Undor

Na tetszik látni. Valami ilyesmiről írtam kis híján két évvel ezelőtt. Előbb ideidézem, amit a mi főpolgármesterünk mondott most, az előválasztás összegzéseként:

„Ami az én eredményemet illeti, az ellenzéken belül van egy mély megosztottság. Szerintem alapvetően két részre oszlik az ellenzék mitológiája. Az egyik részt képviseli a Demokratikus Koalíció, ami a leginkább mozgósítható szavazókkal rendelkezik. Ennek a narratívának fontos eleme, hogy kevésbé kritikus a 2010 előtti politikával kapcsolatban, és Orbán Viktorra úgy tekintenek, mint aki politikai puccsot hajtott végre, és vissza kell állítani.  És van a másik oldal, amelyik a 2010 előtti politikával kapcsolatban éles kritikával él, és ez egy heterogénebb tömb.

Én ezt a kampányt nagyon nagy ellenszélben csináltam végig, hiszen a Fidesz engem jelölt ki arra, hogy egyszerre gyengítsen, és hogy felkészítse ellenem a kampánygépezetét. A pártok, akik mögöttem voltak, nem voltak eddig sikeresek a kampányban, tehát jelölti kampány volt.

Én a kockás papíromra magamnak harminc százalékot írtam.

Szerintem ez tőlem vitt, sokat.”

Lámlám. Durcipeti nekifogott gyurcsányozni. Hogy ugyanis a Demokratikus Koalíció kevésbé kritikus a 2010 előtti politikával kapcsolatban, és Orbán Viktorra úgy tekintenek, mint aki politikai puccsot hajtott végre, és vissza kell állítani. 

A Demokratikus Koalíció annyira „kevésbé kritikus”, hogy a jelenlegi elnöke, a párt alapítója 2011-ben szükségesnek látta egy új párt alapításával demonstrálni, milyen mértékben nem ért egyet a 2010. előtti politikával. A Demokratikus Koalíció annyira „kevésbé kritikus”, hogy a jelenlegi elnöke, akit elvitt a szenvedélye abba az irányba, amerre politikus nem mehet, 2006-ban beismerte, hogy hazudtak és hogy ez így nem mehet tovább. A magyar történelemben az egyetlen ember volt, aki be merte ismerni a saját hibáját, aminek következtében az „övéi” nekimentek, az „övéi”, azaz egy rakás jellemtelen ócska tróger, élükön a legjellemtelenebbel, aki ráadásul nő és aki azóta igazolta, milyen mértékig pocsolyaszilárdságú a gerince. És aminek következtében egy másik rakás gazember köztörvényes bűntettek sorozatával tett tönkre egy politikai kurzust, aminek a vezetője a tisztességet választotta. Ez volna a „kevésbé kritikus” alapja, nemdebár? Akik Orbán Viktorra úgy tekintenek, mint aki politikai puccsot hajtott végre. Ha feltételezek némi nyelvtudást a mondat megfogalmazójáról, ez azt jelenti, hogy a Demokratikus Koalíció „úgy tekint”, de ő nem.

Engedelmet kérek minden érzékeny lelkű olvasómtól, de nem látom értelmét a finomkodásnak, ez nyálas. Sőt, ez maga a hányinger. Ócska és gyáva dolog nekimenni annak, aki az adott pillanatban kevésbé veszélyesnek látszik. És ráadásul nagyon buta dolog is még mindig nem látni a fidesz szándékát: azt az embert kell támadni, akit ők a legkívánatosabb ellenfélnek tartanak, mert akkor őt fogják favorizálni az „előválasztók”, ő marad állva, őt elpusztítani már nem nagy ügy, mi volna rá ékesebb bizonyíték, mint az elmúlt két év.

Egyelőre ez nem látszik sikeresnek. Az „előválasztók” valószínűleg nem olyan hülyék, mint amilyennek nézik őket. Nagy részük nyilván sejti, hogy egy olyan tejbetök, mint amilyen a mi szeretett főpolgármesterünk, nem ellenfél a regnáló miniszterelnöknek, Dobrev Klára meg esetleg az lehet.

Ideteszem egy kis híján két éve írt jegyzetemet. Találnak benne három pontot, annak a fórumnak a neve helyén, ahová ezt akkor írtam, ahová akkor dolgoztam, és ahol ez akkor nem jelent meg. Életemben először, 77 évesen megértem, hogy amit írtam, nem jelent meg, mert a többiek nem értettek egyet velem. Ezért aztán most inkább nem írom le ennek a fórumnak a címét, nyilván így is tudják jónéhányan.

„A Heti Napló tegnapi kérdése így szólt: ön szerint Karácsony Gergely be tudja tartani a választási ígéreteit?

Az első inzert bevágása előtt úgy véltem, szoros eredmény lesz, az „igen” néhány százalékos többségével. 32-68-as „igen-nem” arányt mutatott.

Ennek a műsornak a nézői jórészt valószínűleg megszavazták, hogy Karácsony Gergely legyen a főpolgármester. Ennek a műsornak a nézői valószínűleg nem pontosan tudják, a jog mit tesz lehetővé és mit kötelezővé a főpolgármesternek. Én elolvastam azt a 105 oldalt, ami tartalmazza a részleteket.

Abban az nincs benne, hogy Tarlós Istvánnak kiemelt végkielégítést kell adni, sőt az sincs benne, hogy díszpolgári címmel kell megkínálni. Igaz, az sincs benne, hogy egy köztörvényes bűnözőt a jog eszközeivel felelősségre kell vonni. Az a PTK-ban olvasható, részleteiben pedig a BTK-ban mint állampolgári kötelesség. Azaz nemcsak a főpolgármesternek nincs mérlegelési lehetősége, tegyen-e följelentést, ha bűncselekményt tapasztal, hanem egy hölgyfodrásznak sincs.

Mindenhol a „kettős mérce” elnevezésű izét olvasom – nem tudom, mi az. Csak azt tudom, hogy egy mérce van, és azt minden esetben használni kell. Egy főpolgármester sem döntheti el, óhajtja-e használni vagy nem. A kiemelt végkielégítés tulajdonosa és a díszpolgári cím várományosa nem egy tábla csokoládét lopott, mert éhes volt, hanem bűnsegédi bűnrészesként vett részt egy világváros tönkretételében, valamint ellopott a költségvetésből 137 066 394 000, azaz százharmichétmilliárd hatvanhatmillió háromszázkilencvennégyezer forintot. Nem állítom, hogy zsebre tette, csak azt állítom, hogy ekkora volt a hiány, amit a kormány nullára írt. Lehet, a kormány lopta el (sőt nagyon nagy ennek az esélye), de a felelős ezért is a korábbi főpolgármester. A többit tételesen nem sorolom, sokszáz gépelt oldalt töltene meg csak ez a lajstrom. Mindannak a töredékéért, amit ez a szándékosan hangsúlyozott náci külsejű és modorú alak elkövetett, súlyos börtönbüntetés járna bárkinek. Azt tudjuk, miért volt ez alól kivétel Tarlós István. Azt nem tudjuk, miért kivétel még most is.

Mielőtt folytatom, le kell szögeznem valamit. A jelentkezett kínálatból nem tudok Karácsony Gergelynél jobbat mondani, ha még fővárosi lakos vagyok, én is rá szavaztam volna. Én azt is elhiszem, hogy ő ilyen, amilyennek megismertük, és ez leánylíceumi kézimunkatanároknak nagyon tetszik. De amint látható, ezen tanárok aránya a többiekhez nagyjából 32 a 68-hoz. Ez itt nem európai viselkedés meg gyerekszoba meg a fene tudja, még mi mindent hordtak össze Karácsony Gergely viselkedésének a védelmében, hanem a hatáskör totális félreértelmezése. Aznap szóltam, amikor ennek az első megnyilvánulása a közönség elé került. Ráadásul elég nagy példányszámban, ha jól ismerem a … nemfizetős olvasói létszámát. Jajhát. Ez volt a legenyhébb reakció, hogy ugyanis mit képzelek én, lehet ezt finoman, úri módon is, nem kell mindjárt.

De. Kell mindjárt. Finoman, úri módon, enyhe mosollyal. De a hatályos törvények előírásai szerint.

Nem tudom, mennyire érthető most, amit mondok, és amit már majd’ egy hónappal ezelőtt is elmondtam: ez nem indulati kérdés. Hogy valaki szelídnek született vagy rabiátusnak. Annyira nem, hogy egyre kevésbé értem a történéseket. Ez nem jó modor, ez simulékonyság. Az „érdekérvényesítésnek” ez a módja bennem másfajta képzeteket kelt, mint amiket az első ilyen tárgyban írt jegyzetemmel kapcsolatban tapasztaltam. Ez gyengeség. Megalkuvás. Hason csúszva közeledés. Tessék szíves lenni elolvasni az érvényes jogszabályokat. Amiknek a legnagyobb része természetesen jogszerűtlen, mert a fideszes diktatúra terméke, de még így sem magyarázható ez a magatartás. Jó volna megérteni: Budapest egy közel kétmilliós világváros, önmagában nagyobb a súlya, mint nélküle az egész országnak. Ez a vízfej, ez az aránytalanra nőtt óriás ebben a pillanatban elveszett a csúti futballista számára. Akkor miért tetszik egyezkedni vele? Mit tud ő tenni törvényesen, amivel ellehetetleníthetné a fővárost? Addig működött a vidékinek a nagyvárossal szembeni torzszülött fóbiája, amíg az ő parancsszavára várt mindenki Budapesten. Azt tetszik gondolni, ennek így kell maradnia? Hogy jobb a békesség, bekúszunk a talpa alá? Miért kellett a főpolgármesternek kezdeményeznie a miniszterelnökkel való találkozót? Ha jól tudom, nem a beosztottja.

A politika állítólag a kompromisszumok művészete. Ostoba emberek, ostoba politikusok állítása szerint. A politika valójában azon a döntésen áll vagy bukik, melyik az az ügy, ahol a kiegyezésre kell törekedni és melyik az, ahol a konfrontáció a követendő módszer.

Egy bűnözővel nincs kiegyezés. A világtörténelem eddig azt igazolta, hogy ez a tétel alapos, hosszú távon egyedül működőképes, az állítás dokumentuma az emberiség léte. Nyilvánvaló, hogy a törvény is a főpolgármester oldalán áll, de ha netán nem, ha csak küzdelem árán valósítható meg a törvényesség felülkerekedése, akkor is azon az úton kell elindulni – a választás felhatalmazásának ez volt a lényege vagy ahogyan most divatos mondani, az üzenete. Ebben partner Budapest és az ország lakója. Ha világosan megmondják neki, miről van szó. Ha kiáll Karácsony Gergely a nagy nyilvánosság elé (van rá mód, nem is egy), és azt mondja, itt most bunyó lesz, meglátjuk, ki az erősebb, de az nem mehet tovább, ami eddig volt. Olyan jó volna megérteni: nem partner, ellenfél. Sőt, a túloldal értelmezése szerint ellenség, amit talán nem ártana tudatosítani, és alkalmasint használni, ha elfajul a dolog. Ezt az országot és benne a fővárost újjá kell építeni, ahogyan egy pusztító háború után kell.

Azt is sokszor mondtam már, Schneider Mátyás kívánsága a fürdővíz keverésében lehet jó poén, de esetünkben az ebből is egy kicsit meg abból is egy kicsit nem fog működni.

Az nem megy, hogy nem akarunk újabb stadiont, kivéve, ha mégis akarunk. Én aztán igazán nagyon szeretem az atlétikát például, és tényleg sikeres is volt (nagyon régen és már nagyon régen nem) Magyarországon, de baromira nem érdekelnek a nemzet sportolói, elképesztő, hogy ez egyáltalán szóba kerülhet. Ez ugyanis nem samponreklám, ahol van az a pénz, amennyiért korpás a hajunk. Hogy majd megbeszéljük, aztán lehet, hogy mégis építünk százmilliárdokért egy tökéletesen fenntarthatatlan és fölösleges stadiont három embernek, tízmillió ellenében. Mint a falunk futballpályája, ami mellett naponta elmegyek, ami esténként fényesre van világítva a műfüves kispályával együtt, és ahol kéthetente hat hét ember rugdos egy labdát. Különben üres. Na ugyanez nagyban az összes stadion, beleértve azt is, aminek a megépítését az új főpolgármester nem tartja kizártnak.

Remek eredmények születtek október 13-án (kivéve Egert és Dunaújvárost, azokat a tegnapi Jászberénnyel együtt szívesebben írtam volna a veszteséglistára, mondom bűnözőkkel nem közösködünk, de ez már egy másik kérdés). Ezek az eredmények nem is olyan lassan veszítik el a jelentőségüket, amennyiben marad minden a régiben.

Nagyon szépen kérem, ne tessék fanyalogni, hogy ó, ez csak egy helyhatósági, majd az országgyűlési, az lesz csak komoly.

Nem lesz. Ennek van súlya. Mindenképpen, annak a bizonyos demokráciának ugyanis ez az alapja. Innen lehet elkezdeni azt, ami a jövőben kizárja a csúti gazemberhez hasonló brigantik felszínre nyomakodását. Ezenkívül ez itt van, ez most van és nem három év múlva, erre most kaptak felhatalmazást, amivel nem élni rosszabb, mint veszíteni.

Ha minden így megy tovább, az a hetinaplós kérdés hoz még csúnyább eredményt is.”

Hozott. Egyelőre a fent idézett nyilatkozatot. Amivel a főpolgármester úr nálam elvágta magát. Kiiratkozott. Bármilyen helyes fiú, akinek sokmindent el lehet nézni, ez sok volt. Ez a csúszós, taknyos duma tízmillió ember életét veszélyezteti. És ráadásul van ez tovább is:

„Ha valaki tényleg miniszterelnök akarna lenni, akkor nem jönnének ki ilyen mondatok a száján, mint hogy a választás napján elmegy Polt Péter börtönbe. Vagy hogy egyszerre ígérjük meg, hogy lesz euró holnap, és emeljük a pedagógusbéreket. Én tényleg miniszterelnöknek készülök, és én azért nem mondok ilyeneket, mert nem akarok még egy őszödi beszédet mondani a választás után. Én olyan dolgokat mondok, amiket meg lehet csinálni.”

Bocsánat, felfordult a gyomrom, holnap innen folytatjuk.