Elolvastam Forgács Erzsébet esti búcsúcikkét a Kolozsvári Szalonnán. Megrázott és elgondolkodtatott.
Elég sokat lapozgattam annak idején Ésaiás próféta könyvét, mert van egy alak a Názáretiben (azt én írtam), Peregrinus-nak hívják, őhozzá kellett az Ószövetség egyik legfélelmetesebb és legszebb része. Tudok is sorokat kívülről, de most a saját könyvemből idézek, Peregrinus mondja a 15 éves názáretinek:
- Megvetéssel beszélsz a hatalmamról. Mert még nem tudod, de hamar meg fogod tanulni, hogy a világot a rettegés irányítja. Olvasd Ézsaiást, az Úr beszéde parancsra új meg új parancs, szabályra új meg új szabály, hogy járjanak és hátraessenek és összetöressenek és tőrbe jussanak. Mert a hazugságot választottuk oltalmunkul, és csalásba rejteztünk el. Sokan hiszik, hogy a hazugság és csalás mozgatja az embert, de én régen tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az embert az a rettegés mozgatja, amit a hazugság és a csalás miatt érez, akkor is, ha nem tudja, akkor is, ha nem akarja tudni.
Elővettem a Bibliát, mert az itt következő mondatot pontosan akarom leírni:
"Az Úr törvénybe megy népe véneivel és fejedelmivel: Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, szegénytől rablott marha van házaitokban"
Ha nem bánják, abba most nem nem mennék bele, mikor élt Ézsaiás próféta (bizonyos források szerint az időszámítás előtt 740 és 700 között), és hogyan kerülhetett a qumráni tekercsek közé az ő 6-700 évvel korábban írt könyve, mert akármikor keletkezett is ez az írás, mindenképpen dermesztő. Ideteszek még néhány sort a folytatásból:
"Mi dolog, hogy népemet összezúzzátok, és a szegények orczáját összetöritek? ezt mondja az Úr, a seregeknek Ura.
És szól az Úr: Mivel Sion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak, és lábokkal nagy zengést bongást szereznek:
Megkopaszítja az Úr Sion leányainak fejtetőjét, és az ő szemérmöket megmezteleníti.
Ama napon eltávolítja az Úr az ő lábaik zengő ékességét, a napocskákat és holdacskákat, A fülönfüggőket, a karpereczeket és a fátyolokat,
A pártákat, a láblánczokat, az öveket, a jóillattartókat és az ereklyéket,
A gyűrűket és az orrpereczeket,
Az ünneplő ruhákat, a palástokat, a nagy kendőket és az erszényeket,
A tükröket, a gyolcsingeket, a főkötőket és a keczeléket:
És lesz a balzsamillat helyén büdösség, az öv helyén kötél, és a felfodrozott haj helyén kopaszság, a szép köpenynek helyén zsákruha, és a szépség helyén homlokra sütött bélyeg."
És szól az Úr: Mivel Sion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak, és lábokkal nagy zengést bongást szereznek:
Megkopaszítja az Úr Sion leányainak fejtetőjét, és az ő szemérmöket megmezteleníti.
Ama napon eltávolítja az Úr az ő lábaik zengő ékességét, a napocskákat és holdacskákat, A fülönfüggőket, a karpereczeket és a fátyolokat,
A pártákat, a láblánczokat, az öveket, a jóillattartókat és az ereklyéket,
A gyűrűket és az orrpereczeket,
Az ünneplő ruhákat, a palástokat, a nagy kendőket és az erszényeket,
A tükröket, a gyolcsingeket, a főkötőket és a keczeléket:
És lesz a balzsamillat helyén büdösség, az öv helyén kötél, és a felfodrozott haj helyén kopaszság, a szép köpenynek helyén zsákruha, és a szépség helyén homlokra sütött bélyeg."
Nem magyarázok, jó? Csak tessék szíves lenni még legalább egyszer elolvasni ezt a 14 sort.
Ha megvan, hadd ajánljak még valakit, a világirodalom egyik legnagyobb zsenijét. Tudom, persze hogy tudom, nyilván ismerik Radnóti Miklós Töredékét, 1944. május közepén írta, de most nemcsak azért teszem ide, mert ő is Ézsaiást hívja. Hanem mert iszonyatosnak találom, hogy a jelen kornak ilyen pontos leírása lehet egy oly korban született vers, mikor az ember úgy elaljasult, ahogyan az a legsötétebb náci korszakban megtörtént, és amiről emberek milliárdjai hitték, hogy soha többé nem történhet meg.
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
Tartottam némi önvizsgálatot, nem túlzok-e. Mint ahogyan azt megelőzőleg is mindig belegondoltam, igazam van-e, mikor ezt a hájas csúti trógert tömeggyilkosnak nevezem.
Nincs lelkiismeret furdalásom.
Az Úr szavai ennek az aljas műkereszténynek szólnak akkor is, ha ez a hízott tulok túlságosan ostoba ahhoz, hogy képes lenne felfogni azok értelmét, ha hallott volna valaha Ésaiás könyvéről.
Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, szegénytől rablott marha van házaitokban