Időről időre, amikor már úgy érzem, megbolondulok attól, ami ebben az országban zajlik, elzárom azokat a csapokat, amiken beömlik hozzánk a politika hígfosa, és keresek valamit, ami segít elmenekülni.
Amit most mutatok, az a csoda születése. A Berlini Filharmonikusok hangversenytermébe meghívtak hat iskolai zenekart. Egyszerre. Simon Rattle (aki különben szerintem a legnagyobb élő karmester) tartott nekik egy próbát. Méghozzá egy meglehetősen nehéz (úgy is mondhatnám, nagyon nehéz) zenekari darabból, Grieg I. Peer Gynt szvitjének 4. tételéből, A hegyi király barlangjában (csarnokában) címűből.
Ha valaki még nem látott zenekari próbát, itt megértheti, mire jó a karmester, ha eddig azt hitte, odaáll valaki hadonászni a muzsikusok elé, akik nélküle is tudják, mit kell játszani, az láthatja, egy zenekari mű előadása már csak a parádé, a próbán születik az a hangzás, ami az esti koncerten elvarázsol (vagy nem).
Nem feltétlenül kell tudni sem németül, sem angolul, Rattle gesztusaiból is érthető a lényeg.
Még egy fontos részlet, amit talán nem mindenki vesz észre: a kürt (vadász vagy francia) szólam szélén ül egy felnőtt, akinek nem derogál együtt játszani a gyerekekkel - ő Sarah Willis, a berliniek másik csodája Rattle mellett, a Filharmonikusok egyik kürtöse, szólamvezető helyettese (lehet, már nem is csak helyettes, a napokban utánanézek). Nem írják sehol, ezért csak a sejtésemet teszem ide: valószínűleg ő szervezte ezt az eseményt, ahogyan ezen kívül is vannak programjai a különféle televíziós csatornákon, mesterkurzusai a világ minden táján, és egyáltalán, mondom, a világ csodája ez a nő.
Szánják rá az időt, istenbizony megéri.