Itt van ez a kereszténydemokrácia, a régivágású. Az ember nyolc körömmel mar bele a saját arcába, mert ez már tényleg elviselhetetlen. A butaságnak, a faragatlanságnak és jellemtelenségnek ez a jelzős szerkezetben való összefoglalása. Ezzel a néppel ezt is meg lehet csinálni, attól tartok, azért, mert ennek a népnek a túlnyomó többsége nem is érti, mit jelent a "régivágású kereszténydemokrácia", éppen annyira, amennyire ez a végtelenül ostoba alak sem érti, mit beszél.
Valamiért tavaly decemberben írtam erről egy nagyon szelíd, visszafogott hangú elmélkedést, ideteszem megint, hátha sikerül méregbe gurítanom olyanokat is, akik nem tudják, mi készül itt már megint.
Christlich Demokratische Union. Vagy ahogyan jobban ismerik, CDU. Kereszténydemokrata Unió. Azaz Egyesülés. Németország lakosságának körülbelül a 0,5 (fél) százaléka tagja ennek a pártnak. Nem készül ugyan statisztika a vallásosokról, sem a templomba járókról, de a becslések szerint 5 (öt) százaléka a lakosságnak, évről évre csökken.
Ausztriában egy közel tíz éves adat szerint a templomba járók aránya 4 (négy) százalék alatt van.
Nincs adat Hollandiában, Norvégiában, Svédországban, Dániában, Belgiumban, Franciaországban, nincs adat, mert nem mérik, mert nem mérhető, Nagy Britanniában kevesebb, mint 2 (kettő) százalék jár legalább egyszer havonta templomba. Olaszországban nincs adat, csak a papok kétségbeesett kiáltásaival van tele az internet és a sajtó: a fiatalok nem járnak templomba, és egyáltalán nem foglalkoznak a vallással.
Európa népességének nagy százaléka nem gyakorolja a vallását, de kereszténynek vallja magát.
Európa népességének nagy százaléka azért vallja magát kereszténynek, nem tudván, hogy ő nem keresztény, ha nem gyakorolja a vallását, mert abban a félreértésben él, hogy a kereszténység és a vallás két külön dolog. Attól tartok, Európa népességének nagy százaléka a zsidóktól és a muszlimoktól való különbözőségét véli manifesztálni annak kijelentésével, hogy ő keresztény, mintha az egy kulturális magasabbrendűséget jelentene a különbözőség hangsúlyozása mellett. Miközben a zsidó és a keresztény vallás között lényegi különbség összesen egy van, arra én a keresztények helyében nem volnék büszke: a kereszténység ugyanis gyilkol, a judaizmus meg nem. A keresztények például zsidók millióit gyilkolták meg a történelem során, a keresztények törvényeket hoztak a zsidók kirekesztésére (öt év múlva "ünnepelhetjük" a világelső zsidótörvényt magába foglaló Aranybulla megjelenésének 800. évfordulóját) hallgatólagosan szabad kezet adva ezáltal a keresztény csőcseléknek, hogy a hivatalos vallás hivatalos tömeggyilkosságai mellett a magát kereszténynek nevező csőcselék úgynevezett pogromok során jelentős számmal növelje a zsidó halottak számát.
A kereszténység a zsidókon kívül arabokat és törököket is ölt, ugyancsak a vallása nevében, az különösen érdekes, amikor két tömeggyilkos, a keresztény és a muszlim egymást vádolja, te kezdted, nem, te kezdted. Meg amikor az egyik tömeggyilkos a zsidók lerombolt temploma helyére a sajátját építi, mindenféle archeológiai (azaz vallástól független tudományos) tevékenységet ezáltal lehetetlenné téve, egyéb gátlástalanságról most nem szólva.
Dehát most csak az egyik tömeggyilkosról akarok beszélni, amelyik szép egészségesen kezdene kimúlni, de a tudatlanság még mindig életben tartja - a felsőbbrendű keresztény fehéremberről. Az atlanti térség meghatározó országaiban abszolút kisebbségben lévő, magukat keresztény vallásúnak vélő, de valójában semmilyen vallású felsőbbrendűekről, akik az ostobaságukkal életben tartják az elsöprő többségen uralkodó politikusokat, a kereszténységüket fennen hirdető örökösöket, egy erőszakos, kíméletlen, mindent és mindenkit elsöprő ideológia tovább vivőit. Akik a saját tudatlanságukból kiindulva arra a homályra bazíroznak, ami az európai választópolgár fejében honol, aminek a lényege a vallás nélküli vallási türelmetlenség, a totális kirekesztése mindenkinek, aki nem keresztény.
Van egy szörnyű gyanúm, amit még magamnak sem akartam eddig szavakba foglalni: azok az igazán veszélyes keresztények, akik jól teszik a dolgukat. Akik "keresztény" transzparens alatt művelnek mindenfélét, ami helyes, ami az emberek javára szolgál - és aminek valójában nincs köze a kereszténységhez.
Példa. Angela Merkel. Nem sokat tudok róla, de amit mégis, annak alapján nekem az egyetlen rokonszenves politikus (olykor lehetne kicsit keményebb, tudjuk mire gondolok, de ez csak a mi keserűségünk itt a csúti futballista országában). Okos, alkalmazkodásra képes, azaz intelligens, jól kezeli a munkatársait is, a német polgárokat is, értelmesen beszél és értelmesen viselkedik, mindenhol ott van, ahol ott kell lennie (elsősorban jeles koncerteken), de soha nem feltűnő, mert nem vonul, nem "viseli" a népszerűséget, inkább félrevonul, és így tovább. Tetszik tudni ezek közül egyet is mondani, ami keresztény tulajdonság? És mégis kereszténydemokrata pártnak hívják azt a csoportosulást, aminek a címfelirata alatt tevékenykedik (külön borzalom ebben a "demokrácia" fogalmának a szűkítése a "keresztény" által, amibe valószínűleg ugyancsak sosem gondolnak bele azok, akik ezt a szörnyszülött szót kitalálták, hogy ugyanis miféle "népuralom" az, amiből eleve ki vannak rekesztve azok, akik nem keresztények).
Más (ezzel végképp nem leszek kedvence a hithűknek). Iványi Gábor. Rendkívül rokonszenves ember, mélységesen tisztelem mindazért, amit tesz. De vele kapcsolatban is ugyanaz a kérdésem, mint fent: mi a keresztény abban, amit tesz? Úgy is kérdezhetném, ő alapjában véve önző, kellemetlen, a mások gondja iránt közömbös embernek született, aki a kereszténység tanainak ismeretében változott olyanná, amivé lett? És ha igen, akkor miért csak bizonyos részleteket tett magáévá?
Értik, mi a bajom? Ezek az emberek a jószándékú sokaság számára emblematikus alakok, a keresztény embertípus megtestesítői. Miközben egyrészt semmi keresztény nincs a lényegi tulajdonságaik között, másrészt kereszténységük demonstrálásával éppen a nem keresztény tulajdonságaikat állítják egy kártékony, védhetetlen eszme szolgálatába: a hit elsődlegességét a tudással szemben. A mennyország ígéretét mint végső célt, az üdvözülést (tudja valaki, mi a fene az?), az istennel való találkozást a földi lét végső jutalmául.
Elkalandoztam. A baj az, hogy majdnem mindenütt ez a kereszténynek nevezett kisebbség uralkodik a hatalmasan nagyobb többség fölött, még a tisztességesebben működő országokban is azt az illúziót keltve, miszerint ők sokan vannak, hiszen a választók is kereszténynek képzelik magukat.
Nem az a keresztény, akit valamelyik keresztény vallás hókuszpókuszával megkereszteltek, aki egy hajdan keresztény államvallású ország utódállamában született, akit az úgynevezett (a nyavalya tudja, miért így nevezett) keresztény kultúra vesz körül (ne tessék azt mondani, hogy a rengeteg keresztény templom jelenti a keresztény kultúrát). Hanem az, aki gyakorolja a vallását. Ha már kereszténynek vallja magát, akkor legyen is az: vallásos. Ha nem az, ne kereszténykedjen pusztán azért, mert azt hiszi, ezáltal egy magasrendű közösség tagjának képzelheti magát.
Nem először mondom, a keresztény vallás akkor sem volna magasabb rendű bármelyik másik vallásnál, ha történetének másfélezer éve alatt nem a tömeggyilkosság és más erőszak lett volna a legjellemzőbb tulajdonsága.
A csúti hordóhasú, széthízott gazember is a kereszténységgel riogat, mindazokat azzal a hazug maszlaggal tartja fogva, akik különben már régen otthagyták volna, de nem merik, mert a népességnek ez a kiváltképpen primitív masszája fél isten büntetésétől. És kapaszkodik abba a hitébe, hogy ezzel a kiváló vezérrel őt összeköti a naponta többször hivatkozott kereszténység.
A kereszténység a zsidókon kívül arabokat és törököket is ölt, ugyancsak a vallása nevében, az különösen érdekes, amikor két tömeggyilkos, a keresztény és a muszlim egymást vádolja, te kezdted, nem, te kezdted. Meg amikor az egyik tömeggyilkos a zsidók lerombolt temploma helyére a sajátját építi, mindenféle archeológiai (azaz vallástól független tudományos) tevékenységet ezáltal lehetetlenné téve, egyéb gátlástalanságról most nem szólva.
Dehát most csak az egyik tömeggyilkosról akarok beszélni, amelyik szép egészségesen kezdene kimúlni, de a tudatlanság még mindig életben tartja - a felsőbbrendű keresztény fehéremberről. Az atlanti térség meghatározó országaiban abszolút kisebbségben lévő, magukat keresztény vallásúnak vélő, de valójában semmilyen vallású felsőbbrendűekről, akik az ostobaságukkal életben tartják az elsöprő többségen uralkodó politikusokat, a kereszténységüket fennen hirdető örökösöket, egy erőszakos, kíméletlen, mindent és mindenkit elsöprő ideológia tovább vivőit. Akik a saját tudatlanságukból kiindulva arra a homályra bazíroznak, ami az európai választópolgár fejében honol, aminek a lényege a vallás nélküli vallási türelmetlenség, a totális kirekesztése mindenkinek, aki nem keresztény.
Van egy szörnyű gyanúm, amit még magamnak sem akartam eddig szavakba foglalni: azok az igazán veszélyes keresztények, akik jól teszik a dolgukat. Akik "keresztény" transzparens alatt művelnek mindenfélét, ami helyes, ami az emberek javára szolgál - és aminek valójában nincs köze a kereszténységhez.
Példa. Angela Merkel. Nem sokat tudok róla, de amit mégis, annak alapján nekem az egyetlen rokonszenves politikus (olykor lehetne kicsit keményebb, tudjuk mire gondolok, de ez csak a mi keserűségünk itt a csúti futballista országában). Okos, alkalmazkodásra képes, azaz intelligens, jól kezeli a munkatársait is, a német polgárokat is, értelmesen beszél és értelmesen viselkedik, mindenhol ott van, ahol ott kell lennie (elsősorban jeles koncerteken), de soha nem feltűnő, mert nem vonul, nem "viseli" a népszerűséget, inkább félrevonul, és így tovább. Tetszik tudni ezek közül egyet is mondani, ami keresztény tulajdonság? És mégis kereszténydemokrata pártnak hívják azt a csoportosulást, aminek a címfelirata alatt tevékenykedik (külön borzalom ebben a "demokrácia" fogalmának a szűkítése a "keresztény" által, amibe valószínűleg ugyancsak sosem gondolnak bele azok, akik ezt a szörnyszülött szót kitalálták, hogy ugyanis miféle "népuralom" az, amiből eleve ki vannak rekesztve azok, akik nem keresztények).
Más (ezzel végképp nem leszek kedvence a hithűknek). Iványi Gábor. Rendkívül rokonszenves ember, mélységesen tisztelem mindazért, amit tesz. De vele kapcsolatban is ugyanaz a kérdésem, mint fent: mi a keresztény abban, amit tesz? Úgy is kérdezhetném, ő alapjában véve önző, kellemetlen, a mások gondja iránt közömbös embernek született, aki a kereszténység tanainak ismeretében változott olyanná, amivé lett? És ha igen, akkor miért csak bizonyos részleteket tett magáévá?
Értik, mi a bajom? Ezek az emberek a jószándékú sokaság számára emblematikus alakok, a keresztény embertípus megtestesítői. Miközben egyrészt semmi keresztény nincs a lényegi tulajdonságaik között, másrészt kereszténységük demonstrálásával éppen a nem keresztény tulajdonságaikat állítják egy kártékony, védhetetlen eszme szolgálatába: a hit elsődlegességét a tudással szemben. A mennyország ígéretét mint végső célt, az üdvözülést (tudja valaki, mi a fene az?), az istennel való találkozást a földi lét végső jutalmául.
Elkalandoztam. A baj az, hogy majdnem mindenütt ez a kereszténynek nevezett kisebbség uralkodik a hatalmasan nagyobb többség fölött, még a tisztességesebben működő országokban is azt az illúziót keltve, miszerint ők sokan vannak, hiszen a választók is kereszténynek képzelik magukat.
Nem az a keresztény, akit valamelyik keresztény vallás hókuszpókuszával megkereszteltek, aki egy hajdan keresztény államvallású ország utódállamában született, akit az úgynevezett (a nyavalya tudja, miért így nevezett) keresztény kultúra vesz körül (ne tessék azt mondani, hogy a rengeteg keresztény templom jelenti a keresztény kultúrát). Hanem az, aki gyakorolja a vallását. Ha már kereszténynek vallja magát, akkor legyen is az: vallásos. Ha nem az, ne kereszténykedjen pusztán azért, mert azt hiszi, ezáltal egy magasrendű közösség tagjának képzelheti magát.
Nem először mondom, a keresztény vallás akkor sem volna magasabb rendű bármelyik másik vallásnál, ha történetének másfélezer éve alatt nem a tömeggyilkosság és más erőszak lett volna a legjellemzőbb tulajdonsága.
A csúti hordóhasú, széthízott gazember is a kereszténységgel riogat, mindazokat azzal a hazug maszlaggal tartja fogva, akik különben már régen otthagyták volna, de nem merik, mert a népességnek ez a kiváltképpen primitív masszája fél isten büntetésétől. És kapaszkodik abba a hitébe, hogy ezzel a kiváló vezérrel őt összeköti a naponta többször hivatkozott kereszténység.