Stefka, kedvesem hát megöregedtünk. Láttam egy képedet valahol, megőszültél. Hallom, van remek állásod. Örülök neki, nem kell vacak kis rádiós nyugdíjból naponta szoronganod a postától. Hogy hozzák a különféle fizetési felszólításokat meg egyéb fenyegetéseket (végrehajtó ilyesmi).
Kedves jó Pistám, csak azt akarom kérdezni, emlékszel-e mondjuk a Magyar Rádió Semmelweis utcai oktatótermére. Tudod, 1981-ben jártunk oda együtt. Tartottak egy előadást a Szovjetunió nemzetiségeiről. Minthogy én nem vagyok zsidó (bár jóval később, 2001-ben élő adásban mondtam - hogy ne lehessen kivágni, akkor már erősen figyelték a szavaimat -, kéretik engem zsidónak és cigánynak tekinteni, amíg "ez a kormány gyűlöletet kelt a mindennapi kirekesztő politikájával", valami ilyen szállt ki az éterbe), vártam az oktatóteremben, hogy valaki az érintettek közül majd csak megszólal, midőn szóba kerültek a szovjet zsidók mint nemzetiség. Emlékszel, te sem szóltál egy szót sem, mintha egy kollégánkkal együtt csitítottál volna, amikor felálltam, és egy bizonyos idő után már emelt hangú vitába keveredtem az előadóval, még egy szék lábát is eltörtem tehetetlen dühömben, mert nem találtam elfogadó megértésre azzal kapcsolatban, miszerint az nincs rendjén, hogy a Szovjetunióban a zsidók személyijébe be van írva: zsidó. Ti mindannyian kissé sápadtan hallgattatok. Te is.
Emlékszel, kedves Pistám? Nem? Nem csodálom. Én is hajlamos vagyok rá, hogy kitöröljem a memóriámból a kellemetlen emlékeket. Persze én szerencsés vagyok, valószínűleg úgy születtem, mert nekem történetesen politikailag nincs törölni valóm. Erről jut eszembe, emlékszel, hogy valamikor 1990. után a Magyar Rádió lehetővé tette új életrajzok írását. És akkor a régieket kidobták. Emlékszel? Nem? Bizonyára te sem tudtad. Nekem a főosztályvezetőm szólt, hogy van ez a lehetőség, már mindenki leadta az új életrajzát, csak még én nem. Megköszöntem a figyelmességet, de nekem jó a régi is. Dehát te 56-os halálraítélt voltál, az nincs benne az életrajzodban, pedig az most pozitívum. Még egyszer megköszöntem, azt mondtam, eddig azért nem volt benne, mert nem olyan nagyon vagyok rá büszke, ez nem változott, az ember elhallgat bizonyos dolgokat, ha lehet. Az előző rendszerben ezt például lehetett, én éltem vele, most már maradjon is így. Szerintem te hülye vagy, mondta a főosztályvezetőm. 1962. óta ismertük egymást, ő tudhatta, van egy olyan érzésem, hogy igaza volt.
Stefka kedves, gondolom, te sem adtál le új életrajzot.
Én különben meg tudom érteni a jellemgyenge embereket. Az ugyanis sokkal kisebb frásszal jár, mint tisztességesnek lenni, különösen egy ilyen hektikus országban, mint a miénk. Én például a besúgókat is megértettem, az borzalmas érzés lehet, amikor egy ilyen felkérést az ember visszautasít. Nekem ebben is szerencsém volt, nem kellett ilyesmivel foglalkoznom, meg sem kerestek az ajánlattal, vélhetőleg tudták, mire számíthatnak.
Most olvastam, hogy be fogod perelni azokat, akik a múltadban vájkálnak. Meg tudlak érteni.
Csak azért írom ezt a levelet Pistám, kedvesem, hogy szóljak, én még élek, rám mindig számíthatsz.