Egy ideje már hessegetem magamtól a gondolatot, hogy nem, azért azt mégse, nyavalyás gazember ül a nyakunkon, egy iszonyatosan primitív, gyáva fasisztoid briganti, de ebből azért még nem lehet ilyen következtetéseket levonni.
Az a helyzet, hogy nem lehet, hanem kell. Teljesen érthetetlen dolgok, események, történések válnak azonnal érthetővé, ha végre szembe nézünk a ténnyel, tudomásul vesszük. Mégis másképp látjuk a világot, ha van magyarázatunk eddig felfoghatatlan jelenségekre. A megértés esetleg segíthetné a cselekvést, de ilyen nagy eredményre nem számítok. Jó, persze, hogy nem teszünk semmit, ám mindenképpen annak tudatában tessék tovább élni, hogy Magyarországon az ember életének értéke más, mint az atlanti térség többi államában. Voltaképpen nincs értéke. Nem szempont, nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel.
Van ilyen. Nem kell csodálkozni, az Iszlám Állam például egészen másképp értékeli az emberélet értékének fogalmát, mint például Luxemburg. Az utóbbi időben a mi pártunk és kormányunk nem szereti Luxemburgot, mondják is sokszor. Azt nem mondják, hogy szeretik viszont az Iszlám Államot, de azt nem is kell mondaniuk, mert a tetteikből látszik, hogy azzal értenek egyet: az ember életének itt Magyarországon ugyanúgy nincs semmilyen értéke, mint az Iszlám Államban. Utóbbiak mondjuk valamivel humánusabban bánnak az emberrel, mert rögtön kivégzik és nem kínozzák hónap meg évszámra, nem éheztetik, nem veszik el tőlük az emberi méltóság legkezdetlegesebb formáit is, nem aláznak embermilliókat az alapvető jogaik semmibe vételével, hanem egyszerűen lenyisszantják a fejüket. Azt tetszik hinni, komolytalanul ironizálok, pedig nem. A csúti futballista tanulhatna az Iszlám Államtól emberséget meg például a táliboktól is. Lám, azok azonnal szitává akarták lőni Malala Juszufzait, midőn a pakisztáni kislány érvényesíteni merte a tanuláshoz való jogát, más kérdés, hogy nem találták el jól. Itt ez majd nem fog előfordulni, pártunk és kormányunk milliárdokért épít lőtereket, úgyhogy ha majd valamely kelet-magyarországi cigánygyerek kinyilvánítja a tanuláshoz való jogát, azt biztosan nem fogják elhibázni. Addig persze még fejlődni kell, nincsenek kétségeim, hogy ez könnyen fog menni, a hízott szájszélnyalogató megnyeri a választásokat, az országot kilépteti az Európai Unióból (már rég nem vagyunk odavalók), és akkor semmi nem áll majd útjába, hogy tisztán és egyértelműen kinyilvánítsa az ember életének értékéről való meggyőződését. És tegyen róla, hogy ennek a meggyőződésének látható megjelenési formája is legyen.
Azt sem értettem pontosan, miért kell ájtatoskodnia egy olyan büdös bunkónak, aki nem azért volt deklaráltan ateista, mert végiggondolta a transzcendenciához való viszonyát, hanem mert olyan iszonyatosan buta, hogy reménytelen küzdelmet kellett volna folytatnia az istenfogalom alapismereteinek a megértéséért is, ezt azért sejtette, inkább bele sem fogott. Aztán egyszer csak valaki felhívta a figyelmét arra, hogy sem a Biblia, sem a civilizáltnak nevezett világ vallásai nem foglalkoznak az ember életének értékével, ha lehet, még annál is kevésbé az emberi jogokkal. Nosza, térdre, imához! De most már aztán tényleg, komolyan és kötelezően. Hiszen ez egy remek dolog! Emeljük bornírtságtól és az ölés vágyától homályló tekintetünket az ég felé, és kezdjük el magasztalni a kereszténységet. Arról sokmindent el lehet ugyanis mondani, de hogy foglalkozna az ember értékével önmagában, hogy képes volna definiálni az ember fogalmát másképp mint az isten szolgálatának és a tőle való félelemnek a függvényében, attól nem kell tartani - a születéstől a halálig való folyamatos megaláztatás és rettegés minden vallásnak az alapkészletéhez tartozik.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 30 cikkéből egyetlen egyet sem találhatni, amit ez a korlátolt bitang meg ne sértene, szünet nélkül, minden tettével mindennap.
Nincs olyan jogrendszer az atlanti térségben, amiben volna a felmentés lehetőségére utaló paragrafus. Nincs olyan ország az Európai Unióban, ahol úgy lehetne kezelni az emberélet értékét, az emberi jogokat, ahogyan csattogó nyelvű csatlósainak egyetértő lihegésétől kísérve a csúti gazember teszi.
Ezt én eddig nem vettem észre. Lehet, van olyan, aki régen tudja, de akkor miért nem szólt?
Marad még egy kérdés: mit lehet tenni.
Én szeretem az embereket gondolkodásra késztetni. Úgyhogy nem mondom meg. Annyit segítek, hogy a magyar választójogi törvények szinte teljesen elzárják az emberi jogok érvényesülése felé vezető utat.
