2016. június 27., hétfő

Victoria

A Hősök terén ünnepelnek. Ujjukkal V betűt formáló emberek széles vigyorral. Hogy mit? A "magyar foci válogatottat". Hogy miért? Mert három balsors csapattal kerültek egy csoportba, és onnan olyan játékkal, amivel az ötvenes évek NB II-jéből kiestek volna, tovább jutottak. Mert aztán csak 4 gólt kaptak, holott kaphattak volna 12-t is. Egy közepes képességű csapattól, a belgáktól. Olyan játékot produkálva, hogy én itthon szégyelltem magam helyettük.
1954-ben a világbajnokságról hazatérő magyar válogatottat nem merték a fővárosba hozni, mert a nép meglincselte volna őket.
Másodikak lettek. Egy világ- (nem Európa) bajnokságon, ahol a kétszeres világbajnok Uruguayt verték ki, meg az előző vb másik döntősét, Brazíliát.
Sok abszurd történetet láttam már. Ehhez az ünnepléshez foghatót még soha. Sokadszor mondom, ez a nép nem érdemel jobbat a csúti futballistánál.

2016. június 26., vasárnap

Kereskedők 2.

Volt tegnap ez a portugál-horvát meccs, olvasom, hogy 90 perc alatt nem sikerült kapura lőni egyik csapatnak sem. Aki nézi, megérdemli, dehát úgyis reménytelen eljutni egy futballdrukker agyáig, mert oda a zsigerein keresztül vezet az út - ha van egyáltalán ilyen út.
Két évvel ezelőtt, a világbajnokság idején írtam erről, ideteszem, hogy ne kelljen keresgélni (ha valaki mégis ott akarja látni: 2014. július 4. péntek).

Most lett vége egy gyalázatosan rossz meccsnek, Németország-Franciaország 1:0. Nem tudom, a nagyérdemű mikor fogja észrevenni, hogy hülyének van nézve, le van sajnálva, a szánalmas lelkesedése remekül kihasználható, az összes kufár az ő ostobaságára bazíroz, de előbb-utóbb észre fogja venni.

Az ugyanis csak az egyik vetülete ennek gusztustalan tranzakciónak, hogy a sportszer gyárosok, a klubhiénák és a gyógyszergyárak betegre keresik magukat, ez régen így van, sokan tudják is, a drukkert meg, aki összekeni az ábrázatát és megvásárol minden förtelmet, amit az övéhez hasonló szellemi színvonalon élő kalmárnépség kitalál, a drukkert mindez nem érdekli, mert még nem látja, hogy már a futballisták is lenézik. Egy csomó kereskedő lézeng a pályán, alig várja, hogy vége legyen ennek a milliárdokat megmozgató cirkusznak.

Ezek ugyanis már rég nem azok az úgynevezett sportemberek, akikben még volt néhány becsülhető tulajdonság, ezek artista képzést kapott kereskedők. A klubjaikban is mindinkább, de a „nemzeti válogatott”-nak eufemizált brancsban végképp semmi más nem érdekli őket, csak a legkisebb befektetéssel elérhető maximális haszon. A nacionalizmus bacilusfészkének legmelegebben alkalmas futballválogatott persze belőlem sem tud kiváltani semmiféle pozitív érzelmet, ez rendben is volna, semmiféle nemzeti nagylötty nem hozott még mást, mint nagy löttyös, kártékony és fertőző indulatokat. De a világ vezető futballhatalmaiban nem a felvilágosult filozófusok tekintik sokadrangú kérdésnek, hogy ők melyik ország szülöttei, hanem a saját testüket áruba bocsátó mozdulatművészeti melléktermékek kalkulálnak a különféle porondokon megkereshető összegekkel. És ezen porondok közül a világbajnokság az aprópénzt jelenti.

játék már régen nem számít. Ki is nézik azt, aki lelkesedik, aki szeret játszani, azt ugyanis már megtanulták a cinikus és főképp dilettáns értelmiségitől, hogy aki szereti a munkáját, az amatőr. (Mindenhonnan hallani a csodálkozó kérdést, mi történhetett Messivel, az utóbbi időben már nem olyan jó, mint régen volt – még senki nem jött rá, hogy szóltak neki, az úgy nem lesz jó, ha azt képzeli, a játék örömforrás.)

A jégkorong világbajnokságok azért vonzzák a töredékét hajdani közönségüknek, mert ott már régen közismert az alapállás: a Stanley-kupa elnyerése valami, világbajnoknak lenni meg kékszemű, csodálkozó arcú kisfiúk akarnak.

A Bajnokok Ligája még valódi célnak látszik, néhányan a gazdag egyesületek játékosai közül azt még szeretnék. De az okosok, az igazi kereskedők ezzel már régen úgy vannak, mint a legnagyobbnak tartott magyar ellenzéki párt képviselői: nem kell különösebben kapaszkodni, a fizetésüket akkor is megkapják, ha veszítenek. Akkor meg minek annyit rohanni?


A különbség csak az összegben van. Az meg az itthoni politikusnak úgy is reménytelen. Azt csak a vidéki futballista tudja összekaparni. Mondjuk, az ő eszközeihez képest csak felnézni tudok ezekre a világbajnoki bohócokra.

Eddig a kétéves írás. Még valami ide kívánkozik, mert most magyar csapat is van a nemzetközi unalombörzén: nálunk ez politikai kérdés. Az Európa-bajnokság a falusi hízott pöfeteg magánügye, és mint ilyen nem mérhető értelmes mércével.

2016. június 25., szombat

Hajrá

Ami itt alant következik, az olyan baromi közhely, hogy pirulok leírni.
Mit tetszik gondolni, mi fog változni Magyarországon a "focicsapat" fantasztikus teljesítményének következtében?
Nem. Nagy tévedés. Lesz változás. A gönci hordó arcátlansága mindent elsöprő mértékűvé növekszik. Azt tetszik hinni, eddig is olyan volt? Ugyan.
Igaz, az illető elképesztően buta, de azt talán ő is érezte, hogy nem tízmillió magyar rajong érte. Talán néhány ezerről feltételezte, hogy nem annyira imádják őt.
Most azok is megvannak. Lelkesedve imádják a "magyar focicsapatot". Mert magyar és mert foci és mert csapat. A csordaszellem, értelmiségi módra. Ó mi aztán nem.
Majd fogják látni.

2016. június 24., péntek

A népfelségről

A kérdés az, csalódtam-e az angolokban. A válasz: kicsit. Kisebbnek véltem a brit ostobák számarányát az egészhez viszonyítva. Ha a részt és az egészt reálisan számoljuk, akkor is. Reálisnak azt nevezem, amit nem a hülye emberi rendeletek (teljesen alaptalanul törvényeknek nevezik ezeket) befolyásolnak, azaz például reális számítás az volna, ha a 65 millió brit állampolgárból azt a 17 milliót nem tekintenénk meghatározó többségnek, amely massza a kilépésre szavazott. De mondom, ez akkor is sok.
Ide teszek egy három évvel ezelőtti bejegyzést, talán érthetőbbé válik általa a brit "népszavazás" eredménye:

2. A demokrácia

Azt írtam föntebb, hogy az emberi történelem viszontagságai évezredek óta három tévedésből fakadnak, ezek közül az egyik a politikus. A másik a demokrácia (démosz – köznép, község, közösség; kratein – uralkodni), azaz a köznép uralma. Szép kövéreket szoktunk mosolyogni azon a (Churchillnek tulajdonított) mondáson, hogy a demokrácia rossz rendszer, de még nem találtak ki jobbat. Ebből annyi igaz, hogy rossz rendszer, (a diktatúrát kivéve) a lehető legrosszabb.

Olyanra bízza ugyanis létfontosságú kérdések megválaszolását, „aki” erre a legalkalmatlanabb: a népre. Azaz egy meg nem határozható tulajdonságokkal bíró, mennyiségében változó embertömegre, amely konglomerátumról egyet tudunk bizonyosan: éppen a saját tehetetlen tömegénél fogva nem viselhet semmiféle felelősséget, a tömegben ide-oda sodródó egyén pedig ennek tudatában (vagy inkább még ezt sem tudva) mindenféle következmény nélkül tesz (vagy nem tesz) valamit, amiről tudja (vagy leginkább nem is tudja), hogy a sorsának alakítását bízta rá valakire, akiről az égvilágon semmit nem tud. És ha megkérdezné a szomszédját (nem kérdezi meg), kiderülne, hogy az sem tud semmit. De legelsősorban azt nem tudja, hogy valójában nincs választása, mert akárkire bízza magát a kínálatból, a demokrácia jelen állása mellett az illető mindenképpen politikus lesz, és ettől a pillanattól fogva teljesen mindegy, milyen „pártállású” az illető, a léténél fogva (eo ipso) csakis alkalmatlan lehet.

Ennek a konglomerátumnak (a népnek) a túlnyomó többsége most, a 21. század elején tanulatlan, megtéveszthető, az ösztöneire és érzelmeire hagyatkozó természeti lény. Szaporodásra és az ehhez szükséges funkciók működtetésére való. És mint ilyen könnyen uralható a demokrácia szörnyű alaptételére bazírozó, nagy többségben rossz jellemű és a nép többségénél alig vagy semmivel sem magasabb intellektusú „választottak” által. E sok évszázados gyakorlat következtében tart ott az emberiség, hogy lényegében a mai földlakót az évezredekkel ezelőtt élt mezopotámiai földművestől az a villamos különbözteti meg, amin közlekedik.

A „választottak” – minthogy teljesen alkalmatlanok – azt is elrontják, amit különben nem lehet elrontani (Murphy törvényének a demokrácia által tovább fejlesztett változata).

Churchill egyvalamiben tévedett: hogy még nem találtak ki jobbat.

(hivatkozz nyugodtan a népre)

Sokáig szokásban volt, és némely helyen ma is működik az eljárás, aminek során sok ember kér meg egyvalakit, hogy vállalja el a vezetésüket. Azt az embert kérik, akit ismernek, és akiről tudják, hogy alkalmas arra, amire kérik. Ezt a gyakorlatot a jelentkezők sorvasztották el, akik tudás, alkalmasság és teljesítmény nélkül határozták el, hogy vezetni fognak másokat. (Példaképük a sorozatgyilkos és tömegeket kirabló arisztokrácia vagy az ugyancsak gátlástalanul rabló és gyilkoló forradalmár – kinek ez, kinek az. E korábbi vezető réteg „alkalmassága” és „teljesítménye” a követendő minta, az úgynevezett fejlett demokráciákban már kevesebb gyilkossággal, és a tömegek számára nem annyira látható rablással.)

Az ideálishoz közelítő társadalmi rendszer kialakulásának első lépcsőfokára azzal lehet fellépni, hogy intézményesen eltávolítjuk az önjelölteket. Aki jelentkezik, automatikusan kizárja magát a közéletből. Az ideálishoz közelítő társadalmi rendszerben semmit nem lehet elérni teljesítmény nélkül, mert csak az lehet választott, akit egy bizonyos közösség kiválaszt. A kérdés ezen a ponton már az, hogy mire és hogyan. A válasz meg egyszerű, minthogy törvényileg kizártuk a jelentkezőket, nincs senki, aki a különféle hazug és megalapozatlan ígéreteivel bekúszhatna kintről az életünkbe.

A demokrácia, ez az ostoba, nivelláláson alapuló, hazug rendszer ugyanis sehol a világon nem működik, ahol valamely kisebb egység működőképessége a tét. Hajó, lapszerkesztőség, gépgyár, atomerőmű, rendőrség, soroljam? Nagyban működne az a rendszer, ami kicsiben is működésképtelen? Ez még fordítva sem igaz. Tételezzük fel, hogy minden kisebb egység jól működik, mert hozzáértők vezetik őket. A hozzáértők egy dilettánstól, egy hozzá nem értő embertől függjenek, egy politikustól, pusztán azért, mert a demokrácia stupid törvényeinek megfelelően ő vezeti a legnagyobb egységet, az országot? Egy alkalmatlanok által alkalmatlan módon „megválasztott” alkalmatlan hogyan lehetne alkalmas pusztán attól a ténytől, hogy meg van választva? Az kétségtelen, hogy törvényes úton kerül a hivatalába. Mint tudjuk, a  világtörténelem legaljasabb gaztetteit törvényesen követték el. Annak az alapvető tévedésnek a következtében, hogy egy országot vezetni kell. Miért kellene? A gyümölcs és a közügyek mellé íme a következő meg nem fogható dolog elnevezése: az ország. Vezetni lehet egy kecskét, egy autóbuszt, egy tengerjáró hajót. De országot? Azt hogyan és minek? Merre? Intézni kellene az ügyeket: az iskolákét (elsősorban, mindenekelőtt), az emberek eljuttatását egyik pontból a másikba, hogy hány mezőgazdasági munkás kell egy hektár búzaföldre meg ilyesmiket. Meg hogy mindez mennyibe kerül.
Azok az emberek, akik ezeket az ügyeket intézik, majd megbeszélik egymással a teendőket.
De az országot miért kellene vezetni és hová?

A „népfelség” kitalálója az a többieknél is gyávább népvezér lehetett, aki vezetni akarta ugyan a népet és uralkodni rajta, de a tetteiért nem mert vállalni semmiféle felelősséget. Kire lehetne rátolni, kit lehetne eláztatni? Helyettes népvezért? Az nem jó, mert esetleg tiltakozik, netán bizonyítja, hogy nem ő a hibás. Akkor? Hát itt van a nép. Ti akartátok így, hiszen megmondtam, ez itten demokrácia – van ennél jobb?



Eddig a három év előtti részlet.

Visszavonom az elején írt mondatot, kicsit sem csalódtam. Még jobb is az arány, mint amire számítani lehetett. Honnan a fenéből tudná sokmillió ember, mire milyen módon lesz befolyással az ő szavazata?
Azt majd újabb népszavazással döntik el, hány év börtön jár azoknak a barom politikusoknak, akik százmilliók életét befolyásolták majdnem bizonyosan rossz irányba?

P.S.: Elfelejtettem ideírni, tudom, mit jelent a választásra való jogosultság. De azt is tudom, hogy sokmillió, választásra még nem jogosult él Nagy-Britanniában, tizenévesek, akiknek kialakult véleményük van, akik nyilván tanultabbak annál a bizonyos 17 milliónál, és akiknek ezek az ostoba szerencsétlenek éppen most befolyásolták a jövőjét. Valószínűleg nem úgy, ahogyan ők szerették volna.

2016. június 23., csütörtök

Aki magyar 3.

Nem mintha bármi értelme volna, változtatni nem lehet, csak rögzítem a tényt. A múlt héten szóltam, hogy ez nem lesz jó, a futball Európa-bajnokság olyan népszerűséget hoz a csúti hízott jobbszélsőnek, amilyet Rákosinak jelentett volna az 54-es VB megnyerése.
Tessék megnézni a Medián (az egyetlen igazán hiteles cég) felmérését. Június közepén készült, azaz a hetek óta tartó hisztéria, és feltehetőleg az osztrák-magyar meccs után.
A magyar nép lelkesen dugja a fejét az igába. A hordóhasú köpcös ezentúl azt csinál, amit akar, mindegy, mi történik mostantól Franciaországban.
Értelmes emberek is mentegetődznek, hogy a foci azért más, ne azonosítsuk a rendszerrel. Mentségeket keresnek a saját ostobaságukra, a bugyborékoló nacionalista zsigereik rossz szagú működésére.
Nem más. Pontosan az, amit a hirtelen lelkes magyarrá butult értelmiség hesseget magából. Mert a lelke mélyén mindegyik tudja, hogy dehogy más.

2016. június 19., vasárnap

Aki magyar 2.

Van olyan, hogy egy népre jellemző valami? Kell, hogy legyen, ha kevéssé tudományos is, de nyilván nem véletlenül váltak közkeletűvé az olyan epitheton ornans-ok, mint az angol hidegvér, a német precizitás, az olasz szerető meg a többi marhaság.
A feleségemmel beszélgettünk a futball Európa-bajnokság botrányairól, köztük az angol primitívek dúlásairól. Hogy legkevésbé az angoloktól számítanánk ilyesmire.
Gondolom, az állatvilágtól alig különböző csőcselék mindenhol nagyjából egyforma, nemcsak országtól, földrésztől is függetlenül. Egy nép kulturális színvonalát nem ez a réteg határozza meg, hanem egyebek között ennek az aránya a teljes népességhez, de legfőképpen az úgynevezett középosztály minősége. A polgárság, ha jobban tetszik. Abba talán most ne menjünk bele, mennyire szignifikáns a szellemi elit aránya és annak kvalitása, bár bizonyára annak is komoly szerepe van egy ország jellemzőinek alakulásában.
Attól tartok, nem rugaszkodom el a valóságtól, ha azt állítom, Magyarországot nemcsak a középosztály hiánya, a nemlétező polgárság miatt keletkezett űr rángatja a tegnapi bejegyzésemben említett mélységbe, hanem a csőcselék aggasztóan nagy aránya, és az úgynevezett magasra taksált értelmiség igen vékony rétege is.
A gyűlölet, a rettegés mindentől, ami más, a primitív és megszokott dolgok iránt való vonzalom azért jellemzi ennek az országnak a miniszterelnökét, mert abból a néptömegből származik, amelyik gyűlöl, retteg és beletesped a megszokottba.
Ez persze nem mentség. Egy miniszterelnök esetében például súlyosbító körülmény.
Egy nép esetében változatlanul nincs magyarázatom az okokra. Ez még mindig csak a jelenségszint.

2016. június 18., szombat

Aki magyar

"Csak az tart ki, akiben elegendő gyűlölet és megvetés ég."

Be kell ismernem, nem tudom, Kertész Imre melyik írásából való az idézet, én is idézetként olvastam, úgy értem, valaki más idézi forrásmegjelölés nélkül. A mondat iszonyatos, és félek, cáfolhatatlan.
Mondom, nem tudom, hol és mivel kapcsolatban írta le Kertész Imre, de az élete ismeretében nem nehéz következtetni.
Én ezt most megfordítanám. Mert a mondat a szemben lévő oldalon is igaz. És ha ez így van, egy lépéssel közelebb jutottam annak a megfejthetetlennek látszó rejtélynek a megfejtéséhez, hogy miközben a magyar történelem semmivel sem szerencsétlenebb jó néhány más ország történelménél, és a magyar nép semmivel sem alávalóbb más népeknél, akkor miért alávalóbb, szánalmasabb és szerencsétlenebb minden népnél a magát civilizáltnak tekintő atlanti térségben.
Mert elegendő gyűlölet és megvetés ég benne minden iránt, ami emberi, ami előre visz az emberré válás útján. Ez a gyűlölet löki a szemétdomb tetejére azokat, akik még a népi átlagnál is fenekedőbben tudnak gyűlölni, akik megbízhatóan elfojtanak minden törekvést a jóra, az értelmesre, az élhetőre.
Egyelőre ennyi. Nem azért nincs tovább, mert ez a blog nem a megfelelő hely egy hosszú elemzéshez, hanem mert nem tudom, miért van ez így.
Miért hevesebb a Kertész Imrét gyűlölők indulata, mint azoké, akik az embertelenséget, az aljasságot, a gerinctelenséget, a jellemtelenséget vetik meg?

2016. június 15., szerda

Pirruszi győzelem

Ha hiszik, ha nem, valamikor voltam Magyarország legnépszerűbb embere. A Petőfi Rádió tartott egy közvélemény kutatást, Darvas Iván lett mögöttem a második. Jót nevettem a dolgon.
Félreértés ne essék, jobb dolog népszerűnek lenni, mint olyannak, akit mindenki utál. De ha hiszik, ha nem, soha nem tettem semmit azért, hogy népszerű legyek. Sokkal inkább olyanokat, amikről úgy gondoltam, nem fognak szeretni érte. De valakinek akkor is mondania kell.
Most is ezt teszem.
Talán az még többek számára érthető, hogy undorodom az elcsukló hangú ordítozástól, amit egy jobb napokat látott sportriporter produkált a második magyar gól láttán az Európa-bajnokságon. Talán az is, hogy felfordul a gyomrom az eufóriától, a tódításoktól, amik próbálják felértékelni azt a szánalmas teljesítményt, amit a magyar válogatott nyújtott egy még szánalmasabb osztrák válogatott ellen, a második gólt, amit egy magyar válogatott futballista rúgott (hagyjuk, milyen körülmények között), akinek a képességeit a németek felmérték, és a Bundesliga 2-re találták elegendőnek.
De az már nyilván sokak ellenszenvét fogja kiváltani, hogy én az osztrákoknak drukkoltam volna, ha néztem volna a meccset, dehát sejtvén, mire számíthatok, csak az utolsó tíz percre ültem a televízió elé. Hogy képtelen vagyok hazafias érzelmeket produkálni, ha a magyar futballról van szó. Nemcsak azért, mert az a mozdulatsor, amit a magyar pályákon látni, legföljebb nyomokban emlékeztet az imitált játékra, hanem mert heves émelygést érzek minden alkalommal, amikor valamiről az ország miniszterelnöke jut eszembe. Mert minden gól, amit ez a balsors bagázs bekotor az ellenfél kapujába, egy-egy igazolás ennek a hízott pulykának, hogy a stadionépítések rendben vannak, mert szükség van rájuk.
Sokszor mondtam már, a jelenlegi rendszert a pöffeszkedő diktátorával a magyar történelem relatíve legsötétebb korszakának tartom - ahhoz képest, amilyen élet itt most lehetne, egyenesen elviselhetetlennek.
Erre most itt van a legújabb bizonyíték: a Rákosi-korszakban Kocsisékat nem azonosítottam a rendszerrel (ennyire nem is lett volna reális), nekik drukkoltam, nem az ellenfélnek. Ettől a tegnapi győzelemtől jobban és tartósabban le vagyok sújtva, mint amennyire valaha örültem egy bármilyen magyar sportsikernek.

Kommunisták

"Újra kimondatná a párt több meghatározó politikusa az LMP kongresszusával, hogy önállóan készülnek a 2018-as választásra – tudta meg a Magyar Nemzet. A javaslatot beterjesztők abban bíznak, hogy gyakorlatilag egyhangúlag dönthet így a párt legfőbb döntéshozó fóruma."

Ezt most inkább nem elemzem. Ennek a baromi bandának a baromi butasága ennyiből látszik, ennyi elég. Ez még egy adag hígfolyóssal leöntötte a távozó pártelnök minapi kommunistázását.
Azért valamit még hozzáteszek. A múlt század hetvenes éveinek a közepe táján felavattak egy úgynevezett Ménösszpontosító Állomást Nagycenken. Érkeztek lovasemberek és érkeztek vezető elvtársak, utóbbiak nagy fekete állami autókkal. Mi lovasemberek (ha volt autónk) leparkoltunk kívül, a kőfalon túl, a nagy feketék meg bementek a Széchenyi-kastély kertjébe. A kastély állandó kiállítását bezárták. Az avató ünnepség után az elvtársak a kastély erkélyén konyakoztak.
Ezt én elmondtam a Rádióban egy csodálatos szerkesztő, az akkor már 70 felé járó Balyó Mária műsorában (sokszor fogom még leírni a nevét). Előbb őt rendelték be a pártközpontba, aztán engem. Őt nyugdíjba küldték, velem közölték, hogy ki vagyok rúgva - legfőképpen azért, mert félrevezettem a hallgatókat, mert hazudtam, mert ilyesmi nem történt Nagycenken. Azt nem tudták, hogy készítettem szép, éles fényképfelvételeket. Olyat is, amin jól látszik az ajtóra kitett tábla, mely szerint ZÁRVA, és az ajtó fölött az erkélyen a konyakozó főelvtársak.
Közöttük Schiffer elvtárs, ennek a most lemondott pártelnöknek a valamilyen pereputtya. A pártelnöké, aki most kommunistázik. Akinek fogalma nincs róla, hogy Magyarország történetében 1945. után nem volt kommunista párt.
Mielőtt elfelejtem, a pártközponti elvtársak becsületére legyen mondva, a fényképek láttán testületileg elsápadtak, és rögtön telefonáltak a Rádióba, hogy a nyugdíjazás és a felmondás törölve.
Pedig - egy régi vicc poénját idézve - le is lövethettek volna.

2016. június 11., szombat

Egy történetíróra

"A mongol lovasok sebessége és mozgékonysága, az a tökéletesség, ahogyan íjaikat és lovaikat kezelték, párosulva Dzsingisz könyörtelen „megadás vagy halál” politikájával, illetve azzal a zseniális felismerésével, hogy ez lehetővé teszi számára, hogy további hódításait a beszedett sarcokból finanszírozza – legyőzhetetlenné tette őket."
Az idézett részlet egy cikkből való, amiben ezt a Dzsingisz kán nevű undorító alakot, a világtörténelem egyik legförtelmesebb tömeggyilkosát nevezik utánozhatatlannak, kiváló újítónak meg a fene tudja, még minek, a cikk címe: Kegyetlen zseni volt Dzsingisz kán. A cikket egy történész írta a BBC History című, különben jó lapba.
Az illető történész idéz egy magához hasonló másik történészt, aki a következőt írta Dzsingisz kánról:  „se kegyetlenebb, se irgalmasabb nem volt, mint a történelem más birodalomépítői előtte és utána. Jelentőségének megértésében vajmi keveset segítenek a morális megfontolások.”
Ezért a mondatért azért adnék csak fegyházban letöltendő tíz évet, mert vajból van a szívem, és nem szeretem a túlzó büntetéseket.
A cikkíró kolléga méltatása így folytatódik: "Nem tartom demagógiának megemlíteni, hogy a nagy háborús vezetők, például Lincoln, valamint Roosevelt és Churchill is százezreket küldtek a halálba olyan megfontolásokból, amelyek egy képzeletbeli marsi megfigyelő számára nem sokkal tűnhettek nemesebbnek, mint Dzsingisz céljai."
Térden állva könyörgök, tessék nekem megmondani, négyéves kortól fölfelé tényleg nehéz különbséget tenni a primitív mongol vérszomjas barom és Churchill között? Tényleg muszáj minden félművelt, ócskalelkű, rosszerkölcsű hülyét rászabadítani a tudománytörténet egyik legkényesebb területére, a történelemre?

2016. június 10., péntek

Képzettársítás

A minap, inkább talán néhány hete kerestem leírást a hiénakutyákról, ahhoz kellett, amin éppen dolgozom. Megtaláltam, elolvastam, fel is használtam azt a mondatot, amire  szükségem volt.
Most láttam egy fényképet a neten. Ezt itt.




Abban a pillanatban felötlött bennem a néhány héttel ezelőtt olvasott leírás. Nem emlékeztem rá szó szerint, de arra igen, hogy bizonyos kifejezések nagyon illenének ide képaláírásnak. Például bizonyos voltam benne, hogy a kis termetű szerepelt a szövegben, aztán az is, hogy falkában vadásznak. Meg hogy maguknál nagyobb termetű állatot is képesek leteríteni.
Rászántam némi időt, hátha megtalálom azt a bizonyos szócikket. Végül - eléggé félreeső helyen - megleltem.
Azért örültem neki, mert bebizonyosodott, hogy a képaláírásnak legtökéletesebb mondatra pontosan emlékeztem, még arra is, hogy az volt az utolsó mondat.
Elolvasván ezt a néhány sort, először úgy döntöttem, nem teszem én ezt föl ide, a hiénakutya jóravaló ragadozó, minek sértegetném őket. Aztán győzött bennem az ismereteket mindenáron terjeszteni vágyó pedagógus, nem lehet, hogy az én olvasóimnak ne legyen része ebben a képzettársításban.
Legföljebb néhányan úgy döntenek, hogy ez mégis egy kicsit erős.
Szegény hiénakutyák nem ezt érdemlik.

"Kis termetű, de erős, hosszú lábain kitartóan fut. Az egyik legtarkább kutyaféle. Falkában vadászva zebra és gnú nagyságú állatot is képes elejteni. Amikor a zsákmány összeesik, a falka azonnal hozzálát a táplálkozáshoz. A hiénakutyák könyörtelen gyilkosok, de egymással nem agresszívak."

P.S.: Maradt bennem valami hiányérzet, újra elolvastam a fenti írást, tényleg nem teljesen világos, pedig fontos. "Amikor a zsákmány összeesik, a falka azonnal hozzálát a táplálkozáshoz." Ez olyan maszatolás, amilyet a képen láthatók szoktak. Nem a táplálkozáshoz látnak hozzá. Ezt úgy kell érteni, hogy az áldozat még él, amikor elkezdik marcangolni. 

Bulvár 2.

Ha én még aktív tömegtájékoztató volnék, bizonyosan felhívnám azt a pesterzsébeti iskolát, és megkérdezném, vannak-e az osztálytermekben kamerák. Csak mert a tudósítások arról szólnak, hogy a felháborodott szülők a folyosón verték meg a tanítónőt, és azt rögzítette a kamera, de azt nem rögzítette kamera, hogy a tanítónő bántalmazta volna a gyereket. Ezért kérdezném meg. Hogy mi van, ha nem a folyosón történt a gyerekverés.
Sietek megjegyezni, semmilyen esetben sem tartom elfogadhatónak, ha egy tanítónőt (vagy bárkit) ütlegelnek. De nehéz elképzelnem, hogy egy cigány család elmegy az iskolába bántalmazni csak amúgy minden ok nélkül - a torzított képeken is jól látszik, hogy erről a kisebbségről van szó.
Azaz ha én küldök újságírót tudósítani az esetről, biztosan utánanézetek ennek a kamera kérdésnek: hogy ugyanis van-e mindenhol. Hogy az én munkatársam mindenekelőtt hitelt érdemlően zárja ki annak a lehetőségét, miszerint a tanítónő esetleg valóban bántotta a gyereket.
Érteném én a tanítónőt is, nyilván elviselhetetlen volt a kicsi, ráadásul még cigány is, egy olyan országban, ahol a miniszterelnök nyíltan gyűlölheti a zsidókat és a cigányokat, nem bűn elverni egy cigánygyereket, mondom, ezt én mind értem.
Az a helyzet, ha vannak fokozatok, akkor a tanítónő sokkal kevésbé engedheti meg magának, hogy bántalmazza a gyereket, mint a gyerek szülei, hogy bántalmazzák a tanítónőt. Valamiért mintha ez nem olyan nagyon érdekelte volna a bíróságot, nincs az a statárium, ami ilyen gyors ítéletet hozna.
Csak töprengek. És spekulálok. Mert ezzel az üggyel egyetlen sajtótermék sem foglalkozott 113 sorban, így aztán nem is lehet tudni, valójában mi történt.
Pedig ez közelről érint tízmillió magyar állampolgárt. Akiket ez egyebek között azért nem érdekel, mert a tömegtájékoztatást a bunyó foglalkoztatja az esetből.

Bulvár

"A plázába is megkülönböztető jelzéssel megy a budapesti kórházigazgató"

Ez egy cím a legnagyobb példányszámú politikai napilap internetes oldalán. Az önök alapos tájékoztatásának érdekében megszámoltam, 113 sorban taglalja az "írás" ezt a rendkívülien súlyos, tízmillió magyar állampolgárt közelről érintő problémát. Két fénykép is van, az egyiken jól látható az autó rendszáma.
Utánanéztem, milyen politikai vagy köztörvényes bűnökkel vádolják az illető kórházigazgatót, nem találtam semmit. Ha találtam volna, akkor egy tízsoros hírt esetleg megér az ügy - ízlés dolga, én főszerkesztő koromban valószínűleg azt sem közöltem volna.
De 113 sor arról, hogy egy kórházigazgató az autója tetején hagyta (de nem működtette) a kék lámpát!
Ennyire nincs anyag, sem hír, sem riport, sem semmilyen "tartalom" nem kínálkozik? Ennyire unalmasan rendben van minden? Hogy egy újságíró ezen a kórházigazgatón köszörüli a nyelvét?
Ennek a lapnak a főszerkesztője akar együtt működni a kormánnyal, ugye jól emlékszem?
Én meg itt csodálkozom.

P.S.: Majd' elfelejtettem: Google Hírek címen van egy válogatás, minden reggel azzal kezdek, itt csak a címeket nézem, azokkal kevésbé veszem igénybe az idegeimet. Ma ebben a válogatásban első helyen (azaz kiemelt jelentőségűnek kezelten) szerepel a fenti "anyag". Tehetséges ember a portál szerkesztője.

2016. június 8., szerda

Dunaújváros

Na jó. Élettelen lényt nem rugdos az ember, ennek a blognak az indításakor elhatároztam, hogy az úgynevezett ellenzék legnagyobb pártjáról (ha ugyan a magyar nácipárt meg nem előzte őket) semmit nem szólok, mert fölösleges, teljesen mindegy, mit mondok, egy-két kivételtől eltekintve a szövegértési képességük nagyjából a kormánypárt szintjén található, én odáig nem látok le. A többiről végképp nincs mit beszélni, ahhoz, hogy élettelenné váljanak, előbb meg kellene születni.
De azért ez a dunaújvárosi ügy vert akkora iszaphullámokat, amik elérték az undorküszöbömet.
Tessék szíves lenni abbahagyni. Úgy értem, mindent. Amíg ilyesféle elnökökre telik. Ha nincs abban a párt elnevezésű bugyogó halmazban egy olyan, akiről az értelemnek valamilyen halvány fénye pislogna, aki képes egy mondatot úgy kimondani, hogy végig bírjam hallgatni, aki egy logikai alapművelet felfogásáról látható jelet tud közvetíteni, addig ne tessék semmit tenni. Csak rosszabb lesz minden megnyilvánulással, és ezt még tetézi a Brüsszelből üzengető népszerűségi bajnok - már úgy értem, aki egy pesti kerületben olyan baromian népszerű.
Azért volna jó csöndben maradni, mert az egy pozitív üzenet. Ahhoz képest, ami néhány éve átjön a rivaldán.
Tudniillik a tömeggyilkos rablóbanda helyett kellene valami. Az kevés, hogy egy társaság nem tömeggyilkos. Még. Meg hogy nem rabol. Mostanában. Azaz dehogynem. A jelenlegi színvonal ugyanis azt teszi lehetővé, hogy a párt vezetősége villamossal járjon. Saját zsebből fizetett bérlettel. Tőlem különben lóghatnak is, az úgy belefér a képbe, hogy a pártelnökség elindul hátrafelé a hatoson, mikor elöl meglátnak egy ellenőrt.
Viszont autóval járnak. Amit mi fizetünk. Ne! Saját bicikli. Az még rendben van. Csak lassan tekerni. Hátha meglátnak valakit az utcán, aki alkalmas pártelnöknek.

2016. június 7., kedd

Göbbels tehetségtelen famulusáról

Tegnap dühömben írtam erről a nyavalyás tisztifőorvosról, levettem a bejegyzést, nem jó, ha az ember indulatosan tesz valamit, még egy ilyen féregről is jobb tárgyilagosan, de úgy meg minek. Ennyi volt.
Inkább az érdekelne, most már teljesen higgadtan szemlélve a dolgot, hogy miért akarja Soros György, úgy is mint háttérhatalom, betelepíteni migránsokkal Európát. Ezzel a "háttérhatalom" üggyel most nem foglalkoznék, a kifejezést Göbbels és a Völkischer Beobachter után felfrissítő magyar miniszterelnöknek ezt a leggyávább és leggusztustalanabb zsidózását megjegyeztem, a magam módján gondoskodni fogok róla, hogy megkapja ezért azt a büntetést, ami békeidőben jár egy rasszista, emberiségellenes rablónak és tömeggyilkosnak, az ő végtelen ostobaságát és gyűlölettel teli, szánalmas lelkivilágát természetesen súlyosbító körülményként lesz majd szükséges figyelembe venni.
Hanem ott tartottunk, hogy a migránsokat miért Soros akarja betelepíteni. És hogy Soros miért akarja őket betelepíteni. Felhívtam a legokosabb embert, akit ismerek, hátha ő tudja, mert én tényleg nem értettem. Azt ugye nem kell mondanom, hogy a csúti futballistát erről senki meg nem kérdezte, ő meg nem is tartotta szükségesnek megmagyarázni, Mari nénit elég uszítani, nem igényel magyarázatot. A zsidók csinálják ezt is, ennyit ért, ez elég, mindig is így volt. Ami ennek az országnak rossz, azt a zsidók csinálják. Hogy mi rossz az országnak, azt meg úgyis megmondják majd azok, akik ezt meg szokták mondani, most például Magyarország miniszterelnöke. Ő tudja, ez így legyen elég.
Röviden azt a tájékoztatást kaptam, hogy az amerikaiaknak érdeke tönkretenni Európát. Európát tönkretenni pedig úgy lehet, hogy tömegestül betelepítünk migránsokat.
Namármost. Miért volna Amerikának érdeke Európát tönkretenni, mikor minden érdeke ahhoz fűződik hogy Európa erős legyen, ez volna az első kérdés, de az én barátom azt mondta, nem teszünk fel kérdéseket. Érdeke és kész. Egy miért már volt, az is eggyel több a kelleténél, nincs még egyre lehetőség. Egy ilyen baromian buta embertől, mint a csúti hízott jobbszélső, az is szép, hogy egy miértre tud egy választ. Jó, hogy hülye válasz, de szép, hogy idáig eljutott.
A következő kérdés az volna, hogy miért gondolná az Amerikai Egyesült Államok éppen a betelepülők által tönkretenni ezt a földrészt, mikor az Amerikai Egyesült Államok mint majdnem földrésznyi ország éppen a betelepülők által virágzik évszázadok óta, lévén, hogy az ország betelepülőkből áll. Jó, tudom, ilyeneket már tényleg nem kérdezünk. És egyáltalán, oksági összefüggéseket várni azon a "szellemi" szinten, amin a szóban forgó alak tenyészik, valóban teljesen értelmetlen törekvés.
Legyen elég annyi, hogy amire Göbbels számított (a primitív ösztönlények kiváltható reakcióira), arra az ő végtelenül tehetségtelen famulusa is számíthat - ez a nép most sokkal rosszabb erkölcsi és intellektuális állapotban van, mint amilyenben a német nép volt a harmincas években.
Hát, leírtam, csak hogy tudják.
Ami meg ezt a tisztifőorvos nevű gerinchúrost illeti, nincs abban semmi különös, hogy ebben az országban szívja el a finom friss levegőt például olyan, nála lényegesen hasznosabb lények elől, amilyen a svábbogár és a patkány  - ez az ő élettere.
Egyelőre.

2016. június 5., vasárnap

Példakép

Azt olvastam, hogy Muhammad Ali sok muszlim példaképe volt.
Ezt érdekesnek találom. Nem a muszlimok miatt. Hanem úgy egyáltalán. Muhammad Ali mint példakép.
Mi volna az a példa, ami követendő képként lebeg megannyi muszlim (és nem muszlim) szeme előtt? Hogy én is szeretnék mindenkit laposra verni? Hogy de jó lenne éjt nappallá téve súlyokat emelni, homokzsákot püfölni, medicinlabdákat dobálni elérendő a célt, mely szerint akkorákat bírjak ütni embertársaimra, hogy abba belegárgyuljanak? Hogy micsoda remek élete lehet annak, akinek a jövedelme attól függ, kiket mennyre bír eszméletlenre verni? Netán az volna nagyon jó, ha úgy bírnám tépni a szájamat, és baromi nagyokat mondani a saját nagyszerűségemről, ahogyan azt Muhammad Ali tette?
Félreértés ne essék, minden idők legnagyobb bokszolójának tartom a most meghalt nehézsúlyú profit - de mint példakép... Nem is tudom. Én eleve beteg leszek mindenféle példakép emlegetésétől, nem azért, mert az én nemzedékem kötelező példaképe Oleg Kosevoj volt (nem mondom meg, ki az, ha valakit érdekel, nézzen utána), hanem mert sosem szerettem volna olyan lenni, amilyen valaki más volt. Nincs ugyanis a dolognak semmi értelme. Tudok gondolni nagyrabecsüléssel különféle emberekre, képes vagyok meghatottan vagy euforikusan elomlani különféle teljesítményeken, de nem akarok olyan lenni, mint bárki más. Nem azért, mert olyan mértékig elégedett vagyok magammal, hogy annál jobb nem lehetséges, ennek történetesen az ellenkezője igaz, hanem mert a példakép mint olyan nem föllendít, hanem korlátoz, kisebbrendűségi érzéseket okoz, és az esetek túlnyomó többségében ostobaságokra indít.
Például arra, hogy egy muszlim olyan akar lenni, mint Muhammad Ali.

2016. június 4., szombat

Budapest főpolgármesterének

Majd' elfelejtettem. Május 30-án közvetített a Classica egy koncertet Amszterdamból, most tudtam csak megnézni a felvételemet. A Concertgebouw-t Fischer Iván vezényelte, műsoron Mahler 4. szimfóniája.
Namármost. A Concertgebouw az egyetlen zenekar, amelyiknek az utóbbi időben sikerült legyőznie a Grammophone listáján a bécsieket és a berlinieket. Abba az amszterdami koncertterembe nem hívnak meg akárkit, csak a legnagyobbakat. Mahler szimfóniát meg a legnagyobbak közül is csak a legkiválóbbak vezényelhetnek abban az épületben.
Eszembe jutott ez a Tarlós nevű, úgy megkérdeztem volna, hogy mi van prücsök, jó volna fellátni Fischer bokájáig, mi?

Ali




Olvastam egy nekrológot, meghalt Muhammad Ali (Cassius Clay). Azt írják, hogy az 1960-as római olimpián Zbigniew Pietrzykowskit győzte le. Ennyi.
Hááát. Igaz, ez az írás a meghaltról szól, de egy magyar nyelvű cikkbe én legalább zárójelben beletenném, hogy ez a lengyel volt az egyetlen, aki minden idők egyik (kettő közül egyik, a másik Ali) legkiválóbb bokszolóját, Papp Lászlót padlóra tudta küldeni. Kétszer is számoltak rá a Varsó Kupában. Egy évvel később a melbourne-i olimpia elődöntőjében Papp visszavágott.
Ennyi elég is. Sokáig kell élni, hogy az ilyesmit tudja az ember? Fenét. Utána is lehet nézni. Szakmai alázatnak hívják a motiváló fogalmat.

Egy levéltetűről

"erősen kommunista gondolkodásmód az, hogy azt gondolja valaki, megsegít valakit és akkor utána megvásárolta. És onnantól kezdve azt kell neki is mondania, mint aki a segítséget nyújtotta, hát micsoda kommunista gondolkodásmód ez? Szabad országban a gondolat is abszurd".

Egyrészt azért teszem ezt ide, nehogy feledésbe merüljön. Másrészt az volt a szándékom, hogy nyilvánosan elgondolkodjam, ez a szöveg egyszerűen csak nagyon ostoba, vagy inkább elsősorban aljas, vagy az a legjellemzőbb, hogy egy pocsolyagerincű rosszéletű alak próbál menekülni a saját jellemtelensége elől.
Erről a szándékomról letettem. Ez már a levéltetű elemzése volna.

2016. június 3., péntek

Hírek

Rezeg a léc. Az egyik netújság már elvágta magát nálam, ahogy az öreg Tracy Galambnál Az előretolt helyőrségben, lehet, hogy itt a következő.
Egymástól néhány centire ezeket lehet olvasni:

...a világszervezet elvileg szigorú szabályait meghekkelve egyszerűen hazavitte azokat a nyugdíjba vonulása előtt...

Az állami derbit trollkodta szét az eső...

Ugye tudják? Az "újságíró" hallott valamit, és sejti, mit jelent a szó. Pontosabban a "hekkelés"-ről még csak nem is sejti... Ha jobban utána gondolok, a "trollkodás"-ról sem.

Ez volna a szint? Aki ehhez képes lebutulni, annak jó élete lesz? És ha már nincs honnan? Ha ez a szint mindenütt, és nincs följebb?

A lista

Tetszett látni ezt itt?

Ez alapján számolták ki Svájcban, hogy bár Lionel Messi értéke picit csökkent az elmúlt idényben, továbbra sincs olyan más futballista, aki többet érne nála a földkerekségen, jelenleg 211,1 millió euróra taksálják a Barcelona argentin támadóját. Mögötte klubtársa, a brazil Neymar a második (201,5 millió), míg a portugál Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 137,8 milliót érve a harmadik.
A TOP 20-ban az alábbi játékosok kaptak még helyet:


Egy pillanatra tekintsünk el az "ez alapján" kezdetű nyelvi förtelemtől, és nézzük ennek a cikknek (tartalomnak?) a lényegét.
Fantasztikus, nem? Hogy Messi mennyit ér. Meg hogy Ronaldo. Az ember azt hinné, aztán kiderül, hogy mégsem. Nahát.
Vannak itten mindenféle adatok, de azt hiányolom, hogy például az nincs itten, hogy például kilója mennyi például ennek a Messinek. Jó, én is ki tudnám számítani, utána kellene csak néznem az illető árucikk súlyának, és akkor csak osztok, aztán már meg is van, de egy ilyen szenzációs cikknek azért ilyesmire figyelni kellene. Meg hogy például a fogsora. Azt szokják nézni. Ronaldóét nem nézték volna? Biztos nézték, mert attól harmadik, szerintem. Hogy nem jól bír rágni. Akkor ez itten mér nem írja meg? Hogy szuvas esetleg a fogsora neki. Nekijje.
Mindenesetre elgondolkoztató, nem? Hogy például mink akkor mér nem vesszük megfele? Pénz az van itt, mint a pelyva. Durván mondjuk úgy hatvanöt milliárd forint ez a Messi például. A Népstadion vagy hogy a kórságba híjják, az lesz kétszer ennyi is. Van itt pénz. Vegyük már meg, nem? A miniszterelnök maga is meg bírná venni, de azt tudjuk, ő nem szívesen költi a sajátját, nem azért persze, mert alapjában véve tudja, hogy az nem a sajátja, mert tőlünk lopta, hanem csak úgy, arra ő vigyáz, dehát költse csak a mienkét a Messire például. Milyen boldog lenne Mari néni. Hogy van nekijje egy Messije. Hát. Csak úgy fölvetettem.
Éppen mi ne szállnánk be ebbe az undorba? A magyarok maradnának ki az emberiség történetének mind gusztustalanabbá váló visszafejlődéséből, ami ide juttatott civilizáltnak számító országokban élő embereket? Hogy kiszámítják, mennyit ér egy másik ember? Azaz nyíltan beismerik a rabszolgaság visszaállítását?
Jó, eddig is tudtuk, évek óta mondom, írom, hogy az úgynevezett versenysport minden egyes részletében az ókori rabszolgaság modernkori megfelelője (modern?), de azért ennyire nem volt evidens. Eddig azért próbálták valamennyire leplezni.
Szóval csútiak, fel Madridra, fel Barcelonára! Egy gázszerelőnek például meg egy potrohosra hízott harmadosztályú vidéki focistának már csak nem okozhat gondot megvenni egy Messit például.
Kilóra adják.