Az igazságról

Meg akartam bizonyosodni róla, hogy ez a Kúria nevű intézmény a Legfelső Bíróság, úgyhogy megkerestem a neten. Mindjárt az első lapon nekem támadt egy mondat, ami tizenhárom éves korom óta taszít, ahányszor csak meglátom.

Res iudicata pro veritate accipitur. Az ítéletet (szó szerint az ítélt dolgot) igazságnak kell elfogadni (accipitur - futurum imperfectum indicativi passivi, a nekem legellenszenvesebb igealak, a szenvedő jövő, a kötelező dolgok grammatikai megjelenése). Tetszik érteni? Ítélet született, ezentúl ez az igazság. Igazság. A felsőbbrendű pökhendiség legutálatosabb kifejeződése. Veritas.

Hetedikben Polgár tanár úr verte belénk Ulpianus istentelen marhaságát, akkor még úgy véltem, egyszer neki (Polgár tanár úrnak) is szabad tévednie, hogy egy ilyen barom mondatot jónak tart. Aztán mikor 56-ban a Futó utcai meszes gödröknél találkoztunk, majd jóval később hírét vettem, hogy letartóztatták, és minthogy soha többé nem hallottam róla, valószínűleg ki is végezték, akkor elgondolkoztam, vajon nem ezzel a mondattal akarta-e megérttetni velünk a rendszer lényegét. Ítélet született, kimondatott, ezentúl ez az igazság, fellebbezésnek helye nincs, jogerős. (Ulpianus különben okos dolgokat is mondott, valamikor azokat is kellett tudnunk latinul, de ez volt a hangsúlyos: pro veritate accipitur.)

Hát ez van most a magyarországi Kúria honlapjának főcímén. Miheztartás végett. (Kúria. Éppen tegnap idéztem föl az udvarról írtakat, na most itt van, ezúttal nem a paraszti udvar formájában – eredetileg a pápai udvar neve, ahogyan jeleztem, a gens, curia, tribus hármasság egyik tagjából lett az a bizonyos királyi udvar, udvartartás és minden, ami az udvarnak ebből az előkelő változatából származik, és amit semmivel sem tartok rokonszenvesebbnek a paraszti udvarnál, sőt.)

Kúria. Nem tudom, van-e a civilizált világban még egy ország, ahol a legfelső bírói intézményt kúriának hívják, dehát igazából nem is fontos. Legyen Kúria. Csak ne 90 (Kilencven) nap múlva döntsön a népszavazásról.

Tudom én, hogy ott nagyon fontos elvtársak ülnek, rengeteg a dolguk, hatalmas a méltóságuk, majd szétveti őket a saját nagyszerűségük, de népszavazás nincs minden nap. Ne tessék 90 napig vacakolni valamivel, amit alapos és körültekintő elemzéssel is el lehet dönteni néhány perc alatt!

A 90 nap nem a felelősségteljes munka manifesztációja, hanem a nemtörődömségé, a lekezelésé, a felszínességé.

Res iudicata pro veritate accipitur.

Einstein után száz évvel, Heisenberg határozatlansági relációja után kilencvennel van egy testület ebben a különben is elég szánalmas országban, ami ellentmondást nem tűrően ki meri jelenteni, hogy amit ő kimond, az azontúl az igazság.

Talán nem kellene itt megállni. Ha már ilyen fenenagy deákos műveltséggel jelzik amúgy is megkérdőjelezhetetlen szuperioritásukat, hadd ajánljak még egy mondatot, egy darabig talán jó lesz a Kúria levélpapírjainak felzetére: ego sum via veritas et vita (én vagyok az út, az igazság és az élet). Vallásos százmilliók hiszik, hogy ezek isten szavai.

Pedig csak egy olyanformán felfuvalkodott ember írta le, amilyenek a pesti kúriában ülnek.

A jellemtelenségről

Az előbb felhívott valaki, akinek sokkal erősebb a gyomra az enyémnél, meg a szabadideje is több, és értesített, hogy a vidéki futballistának a szokásosnál is felfuvalkodottabb mondatai között volt egy, ami szerint nekünk egyformán jóba' kell lennünk az oroszokkal is meg a németekkel is.

Éppen a minap idéztem fel egy majdnem három évvel ezelőtti bejegyzésemet. Ha valakinek még volnának illúziói Magyarország elöljárójának gátlástalanságát, jellemtelenségét és ízléstelenségét illetően, annak kiteszem ide a 2013 nyarán írtakat. Azért az egészet, mert nemcsak a németekről és oroszokról szóló rész vált még hangsúlyosabbá, hanem az illető kulturális (?) identitása is.

Íme.

„Ha egy Németország vezette Európai Unió és Oroszország közeledéséről olvas az ember, akkor megnézi, hogy a gyerekek megvannak-e az udvaron.”

Ez jó, nem? A náci németek meg a bolsevista ruszkik, amint egy bizonyos szellemi szintről nézve napjainkban mind egyformák.

2013-ban.

68 évvel a II. világháború és 23 évvel a Varsói Szerződés széthullása, egyben a hidegháborúban beállt tűzszünet után a németek és az oroszok most végre megkapták a magukét: nácik és bolsevikok. Most.

Mondja egy olyan ország állampolgára, amely ország jobboldali politikusai, az illető állampolgár politikai és ideológiai elődei önként és dalolva írták alá a háromhatalmi egyezményt 1940. szeptember 27-én. Az illető állampolgár olyan mértékig tekinti magát jogfolytonos utódnak, hogy sűrűn deklarálja az 1944. előtti állapotok iránti vonzalmát. A nemzetközi bíróság által jogerősen elítélt bűnöző bandával mentálisan is azonosuló jogutód nemhogy bocsánatot nem kér, még büszke is az elődeihez kísértetiesen hasonlító stupiditására és ízléstelenségére. (Willy Brandt és az egyik pápa legalább bocsánatot kért a nácizmus és az egyház népirtásáért, holott nekik lényegesen kevesebb közük volt az embermilliók halálát okozókhoz, mint a fent idézett magyar állampolgárnak az általa csodáltakhoz és példaképnek tekintettekhez.)

Na szóval… ezt itt máris túlelemeztem, pedig nem szeretnék beleszólni, ezt a meccset játsszák le a németek és az oroszok az illetővel, ha egyáltalán akarják meccsnek tekinteni. Felmerülhetnek súlycsoport problémák, de mondom, ez nem az én dolgom.

Én inkább az udvarral foglalkoznék. A gyerekekkel az udvaron.

Egy bizonyos kultúrkörben ugyanis az embernek nem az jut eszébe, hogy a gyerekeket az udvaron keresse.

„Insuper uero dedi aliam uillam hudwordiensium bissenorum ad arandum super eandem aquam sitoua…”

Bocsánat, hogy itt tudományoskodom, de nem szeretném a hallgatót, akarom mondani az olvasót félrevezetni, utánanéztem az udvar szavunk eredetének. A fenti mondat a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis-ből, azaz az Esztergomi Egyházi Nyilvántartásból való, ami ezt a mezőgazdasági jegyzetet 1075-ből idézi. Elég régi. A szláv „dvor” (udvar) latinosított változatát tartalmazza. A szó értelmezésének másik nagy csoportja a francia „cour”-ból való, a nyelvtudományban használatos terminológiával élve hasonlóságon alapuló névátvitel következménye, azaz a királyi, fejedelmi udvar későbbi honosodás, és alig van köze az elsőhöz.

Tetszik érteni? Nem baj, ha nem, én is csak azért vélem érteni, mert valamikor ez volt a szakmám, nyelvtudományból szereztem fenenagy fokozatot az egyetemen. Elmondom érthetően is, ez csak a fundámentum volt, hogy lássák, mennyire komolyan veszem az önök tájékoztatását.

A lényeget, a nem nyelvtudományi, hanem a huszadik századi, hétköznapi jelentést kiemelve: udvara a magyar paraszti portának van meg a huszadik századi bérkaszárnya építés többnyire förtelmes termékeinek, a gangos, háromemeletes házaknak (azért háromemeletes, mert a kor építési törvényei szerint liftet építeni csak négy emelettől fölfelé volt kötelező), utóbbit most hagyjuk. És most engedelmükkel a többi udvarral sem foglalkoznék, lévén tárgyunk szempontjából kiemelendő egyedül a magyar falu paraszti udvara.

Az udvart a kerttől lényegében a növényzet különbözteti meg. A fű. Nem nagyon leegyszerűsítve, ha nincs fű, akkor udvar, ha van, akkor kert. Engedelmet kérek szelíd lelkű nőolvasóimtól, az udvart a baromfiszar definiálja. A kacsa, liba, csirke anyagcseréjének végterméke, a színpompás, de legfőképpen növénypusztító baromfiszar. Meg a láncravert, acsarkodva ugató, a gazda rúgásra lendülő lába előtt meghunyászkodó korcs kutya. A falusi gyerek sosem mondja azt, hogy kert, mert ahol ő felnő, ott udvar van.

A legfelül idézett magyar állampolgár azért keresné a gyereket az udvarban, mert a vidéki gyerek az udvaron nő fel, még ma is. Oda csapják ki minden évszakban és minden (szerencsés esetben az éjszakát kivéve) napszakban. A baromfiszaros, nem éppen ingergazdag környezetben aztán olyan társaságot és olyan elfoglaltságot talál magának, amilyen adódik.

Van ezzel valami baj?

Van. Esetünkben van. Az a kultúrkör ugyanis, ahová egy gyerek születik, és ahol felnő, mindenképpen meghatározó, akkor is, ha az illető gyerek ezt elfogadja, tudatosan vagy tudattalanul beletörődve, de akkor is, ha lázad ellene, és mást szeretne. És akkor is, ha a lázadásának eredményeként elkerül onnan, ahová született.

Vannak foglalkozások, ahol ez nem zavaró tényező. Egy festőnél például. Vagy akár egy költő esetében, hogy viszonylag magasan kvalifikált munkaköröket említsek. Kevésbé individualista szakmákban már az is számít, az udvarról elszármazott miképpen jött el onnan, hogyan emlékszik a gyerekkorára, és miféle érzelmekkel, indulatokkal, de legfőképpen mi módon pallérozott elmével fordul embertársaihoz. Azaz – kíméletlenül fogalmazva – mennyire maradt meg benne az udvar mint kultúráját meghatározó fogalom. Még kíméletlenebbül fogalmazva az eszmevilágát a kisgyerekkortól vágyott és hamar magába szívott zenék, versek, regények, képek és épületek határozzák meg vagy a baromfiszar.

Hogy szeretettel emlékezik vagy bosszúért lihegve. És ha az utóbbi (hadd emlékeztessek arra, amit az Invokációban mondtam erről), akkor ez a bosszúvágy az uralkodást, a mások megalázását, a pusztítást áhítja-e.

A gyerekkor ingerszegény környezetének kitörölhetetlen nyomát idézi, ha az udvarról származó felnőtt hasonlóan ingerszegény játékokat és embereket választ magának, mint amilyenek között felnőtt. A similis simili gaudet (hasonló a hasonlónak örül, kevésbé intellektuális fordításban simlis a simlisnek) alapigazsága itt is működik: olyan legyen a felnőttkori társ, amilyen az udvaron volt kívánatos. Hűséges, alárendelt és semmiképpen sem okosabb.

Ahogyan azt már korábban leírtam, gyanakodva szemlélem azokat az embereket, akik politikusok akarnak lenni. Ha valaki azt állítja magáról (mint a rendszerváltozás utáni első miniszterelnökünk), hogy ő egész életében miniszterelnöknek készült, akkor már nem is gyanakszom. A pszichiátria sokféle torzult személyiséget ismer, azok közül a hatalomvágy az egyik legszörnyűbb és garantáltan kikezelhetetlen. De tételezzük fel, hogy valaki a hatalmi tébolyát a mások szolgálatára, az emberiség épülésére akarja működtetni. Képtelenség, de a tétel érthetőségének érdekében játsszunk el ezzel a lehetőséggel.

Akkor olyan széles látókörű, mély műveltségű, a viselkedéskultúrát nemzedékek óta a génjeiben hordozó embert lehet csak elfogadni a mások szolgálatában, aki a személyiségében mutatkozó torzulást képes kompenzálni az őt körülvevő emberek kiválasztásával, emberhez méltó gesztusokkal, az életjelenségek ismeretével és megértésével…

Ha valaki 50 éves korában is az udvaron keresi a gyereket, abban az udvar mély nyomokat hagyott.

Mélyebbeket, mint bármi más.

Nincs pénz a tanárok fizetésére 3.

Máris jött egy fontos, érdemi kérdés: adnék-e tanácsot a miniszterelnöki hivatal műkincsvásárlása ügyében.

Persze, hogy adnék. Ismerik a mondást, van az a pénz meg mindennek ára van. Amióta nyugdíjaztak, elég rosszul élünk, ennivalóra sem mindig telik, de emiatt nem tudnának megvenni. Azért viszont sokmindenre hajlandó volnék, ha a fiaimat segíthetném, úgyhogy néhányszáz milliós ajánlaton elgondolkoznék. Nem a tanácsom kerülne ennyibe, azt akár ingyen is adnám, lehetnének, akik majd épülnének általa, hanem az a szörnyű erőfeszítés, amivel a gyomromat és az idegeimet kellene legyőznöm. Az kerülne sokba.

De nem tartok tőle, hogy felkérnek.
Különben meg nem erről van szó. Hanem arról az egymilliárdról, amit disznó elé hintett gyöngyre költenek.

Nincs pénz a tanárok fizetésére 2.

Mondtam már, nem számolok többet, csak rögzítem azokat az összegeket, amiket a lopás minősített esetének tartok (nem pusztán fölösleges kiadásokról beszélek, hanem zabrálásról).

20 milliárdot költöttek eddig (még egyszer: eddig) a Karmelita kolostorra, ahová a miniszterelnökség költözik.

Másfél milliárdba került a pénzügyminisztérium tervezése (még egyszer: tervezése, eddig).

És most jön a legszebb. Egymilliárd forintot költenek a miniszterelnök hivatalába kerülő műkincsekre. Az udvaron (Jóreggelt Európa, 2013. július 23. Az udvarról) nevelkedett vidéki futballista kifinomult és kényes ízlésének nehéz megfelelni, ahhoz valamivel több, mint egymilliárd kell. Vajon ki fogja megmondani, mi érdemes vásárlásra, művészettörténészek, galériások, handlék, akiknek a legnagyobb része hasonlatos kultúrával érkezett ebbe a szakmába, mint amilyen a gönci hordó formájú futballistát jellemzi? Ne tessék félreérteni, elég jól ismerem a szakmát gyakorló garnitúrát, a Szépművészeti Múzeumtól az Ecserin áruló vásárosokig. Magyarország legnevesebb műkereskedője mellett nőttem fel, ötéves koromtól jártam vele hagyatékot venni, a Teleki téren (az Ecseri elődje volt) szőnyeget, szobrot, faliórát keresni, és fillérekért eladni Bizományiban, szakérteni a Múzeum vásárlásaihoz (Genthon István, a Szépművészeti igazgatója az ötvenes években semmit nem vett addig, amíg az "öreget" - apám nagybátyját - meg nem kérdezte), az egyetemi "felvételim" lényege az volt, hogy a professzor (minden idők legnevesebb, legkiválóbb műtörténésze) a szakma alapjait kezdte megtanulni (saját szavait idézem), amikor eredetiségről, hamisítványok felismeréséről, a műkincs piac kriminalisztikájáról kérdezett. Voltam egy galériásnál a közelmúltban, végignéztem az áruját, láttam például olyan Fried Pál Ballerinát, aminek a születésénél jelen voltam a zseniális hamisító műtermében. Valószínűleg én vagyok ma már egyedül, aki a különféle múzeumokban látható hamisítványok jó részéről tudja, hogy azok hamisítványok. Ismerem azokat, akik sokszoros milliomosok lettek annak a tudásnak egy elhanyagolható töredékével, amivel én bírok, és én elég pontosan tudom, mennyire nem tudok semmit ahhoz képest, amennyit tudni kellene.

Ki fogja megmondani, mi érdemes vásárlásra? Hülye kérdés. Természetesen maga a miniszterelnök. Mint Sztálin elvtárs, mindenhez ért.

Az örökkévalóságról

Ez itt alant voltaképpen egy giccs. Egy szép és megható giccs. Elvis Presley szerepel a filmen és Judy Tyler, a Jailhouse Rock (magyar címe Börtönrock) két főszereplője. A film bemutatója után hazafelé (New Yorkba) autózva Judy Tyler második férje egy kamiont előzve belerohant egy másik autóba, mindketten szörnyethaltak. Judy Tyler 24 éves volt.

Presley a baleset után írta és énekelte el a dalt (a teljesnek és alaposnak látszó BMG életmű kiadás nem tartalmazza ezt a felvételt, ahhoz nálam jobban kell érteni ehhez a műfajhoz, hogy ki lehessen deríteni, miért). Ezen a klippen itt meghosszabbították az eredeti zenét, több ismétlést tettek bele, és Floyd Cramer zongorajátékát vágták össze úgy, hogy szinte megállapíthatatlan, hol vannak a kötések.

Vannak az esettel kapcsolatos konteók (hogy ne volnának), egyet ideírok: a férj reménytelennek látta, hogy Elvis-nek versenytársa lehetne, ezért ölte meg a feleségét és önmagát. Presley ugyanis beleszeretett Judy Tylerbe (efelől alig lehet kétség a dalszöveg meghallgatása után), és bár nincsenek bizonyítékok a viszonzásról, csak meg kell nézni a filmet, lejön a kérdésre való válasz. Ráadásul Presley jó két évvel fiatalabb volt ugyan Judynál, de már világhírű, és nem kellett ahhoz hidegnek és számítónak lenni, hogy egy 24 éves lány legalább elgondolkozzék, jó helyen van-e egy hatodrangú sorozatszínész mellett.

Finom kis bulvár, ugye? Érzékenyebb kislányoknak még a torkát is szoríthatja. De nem ezért tettem ide. Hanem mert a minap egy bejegyzésem az égre nézésről szólt. A vallásról, a bigottságról.

De nem a hitről és nem az istenkeresésről, nem a végesség tagadásáról, a vágyakozásról az örökkévalóságra.

Nem tudom, közhely-e, amit mondani akarok, az első ember, aki a barlang falára rajzolt, az első anya, aki valamilyen dallamszerűt dúdolt a kicsinyének, valami olyasmit tett, amit később elkezdtek művészetnek nevezni. Ez annak az emberi tevékenységnek az összefoglaló neve, amivel a létrehozója - akár tudja, akár nem - az istent keresi, amivel tagadja a végességet, és amivel tesz egy lépést az örökkévalóság felé.

A klippen látható két ember évtizedek óta halott (Presley 1977-ben halt meg, 42 évesen). Itt most nem róluk van szó, azaz nemcsak róluk. Ők megtették a magukét, amíg éltek.

Arról a névtelenről akartam írni valamit, aki ezt a kis megemlékezést összerakta. Aki előbányászta a Judy című dalt, összevágta a Jailhouse Rock jeleneteit, és aki akár akarta, akár nem, hat percre feltámasztotta a két halottat.

Fentiekről beszélhettem volna úgy, hogy Homéroszról hozok valamilyen történetet, hogy Giottót említem, Leonardót, Cervantes-t, Mozartot vagy Ottlikot, milyen hiteles lettem volna és szalonképes a magas kultúrámmal.

2016. február 26-án esetleg érthetőbb volt így. A különbség a tárgy szempontjából elhanyagolható.

Elteszem ezt a felvételt, mert senki nem fogja elhinni, hogy ilyesmi lehetséges volt

Mielőtt ezt megnézik, kicsit üljenek hátrább a megszokottnál, mert ebből a felvételből árad a butaság, mint a mosogatórongyból a vastag gőz, mikor kiveszik a vájdlingból, amiben bugyog a forró, zsíros lé.

Ehhez itt nincs mit hozzátenni... azaz egy szóra hadd hívjam fel a figyelmüket - azt mondja (mondja?): egyééként. Ha találkoznának vele, ne szóljanak neki, hogy ott az é mögött még van egy bé hang is, úgysem értené. Egyééként - jó ez így. Illeszkedik az egészhez.

A fejedelem

"megpróbálom az otthonteremtéssel megadni a lehetőséget a fiataloknak, hogy olyan lakásokhoz juthassanak, ahol két-három gyermeket tisztességesen fel lehet nevelni" 

Megpróbálja. Aztán ha nem sikerül, a fiatalok magukra vessenek. Mert akkor már nyilvánvaló, hogy ezeknek semmi sem jó. Pedig ő aztán tényleg mindent megtett. Épített például egy iszonyatosan ízléstelen stadiont előkert gyanánt a házához. Kisvasúttal lehet odamenni. Na? És még mi mindent! Most majd Szekszárdon is lesz sportcsarnok. Várkert, Kossuth tér, minden libalegelőn villanyvilágításos futballstadion. Na? Ilyen körülmények között hol élhetnek fiatalok a világban? Nem kell? Hát akkor a francba velük. Menjenek csak.

Megpróbálom. Azt mondja, megpróbálom. Már nem is akar többesben beszélni.

Az égre nézésről

Tegnap láttam egy spanyol csatárt, rúgott egy gólt, aztán a kezdőkör felé mentében fölnézett az égre, és keresztet vetett. 2016. február 20-án.

Megmondom, mit nézett, ha nagyon messzire is elláthatott volna. A Föld állásától és a napszaktól függően a Naprendszer különféle bolygóit, kisebb meteoritokat, port és egyéb űrszemetet, aztán ha közelebb lett volna az Egyenlítőhöz, onnan még láthatta volna az Alfa Centaurit, annak a hozzánk legközelebb lévő hármas csillagrendszernek az egyik tagját, amelyiknek bizonyos feltételezések szerint lehet a Földhöz hasonló életet hordozó bolygója. Az Alfa Centauri olyan 4 és fél fényévnyire van innen, ezt a távolságot szinte lehetetlen elképzelni, de azért ideírom: ez annyi kilométer, amennyit a fény megtesz 4 és fél év alatt a maga 300 000 (Háromszázezer) kilométer per másodperces sebességével.

Na úgy nagyjából odáig ismerik a csillagászok a világűrt annyira megbízhatóan, hogy azt állítják, addig biztosan nincs sehol az a nagyszakállú, akit a csatárhoz hasonló szellemi színvonalon el szoktak képzelni ott fönt, ahová néznek.

Ha nem is ilyen részletességgel, de körülbelül így ezt már Hérakleidész is tudta 2400 évvel ezelőtt.

Ami pedig a keresztvetést (signum crucis) illeti, az egyháztörténet nagyokosai sokmindent megpróbáltak már kitalálni, eliminálandó azt a képzetet, ami Jézusnak a keresztfán való halálát idézi, de attól még ez a jel onnan származik, növelve az illető erőszakszervezet morbiditásának amúgy is beláthatatlanul hosszú lajstromát.

A jelzett intellektuális színvonalról hirtelen csak az jut eszembe, hogy isten áldja Amerikát meg hogy Magyarország Mária országa, a spanyolokról ilyesmit nem tudok, de bizonyára van sok. (Mellesleg az  még ide kívánkozik - a szép és okos gondolat sajnos nem tőlem való -, hogy Magyarország bigottjai, akiknek vallása nem, de annak szelleme az antiszemitizmus akolmelegét árasztja, egy zsidó nőt imádnak, neki ajánlanak nem tudom mit, de azt hiszem, mindent. Az üdvösségüket bizonyosan.)

Zene

A sok gusztustalanság után zene, nemcsak időseknek (bár főképp olyanoknak, akik ismerték annak idején Gubik Mira felvételét).

Nézzék el nekem, nincs most időm utána olvasni, 1956-ban még "láncos kutya" volt-e Tito, vagy már éppen nem, de az emléke még élénk lehetett Sztálin dühének, mert a Magyar Rádió inkább készíttetett egy rakás felvételt a Bolyongok a város pereménből, csak ne kelljen leadni az akkor eredetinek vélt Gubik Mira-féle dalt. Ami különben kiváló volt, remek stúdióegyüttes kísérte, dehát hiába hangzott többé-kevésbé magyarosnak a neve, meg hiába énekelt kifogástalan kiejtéssel magyarul, mégiscsak jugoszláv, és mint ilyen, gyanús (Újvidéken született, ott is élt, ott is halt meg, ha jól tudom, 2005-ben).

Csakhogy a Bolyongok a város peremén nem magyar szerzemény, a 40-es években született Olaszországban, a Keresve téged (In cerca di te) című slágert fordították le, mert az olasz igazán imperialista mételynek számított.

Találtam egy kiváló felvételt, egy csodaszép jazzes lány, Simona Molinari énekelte el a hajdani elfeledettet.

Mottó

Valamit mindig elfelejtek mondani (nem kis részben azért, mert reménykedem, anélkül is világos, hogy deklarálnám).

Nincsenek politikai nézeteim. A politikát és a politikusokat a legrosszabb megnyilvánulásnak tartom, ami az emberiség történelmében valaha előfordult, nagyjából olyan mértékben, amilyen kártékonynak az egyházakat látom.

Egyes embereket nem utálok azért, mert politikusok, de ez azért van, mert semmiféle embert, állatot, tárgyat, fogalmat nem utálok, az utálatot mint érzeményt nem ismerem, bár tudok róla, hogy az mozgatja a világot. Nem kis részben a politikusok és egyházak ebben a tárgyban kifejtett, alapos és kimerítő tevékenységének következtében.

Aki az ember mint természeti lény és mint intellektuális jelzésekre képes faj ellen cselekszik, azt megvetem, aki az ember emberré válásának elősegítését szorgalmazza, tetteit ennek érdeke vezérli, azt kedvelem, némelyiküket csodálom.

A felügyelő

Kerestem ennek a tankerületi főmuftinak a nacionáléját, alig találtam valamit (igaz, a levéltetű-elemzésben nem vagyok valami jó). Nem szeretnék felületes ítéletet mondani, ezért csak ideírom azt, amit megtudtam: az illető Balassagyarmaton volt igazgatóhelyettes. Bizonyára vannak olyan kánonok, esetleg ilyen helyzetekben használatos táblázatok, amiket mint segédeszközöket vesznek igénybe bizonyos kinevezésekhez, nyilván ott lehet úgy összeolvasni a vízszintes és a függőleges megfeleléseket, miszerint a főváros egyik legnagyobb kerületének összes iskoláját és tanárát olyannak kell felügyelnie, aki korábban Balassagyarmaton volt valamilyen tanintézetben igazgatóhelyettes. Így akkor van egy rendelet, egy szabály, aminek az alapján ez a nevetséges és egyben megalázó helyzet igazolható. Ha nincs ilyen rendelet vagy szabály, akkor nem tudom mire vélni ezt az elöljáróvá való kinevezést, de mondom, nem ismerem a körülményeket.

Ami az illető elöljáró szellemi képességeit és erkölcsi tartásának ismeretét illeti, arról már bőven van adatom, ezekről a tulajdonságokról felelősségem teljes tudatában merek kijelentéseket tenni.

Az illető adatok és igazolások szolgáltatására kötelezte a Teleki Blanka gimnázium igazgatóját.

Az illető ezzel a világ elé tárta, hogy - engedelmet kérek finomlelkű olvasóimtól, de szeretek pontosan fogalmazni, mely szenvedélyemnek olykor még a fentebb stíl is áldozatul esik - egy rendkívülien ostoba beszari seggnyaló.

Nincs ebben több, ez ennyi. Nincs sem pártállam, sem Rákosi-korszak, csak egy görcsösen megfelelni igyekvő, csökkent képességű gerincbajnok.

Nemzetpolitika

"Külhoni magyar ifjúsági civil szervezeteket támogat pályázati úton a kormány, az ötvenmillió forintos keretre március 18-ig lehet kérelmet benyújtani.

Szilágyi Péter nemzetpolitikai helyettes államtitkár a pályázatot ismertetve kedden azt mondta: az elmúlt időszakban számos jelzés érkezett a nemzetpolitikai államtitkárság felé a külhoni magyar közösségek részéről, hogy szükség lenne egy olyan pályázatra, amely kimondottan a határon túli ifjúsági szervezetek támogatására irányul."

Eszerint attól lehet tartani, ezek az ifjúsági szervezetek feldőlnek, ha nem támogatják őket. Ott egye a fene, dőljenek, ha már csak jelzéseket tudnak küldeni egy intézmény felé, ahelyett, hogy telefonálnának vagy írnának kifejezetten az intézménynek és nem felé.

Komolyan? Ötvenmillió? Leendő szavazókra, akik ezt a rablóbandát fogják választani? Minek egy ifjúsági szervezetnek pénz? Mozijegyre, nyalókára? Mit akarnak venni a pénzből? Csak nem irodát meg incikét, aki fölveszi a telefont? Leendő fiókdiktátorok keltetőjére ötvenmillió.

Utolsó előtti kérdés: mit csinál egy nemzetpolitikai helyettes államtitkár?

Utolsó: mi az a nemzetpolitika?

Kisvárda

Csak segíteni akarok. Ha már az alig lézengő sajtó nem teszi. A már említett 85 000 forintos emelést egy évig kaphatná 1470 tanár a kisvárdai stadion építési költségeiből. Ami mai hír szerint másfél milliárd. Lesz az még a duplája is.
Futballstadion Kisvárdán. Képes lehet ezt fölfogni olyan ember, aki nem zárt osztályon ápolandó megalomániás hatalmi tébolyban beteg? Nem az ország jelen helyzetében, bármikor. Ha olyan gazdagok vagyunk, hogy a hajléktalanok is Rolls Royce-on járnak, és az enbékettes csapatainkkal való találkozástól rettegnek a Real Madrid játékosai, akkor is, futballstadion Kisvárdán?
Nincs pénz a tanárok fizetésemelésére.
Egy súlyosan elmebeteg garázdálkodik itt évtizedek óta. Miféle ország az, ahol ez lehetséges?



Ezt azért még ideteszem. Ez a felcsúti kazánház, amiből fűtik az edzőpálya talaját (!) három egész egytized milliárdért (3 100 000 000). A felcsúti futballcsapat (!) eddig a stadion (!) felépülése óta kapott 11 milliárd forintot. Tetszik számolni?
Még egy adat, mai hír a ligeti hintáslegény vitájáról a zuglói polgármesterrel. A hintáslegény készíti elő a vidéki futballista várbeli koronázási ünnepségeit (lesz kolbásztöltés meg pálinkafőzés). Ez az előkészítés múzeumi negyed címen folyik. Talán elhiszik nekem, hajdani szakmám, a muzeológia elég alapot ad a kijelentésre: ennek az egész őrületnek úgyszólván csak káros következményei lennének, azaz nemcsak fölösleges, pusztító is, a szó szoros értelmében.
Na ez kerülne 400 milliárdba. Megvan? Ez így együtt 414 milliárd. Tessék számolni.
Még utoljára ideírom, többet tényleg nem vagyok hajlandó számolni (ez különben sem volt soha az erősségem), a fenti összeg nagyjából 410 000 tanár egyévi fizetésemelése a jelzett összeggel. Annyi tanár mint tudjuk, nincs az országban.
És ez még mindig csak kicsi töredéke a csúti tolvaj összes rablásának.

Gyalázat

Mielőtt bármit mondanék, ismét ideteszem Martin Niemöller mondatait. Ugye tetszik érteni? Nem a tanárok ügyéről van szó. Soha nem egy foglalkozás, egy nemzetiség, egy népcsoport az érintett, akiket sajnálunk vagy megvetünk azért, ami velük történik, sajnálni vagy megvetni azt lehet, aki nem érti, hogy róla van szó.

"Először eljöttek a zsidókért, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán eljöttek a szocialistákért, nem szóltam, mert nem voltam szocialista. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, nem szóltam, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, hogy szóljon értem." 

Ez a tegnapi gyalázat nem megy ki a fejemből. Nincs pénz a tanárok fizetésemelésére. Ilyet mondani csak egy iszonyatosan buta ember tud. Egy ilyen iszonyatosan buta ember az első számú elöljárója ennek az országnak.

Nincs pénz tanári fizetések emelésére

Azt mondta a vidéki futballista, hogy nincs pénz a tanárok fizetésemelésére. És nem sült ki a szeme.

Alapfokú algebra következik.

A tanári átlagfizetés (kormányhű statisztika szerint, ez valószínűleg nem igaz, de legyen) 215 000 forint. 85 000-rel emelve éri el a már éppen nem megalázó 300 000-t.

A lillafüredi kihelyezett hozzávetőleges (de eléggé megbízható) számítások szerint (szálloda, zab... bocsánat, étkezés, benzin) 25 millió forintba került. Ez 294 tanár fizetésének egyhavi emelésére lett volna elég. Nem sok, ugye? De tessék belegondolni, mit jelentene egyetlen ember életében 85 000 forint, aki eddig napról napra élt, alig (vagy egyáltalán nem) tudta fizetni a számláit, minden harmadik vagy negyedik napon tudott (kevés ) húst tenni a gyerekei elé, és évente egy cipőt venni a családtagoknak. És ezt az egy embert most tessék megszorozni 294-gyel. Ennyit jelentett volna a kihelyezett.

Soroljam a stadionokat, kisvasutakat, mészároslőrinceket meg a többi gyalázatos rablást?

Ha van kedvük, számítsák át tanári fizetésemelésre mondjuk a felcsúti stadiont meg azt a 11 milliárdot, ami azóta ment az ottani "futballba".

Nekem nincs kedvem.

Gyerekszoba

Tessék egy kicsit alaposabban megnézni ezt a képet (úgy értem, 3-4 másodpercig, ennyi idő alatt talán nem fordul fel a gyomruk).

Az ilyenek vezetik a világot. Fogják egymás kezét, és néznek bele a fényképezőgépbe. Nem egymás szemébe, ahogy tanítják olyan házaknál, amelyekben van gyerekszoba (ha csak képletesen is), hanem oda néznek, ahol a népszerűséget osztják.

Nem muszáj kezet fogni. Lehet fényképezkedni, mint a mosoly albumában, vigyorogni, megpróbálni jó képet vágni egy olyan arccal, amiről rendesen sugárzik a gyűlölet és megvetés, de akkor ne fogja meg a másik kezét!

Politikusnak hívják ezt a fajt. Ne keresse senki, Darwin ábráján nem található, az övét követő későbbieken sem. Ha én készítenék egy "fajok eredete"  rajzot, azon rajta lenne kártékony büdös bunkó felirattal. Azt még nem tudom, honnan ágazna ki. Nem a homo sapiens-ből, az bizonyos.

Állnak és vigyorognak bele a kamerába. Persze mit néznének egymáson.

Kihelyezett

Olvastam mindenféle elemzéseket a lillafüredi kihelyezettről, csak azt nem olvastam sehol, hogy valaki megkérdezte volna: tessék mondani, miért tetszik Lillafüreden dőzsölni? Ki adott engedélyt arra, hogy méregdrága szállodában urizáljanak napokig? Mi indokolja ezeket a "kihelyezett" tanácskozásokat? Nincs elég hely az irodaházban, a székházban, az Országházban? Ki a fene hatalmazta fel ezt a nyavalyás rablóbandát arra, hogy még az efféle "kihelyezettekkel" is lopják az adófizetők pénzét? Attól, hogy senkinek nem jut eszébe, miért szükséges ilyesféle helyeken "ülésezni", ez még nem természetes eljárás, megszokott gyakorlat, amit persze nem lehet számon kérni, mert hozzátartozik a kormánypárt működéséhez. Tudniillik nem tartozik hozzá. Ha meg mégis, csak én nem tudok róla, miért nem töltik azt a három napot egy nyírségi falu cigánysorán? Az is "kihelyezettnek" számítana, ha már ezt a "kihelyezettet" le akarjuk nyomni a szerencsétlen, ostoba választó torkán, aki magától értetődőnek veszi, hogy a sok senkiházi egyenként érkezzen a sajátjának hitt luxusautón a luxushotelba.

Titkos, zártkörű tanácskozás volt a kihelyezetten. Talán az ugyancsak méregdrága irodák nem elég titkosak, azért kellett a hotel! Aha! Akkor már csak egy kérdésem van. Mi lehet olyan titkos, amiről a választó nem értesülhet? Miért tekinti a szerencsétlen, ostoba választó azt is természetesnek, hogy a választott ügyintézői titkolódznak? Hogy a személyzet elvonul, és karhatalmistákkal zárja ki a munkaadóját a titkaiból? Mi a francot tudnak ezek titkolni? Van még olyan, amit nem loptak el vagy nem tettek tönkre?

Úristen, hol élek?

A makarenkói pedagógia csődje

"Elolvastam a Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontját. A bicska kinyílt a zsebemben" -jelentette ki a Magyar Nemzetnek Klinghammer István korábbi felsőoktatási államtitkár. 

Ez a Klinghammer iskolatársam volt. Járt abba a gimnáziumba egy kisfiú, úgy értem, termetre kicsi, és rendkívülien szemtelen természetű. Rendszeresen kicsúfolta például a nagydarab, tésztaszerű gyerekeket. Ezek persze meg akarták verni, de ez általában nem sikerült, ha ugyanis a kis szemtelen idejében felért a negyedik emeletre, és behúzott a hátam mögé, akkor a tervezett bosszú meghiúsult, azt ugyanis sokan tudták az iskolában, hogy én nem szeretem, ha a kisebbet bántják, velem meg nem akart senki sem vitatkozni ezen az alaptételen. Ha mégis, ha annyira elvakította a düh, vagy akkora lendülettel érkezett, hogy nekem jött, akkor az alkalomhoz illő verést kapott.

Ez a kisfiú most már évtizedek óta az ország egyik legismertebb ügyvédje. Néhány éve, amikor a fent idézett még államtitkár volt, és a fentihez hasonlóan nyilvánult meg valamilyen tárgyban, éppen az ügyvéd úr irodájában ültem. Remélem, megvertem annak idején, mondtam a megnyilvánulás hallatán, emlékszem, nagyon megverted, mert nem akarta abbahagyni, mondta az ügyvéd úr.

Szomorúan kell megállapítanom, úgy látszik, nem használt.

A kör négyszögesítése 2.

Úgy illik, hogy a tegnapelőtti indulatos bejegyzésem után iderakjam a Tanítanék Mozgalom válaszát a kerekasztalra, hátha nem mindenki látja ott, ahol elérhető.

"A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által a tegnapi napra összehívott oktatási kerekasztalon történtek alapján megbizonyosodtunk arról, hogy előzetes félelmeink jogosak voltak. Az egyeztetés nem az érdemi tárgyalásokra, hanem a közvélemény lecsendesítésére és a szombati tüntetés ellehetetlenítésére irányul. 

A megjelent szervezetek nem kompetensek a köznevelés belső problémáit illetően, a sajtónyilvánosság hiánya, a valós döntéshozók és a szakértők távol tartása; valamint a témák szétaprózása illegitimmé teszik szemünkben ezt az eseményt. 

Nem fogadjuk el a diktátumként ránk erőltetett játékszabályokat, valódi és rendszerszintű változásokat akarunk, ez a kerekasztal ezek elérésére jelen formájában alkalmatlan.

A kormány hiába akarja összemosni az elégedetlenségi mozgalom egyik emblematikus figurájának véleményét a tiltakozó intézmények valódi akaratával. A Herman igazgatója a saját nevében nyilatkozhat, mi viszont a 737 csatlakozó intézmény nevében nyilvánítjuk ki álláspontunkat:

A Köznevelési Kerekasztal működése, szereplői, szándékai számunkra elfogadhatatlanok.

Emlékeztetőül:

1. Követeljük, hogy a kormány mondja ki, a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényt átmenetinek tekinti, és haladéktalanul kezdje meg az érdemi egyeztetéseket a közoktatás valódi szereplőivel egy új közoktatási törvény elkészítéséhez!
2. Követeljük, hogy az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos egyeztetések annak szakmai alapjaitól kezdődjenek! Az elmúlt öt évben kiderült, hogy az eddigi irány sem jó, és a toldozgatás-foltozgatás sem vezetett sehova.
3. Követeljük, hogy az oktatásra fordított költségek érjék el a mindenkori GDP 6%-át, az átlátható, kiszámítható és stabil normatív oktatásfinanszírozás érdekében!
4. Követeljük, hogy az intézmények napi működését lehetetlenné tevő, a tanulók és a pedagógusok számára elviselhetetlen helyzetet okozó közismert problémákat a jogszabályok és az utasítások azonnali módosításával haladéktalanul kezeljék!

Kérjük az oktatás ügyéért elkötelezett kollégáinkat, szülőket, diákokat, szervezeteket, hogy jelenlétükkel bizonyítsák, hogy valódi, rendszerszintű változásokra van szükség! Legyünk ott február 13-án a Kossuth téren minél többen!

A Tanítanék Mozgalomhoz csatlakozott intézmények képviseletében:

Budapest, 2016. február 10.

Törley Katalin - A Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium KT elnöke

Pilz Olivér - A Miskolci Herman Ottó Gimnázium KT elnöke

Pukli István - intézményvezető Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium"

Rokonszenves és reményt keltő. 737 intézmény már létszám. A stílus megfelelőnek látszik. Szépen kérem, nem föladni! A futballista arra számít, hogy hamar abbahagyják. Fog fenyegetődzni, ki fogja próbálni az alázatos szolga szerepet meg minden primitív hatalmi reakciót, amiket tízezer évvel ezelőtt már jobban csináltak.

Ha elég következetesnek tetszik lenni, nem tud tenni semmit, soktízezer pedagógusnak nem lehet fölmondani még egy ilyen ázsiai rendszerben sem.

Ott leszek a tüntetésen.

A kör négyszögesítése

Tetszik tudni, mi a különbség a kör és a négyszög között? Egyebek között az, hogy ha ez a pedagógiai cirkusz kerek (kör alakú a gyengébbek kedvéért, tökéletesen azonos jelentésű szinonimája a kereknek), egyszóval ha kerek asztalnál zajlana, nem lehetne ilyen képeket készíteni. Az asztalfőn ülőkről. A kerek asztalnak ugyanis nincs asztalfője, minélfogva nem lehet odaültetni egyenlőbbeket, amilyen például ez az ipari kamarás. Akinek a keresnivalóját nem találom egy bármilyen alakú asztalnál, ahol az oktatásról folyna beszélgetés. Egy nála sokkal értelmesebb és egyenesebb gerincű ipari kamarás esetén sem találnám. De ott van. És még ki mindenki (ez a ki talán túlzás, ez a névmás azt feltételezi, hogy akit jelöl, az valaki, mindegy, most már leírtam). Lehet mondani, azért kellett a kört négyszögesíteni, mert akkora kerek asztalt nem lehet csinálni, amekkora mellett elférne ez a rengeteg léhűtő. Köztük a szigorú tekintetű szakszervezeti talpnyalóval, akinek még az is kevés volt, hogy a másik szakszervezet nem ment oda. Pedig így nem lett volna olyan nagyon nehéz erkölcsi és taktikai döntést hozni, csak föl kellett volna hívni a másikat (minek másik?), és akkor mindjárt Mari néni számára is világos lehetett volna, mi értelme van ennek az egésznek. Ha egyszer éppen azok nem mennek el, akikről szólnia kellene a tanácskozásnak. Dehát az egyik elment, kizárva ezzel azt az egyetlen, halvány esélyt, hogy egy általános munkabeszüntetéssel legalább egy halk figyelmeztetést küldjenek: közel a korántsem ilyen halk, totális összeomlás.

Vajon van ott olyan, aki legalább sejti, mennyire nincs semmi értelme ennek a kutyakomédiának? Vajon hallottak már Artúr királyról? A világtörténelem máig egyetlen kerekasztaláról, ami nagyjából meg tudott felelni a létrehozója szándékának?

Vajon tisztában vannak vele, hogy a gönci hordó alakú fiókdiktátor nem tűr magánál okosabb embereket, ami azt jelenti, hogy a legmagasabb iskolai végzettség (és az azzal járó szellemi szint) a talicskás kubikos lehet? Hogy a jelen magyar diktatúra fenntarthatóságának egyetlen lehetősége az oktatás jelenlegi állapotának fenntartása, legföljebb rontása?

Vajon hallottak már Ioannész Sztobaioszról, aki 2700 évvel ezelőtt leírta, hogy lehetetlen értelmes döntést hozni egy olyan testületben, amiben 7 (hét) embernél több van? (Sztobaiosz persze nem puhagerincű visszamaradottakra gondolt.)

Egy fenét fogok itt dühöngeni valamin, amiről tudom, hogy nem lehet rajta változtatni.

Tanárnők és tanár urak, ide tettem maguknak a képet a kerekasztalról. Nézzék.

Megérdemlik.

A diktatúráról

Rájöttem valamire. Betelefonáltam a bankba, kérdeztem volna valamit, de előbb ők kérdeztek. Keresnem kellett valamilyen számot, türelmetlen lettem, csapkodtam, ide-oda dobáltam a papírokat – mikor letettem a telefont, rájöttem, miért. A hatósággal beszéltem. Mi itt folyamatosan, évtizedek óta a hatósággal beszélünk a postán, a bankban, a közértben, a piacon, minden olyan helyen, ahol intéznünk kell valamit, feladást, befizetést, ötért túrót, mindegy, odaát a hatóság embere áll vagy ül velünk szemben. Hivatalos személy. Postás vagy zöldséges kofa, erőt kell vennünk magunkon, hogy természetesen tudjunk viselkedni, nehogy észrevegye, félünk tőle. Így van ez persze akkor is, amikor a postás megy a zöldséges kofához, meg akkor is, amikor a zöldséges kofa járul a Postán a pult mögött ülő színe elé. Körbe vagyunk félemlítve.

Ennek a falusi futballistának ezt sikerült teljesen visszahoznia, a még el sem múlt rettegést és gyűlöletet. Azt hallom mindenhonnan, ez itt nem igazi diktatúra. Mert még ez meg az működik. Egy frászt. Teljesen mindegy, szabad-e különféle fórumokon beszélni, még akkor is, ha látszólag nem lesz következménye, mert lesz. Rögtön, ahogy a beszélő kimondta, ami ennek a rémületesen ostoba fiókdiktátornak nem kedves, már tudja, de legalábbis érzi a zsigereiben, hogy ezt nem kellett volna. Hogy ennek következményei lesznek.

Ennek a rémületesen ostoba fiókdiktátornak vannak olyan tanácsadói, akiket nem lehet ismerni. A debil külsejű lokálban pislogó természetesen nem tartozik közéjük, akikről beszélek, tenyésztetten romlott lelkű, valódi gonosztevők, akik pontosan tudják, hogyan lehet egy embert, és ebből kiindulva azt is, hogyan lehet egy egész nemzetet megnyomorítani.

A diktatúrát minden politikával foglalkozó „szakember” az intézményrendszerben keresi, pedig ott csak a felszíni jelenségeket találja. Lehet működtetni olyan hivatalokat, amik a fejlett demokráciákban működnek. Lehet garantálni a bíróságok függetlenségét és így tovább. A lényeg az, hogy a hivatalba a már megfélemlített jobbágy menjen be, és a bíróságokra a magától értetődően nem független ügyészség olyan ügyeket engedjen, amikről a függetlenség illúziójában tengődő bíró olyan ítéletet hoz, amilyet akar.

A diktatúra alapja nem rendszer, hanem hangulat. A rettegés és gyűlölet automatikusan, ha tetszik, önjáróan működteti a diktatúrát. A falusi futballista azért kiabál demokráciáról és polgári szabadságjogokról, mert ezt, amit itt leírtam, ő sem érti. Nem is kell értenie. Megkap mindent, ami neki kell, korlátlannak látszó hatalmat, és olyan vagyonnyilatkozatot, amiről azt mondják neki, jó lesz ez, ne aggódjon, sosem fog kiderülni.

A többi nem számít. Építhet stadiont meg várnegyedet, kiélheti zavaros elméjének bármilyen vágyát, mert nem is érti, mit tesz, nem képes felfogni, hogy ebben az országban gyerekek százezrei éheznek. Valószínűleg úgy véli, ez nem is igaz, de ha mégis, nem számít.

Az ország működik. A falusi futballista azt hiszi, a közgazdaságtudományból ismert elemek, szabályok vezérlik a gazdaságot és a társadalmat, és minden jól van.

Pedig a rettegés és gyűlölet működteti, a lehetetlen feltételek között munkálkodó emberek, akik már régen nemcsak a holnaptól félnek, hanem a jelen pillanattól is.

Ezért fog az egész összeomlani.

Szabó Zsófi

Fontosnak tartok rögzíteni valamit körünkben, ami nem egy hatalmas létszámú közösség, de azért jó, ha tudják: a bulvár nevű förtelem kapott ajándékba egy oda nem való, nagyon helyes kislányt. Azért szólok most, mert éppen ezért valószínűleg nem lesz hosszú életű a műsora.

Szabó Zsófinak hívják. Személyes találkozásunk egyetlen alkalomra korlátozódik, akkor másfél-kétéves lehetett, a papájával volt bent a Rádióban. A papája Szabó Gyula, remek színésznek tartottam, ha adódott neki való szerep valamely általam rendezett darabban, mindig hívtam, ő meg szívesen jött. Egy ilyen alkalommal hozta be a kislányát. Csak azért meséltem ezt el, mert el akarom kerülni, hogy elfogultsággal vádoljanak (azt is csak a feleségemtől tudtam meg, hogy aki a szobán átmentemben megállított a kedves hangjával és szépen artikulált beszédével, az a Gyuszi lánya).

Csak ennyit akartam mondani.

A vallásokról 2.

Szolgálati közlemény

Az én édes öcsém, aki lényegesen türelmesebb és alaposabb a bátyjánál (nálam) megtalálta az eredeti szöveget, és átküldte nekem. Íme:

And so if we’re serious about freedom of religion -- and I’m speaking now to my fellow Christians who remain the majority in this country -- we have to understand an attack on one faith is an attack on all our faiths.  (Applause.)

Szomorúan jelentem, az amerikai elnök sem tudja, mi a különbség a vallás (religion) és a hit (faith) között.

Bár...

Ha megengednek egy kis szófejtést, az angolban ez a különbség más, mint a magyarban. A "faith"  töve a bizalom, a hűség szavaknak is, ezzel szemben az a "hit", ami magyarul a hisz-hinni igéből származik, az angolban így néz ki: "belief" - ez ered a "believe" (hisz-hinni) igéből. És Obama nem ezt a szót használta. A "faith"-nek több köze van a mi bizalom fogalmunkhoz, mint a hithez.

Úgyhogy hátrább (egy kicsit) az agaraimmal.

A többit változatlanul tartom.

A vallásokról

„Az iszlám vallás elleni támadás egyben támadás az összes hit ellen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, amikor hivatalba lépése óta először ellátogatott egy amerikai mecsetbe.”

Nem találom az eredeti szöveget, így nem tudom, az amerikai elnöknek nincs fogalma a vallás és a hit közötti különbségről, vagy csak a magyarra fordító véli úgy, hogy az mindegy, így legalább nincs szóismétlés.

Dehát nem is ez a baj, hanem hogy a világ első számú embere (mellesleg én sokkal inkább például Daniel Barenboimot tartom annak), egy ilyen nagy befolyású közszereplő, mint az amerikai elnök (különben ő még a legkevésbé szörnyűek közül való, ha már politikust vagyunk kénytelenek emlegetni) szükségesnek tartja védelmébe venni a vallást mint olyat (akár összekeveri a hittel, akár nem). Nekiáll elborzadni a vallás elleni támadás ügyében ahelyett, hogy próbálna finom elterelő mozdulatokat tenni, hogy elgondolkodna azon, a világtörténelem legkártékonyabb intézményei, a tömeggyilkos egyházak visszaszorítására mit lehetne tenni 2400 évvel Hérakleidész, 500 évvel Kopernikusz és 100 évvel Einstein után.

De a legnagyobb baj az, hogy fogalma sincs róla, mit beszél.

Sok évtizede nem frissítem vallástörténeti ismereteimet, de arra még emlékszem, hogy az öt nagy világvallás közül egyedül az iszlám fenyegeti a más vallásúkat. Sok zagyva förtelem van majd’ mindegyikben, legtöbb az úgynevezett kereszténységben, de az is csak a saját „hívőit” riogatja büntetésekkel, nem a más vallásúkat. Idéztem már nemrég a Koránból („Ó próféta! Szállj harcba a hitetlenek és a képmutatók ellen és legyél kemény velük szemben! A gyehenna lesz a lakhelyük. Szörnyű sors!”), van ilyen még jónéhány. Úgyhogy ne tessék az iszlám elleni támadást az összes vallás elleni támadással azonosítani, mert az képletesen is fals analógia. Aki letép egy falevelet, az élővilágot támadja, aki letép egy falevelet, az emberiség ellensége – körülbelül ilyesmi Obama mondata. Ettől függetlenül persze ahogyan senkit nem bíztatok arra, hogy tépkedjen faleveleket, azonképpen azt sem állítom, hogy az iszlámot támadni kell.

Csak jó volna a folytonos égre mutogatás helyett nekilátni a földi dolgok intézésének. Totemeket és tilalmakat állítani persze egyszerűbb, mint például iskolákat és klinikákat, de lassan el kellene kezdeni legalább a maga végtelen liberalizmusára oly büszke atlanti térség százmillióinak felvilágosítását. Hogy ugyanis hit nélkül élni az emberiség jelen fejlettségi szintjén nehéz, talán nem is érdemes, de az egyházi hatalom visszaszorítása, majd megszüntetése úgyszólván alapfeltétele az emberré válás útján való elindulásnak.

Filmkritika

Fellini ismét nekifutott a reménytelen szerelem témának, csak most nem pöcsöl nehezen eljátszható képregény figurával, mint A fehér sejkben, hanem elővesz egy röhejesen idejétmúlt, közhelyes alakot, a hatszázszor megunt bohócot. Sőt nem is egyet, hanem mindjárt kettőt is, van white clown, a Bolond alakja, egy teljesen ismeretlen angol(?) színész adja, ki tudja, minek kellett ráosztani, és a black clown, a kétségbeejtően rosszarcú Anthony Quinn kibaszottul egysíkú megformálásában. Faarcú, fogalma nincs a színészi játék alapjairól sem, egy tuskó a pali. Na aztán ez a grimaszoló Giulietta Masina! Azt hinnéd az első filmje után, hogy ez a Fellini ígéretes fószer, de csak klisé klisé hátán, hozzá egy Nino Rota nevű senkinek a három hangból álló zenéje. Naszóval, ha valaki végig akar unatkozni másfél órát, az üljön be a moziba, és hallgassa a banálisan durrogó szöveget meg a dögletes képmozgást, az egyik apáca egész jó különben.

Valami ilyesmit írna a mai „kritikus” az Országútonról. Pökhendi fölényeskedés, néhány rosszul és rossz helyen alkalmazott idegen (leginkább angol) szó, odavetett szakkifejezés, igazolandó milyen széleskörű az illető tudása, a mai argó összetévesztése a trágársággal – nagyjából ennyi.

Műveletlen, faragatlan, felületes, rossz ízlésű nyikhaj – körülbelül ennek a követelmény rendszernek kell megfelelni, ha valaki „kritikus” akar lenni az online médiában. Azaz véleményformáló. Bocsánat, véleményvezér, ezt ma így hívják. Van rá angol szó, onnan ered, ha adnék magamra, most úgy írtam volna le, de nem jut eszembe.

Mátrai Betegh Béla, Pernye András, Faragó Vilmos forog a sírjában.

Elég régen nem olvasok újságot, rádió nincs, televízió nincs, maradna a net. Ott a főcímekre szorítkozom. Annál hosszabb írás fölkergeti a vérnyomásomat.

Sokszor mondtam, a barbárság innen indul, ez nem tyúk-tojás probléma, nem azért ilyen a média, mert már nincsenek okos, művelt emberek, hanem mert a politikának erre van szüksége.

Nézheti magát a rendelt sajtóban, mint majom a tükörben.

Lányok

Megint mutatok zenéket, megint inkább lányokat. Nemcsak azért, mert a nemek arányaihoz képest valószínűleg több a tehetséges nő, mint a férfi, hanem azért is, mert nekik nehezebb érvényesülni. Akiket ide felrakok, már "érvényesültek" valamennyire, de messze vannak a celebszerű hírességtől. Viszont - ha elfogadják, hogy sokévtizedes "profi" pályafutásom alatt fölszedtem annyi ismeretet, amennyi elég egy megbízható értékítélethez - ők itt alant összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a világhírűek 99 százaléka. Pedig tőlünk nyugatra azért valami kell ahhoz. Nem elég pusztán a párthűség.

Az első elég régi felvétel, ahhoz mindenképpen, hogy volt ideje legalább annyira ismertté válni, mint amilyen például egy Justin Bieber nevű hólyag. És mégsem vált.

Koop a kéttagú együttes neve. 1995. óta muzsikálnak. Tetszett már hallani? Svédek. Egy Ane Brun nevű lány énekel a felvételen, ő norvég. Hát igen. Különben van egy Jukimi Nagano nevezetű állandó vendégük is, mutatok egy olyat, amin ő énekel, jó?

Aztán van itt egy 37 éves marokkói lány, amennyire meg tudom ítélni, jóminőségű amatőr felvételen, smink nélkül, egy remek gitárossal. Hindi Zahra.

Érettségizett ismerőseim közül páran az itt következő amerikai jazzénekesről már hallottak, némelyikük felvételt is ismert. De ez nem jellemző. Stacy Kent. Különben szinte kifogástalan a francia kiejtése.

Végül egy igazi finomság. Vonósnégyes, leheletszerű ének, bossa nova. Stacy Kent és az Ebéne kvartett.

Hogy miért van úgy, ahogyan van? Mert az esetek többségében akarnok senkik, önmagukat kinevező botfülű pöffeszkedők, politikusokhoz hasonló kártékony nyüzsgöncök ítélkeznek, és a hozzájuk hasonló "reklámszakemberek" nyomják le a barbarizálódó tömeg torkán a silányságot, a kétnaposra tervezett bóvlit. A hajdani Ki Mit Tud zsűrit már nem lehetne összehozni. Nincs miből.