Salamon kardja

Ment egy "vita" a Kolozsvári Szalonnán, ami talán a kereszténységről szólt volna, ha jól értettem, de nem volt könnyű jól érteni, mert a "vitapartner" inkább csak velem foglalkozott, úgy értem lenézett a nézeteim miatt meg ilyesmi, de a saját nézeteinek az ésszerű indokait valahogy nem sikerült elősorolni, persze az is lehet, hogy csak én nem értettem.

A Kolozsvári Szalonnán csak vendég vagyok, szerintem már így is visszaéltem a vendégszeretetükkel, nem akartam tovább taglalni a kereszténységről való tudnivalókat, de valamit még muszáj mondanom. Ne aggódjanak, megáll ez magában is, nem kell felkeresni a "vitában" írtakat.

Nem egészen egy évvel ezelőtt a Názáreti című könyvem kapcsán már bele-belekaptam ebbe részkérdésbe, de ott a lényegig nem jutottam el, most megpróbálom.

A zsidó és a keresztény vallás istenéről vannak kérdéseim, azaz voltaképpen arról, miért is volt szükség a kereszténységre. Mi abban az új a judaizmushoz képest?

A Kolozsvári Szalonnán azt kérdeztem, milyen istent látnak a keresztények, midőn belépnek az ő házának elnevezett templomba. Az a nagyszakállú, hatalmas termetű öregember egy vadonatúj isten volna, vagy ez ugyanaz a félelmetes zsidó, akit a lévita is csak egyszer évente szólíthatott meg a Szentek Szentjében, azaz a jeruzsálemi Templom minden közönséges halandó elől elzárt szentélyében, ahová csak ez a bizonyos pap léphetett be, és senki nem tudta, mit csinált ott, de én gyanítom, hogy leginkább semmit. Mert ő egészen bizonyosan tisztában volt vele, hogy annak az öreg zsidónak a nevét ő sem tudja.

Na most ehhez képest ez a katolikus templom falára és mennyezetére festett alak ugyanaz az öreg zsidó, csak kikeresztelkedett vagy ez egy másik isten?

A kérdésre van egy alapválasz, ami mellett többféle érv szól: ugyanannak kell lennie. Elsőnek itt van a Tízparancsolat. Ideteszek egy pontos másolatot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által hitelesített tízparancsolatból:

Isten tízparancsolata

A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17). 

I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! 

Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése. 

II. Isten nevét hiába ne vedd! 

Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete. 

III. Az Úr napját szenteld meg! 

Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk! 

Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel: 

IV. Atyádat és anyádat tiszteld! 

Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan. 

V. Ne ölj! 

Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét. 

VI. Ne paráználkodj! 

Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága. 

VII. Ne lopj! 

Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs. 

VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! 

Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet. 

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd! 

X. Mások tulajdonát ne kívánd! 

Ez alá meg ideteszem Mózes II. könyvének 20. részéből azt a szöveget, amit különben Tízparancsolat néven tisztelünk, és máshol is megtalálható a Tórában. Én most szándékosan ilyen részletezésben tárom az olvasó elé, hogy legyen mit összehasonlítani.

1. És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:
2. Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
3. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
4. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
6. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
7. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
8. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
9. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
10. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
11. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
12. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
13. Ne ölj.
14. Ne paráználkodjál.
15. Ne lopj.
16. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
17. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

Ez itt egy részletesebb bontás, de a lényeget ugye tetszik látni, a különbség elhanyagolható. Mózes, a Tízparancsolat, a kőtábla - ugyanaz.

Félni ettől az istentől is kellett, mint az nyilvánvaló, a Tanakh (azaz a héber Biblia) is már az emberek féken tartásának célját szolgálta. Mózes II. Könyve így folytatódik:

18. Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla.
19. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.
20. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek.

Ez eddig tiszta és világos. Azaz még mindig nem lehet tudni, mi szükség volt a kereszténységre. Könyvtárnyi irodalom szól a kérdésről, de alig találnak olyat, ami egyetlen mondatban leírná az egyetlen, igazán fontos különbséget: a zsidó vallás fenyeget, de nem gyilkol, és legfőképpen nem akar téríteni. Nem enged be, ennélfogva nem is terjeszkedik.

A kereszténység fenyeget és gyilkol.

A szó szoros értelmében is gyilkol, de a legförtelmesebb kártevése, hogy a "hit", azaz a félreértelmezett, mert beszűkített vallásos hit kizárja a gondolkodás szükségességét, minden eszközzel tiltja a kételkedést, az ellentmondást, a kérdezést, azaz mindazt, ami előre viheti az embert azon az úton, aminek a végén megérkezhet az evolúció következő fokára: az emberből kifejlődő új faj megszületéséhez. Mint tudjuk, a fejlődést csak hátráltatni lehet, megakadályozni nem.

A kereszténységnek a szinte hihetetlen kártétele 2009-ben volt tapasztalható, amikor a kolozsvári magyar diákság szervezetei a 12 pontos követelményrendszerük 10. pontjába azt írták:  „Az elkobzott egyházi javak teljeskörű visszaszolgáltatását!” Mármint hogy azt követelik. 2009-ben!

Egy Selyem Zsuzsa nevű, hihetetlenül okos marosvásárhelyi embertől idézek: 

"Mindig ez a vége annak, ha egy gyermekért folyik a huzavona: Salamon úgy dönt, hogy vágják ketté a gyereket. Nézzék meg a DNS-ét, s azzal meg van oldva a vita. Az igazi anya Salamonnak azt mondta: uramisten, akkor inkább nem az enyém, csak éljen."

Vesztésre állunk a gyermekeink lelkéért vívott csatában. Az egyház nyert, attól tartok, nemcsak Kolozsváron. Mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy elengedjük a gyerek kezét (mint Gruse tette A kaukázusi krétakör című, Brecht-féle Salamon parafrázisban).

Itt Kelet-Európában a keresztény egyház viszi a gyereket az élet könnyebben járható útja felé, a gondolkodás alól felmentő butaságot, a folyamatos hazugságot kínálja.

A csúti gazember a jelzőőr az elágazásnál. Ott vigyorog, és mi hagyjuk.

Korunk hősei

Olvastam egy riportnak látszó tárgyba becsomagolt interjúkülsejű keveréket, ami le volt öntve egy tudósításnak már régebben szavatosságát vesztett, elkocsonyásodott anyagával. Ezt csak azért mondom, mert a benne foglalt "mondanivaló" annyira meghökkentett, hogy hajlamos vagyok azt hinni, a romlott termék keretei között megszólaló ember talán nem is azt mondta, ami napvilágra került.

Az illető a világ egyik legokosabb embere. Éveken keresztül ment egy rádióműsorom, amit neki találtam ki, eleinte ketten beszélgettünk, majd hamar rájöttem, hogy elviszi ő a hátán egyedül is az egészet - élvezet volt a műsorkészítés, a szomszéd stúdiókból is bejöttek hallgatni, akik ráértek.

Ez az ember most azt mondta annak a nememlékszemmilyen médiumnak, hogy nem kellene ilyen nagy ügyet csinálni ezekből a szexuális zaklatásokból. Hogy azért van az egész, mert nem vagyunk elég érettek. Mármint szexuálisan. Érintésügyileg. Touch in. Ez egy igen fontos humánetológiai fogalom, a proxémika nevű, sajnos majdnem teljesen ismeretlen tudományos részterület alapja - a szóban forgó emberrel annak idején egy egész műsort szántunk rá, Edward T. Hall könyve neki is új volt.
És most azt mondja ugyanaz az ember, hogy nem vagyunk elég érettek meg hogy húsz év után már nem kellene. Mert azzal csak tönkreteszünk embereket.
Komolyan magamba néztem, hogy én itt elhamarkodottan csak eltúlzok valamit. Ha ilyen okos ember mondja, akkor csak bennem lehet a hiba. Hogy itt fölfújom az alapjában véve jelentéktelen történést, a cikk szerint azt mondta az én hajdani műsorom szereplője, nem olyan nagy ügy, az még csak nem is nemi erőszak, a nemi szervnek az ő puszta mutogatása. Valószínűleg az annak szopogatására való felszólítás sem az, bár ez így nem került szóba.
Most mi legyen? Itt állok tanácstalanul. Lehet, hogy bocsánatot kellene kérnem a zaklatóktól? Csak én vagyok egy felvilágosulatlan, maradi tahó, ez a kor már másképpen szól másfajta emberekhez?
Érzékenykedünk itten.

Rajongás

November 22-én föltettem néhány sort azzal, hogy majd visszatérek rá. Aztán közbejött ez a "Jézus a vallásalapító" történet, azzal foglalkozni kellett a borsónak az ő falra hányása céljából, lévén minden közéleti, politikai megnyilvánulásnak a fundamentuma a hit és vallás összemosása. Itt Magyarországon (és valószínűleg még sok országban itt körülöttünk, csak talán nem ennyire) a politikai választás a vallásos rajongás érzelemvilágában jut kifejezésre, amit a "hívők" természetesen úgy élnek meg, hogy ők "hisznek" valakiben. Amiből természetesen az következik, hogy az egészet megette a fene. Ennek az istenfélő bódulatnak ugyanis csak a legócskább gazemberek képesek megfelelni, ha van ilyen (Magyarországon van), akkor nincs esély olyan "világinak" nevezhető választásra, amire a "demokrácia" egyáltalán képes, ami különben már magában is torz.
Megint megy a huzakodás, mint négy éve, megint körülbelül annyi értelme van (visszakereshető, akkor is leírtam, az írás megmarad, nem utólag hamisítok). Nemcsak arról van szó, hogy egy rakás jellemtelen, ostoba, pitiáner önjelölt tépi egymás kezéből a babaruhát, hanem arról, hogy ha nem volna elempés önjelölt asszony meg undorító csalódást keltő, a fiatalságot összerondító momentum, akik miatt eleve halálra van ítélve mindenféle együttműködés, akkor sem volna érdemes ilyesmivel foglalkozni.
Múlt szerdán azt jegyeztem be ide, hogy nincs a fidesznek kétmilliós tábora. Ígértem, hogy erre visszatérek. Ezért is kellett a két Jézus-írás. Hogy érthetőbb legyen, ami alant következik.
Indítsunk azzal, amit nyilvánvalóan mindenki tud: a fidesznek semmiféle tábora nincs, a hordóhasú csúti futballista nélkül a parlamenti küszöböt sem érné el. Térdet hajtó, kezet csókoló öregasszonyok és vénemberek vallásos ájtatossága tartja rablógyilkosi helyzetben (ezt eufemisztikusan hatalmi helyzetnek hívják) az állampártot azáltal, hogy buzgó révületben imádják a szotyolaköpködő brigantit. Sokszor mondtam, megint mondom, a primitívekre jellemző vallási rajongás és a hit két külön fogalom. A hit (ha tetszik, az "értelmes" istenhit) nehezen megingatható vagy inkább nehezen sem, aki isten létét úgy tartja szétáradva a maga teljes valójában, ahogyan a minap próbáltam leírni, azzal legfeljebb beszélgetni lehet a hitről, acsarkodni bizonyosan nem, az a hit szilárd. A rajongást és a megaláztatásra rádöbbent, vicsorgó gyűlöletet egy hajszál választja el egymástól, a rajongás a zsigerekből jön, büdös is, mint a fészke. Madáchot is többször idéztem már: "Önszégyenét meg nem bocsátja a nép" - mondja Ádám az Athéni színben. Ám a nép ezt nem tudja magáról – teszem hozzá én – csak amikor már bosszút állni készül azon, aki „önszégyenét” okozta.
Persze nem arról van szó, hogy a nép egyszer csak rájön, nem hinni kell, mert a választási cirkusz lényegében számon kérhető adatokon alapul, azaz lehet tudni, kire miért szavaz. Hanem arról, hogy a rajongás egy előre meg nem jósolható effektus következtében egyszer csak egy pillanat alatt átcsap gyűlöletbe. És ez az a pillanat, amikor megismerhetővé válik a fidesz-tábor valós létszáma. Ami - még egyszer mondom - halál biztosan a töredéke a sokak által képzelt kétmilliónak.
Erre nem nehéz rájönni, ez a csúti tróger vitathatatlanul tömeggyilkos, nem kell hozzá különösebben felkészült bíró, hogy a mindenki számára ismert bizonyítékok alapján tényleges életfogytiglani kényszermunkára ítélje.
Egy Sankt Wolfgang nevű helyen töltöttünk néhány napot 1986-ban. Minden este megnéztem az ORF híradóját. Egyik nap arról tudósítottak, hogy Wels rendezőpályaudvarán egymásba rohant két vonat. A részletekre nem emlékszem, anyagi kár, sebesültek, talán halottak is - lényeg az, hogy az eset után néhány perccel lemondott az osztrák közlekedési miniszter. Én mint rendes szocialista állampolgár, ezen egy pillanatra meghökkentem. Nemhogy nem ez a miniszter vezette az egyik vonatot, nemhogy nem is volt ott, nyilván nem ő nevezte ki a mozdonyvezetőket, talán még a vasúttársaság vezetőjét sem. Akkor?
Mindössze ő volt a felelős mindenért, ami Ausztria közlekedésügyében történt. Országon belül és azon kívül is. Ő mint felelős, azonnal lemondott, a lemondását el is fogadták, mert onnan körülbelül 200 kilométerre, a bécsi Ballhaus Platzon automatikusan cselekedhettek, nekik nem kellett gondolkodni azon, amin nekem akkor még igen. Tetszik érteni?
Én például egyebek között azért volnék alkalmatlan miniszterelnöknek, mert nem tudnám viselni azt a felelősséget, amit egy ország első emberének evidensen viselnie kell. És ezt ráadásul tudom is.
Attól, hogy ez a létalattian buta és erkölcstelen szájszélnyalogató neveletlen és faragatlan bunkó  ezt nem tudja, még rá is vonatkozik a törvény: mindenért felelős, ami az országban történik. Legelsősorban azoknak az embereknek az életéért, akik a minősíthetetlenül szétszórt ezermilliárdoknak a szükséges helyekről való hiánya miatt haltak és halnak meg naponta, nyolcadik éve. Felelős az éhezőkért, az életüket nyomorultul tengetőkért, a sokmillió ember keserűségéért, amit egymásnak okoznak tudattalanul, anélkül, hogy tisztában volnának azzal, a megalázásukért, a pusztító gyűlöletükért egyszemélyben a csúti gazember felelős.
Marad a kérdés, mit lehet tenni. Egy országban, ahol adva van egy grafitszemöldökű miniszterelnök jelölt asszony meg egy gőgös, felfuvalkodott, hígagyú ifjakból álló konglomerátum. Innen lehetetlen kiállítani akár egy másik, fűszoknyás, összemázolt arcú ellenvarázslót is, a választék még ehhez is szegényes - pedig ugye ez volna a nyilvánvaló választás. A magyar lakosság erre képes, egyik sámán nem volt jó, keressünk másikat. Másik sámánt.
Azt is sokszor mondtam már, itt vér fog folyni, mert ez az elmebeteg köztörvényes nem fog innen önként, a választási vereségét beismerve távozni, még ha ez a csoda bekövetkezne, akkor sem - a TEK harci járművei nem a jelen rajongói ellen vannak csatasorban, hanem azok ellen, akikké ezek válni fognak.
Pillanatnyilag egyetlen embert ismerek, aki ezt meg tudná akadályozni. Nem csodadoktor. Csak egy rendkívüli intellektus, aki még ennek a kifordult helyzetnek a megoldására is képes lehet.
Nem írom le a nevét, legyen elég, hogy egyszer már leírtam. Ő vagy egy hozzá hasonló - bár alig hiszem, hogy volna még egy.
Csoda kellene ahhoz, hogy a felfuvalkodott senkiháziak rájöjjenek, nincs más megoldás, mint egy vegyes küldöttséget meneszteni ehhez az emberhez, és megkérni.
Előállhatna a szinte ideálisnak nevezhető helyzet: van egy ember, aki nem jelentkezett a feladatra, mint eddig minden nyavalyás politikus. Meg lehet kérni.
Talán akkor elvállalja.
Különben marad a rajongás. Ki tudja, meddig. És esetleg még soká nem derül ki, hogy egy primitív tömeggyilkos náci kitartó, hithű tábora csak a hozzá hasonló, zsigeri gyűlöletben élő kétlábúakból állhat össze.
Azok nincsenek kétmillióan.

A bíbor palástról 2.

Még egyszer, hogy minden részletében érthető legyen. Azt írtam tegnap, hogy Jézust sokan hallgatták. De összehasonlíthatatlanul többen gyűlölték, mert féltek tőle.
Mennyiségre bontva: ez egyrészt azt jelenti, hogy sokan követték, bármerre járt, és sokan hallgatták, mit mond. Számos helyen olvashatók az evangéliumokban, az Apostolok cselekedeteiben, Pál leveleiben olyan mondatok, amikből nem nehéz kiolvasni, Jézus "tanításai" nem valami rendszeres időben és helyen való oktatás keretében zajlottak. Járt-kelt mindenfelé kisgyerekkorától kezdve, hatévestől harminc éves koráig is élt (ez nem az evangéliumokból derül ki, az Újszövetség nem tud Jézus nagyjából 24 évéről, de engedjük meg magunknak azt a lazaságot, hogy ezt a Szentírás bizonyossága híján is feltételezzük), dolgozott, tanult, ha kérdezték, válaszolt (esze ágában nem volt tanítani). Olykor sokan jöttek össze, sokan hallgatták.
De (másrészt) nem annyian, mint amennyien eldöntötték, hogy ez a názáreti nem lehet a messiás. Mert a messiás az nem ilyen. Arra csak következtetni lehet, milyen alapon jutottak erre az eredményre, és különben milyennek kellett volna lennie az igazi messiásnak, erre itt nem vállalkozom, szeretnék inkább a többé kevésbé konkrétumnak tekinthető értesüléseknél maradni. Ha már elfogadtuk ilyennek azt, hogy a Gabbatán összegyűlt tömeg a názáreti megfeszítését kívánta, akkor azt azért tényként kezelhetjük, hogy másféle messiást vártak.
A mennyiségre bontás végeredményeként bízvást megállapíthatjuk: Jézus követői (ha tetszik, hívei) sokan voltak. De az ellenségei, akik gyűlölték, sokszorosan többen. Azaz mindenki tudott róla, hogy közöttük jár, aki a messiás, illetve valaki, akiről azt mondják, ő a messiás, de persze nem az. Azaz mindenkinek volt valamilyen viszonya hozzá, és ez a viszony minden esetben a magas hőfokon izzó érzelem.
A hatalomnak ez jó, ha tudja használni. És persze tudta. Csak az volt a kérdés, hozzá a követők tábora áll közel, vagy a gyűlölőké. Ezt nem nehéz eldönteni. Mint ahogyan azt sem, hogy a követők kevesebben vannak ugyan, de még így is túl sokan. A názáreti hallgatóságában mindig ott voltak a hatalom szolgái, az ő jelentéseik szerint a názáreti veszélyes, a híveinek száma gyarapszik. Az pedig nem jó, mert isten és ember kapcsolatát olyanná akarja alakítani, amiben az isten nem csap le többé büntető nyilaival, és az ember nem használható alattvalóként. Ezt természetesen nem lehet hagyni, ha a büntető isten, amivel a papok (a hatalom Izráel földjén) fenyegetnek, nincs többé, vége a papok hatalmának is.
Itt következik a legnehezebb kérdés: hogyan halt meg Jézus. Mindenekelőtt itt van a szörnyülködő bulvár feltalálója, a horrorfestő Máté:

27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.
28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)

Ez ugyebár ahogyan van, úgy marhaság. Utánanéztem mindenhol, "a helytartó vitézei" kizárólag római katonák lehettek - ezt ma biztonságtechnikai intézkedésnek neveznék, nem védheti a megszállók legfőbb tisztségviselőjét a megszállt ország fegyverese.
Nem ismerjük a római katonák szellemi felkészültségét, lehettek akár nagyon okosak és olvasottak (analfabéták voltak), de egy bizonyos. Semmit nem tudtak Jézusról és nem is érdekelte őket. Azt feltételezni róluk, hogy visszamaradott négyéves gyerekek módjára elkezdjenek csúfolni egy vadidegen embert olyan kellékek felhasználásával, amiknek az összeválogatása az egész ügy pontos ismeretében is bonyolult volna, arra csakis egy nem teljesen egészséges félresikerült firkász képes.
Nyilván nem véletlen, hogy Lukács ezt az ostoba képsorozatot nem vette át.
Dehát nem is ez az érdekes. Hanem az a zavaros fogalmazásmód, ami az ítéletet és a végrehajtást írja le.
A kor jogi rendszeréről tudni kell, hogy halálos ítéletet még a legfőbb bírói szervezet, a Szanhedrin sem hozhatott, és értelemszerűen végre sem hajthatott. Azt már tudjuk, hogy Jézus elítélésével Heródes Antipász és Pilátus is foglalkozott, pedig nem az ő dolguk lett volna, ők túl magasan voltak ahhoz, hogy ilyenképpen ítélkezzenek. Nem is tették.
Az lehetetlen, hogy az evangélisták nem ismerték a jogrendszert, amiben Jézust elítélték. Az is lehetetlen, hogy ne lettek volna tisztában azzal, egy ilyen halálos ítélet leírását nem lehet elkenni, és minden lényeges elemét homályban hagyni. Ennélfogva nem lehet véletlen, hogy az evangéliumoknak ez a része el van kenve.
Ideteszem a megfelelő idézeteket, hogy lássák, miről beszélek.
Előbb Máté:

Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

Márk szó szerint veszi át, Lukács következik:

És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak.

Végül János:

Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!
Akkor azért nékik adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust és elvivék.

Nix. Nem "vevék át" és nem "vivék el". És nem "adá a kezökbe" és nem "szolgáltatá ki az ő akaratuknak". Mert nem teheti. És ezt nemcsak Pilátus tudja, tudniuk kell az evangélistáknak is. És minthogy tudják, inkább elnagyolják az ítélet kihirdetését és végrehajtását, mert fogalmuk sincs róla. (Lukács talán érzett némi lelkifurdalást, nála szerepel egy százados, aki lebeg a levegőben, mert nem tudni, honnan került elő, és milyen fegyveres erő századosa, római nem lehet, az áll ott, hogy látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent.)
Nem merek mást mondani, mint hogy nem tudom, mert nem tudható, hogyan halt meg Jézus. Azt sem, mikor.
Egy bizonyos. A halálát elfedő, vérben tocsogó hókuszpókusz része az egész történethalmaznak, jól illeszkedik abba, amit tegnap mondtam: valahogyan meg kellett magyarázni ennek az embernek a rendkívüliségét. Ahhoz hogy használni tudják.
Valahogyan eltüntették, mert azt nem hagyhatták, hogy tegye, amiről úgy gondolta, hogy tennie kell.
Sokáig vártak, hogy végre eltiporhassák a názáretit.

Sajnálom, ha tönkretettem egy mesét olyanokban, akik különben tudnak olvasni, és hajlandók valamint képesek megérteni, amit olvasnak. Olyanokban, akik különben hajlamosak kérdéseket feltenni, csak az Újszövetséggel kapcsolatban még nem jutott eszükbe. 

Olyanokban, akik szívesebben hisznek egy bűvészmutatványokat előadó csodadoktor illuzionistában, mint abban a csodálatos lényben, aki még emberalakban született, de valószínűleg már a fejlődés következő fajába tartozott, nyilvánvalóan nem csalódást keltettem, hanem indulatokat.

Bizonyos vagyok benne, hogy az Újszövetség egy reális alapokra épült rémületesen rosszul összerakott történet, ami viszont tökéletesen elérte a célját: az emberiség történelmének legcsodálatosabb, legismertebb és legnagyobb hatású alakját sikerült lerángatnia a szélhámos, mindenkit hazugságokkal fenyegető és mindenkinek hazugságokat ígérő vallásalapító szintjére. De mégegyszer mondom, afelől nincs kétségem, hogy Jézus valóban élt, mint ahogyan afelől sincs, a közönséges halandó számára majdnem annyira érthetetlen, mint az isten.

Bizonyos vagyok benne, de persze bizonyítani nem tudom. Úgyhogy inkább csak hiszek benne.

Még valamit tisztázzunk: mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar, és senkinek nincs joga kétségessé tenni ezt a jogot. Csak legyen végre világos, amit évtizedek óta próbálok megértetni - a hit és a vallás két külön dolog. Senkinek a hitét nem kérdőjeleztem meg soha, nem is fogom, minthogy nincs közöm hozzá, ugyanúgy, ahogyan másnak sincs az enyémhez. Magánügy.

Csak ne tessék Jézust vallásalapítóvá torzítani, ő erre nem szolgált rá.

Ideteszek még néhány sort a Názáretiből, talán van, aki jobban szereti, ha nem rágják a szájába a dolgok értelmét:

Júdás sokáig hallgatott.

- Te sem tudod, hogy isten akarja-e a gyűlöletet? – kérdezte, de nem nézett föl.

Nem kapott választ.

- Azt mondtad, hagyod, hogy a gyűlölet istenre szálljon, mert nem tehetsz mást. Miért nem tehetsz mást? Isten parancsa?

- Isten nem parancsol.

- De valamit nyilván tesz, ha te azt mondod, hogy hagyod őrá szállni a gyűlöletet. Ha nem akarnád hagyni, akkor ez nem történne meg. Talán gyűlölet sem volna. Reggel azt mondtam, azért akarlak követni mindenhová, hogy tanuljak és hogy ne engedjelek ingerültnek és türelmetlennek lenni, mert láttam, nem szereted, hogy ilyen vagy. Ezt most visszavonom. Nem tudtam, hogy a te küzdelmed az istennel való küzdelem. Én oda nem tudlak követni. Marad az, hogy féltlek. Meg hogy egyszercsak már annyira sem foglak érteni, mint most. Hogy a küzdelmed véget ér, de nem megadni fogod magad, hanem megérted azt, amit ember nem érthet. És mi még akkor is a mi valóságunkkal fogunk mérni téged. Pedig azt már most sem lehet.

A bíbor palástról

Amitől féltem, bekövetkezett. Olvastam az előbb egy "vendégírást" a Kolozsvári Szalonnán.

Idemásolok belőle egy bekezdést (tényleg azt teszem, azon az oldalon nem működik a Ctrlc-Ctrlv, de muszáj leírnom, hátha ezáltal érthető lesz, amit mondani akarok).

"A másik nagy álmodozó, aki saját hitet hirdetett: Jézus. Hitt ő is egy eszmében, mint az összes többi nagy álmodozó a történelemben. A történet ismert. Ő is szembe ment az akkori hatalmasokkal, ezért aztán keresztre feszítették. Ám a mag, amit elültetett, sok évszázaddal később világvallássá lett."

Nem, az isten szentséges szerelmére nem! Jézus nem álmodozott és semmiféle saját hitet nem hirdetett. Nem hitt semmiféle eszmében, nem ment szembe a hatalmasokkal, és semmiféle magot nem ültetett. Legkevésbé olyat, ami egy képzavar következtében világvallássá lett.

Vegyük csak az Újszövetséget, a három szinoptikus evangéliumot (Máté, Márk, Lukács), és egyelőre hagyjuk, mi a véleményem ezekről (sok-sok Biblia-szakértő tudóssal együtt). Megkímélem azt, aki a kereszténység, netán a Messiás szót keresné, ne tegye. Nincs ilyen az Újszövetségben (nem dicsekvésképpen mondom, csak a tényt rögzítem, ennek a blognak az olvasói talán még emlékeznek is rá, írtam egy Názáreti című könyvet, több, mint tíz évig - ez idő alatt természetesen sokkal többet olvastam, mint amennyit írtam, mégsem tekintem magam szakértőnek, de van némi fogalmam a dologról). Nemcsak a szó nem szerepel, az sem, hogy Jézus valamilyen új hiten gondolkozott volna.

Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé: sem ők hárman, sem a negyedik, János nem ismerték Jézust, jóval az ő (állítólagos) halála után születtek. Nem voltak különösebben okos emberek, összeírtak mindenféle szamárságot, de olyan nincs az Újszövetségben, hogy Jézus saját hitet hirdetett. Mint ahogy olyan sincs, hogy bármiről álmodozott volna. Felmerül viszont a kérdés, miért gondolják ma is százmilliók, hogy "szembement a hatalmasokkal". Ilyenről sincs szó.

Amikor megjelent a Názáreti, írtam egyet s mást, ami a könyvben nincs - mert nem lehet benne. Onnan vagdosok ki néhány bekezdést:

15. Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.
16. Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.
17. Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?
18. Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.

19. A mint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.

20. A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

21. Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.

22. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!

23. A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!

24. Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!

25. És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.

26. Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.

27. Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.

28. És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
29. És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!

30. És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.

31. És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. (Mt 27.)

És a másik:

13. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén,
14. Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:

15. De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő.

16. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom.

17. Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot.

18. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!

19. Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe.

20. Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust;

21. De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!

22. Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!

23. Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala.

24. És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.

25. És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak. (Lk 23.)

És még egy mondat a későbbiekhez, ez nikotex Jánostól való:

Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!

Térjünk vissza Pilátushoz. Akár a bombasztikus Mátét olvassuk, akár a csöndesebb Lukácsot (akár a másik kettőt), azt látjuk, hogy a nép azt kiáltja: feszítsd meg. Nincs hangzavar, nincs összevissza kiabálás, amiből esetleg erősebben kihallható az is, hogy feszítsd meg, ez egyetlen, az egész tömeg kívánságát kifejező üvöltés, feszítsd meg. Logikus a kérdés, miért nincs legalább egy hang, netán egy kisebb csoport, amelyik azt kiabálja, hogy Barabbást akasszák föl?

Mit tudunk a tömegről? Leginkább semmit. Sokaság - ezt tudjuk. Úgy általában. Mert különben a tanítás célszemélyei a tanítványok (apostolok), mire ugyanis az evangélisták elkezdik "idézni" Jézust (azaz leírják azokat az érdektelen és lapos mondatokat, amilyen formában eljutott az agyukig a szöveg), addigra a tömeg nincs sehol. A hegyi beszéd (Máténál) úgy van fölvezetve, mintha a sokaságnak szólna, de ha figyelmesen tetszik elolvasni, az a tanítványoknak szól. A nép sehol.

Egy esetben tudjuk bizonyosan, hogy a sokaság jelen van: a fent idézett helyen. János le is írja:

Pilátus azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá Jézust, és űle a törvénytevő székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának.

A Gabbata egy tér volt Jeruzsálemben, a Felsővárosban (a "Kőpadolat" a görög Lithosztratosz - kővel borított - fordítása), a Hasmóneusok palotája és a Templom között. Ez önmagában is elég nagy terület, hosszúsága  nagyobb volt a magyar főváros Kossuth-terénél, szélessége meg sokkal nagyobb. De ha hozzávesszük a Külsővárosnak az Antonia-erődig húzódó részét is (márpedig hozzá kell vennünk, ha ténynek tekintjük azt a két szót, hogy "kihozá Jézust"), akkor még nagyobb teret kapunk (kérdés persze, hogy a János néven író evangélista volt-e valaha Jeruzsálemben, és ha nem /úgy tudom/, akkor megbízható forrásból származtak-e a leírásai /hogy ugyanis kihozá Jézust/, reméljük, igen). Ha ezen a területen szellősen helyezkedett is el a tömeg, az szerény számítások szerint is legalább százezer ember (ne tessék hinni a különféle filmek ábrázolásainak, a rendezők egyik esetben sem vették a fáradságot, hogy térképekkel és az épületek egymástól való távolságaival vacakoljanak, és főképp nem tudtak megfizetni akkora statisztériát, számítógépes sokszorozással végképp nem vesződtek).

Jézust sokan hallgatták. De összehasonlíthatatlanul többen gyűlölték, mert féltek tőle. Azért féltek tőle, mert nem értették, mit beszél. Ha olyanokat mondott volna, amiket az evangélisták sok évvel a halála után leírtak, akkor ez mind nem történik meg. Nincs tömeg a Gabbatán, nincs feszítsd meg - nincs miről beszélni. Azaz nincs Újszövetség. Nem tudunk semmit az emberről, aki Názáretben született, és tette, amit tennie kellett, hogy megismertesse istent az emberekkel, megtörje a papok uralmát, megszüntesse a butaságot és a belőle fakadó állandó rettegést. Ha az a harminc éves ács olyan, amilyennek leírták, akkor az senkit sem érdekel. Akkor nemcsak a Gabbatán nincs tömeg, sehol.

Ez a Biblia feloldhatatlannak látszó ellentmondása. Ezért kellettek a csodák, a feltámasztások, az összes hókuszpókusz. Mert valahogyan meg kellett magyarázni ennek az embernek a rendkívüliségét, a valósággal nem lehetett. Akkor ugyanis a Názáreti elérte volna a célját - a megfélemlített tömegek elkezdenek ember módjára élni, nincs tönkre nyomorított, formálható massza, nincs új vallás.

Egy nagyon nagy baj van, amivel nem tudok mit kezdeni. Ahhoz, hogy elérje a célját, a Názáreti is kevés volt. Ahhoz isten kellett volna segítségül. De nem segített. Felmerülhetne a kérdés, miért nem.

Csak hát - mint tudjuk - ennek a kérdésnek semmi értelme sincs. Ha ugyanis értenénk, isten mit miért tesz, már nem volna isten. Azt hiszem.

Ott tartottunk, hogy miért éppen ő. Miért éppen Jézus lett a messiás, az isten fia, a kereszténység megalapítója? Hiszen minden ellene szólt - látszólag. És ezt a látszatot az Újszövetség csak erősíti.

Jézust gyűlölték a papok és gyűlölte a tömeg. Az egyszerű nép. Még egyszer (sokadszor) kérdezem, miért? Semmi nincs a négy evangéliumban, ami bárki számára gyűlöletes volna. Talán a kufárok kiűzése, bár az is elég vékonyka történet, ha jól emlékszem, János nem is említi, de különben? A három szinoptikusnál le van írva egy példabeszéd, amiről a papok állítólag magukra ismertek. Nem lehetett könnyű. Nemcsak a példabeszédnek nincs füle-farka, az sem egészen világos, miért hangzik el.

Hárman azt írják (János ebben sincs benne), hogy a papok utálták Jézust, mert gyógyított és feltámasztotta a halottakat.

Azt most hagyjuk, hogy ez az egész csodadoktorság milyen szánalmas ostobaság, játsszuk azt, hogy tényleg. Gyógyított meg támasztott. És? A papokat ez mennyiben érintette volna? Ezenkívül honnan tudták? Ha egy harmincéves ács, aki egyszer csak előkerül a semmiből, elkezdi járni az országot, és a lába nyomában tömegestül gyógyulnak és támadnak fel az emberek, az a papokat miért zavarná? Több kuncsaft lesz az állatvásárban meg a pénzváltóknál, Kajafás takácsbolt hálózatában fellendül az üzlet, mi itt a baj?

És a nép? Lábra kap a sánta sógor, újra lát öregapánk, feltámad a szomszéd.

Ezért senkit sem gyűlölnek.

Ha mégis, akkor hogyan lesz belőle messiás?

Keresztre feszítették és harmadnapra feltámadott. Ezért? Hirtelen kiderült, hogy a feltámasztások nem voltak véletlenek, saját magát is fel tudja támasztani? Ezért volt az egész? Hogy ezt is lássa a nép?

Sok hithűnek nagyon ellenszenves lesz a következő kérdésem. Ha úgy is feltámad valaki, minek meghalni? Mire jó az egész szemfényvesztés? Ha eddig gyűlölték, ettől nem fogják megszeretni.

És miért éppen három nap múlva? Miért nem három óra vagy három perc? Ha már ragaszkodunk a hármas számhoz. Esetleg három ezred másodperc. Meghalt és hopp, már él is. Aki fel tud támadni, annak mindegy, nem? De jó, legyen, valamiért ez is hozzátartozik a korabeli bulvárhoz, így érdekesebb.

Ha jól tudom, a sírhoz követ hengerítettek, és még őrizték is, de jött egy angyal, és az elhengerítette a követ, és még mindenféle módon meg is félemlítette a körülállókat. Tessék mondani, az angyal korábban hol volt? Mondjuk úgy három nappal korábban. Most ki küldte? És milyen megbízással?

Ez mind maszatolás. Az eredő ellentmondások korábbiak, és máshol keresendők. Az igazi kérdés még mindig lebeg: miért éppen ő? A harmincéves ács, aki a mindenkori világi és papi hatalomnak aláfekvő szövegeket "tanít", népszerű kuruzsló és illuzionista?

Az egyik kulcs a válaszra nyitáshoz nem a gyűlölet, hanem az érdektelenség. Heródes Antipász és a rómaiak értetlensége, hogy ugyanis mit akarnak ettől az embertől, nem bánt ez senkit.

Miért lettek volna okosabbak, mint a papok?

A másik kulcs egy Saul nevű sátorkészítő. Aki átkozódik, fenyegetődzik és minden második mondata úgy kezdődik, hogy a mi urunk Jézus Krisztus nevében. Valamint hogy meghalt érettünk. Ezekkel a mondatokkal vélte leplezni a saját fontosságának és csalhatatlanságának feltűnő jeleit - sikertelenül. Egy bizonyos, hozzájárult ahhoz, hogy Jézus neve fennmaradjon. Hogy milyen áron, azt már leírtam.

A legfontosabbat egy alig bővített, egyszerű mondattal tudom leírni: Jézus nem olyan volt, amilyennek ábrázolták. Azért éppen ő, mert ő volt az egyetlen a történelemben, akiről hihették azt, amilyennek az evangéliumok ábrázolták.

Hogy miért? Erről szól a könyvem.

És hogy mi következik mindebből, azt majd holnap. Vagy holnapután.

Azt mondom itt lent, mindegy, mit mondok. Ne higgyék el!

Ez itt egy május 20-i bejegyzésem pontos és teljes másolata.

Egy éven belül másodszor hajítanak ki a mi pénzünkből milliárdokat egy olyan akcióra, amit senki nem volna képes megindokolni, ha valaki kérdezné, minek kell ez, dehát nem kérdezi senki, mert nincs is, aki kérdezhetné.

Most új "rekord" született, ezt már nem számítottam ki, mekkora mennyiséget jelent. Elég a félévvel ezelőtti is. Esetleg értesítsék a gittegylet gittrágóját, mennyi papírt kellene látnia a jövő héten... affenét értesítsék. Minek? Nem mindegy, mit lát? És nem mindegy, mit mond?

Az is mindegy, hogy féléve ezt itt fölraktam. Talán ha összeszedném a hét mesterlövészt... dehát azok közül sem él már senki. Pedig beállnék közéjük. Elzavarnánk ezt a vérszívó, élősködő bandát. Azt tetszik kérdezni, hová? Megoldanám.

Na szóval, ez itt a májusi:

"Eddig egymillió-ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, ami minden eddiginél magasabb részvételt jelent, „ilyen még nem volt”. Ez sokkal több, mint amennyien a baloldalra szavaztak 2014-ben, és sokszorosa annak, amivel a Momentum „megfúrta az olimpiai pályázatot” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Sopronban."

Ezt mondta egy parlamenti államtitkár, egy olyan párt katonája, amelyik párt évtizedek óta többet hazudik, mint ahányszor levegőt vesz, amelyiknek a kérdései is hazugságok, például ebben a bizonyos levelezésben.

De én most abból indulok ki, hogy ez igaz. Elvégeztem egy számítást, ideírom az eredményeket, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen tévedhetek a számokban, de nem nagyságrendileg. Azaz majdnem pontosak az adataim.

Ez a papírmennyiség nagyjából 32 tonna. Ha egymásra helyeznénk az összes levelet, az körülbelül 3150 méter magas tornyot képezne. Lévén ez képtelenség, el kell osztani, mondjuk 3 méter magas oszlopokra, ez 1050 ilyen oszlopot jelent. Préselve.

Megnézhetném azokat a visszaküldött leveleket?

Egyelőre elemzés nélkül való állítás, de fontos

Csak egy gyors és rövid reakció, majd még visszatérek a dologra, de most muszáj annyit mondanom: nincs a fidesznek kétmilliós tábora. Most olvastam nagyon jó szerző írását, elemzi a jövő választási esélyeit, sokadikként írja le ezt a számot. N i n c s  a n n y i ! ! !

Legföljebb a negyede, de szerintem az is sok. Ebben az országban rengeteg az iskolázatlan ember. Sok a rosszindulatú, buta alak is. De nincs kétmillió megveszekedett náci. Ahhoz ugyanis, hogy valaki meggyőződéses, tántoríthatatlan fideszes legyen, ádáz potenciális gazembernek kell lenni.

Ebből a fajta ócskalelkű, embertelen senkiháziból nincs annyi. Nincs kétmillió.