2016. június 11., szombat

Egy történetíróra

"A mongol lovasok sebessége és mozgékonysága, az a tökéletesség, ahogyan íjaikat és lovaikat kezelték, párosulva Dzsingisz könyörtelen „megadás vagy halál” politikájával, illetve azzal a zseniális felismerésével, hogy ez lehetővé teszi számára, hogy további hódításait a beszedett sarcokból finanszírozza – legyőzhetetlenné tette őket."
Az idézett részlet egy cikkből való, amiben ezt a Dzsingisz kán nevű undorító alakot, a világtörténelem egyik legförtelmesebb tömeggyilkosát nevezik utánozhatatlannak, kiváló újítónak meg a fene tudja, még minek, a cikk címe: Kegyetlen zseni volt Dzsingisz kán. A cikket egy történész írta a BBC History című, különben jó lapba.
Az illető történész idéz egy magához hasonló másik történészt, aki a következőt írta Dzsingisz kánról:  „se kegyetlenebb, se irgalmasabb nem volt, mint a történelem más birodalomépítői előtte és utána. Jelentőségének megértésében vajmi keveset segítenek a morális megfontolások.”
Ezért a mondatért azért adnék csak fegyházban letöltendő tíz évet, mert vajból van a szívem, és nem szeretem a túlzó büntetéseket.
A cikkíró kolléga méltatása így folytatódik: "Nem tartom demagógiának megemlíteni, hogy a nagy háborús vezetők, például Lincoln, valamint Roosevelt és Churchill is százezreket küldtek a halálba olyan megfontolásokból, amelyek egy képzeletbeli marsi megfigyelő számára nem sokkal tűnhettek nemesebbnek, mint Dzsingisz céljai."
Térden állva könyörgök, tessék nekem megmondani, négyéves kortól fölfelé tényleg nehéz különbséget tenni a primitív mongol vérszomjas barom és Churchill között? Tényleg muszáj minden félművelt, ócskalelkű, rosszerkölcsű hülyét rászabadítani a tudománytörténet egyik legkényesebb területére, a történelemre?