Keresés ebben a blogban

2017. november 9., csütörtök

Kihelyezett ülés


Képtalálat a következőre: „göteborg”

Mit szólnak? Szép város, nem? Göteborg. Van még sok kép róla a neten, de elolvastam egy Bertelsmann kiadványban is, mit lehet tudni róla, aztán az Officina Nova albumában is utánanéztem - semmi. Előkapartam egy régi emlékemet, a 70-es években rendeztem egy hangjátékot, annak a főszereplője Götaland megyéből származik, és az író instrukciója szerint ottani tájszólással beszél. Tűrhetően olvasok svédül, mindent megértek, ami szükséges egy szöveg áttekintéséhez, de a svéd tájszólás kifogott rajtam. Megkérdeztem a fordítót (ha jól emlékszem, Kúnos László első munkája volt ez a rádiójáték), mit kell tudni Götaland megyéről azon kívül, hogy Göteborg a székhelye. Hosszas tanakodás után abban maradtunk, hogy a palóc tájszólás megfelelő lesz, találtam is egy felvidéki színészt, Csendes Lászlót, ő anyanyelvi szinten beszélte a palócot - jó lett az előadás.
Ezen kívül Göteborgról még fontos tudni, hogy Svédország nyugati partján van, nagyjából egyenlő távolságra Oslótól, Stockholmtól és Koppenhágától, azaz a három skandináv fővárostól. Van két egyeteme, két nagy repülőtere, sok színháza - nagyon érdekes város lehet, szeretnék egyszer elmenni oda, de semmi okot nem találtam arra, miért kell az EU jövő heti csúcsértekezletét éppen Göteborgban rendezni. Bizonyára azért, mert ez a város olyan jó helyen van, hogy mindjárt három ország is milyen könnyen elérhető... hááát.
Utánanéztem (nehogy valami lényeges körülményt figyelmen kívül hagyjak), hogyan viszonyul a három skandináv ország az EU-hoz. Először is azt találtam, hogy mindhárman a régi pénzüket használják, azaz bizonyos szempontból fenn hordják az orrukat, ha tetszik, fumigálják az EU-zónát.
Aztán. Svédországnak van 20 képviselője az EU-ban, ez nem egészen 3%-os arány. Dániának 13 képviselője van.
Na jó, nem akarok itt olcsó poénokkal élni, nyilván nélkülem is tudják, hogy Norvégia nem tagja az EU-nak, mely esetet figyelembe véve a göteborgi csúcsértekezlet kis távolsága Oslótól nem játszhatott jelentős szerepet a helyszín kiválasztásában.
Akkor mi?
Lehetséges persze, hogy valami nagyon fontos szempont elkerülte a figyelmemet, de a gyanú csak érik bennem. Már akkor kezdtem értetlenkedni, amikor arról értesültem, hogy az Európa Parlamentnek 3 (három) székhelye van: egy elsődleges (Brüsszel), egy másodlagos (Strasbourg) meg egy titkárság (Luxembourg).


ez itt a brüsszeli épület


ez meg a strasbourgi

Szépek, ugye? Építészetileg. És jó nagyok is. De úgy látszik, nem elég nagyok, mert nyilván nem férnek el benne, azért kell két ház két ülésteremmel. Dehát kiderült, midőn utánanéztem, hogy elférnek. Itt is, ott is. Strasbourgban például csak havonta négyszer üléseznek, az a másodlagos.
Hogy miért? Ja, azt nem sikerült kiderítenem. Leginkább csak. Egy általános iskolai földrajztanárom azt mondta, hogy a rák a vetésre ne menjen. Ez lehet talán a szempont az ülésrendek kialakításakor. A rák. Meg a vetés. (Írt erről már az Index is.)
Lényeg az, hogy hely az van. Akkor miért kell a jövő héten Göteborgba menni? Nem lesz fűtés? Szénszünet Brüsszelben is, Strasbourgban is?
Csak nem az van, hogy hozzám hasonlóan a képviselők is érdekesnek találják Göteborgot, amit meg kell nézni? A három székhely között utazgatni már unalmas? (Valamivel 200 kilométer alatt a Strasbourg-Luxembourg távolság, nagyjából ennyi a Brüsszel-Luxembourg, 350 kilométer fölötti a Brüsszel-Strasbourg, a havi útiköltségből mélyreható változásokat lehetne eszközölni például a magyar egészségügyben.) Ez a göteborgi kirándulás repülőjeggyel, szállodával, terembérléssel, etetéssel (vélhetőleg nem fapadoson utaznak a hölgyek és urak és valószínűleg nem rántott leves lesz a menü grízestésztával) vajon hány millióba kerül? És miért van rá szükség? Fejlett országok, van ott pénz?
Mondtam már néhányszor, a legújabb kori gladiátorok "ellátmánya", az egyes futballisták, golfozók, kosárlabdázók eszement milliói (személyenkénti milliói) valahonnan hiányoznak. Ahogy múlik az idő, mind világosabb lesz, hová kellene költeni azt a pénzt, milyen megoldást jelenthetne például "csak" a jelenkori népvándorlás kezelésében.
De még egyszer sem mondtam, hogy az a pénz is hiányzik valahonnan, amit az atlanti térség népei a nyavalyás politikusaikra költenek.
Tudom, persze, hogy tudom, ezek a kártékony lények csak saját magukat tudnák megszüntetni, annak kicsi a valószínűsége, hogy Észak-Amerika és Európa népei egyszerre lázadnak fel és söprik el ezt a nyomorult, élősködő bandát. Inkább csak azért szólok, mert szeretném, ha ezeket a dolgokat azok is tudnák, akik eddig nem foglalkoztak ilyesmivel. Mert csöndesen bízom benne, hogy a pillangóhatás ebben az esetben is érvényesül, ha lassan is. (A pillangóhatás a káoszelméletnek egy látványos és érdekes része, egy félmondatban leírva: egy lepke Brazíliában meglebbenteni a szárnyát, abból Japánban tájfun keletkezhet.)
Nyáron a magyar parlament különböző pártjai általában a Balatonnál tartják "kihelyezett frakcióüléseiket". A csúti bunkó most már szerte utaztatja hordáját az országban. Lehet, hogy ezt Brüsszelben tanulta.
Várom a plakátokat. Állítsuk meg Brüsszelt! Kihelyezett ülésekkel lopják a pénzünket!
Ennyit Göteborgról.
Pedig különben tényleg szép város lehet.