Régen akarom mondani, hogy a falunk két végében van egy-egy tábla, amiken rajta van a település neve - rovásírással. Tudom, hogy az, valamikor foglalkoztatott is a dolog, terveztem az alaposabb megismerését, aztán valahogyan elmaradt. Ez azt jelenti, örökre. Bizonyos biológiai törvények alapján nem sok van már hátra, és bár az ismeretlen megismerése felé hajtó izgatottságom nem szűnt meg, sőt, vannak a rovásírásnál fontosabbak, méghozzá rengeteg. Úgyhogy tőlem bármi lehet odaírva arra a táblára. Az nem annyira zavar, hogy nem tudom, mi van odaírva, de az nagyon, hogy ott van.
Mondom, nem sokat tudok erről az írásfajtáról, de annyit igen, hogy használata által évszázadokkal volt elmaradva az ősmagyarság a megismerhető fejlődéstől, valamint nekem legalábbis az Ázsiához való kötődést idézi, aminek az évezreddel ezelőtti ténye nem vitatható, de a jelenben való orientáció rovásírás nélkül is fájdalmasan undorító.
Hasonlóképpen fájdalmasan undorítónak tartom azt az évszázadokkal visszavető jelenséget, amit kereskedelmi televíziózásnak hívnak, azon belül a különféle valóságsókat súlyosbító körülményként jelölném meg abban az esetben, ha a kalmár és a bulvár végre nemzetközi bíróság elé kerülne.
Tegnap valahogyan (mindegy hogyan) belelapoztam az egyik ilyenbe, és ott is maradtam, mert egy hajdan kedves ismerősömnek a lánya volt látható. Gyorsan kiderült, a döntők döntőjének vagyok tanúja, a nem tudom, mióta folyó "játék" nyertesét hirdetik mindjárt. Egy riasztóan kezdetleges kulturális szinten tartózkodó férfiember és a számomra kedves (elég régen, pólyásként látott) lány között kellett döntenie - a közönségnek.
Mint tudjuk, az effajta döntéseket minden médiumban (hangsúlyozom, minden, a más országokban még többé-kevésbé tisztességesnek tekinthető közszolgálati televízió sem kivétel) úgy manipulálják, ahogy jónak látják. Esetünkben különben majdnem mindegy, milyen volt a viszony a valós közönségszavazat és a döntés között, egyik rosszabb ugyanis, mint a másik, a lényeg az, hogy az írás-olvasással is hősies küzdelmet folytató férfiember nyert (a "győzött" ettől árnyalatnyival különböző fogalom).
Namármost. Valószínűleg a közönségszavazat is mellette szólt, de ha néhánnyal kevesebb volt is, a "műsor" felelősei a megfelelő irányba korrigáltak. Ennek az országnak ugyanis az a férfiember a jellemző figurája, majd' azt mondtam totemalakja. Aki bizonyos szavakat ebben a játékban hallott először, mert azért itt mégis csak össze volt zárva például ezzel a bizonyos lánnyal, akinek a szókészlete meghaladja azt a bizonyos 3-400-at, és ezt képtelen volt illendően titkolni.
Lehet, mégis meg kellene tanulnom a rovásírást. Nemsokára szükségem lehet rá, ha a magyar értelmiségi elithez akarok tartozni, ami még tud írni. Ha csak fakéregbe is, pattintott kőkéssel.
