehozni ezt a pozíciót, mit tett, még kevésbé, hogyan tette azt.

Csak abban vagyok bizonyos, hogy én nem a közvélemény kutatók eléggé szánalmas (bár kétségkívül nagyon jövedelmező) tevékenységével foglalkoznék, hanem felkutatnám a legjobb informatikusokat. Akik tudják, mindazt hogyan lehet megcsinálni, amit fentebb leírtam.

Ehhez persze az kellene, hogy legyen legalább egyetlen ember, aki képes felfogni, Márki-Zay nem „egyszercsak” alakja ennek a játszmának. A viselkedése, a szövegei (a nők lenézése, négerezés, cigányozás satöbbi) nem véletlen kisiklások, ez az ember olyan, amilyennek egy fidesz-rendszerben egy korifeusnak lennie kell.

Innen már tényleg csak egy lépés megkísérelni legalább, hogy az „ellenzékre” váró bukást ezen a ponton még el lehessen kerülni.

Nincsenek illúzióim.

P.S.: Majd' elfelejtettem, nagyon nem szeretném, ha valakiben kétségek maradnának a fenti mondat után, amivel a közvéleménykutatókat érintettem. Egy lényegében használhatatlan, a kártyavetéshez hasonló megbízhatósággal működő, primitív és nagyképű "szakterület" kártékony képviselőit tetszik mostanában favorizálni. Abba kellene hagyni. Körülbelül olyan fertőzők és ártalmasak, mint a bulvár és a reklámbiznisz együttvéve.