IQ

Kitöltöttem egy IQ-tesztet. A neten találtam. Volt 20 percem, gondoltam, játszom egy kicsit. Márciusban írtam itt az intelligenciáról egy bornírt amerikai pszichológus "elmélete" nyomán, onnan idézek egy bekezdést: "Hiába erőlködik mindenféle neves pszichológus, az intelligencia vagy van vagy nincs. Aki nem született intelligensnek, az megtanulhat szabályokat és megpróbálhatja azokat az adódó helyzetekhez illeszteni, de ettől nem lesz intelligens. (Mint ahogyan a rendkívül magas IQ tesztet - úristen, mekkora baromság - produkáló emberek között is kevés az intelligens.)"

Természetesen nem változott a véleményem, az egész IQ mániát változatlanul marhaságnak (sőt) tartom, csak ki akartam próbálni, mit tudok kezdeni egy ilyen teszttel, nyilván semmit, gondoltam, én az ilyesmihez hülye vagyok. Úgy tudom, sok ilyen teszt van meg sokféle számítás is, ha minden jól megy, bizonyos képességek létét vagy nem létét meg is lehet állapítani velük, de mint mondtam, az intelligencia mérésére mind alkalmatlan, az intelligencia ugyanis nem mérhető. Mielőtt a savanyú a szőlő-effektust gyanítanák a szavaim mögött, az engem is meglepő eredmény szerint majdnem a maximális pontszámot értem el, azért csak majdnem, mert közben kétszer is beszéltem telefonon, és állítólag a sebesség is számít. Jó sokat kellett vacakolni, sms-t küldeni, arra visszaküldött kódokat beírni, mire egyáltalán megtudtam az eredményt, kínáltak szép professzionális bizonyítványt is, persze pénzért. Azt is leírták, hogy az emberiségnek a 2%-a képes ilyen teljesítményre, azaz én olyan baromian intelligens vagyok, hogy a Földön hozzám hasonlóan intelligens emberből csak százötvenmillió (150 000 000) él. Hááát... Mit lehet erre mondani? Vigyázat, nem a saját képességeimet taksálom túl magasra, amikor kételkedem ennek a létszámnak a valósságában, hanem még mindig az intelligencia mérésének lehetetlenségéről és értelmetlenségéről beszélek. Nem arról van szó, hogy milyen odsszal adom, van-e ennyi ember, aki ezt a tesztet olyan eredménnyel ki tudja tölteni, mint én, tőlem lehet akár több is, mondom, nem egy nagy durranás. Hanem hogy aki erre az eredményre képes, az lehet az egész emberiségre veszélyes szociopata, egyszerű sorozatgyilkos, magát is felrobbantó terrorista meg ilyesmi - lényeg az, "intelligensebb", mint a földlakók 98%-a. Azaz tud a többieknél logikusabban gondolkodni, ki bír választani valamit a sok közül, ami a kevés közé illik. Azaz képes olyan szellemi tevékenységre, aminek a pozitív haszna úgyszólván kimutathatatlan, egy bűnöző esetében viszont nagyon praktikus.

Az intelligencia meghatározásának pontosságához legkevésbé a problémamegoldó képesség léte vagy nem léte járul hozzá. Az a szerencsétlen amerikai pszichológus, akinek a hervasztó ostobaságairól márciusban tudósított egy magyar nyelvű portál, azt írta, hogy szerinte van "térbeli" meg "természeti" intelligencia, amiből arra kell következtetnem, hogy például Hegedűs Géza, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hajdani zseniális tanára nem volt valami intelligens, mert többször tévedt el, mint ahányszor odatalált, ahová elindult, jónéhányszor állt meg bizonytalanul az Astoriánál, és indult el rossz irányba, mikor a főiskolára kellett mennie, pedig ott évtizedekig tanított. És az egyik legkiválóbb elme, akivel valaha találkoztam, egyedül a lovat bírta megkülönböztetni a természet többi lakójától, azt is csak azért, mert kora ifjúságától haláláig az egyik legjellemzőbb szenvedélye a lóverseny volt. Őt Kellér Dezsőnek hívták.

Az intelligencia elsősorban azért nem mérhető, mert az emberi érzelem által motivált, majd' azt mondtam, irányított értelem működőképességét határozza meg, az érzelem pedig semmi módon nem mérhető. Egy nem intelligens ember megtanulhatja, hogy egy szegény ember szegénységén nem illik gúnyolódni, mert ez így egyszerű viselkedési szabályként is értelmezhető, de egy nem intelligens embernek ezt végig kell gondolnia.

Az intelligenciát lehet persze tájékozódási képességnek gondolni, de ez elsősorban (és másod- meg harmadsorban is) az emberi közösségben való tájékozódás, az alkalmazkodás képességét jelenti.

Na jó, elmondtam már sokszor, nem ismétlem önmagamat, nem vall valami intelligens viselkedésre.

Nézzenek gyanakodva a magas IQ-jú emberekre. Ahhoz több kell, hogy valakiről állíthassuk: intelligens.

Az új dúcse jelenkezett

Már megint egy felfújt hólyag. Teljhatalommal. Hátha úgy majd működik a dolog, a fideszben már bevált, egy hatalmi tébolyult már van itt, akkor biztosan így kell csinálni, gondolja a szegedi sajhajrá.

Voltaképpen nekem szinte mindegy, ki zavarja el ezt a hízott bunkót, de ennél a hőzöngő laklinál jobbat várok. A rend kedvéért (ha már az úgynevezett demokratikus liberálisok nem mondják): azt kiabálja ez az ember, vonuljanak háttérbe a 2010-es vesztesek - csak utánad, öregem, mondanám én, ha ennek a pártnak a bármilyen tagja volnék. Miért tépi a száját az, aki a jelzett időben választmányi elnök volt, valamint a párt megyei elnöke, a fene tudja, milyen bizottsági tag meg még polgármester is? De ha csak közönséges mezei talpas lett volna, akkor is annak a pártnak a tagja volt, csak bizonyos emberek vesztették el a választásokat, ő nem? Lehazugozza Gyurcsányt? Vajon milyen jogon? Azért, mert az a szegény mamlasz 11 éve nem szól (mellesleg a fene érti), hogy ő nem azt mondta, hazudtam, hanem azt, hogy hazudtunk. Miért tetszik most hazugozni? Akkor miért nem tetszett szólni, hogy csak ő volt, csak ő volt, én nem hazudtam soha? Hát azért, mert ő is hazudott. Ami különben evidencia, mi a francot tudna csinálni mást egy politikus?

Egyszóval nem szeretem ezeket a militáris pufogásokat a vétójoggal, az egyszemélyes vétójoggal együtt. Majd ő megmondja? A demokrácia helyreállítója, aki már most úgy viselkedik, hogy ő a dúcse?

Van egy szörnyű gyanúm. Valami viszonylag okos ember szólhatott neki, hogy most hazaküldheti a szovjet csapatokat, mint annak idején a csúti bunkó. Nem lesz kit legyőzni ugyanis. Mert bár ez a hatalmi tébolyult reszket a maga kis szemétdombjáért, annyira nem őrült, hogy ne tudná, a következő ciklusra elfogy az összes ellopható pénz. A szemétdomb meg már most bűzlik, közelednek a vasvillával. Meg fogja próbálni a menekülést. A terep már elő van készítve, az elvtársak ott keleten várják. Csöndesen jegyzem meg, annak idején Rákosi Mátyást is várták. Adtak neki menedéket.

Ez a falusi dagadék azért rosszabbat érdemel.

Ceterum censeo - az egyetlen tény, amivel foglalkozni kell: ebben az országban négymillió ember él a létminimum alatt.

Adomány keresztényeknek

"A magyar kormány finanszírozza az otthonukból elüldözött keresztényeket ellátó erbíli Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét. A 145 millió forintról szóló támogatói okiratot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Bashar Matti Warda erbíli érsek újságírók előtt írta alá hétfőn Budapesten."

Éppen tegnap írtam a katasztrófa esetén szükséges nemzetközi adományokról. Az "otthonukból elüldözött keresztények"-re ez nem vonatkozik. Ahogyan egyetlen romániai magyarnak nem adnék több lisztet, csak mert ő magyar, mint egy romániai románnak, úgy egyetlen irakinak sem adnék több gyógyszert, csak mert ő keresztény, mint egy másik irakinak, akit ugyanúgy elüldöztek az otthonából. Ne tessék keresztényezni, nem érdekel. Semmivel sem megbocsáthatóbb az a 145 millió forint, ha keresztényeknek adják, mint ha ateistáknak adnák. Vagy muszlimoknak. A kérdés az, miért tartja inkább szükségesnek a magyar kormány 145 millió forint adományozását egy iraki keresztény kórháznak, mint egy magyar keresztény kórháznak.

Én megengedhetem magamnak, hogy egyetlen magyar állampolgárt se tartsak előbbre valónak pusztán a magyarsága miatt, mint bárki mást. A magyar kormány nincs ebben a helyzetben.

A végkövetkeztetés levonása előtt tisztázzunk valamit. 145 millió forint voltaképpen aprópénz (nincs félmillió euró). A csúti gazellaarcú gázszerelő néhány nap alatt többet lop a csúti futballista titkos helyeken vezetett bankszámlájára. 145 millió forintot átutalni egy kórháznak, ami otthonukból elüldözött embereket lát el, normális és természetes tett. Még akkor is, ha emiatt némi áldozatot kell hozniuk a magyarországi kórházakban ápoltaknak. Nézetem szerint erről még csak meg sem kell kérdezni őket, jó részük valószínűleg egyet is értene egy ilyen adomány elküldésével a náluk jobban rászoruló embereknek (és nem keresztényeknek).

De 145 millió forintot elküldeni az erősen hangsúlyozott keresztényeknek egy olyan országból, ahol a kórházak ápoltjai rosszabb helyzetben vannak azoknál, akik ezt a pénzt kapják, és ahol a "kereszténység" a szemforgatás szintjén létezik mind a kormány, mind az országlakosok napi gyakorlatában, az lényegében egyáltalán nem különbözik a jégkorongra, futballra és tengervíz tisztításra küldött összegek mögött vigyorgó beteges aljasságtól.

Ceterum censeo - az egyetlen tény, amivel foglalkozni kell: ebben az országban négymillió ember él a létminimum alatt.

Egy kis irredentizmus

Jelentem, visszavettük Nagy-Magyarországot. Burgenlandot bizonyosan. Tessék megkeresni például Neusiedl am See-t. Nincs az a magyarul előhívható térkép a neten, ahol meg lehetne találni. Nezsider, az van a helyén. Tetszene keresni Oggaut vagy Purbachot? Olyan van a térképen arrafelé, hogy Oka meg Feketeváros. Az a baj, hogy az osztrákok makacsul tartják magukat a saját elnevezéseikhez (megszokták, hogy évszázadok óta mennyire jogosan, azt most hagyjuk, Trianon óta nincs kérdés), így ha a Magyarországról érkező a helységnevek alapján akarna tájékozódni a Magyarországon használatos térkép alapján, akkor eltéved.

Közel három évtizede figyelem a tévéadók Kárpát-medencéről szóló időjárás jelentéseit, a "határokon túli magyarsággal" kapcsolatos politikai böfögéseket és pénzosztásokat, a "magyar testvéreinkről" szóló öblögetéseket. Jónéhányszor mondtam már, nem a testvéreim, ahogyan itt a faluban, ahol lakom, nem a testvéreim a szomszédaim sem, pedig őket ismerem és még kedvelem is és nem a testvérem például egy pesti ház közös képviselője vagy a magyar kormány sem, utóbbitól kifejezetten undorodom. Igaz, az ember undorodhat a testvérétől is, de nekem a más országokban élő magyarok annyira nem a testvéreim, hogy még csak nem is undorodom tőlük. Egyszerűen közömbösek, egy másik ország állampolgárai, ha árvíz sújtja őket, azt sajnálom, ha akarják, együttérzésemről is értesítem őket, de pontosan annyira nem tudok tenni értük semmit, amennyire egy perui állampolgárért sem. Ami még rosszabb, nem is dolgom tenni értük. Egy román nemzeti katasztrófa esetén éppúgy helyeslem a nemzetközi összefogást, mint bármely más ilyen esetben, de ha engem kérdeznek, egyetlen romániai magyarnak sem adnék több lisztet, mint egy romániai románnak csak azért, mert az magyar. Ezek a határainkon túl élő magyarok (benne van az elnevezésükben) annak az országnak az állampolgárai, amelyik országban (a határainkon kívül) laknak. Ezeket a határokat Trianon óta nem módosították. Engedelmükkel Trianon nekem személy szerint nem fáj annyira, mint ezeknek a nyikhajoknak itt párt- és állami szinten, pedig az én családom (és ezáltal én személy szerint) hatalmas birtokokat veszített a szerintem nem is annyira igazságtalan békeszerződéssel. Nem ebből következik, egyszerűen csak tény, hogy amennyire nekem nincs dolgom azokkal a birtokokkal és a rajtuk élő emberekkel, legalább annyira nincs dolga velük semmiféle magyar kormánynak hivatalosan és politikailag, én csak azon csodálkozom, hogy az illető országok hogyan tűrhetik a belügyeikbe való illetéktelen és arcátlan beavatkozást, midőn a magyar kormány segélyez, adományoz és díjakat oszt.

Csak azt akarom mondani, jó volna 27 év után tudomásul venni, Mihail Gorbacsovnak (és nem a csúti bunkónak) kizárólag a szovjet blokkból és a varsói szerződésből való szabadulásunkat köszönhetjük, a Trianon előtti határok ezzel nem álltak automatikusan vissza. Azaz semmiféle jogalapunk nincs másra, mint hogy a térképeken a helységnév alá zárójelben odaírjuk a település magyar nevét. Aminek ráadásul teszem azt Oggau esetében az égvilágon semmi értelme nincs.

Ceterum censeo - az egyetlen tény, amivel foglalkozni kell: ebben az országban négymillió ember él a létminimum alatt.

Roger Moore

Ezt azért másolom ide, mert hátha nem mindenki találkozott a történettel, de kell ilyen, mert szerintem gyönyörű. És bár nem ismertem személyesen Roger Moore-t, ilyen lehetett.

"Egy angol rajongó, Marc Haynes is gyermekkora óta őt tartja a legjobb 007-es ügynöknek.
A Facebookon, hogy ő is megemlékezzen a színészről, egy, a klasszikus karakterhez kapcsolódó történetet mesélt el.
A sztori két részből áll: mikor először találkozott Moore-ral hétéves korában, illetve 23 évvel később, már felnőttként.
A nagyapjával utazott és a repülőtéren felismerte a színészt, persze ekkor ő még James Bondként ismerte, nem tudta, hogy Moore csak eljátssza a karaktert. A nagyapja nem ismerte sem a filmeket, sem a színészt, de unokája unszolására odament vele, hogy kérjenek egy autogramot, amit Moore szívesen adott is. A fiú később észrevette, hogy a Roger Moore név van az aláírt repülőjegyen és elkeseredett, hogy nem a 007-es ügynök neve szerepel rajta. Nagyapjával visszamentek a színészhez, aki azt mondta a fiúnak, hogy muszáj volt álnevet használnia, nehogy Blofeld ( a James Bond film főgonosza) felismerje.
A kisfiúból felnőtt lett és egy, a UNICEF-nek készített reklámfilm forgatásán dolgozott és összefutott Moore-ral, aki a nagykövete volt a szervezetnek. Elmesélte a kedves emléket, a színész jót nevetett, de azt mondta, hogy sajnos nem emlékszik az esetre. Később a forgatás után , mikor újra összefutottak a folyosón, a színész felvonta szemöldökét, és halkan így szólt:
Természetesen emlékszem az esetre, de nem mondtam semmit ott a kamerák előtt, hiszen bármelyikük dolgozhat Blofeldnek."

A létminimumról 2.

Utánanéztem a létminimum alatt élők létszámának a különböző országokban. Azaz megpróbáltam utánanézni, de nem lehet, mert általában nincs adat. Az Egyesült Államokból találtam egy 2012-ben kiadott statisztikát, aszerint a lakosság 14,6%-a él szegénységben. Hollandiában a szegénységben élőknek adott kedvezményekről lehet olvasni, de százalékosan nem megállapítható, azaz nem mérhető a létszámuk. Németországban, a skandináv államokban, Franciaországban nincs adat. Nem azért, mert nem számolják, hanem mert nincs mit számolni.

Az Egyesült Államok különleges helyzet a népességének az összetételével. Nem hiszem, hogy magyaráznom kell, milyen gazdasági és intellektuális szintet képviselnek a kreolok (latínók), a kínaiak, egyáltalán az ázsiaiak (filippínók, indonézek, indiaiak), a közép-amerikai betelepültek, az indián őslakosok és a többiek. A múltkori "fejlődő ország" minősítésem az USÁ-ról ironikusnak hangozhatott, pedig nem az, nem is tőlem származik, egy Stanfordon tanító professzor mutatkozott így be, hogy ugyanis ő a United States of America nevű fejlődő országból jött, és nem is hatott úgy, mintha viccelne. Az ország a Függetlenségi Háború vége után (1783.) kezdett egyáltalán országként (viszonylag kis országként) funkcionálni, de voltaképpen a polgárháború befejezése óta (1865.) indult el az ipari, mezőgazdasági és főképp a társadalmi fejlődés. Magyarország akkor közel ezer éves volt. Az más kérdés, hogy a fejlődés útján való elindulást valaki mindig megakadályozta, ez viszont nem mentség. Kiváltképpen arra nem, ami 27 éve itt folyik.

Arra végképp nem, hogy a magyarországi történelem évszázadai során Hunyadi Mátyás (1490-ben halt meg) óta a nép egyszer választhatott volna saját testéből elöljárót, akkor is egy tőle függetlenül a nyakára ült tömeggyilkost kezdett el imádni és imádja az emlékét azóta is, hogy az illető 1849-ben az államkincstár maradékával meglépett. 1990. óta pedig ez a nép azt tehet, amit akar, így végképp szabad akaratából sikerült megtalálnia a magyar történelem legförtelmesebb, legundorítóbb figuráját, akinek uralkodása alatt elértük, hogy az országlakók 40%-a (nem 14,6, mint Amerikában) nyomorog a létminimum alatt. Ha van kedvük, nézzenek utána (nekem nincs), van-e ázsiai, dél-amerikai, de akár afrikai ország is, ahol ennél rosszabb a helyzet. Számokban esetleg, de viszonyítva a körülményekhez, a lehetőségekhez biztosan nincs (nem a nép szellemi és erkölcsi színvonaláról beszélek, abban egészen bizonyosan alulmúlhatatlanok vagyunk).

Negyven százalék! Négymillió ember, legalább egymillió gyerek.

Ceterum censeo - az egyetlen tény, amivel foglalkozni kell: ebben az országban négymillió ember él a létminimum alatt.

A létminimumról

Majd szóljanak, ha úgy látják, kezd elhatalmasodni rajtam, de egyelőre azt hiszem, nem szabad leszállni erről a minapi témáról. Nyilván észrevették, be is ismerem, olyan világosan, ahogyan 21-én leírtam még én sem gondoltam végig, azaz nekem is új a felismerés, itt minden egyéb politikai és jogi hókuszpókusz csak a lényeg elfedésére való: a négymillió (4 000 000) létminimum alatt élő magyar állampolgár sorsa az egyetlen, amivel foglalkozni kell.

A gimnáziumban, ahová a két fiamat írattam be, volt egy matematika "tanárnő". A kisebbik fiam osztályába járt be azon a címen, hogy matematika órát tart. Ha jól emlékszem, 17 volt az osztálylétszám, abból 15 gyereket buktatott meg ez a tanerő. Bementem az igazgatóhoz, és megkérdeztem, mi a véleménye a helyzetről. Azt mondta, sajnálatos, hogy ilyen gyenge ez az osztály. Én meg azt mondtam, ha ez a tanerő még holnap is itt lesz, akkor az igazgató úr felelőssége is szóba fog kerülni azon a fórumon, ahová az ügyet viszem (nem üres fenyegetés volt ez, akkor még a Magyar Rádió komoly fórumnak számított, azon belül egy főszerkesztő különösen, az ügy meg olyan mértékig érintett sok-sok gyereket és felnőttet, hogy fel sem merült az önérdek gyanúja). Az igazgató ha nehezen is, de felfogta: ha egy diák megbukik, lehetséges, hogy azért a tanára csak 60-70 százalékig felelős. Ha tizenhétből tizenöt, akkor nem kérdés, hogy ezért totálisan csak a tanár felelős, minthogy kiderült, nem tud tanítani.

Ugye tetszik érteni? Nem hüledezni kell azon, mennyi stadion épül meg miegymás, hanem azonnal büntetőjogi fórum elé vinni ezt a számot (a négymilliót). Bírósági (lehetőleg hágai bírósági) tárgyalás keretében rögzíteni a vádat, a tömeges rablógyilkosságot. Nem lesz nehéz, ez nem vélemény, adatok bizonyítják. Ez nem politikai kérdés, hanem büntetőjogi. Egy totálisan alkalmatlan, beteg ember uralkodik tízmillió magyar állampolgáron, és büntetőjogi szempontból teljesen mindegy, ebből a tízmillióból hányan szavaztak rá, hányan rajonganak érte, ez nem a demokrácia csődje, ez a jogászok csődje mindaddig, amíg valaki meg nem teszi a megfelelő lépéseket. Ez az ország egyelőre még nemcsak topográfiailag tartozik Európához.

Ceterum censeo - az egyetlen tény, amivel foglalkozni kell: ebben az országban négymillió ember él a létminimum alatt.

Egy filmről

A végtelenségig jellemtelen magyar miniszterelnök mindent megtesz, hogy az országot ezúttal önként a nagy Szovjetunió vazallusává tegye. Szegényes és színtelen az én szókincsem, hogy ezt minősítsem. Egy pocsolyagerincű tömeggyilkos rabol és öl, ez szinte természetes velejárója egy torz személyiségnek, de a nagy orosz medve seggének az ő körkörös, hangos nyelvcsattogással való nyalása bőven túl van a gusztustalanság határán is.

Viszont ez nem ok arra, hogy egy büdös bunkó "Andrey Rublev"-nek írja az Andrej Rubljovot. És a világ filmművészetének egyik legjelentősebb rendezőjét "Andrei Tarkovsky"-nak, a másik zsenit, aki ugyanúgy Andrej, mint Tarkovszkij, "Andrey Konchalovskiy"-nak. "Anatoliy Solonitsyn"-ről így valószínűleg az sem tudja, ki lehet, aki különben már hallott Anatolij Szolonyicinről.

Kicsit szégyelltem magam, amikor a Bölcsészkarról értesítést kaptam, hogy az a két szak, amire felvételt nyertem (olasz-spanyol), nem indul, mert nincs elég hallgató, válasszak valami mást, és én végül az oroszt jelöltem meg (az értesítésen azt is közölték, hogy a nyelvszakok közül az angol, a francia és a német viszont betelt, választhatom a latint, a görögöt és az arabot - a két utóbbi nyelven alig tudtam néhány szót, a latinhoz meg semmi kedvet nem éreztem). Hagyján, de pótfelvételiznem kellett, és a nyelvtudásomat jónak találták. Nem szerettem, hogy oroszul beszélek, rosszul voltam a megszállók nyelvétől. Mentségemre azt tudom felhozni, hogy 18 éves koromban az indulataim általában elsöpörték a finom distinkciókat eredményező gondolkodást, nem érdekelt, hogy az orosz Dosztojevszkij nyelve, hogy az Emberi sorsot akárki írta is (Solohovról mindenféle pletykák jártak), Bondarcsuk filmje zseniális és oroszul beszél. Mindenki szovjet volt, még Tolsztoj és Turgenyev is, Szvjatoszláv Rihterről nem is beszélve, és hiába tudtam, hogy ők a világ művészetének a csúcsát jelentik, tönkreteszik az életemet, ők ítéltek halálra '56 decemberében, és ők zárnak be ebbe az országba úgy, hogy tudom, én sosem kaphatok útlevelet.

Hosszú ideje sajnálom, hogy dühödten el akartam felejteni oroszul, és ez majdnem teljesen sikerült is. De annyira nem, hogy ne forrjon bennem a méreg, amikor a fenti írásmódot meglátom a mai tévéműsorban. Ha alaposabban belegondolok, nem annyira az háborít fel, hogy egy ostoba alak semmibe veszi (nyilván nem is ismeri) a helyesírás szabályait, hanem hogy fogalma nincs róla, kik ezek az emberek. Mentsége nincs, a szovjet csapatok 27 évvel ezelőtt elmentek innen.

Aki azzal ámította magát és a hülye népet, hogy ő küldte haza a megszállókat, még csak most készül arra, hogy visszahívja őket. 

Kis konyhaetimológia

Olvasom, hogy hol állunk a korrupt országok sorában. Előkelő helyen. Csak hát nem erről van szó.

Ezt az országuraló bűnszövetkezetet korruptnak nyilvánítani valami olyasmi, mint egy inkvizítorról azt mondani, hogy ő a vallás védelmezője.

A korrupció leegyszerűsített, éppen a lényeget fel nem fedő jelentése a különféle szótárakban és enciklopédiákban romlás, rontás. Remélem, idejében szólok, eredetileg nem ezt jelenti (nem tudom, ez a romlás így egyszerűen hogyan keletkezett, de ez most nem is érdekel). Az alapszó a ruptus, - ruptio (az orvosi nyelvben ma is ismert) törés, szakadás. A régi szép időkben alapforrásként használt Ballagi Nagyszótár ennél messzebbre megy, átvitt értelemben is megjelöli a fogalmat, a történések, folyamatok erőszakkal való megtörését, szétszakítását is fölveszi. Azért teszi ezt, mert az eredeti latin ugyanígy használta ezt a szót. A con-ból (együtt, közös) hangváltással, ha tetszik, hasonulással keletkezett cor- (kor-) jelzi ennek a bűnfajtának azt a lényegét, ami a torzított jelentésből kimarad, hogy ugyanis ez egy társulással elkövetett bűncselekmény, egy ember egyedül nem lehet korrupt - ahhoz kellenek társak is. Azaz a korrupció olyan ténykedés, ami eltöri, szétszakítja a történések normális, természetes, ha tetszik, törvényes menetét. A korrupció voltaképpen kettő vagy több ember által szövetségben elkövetett lopás. Arról most nem beszélek, ennek a tevékenységnek mi a következménye, sem a meggazdagodás mértékét nem taglalom, sem a törés nyomán szétszakadó gazdasági folyamatokat. 

Mert mint mondtam, nem erről van szó. Ez a banda ugyanis, élén a vidéki dagadt futballistával nem korrupt, hanem rablógyilkos, lévén pedig az áldozatok száma százezres nagyságrendben mérhető, a rablógyilkosság áldozatai tömegek, azaz egy tömeggyilkos rablóbandát nevezünk kislányos lágysággal korruptnak. Azért ez a förtelmes valóságnak egy olyasfajta túlfinomkodása, aminek a végeredménye az Európai Unió fontolgatása, indítson-e eljárást bizonyos emberi jogok áttételes megsértéséért, azaz végülis bolti lopást akar megtárgyalni emberiesség elleni bűntettek helyett.

A lényeg megértéséhez még egy szófejtésbe bele kell mennünk. Lépten-nyomon azt hallom, hogy ezek lopnak. Nem! A lopás az a tevékenység, ami bizonyos értéktárgyak birtokbavételével végződik az értéktárgyak tulajdonosának tudta és beleegyezése nélkül. Azaz titokban. Ezek, azaz pártunk és kormányunk, élén a hordóformájúra hízott elmeháborodottal rabolnak. Az más. A rablás nem titokban folyik le, a rablás erőszakos cselekménysorozat, aminek eredménye nemcsak az, hogy az eredeti tulajdonosnak a javait veszik el, hanem az életét is, de legalább a testi épségét. A rabol,- rablás- etimológiáján még ma is vitatkoznak a nyelvészek, az egyik iskola a rab szláv eredetű főnévből (szolga, rabszolga) származtatja, a másik a német rauben (erőszakkal elvesz, fosztogat) igéből. Igazat adni bármelyiknek nehéz, mert én például hiába hajlanék az első változat elfogadására, ha - emlékeim szerint - az sem tisztázott, a szláv rab,- rob- nem éppen német jövevényszó-e.

A lényeg mindenesetre az, hogy ez a mi országunk nem korrupt. Itt nem is a tulajdonos tudta nélkül való lopásról van szó, az is teljesen mindegy, milyen tételben, hanem az a tragikus helyzet állott elő, hogy Magyarországon rablógyilkosok garázdálkodnak. Semmilyen hivatal nem vizsgálja, ennélfogva nincs statisztikai megjelenése annak az embertömegnek, ami ennek a rablógyilkosságnak a következtében előbb a létminimum alá szegényedik, majd ennek természetes következményeképpen nyomorultul elpusztul. De attól, hogy nincs ilyesfajta felmérés, még a tény, mely szerint 2017-ben nagyjából négy millió ember él a létminimum alatt, tény marad, a következmény, azaz a korai halál  a maga természete szerint bekövetkezik.

Nem hiszem, hogy lehetetlen vagy akár csak körülményes volna annak büntetőjogilag korrekt bizonyítása, amit fentebb leírtam. Ilyenformán nem értem, hogy néhány tisztességes jogász, aki valamelyest ismeri az emberi jogok dekrétumát, miért nem szól: itt már régen nem arról van szó, hol helyezkedik el Magyarország a korrupciós listán.

Számok

"Eddig egymillió-ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, ami minden eddiginél magasabb részvételt jelent, „ilyen még nem volt”. Ez sokkal több, mint amennyien a baloldalra szavaztak 2014-ben, és sokszorosa annak, amivel a Momentum „megfúrta az olimpiai pályázatot” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Sopronban."

Ezt mondta egy parlamenti államtitkár, egy olyan párt katonája, amelyik párt évtizedek óta többet hazudik, mint ahányszor levegőt vesz, amelyiknek a kérdései is hazugságok, például ebben a bizonyos levelezésben.

De én most abból indulok ki, hogy ez igaz. Elvégeztem egy számítást, ideírom az eredményeket, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen tévedhetek a számokban, de nem nagyságrendileg. Azaz majdnem pontosak az adataim.

Ez a papírmennyiség nagyjából 32 tonna. Ha egymásra helyeznénk az összes levelet, az körülbelül 3150 méter magas tornyot képezne. Lévén ez képtelenség, el kell osztani, mondjuk 3 méter magas oszlopokra, ez 1050 ilyen oszlopot jelent. Préselve.

Megnézhetném azokat a visszaküldött leveleket?

Erkölcsi óbégatások

Azt olvasom mindenhol, hogy a Momentum nem tette jól. Hiba volt. Ártottak. Mármint azzal, hogy "betörtek" az Origo szerkesztőségébe.

Hát nem is tudom. Megnéztem a videót, nem láttam "betörésre" utaló jeleket. Fogalmam sincs, miképpen jutott be Fekete-Győr András a szerkesztőségbe, de vannak emlékeim, dolgoztam néhányban, némelyiket még vezettem is, egyikbe sem kellett betörni. Csak azért mondom, mert azt én is hibának tartanám, ha plafonba eresztett géppisztoly sorozattal félemlítették volna meg az Origo személyzetét. Semmi egyebet nem tartok hibának. A jónevű portál különben tisztességes újságírója szerint "...Ennek eldöntése, hogy mi számít kórháznak vagy kaszárnyának – azaz propagandának vagy médiának – azonban nem a Momentum feladata. Pontosabban: egyik pártnak sem feladata." Ez aztán a szentencia. Hanem kinek a feladata? Jó, persze, én szoktam mondani, egy pártnak egyáltalán nem volna szabad, hogy bármi feladata legyen, de amíg nem valósul meg az ideális társadalom, amiből eltűnnek a politikusok és a pártok, addig a pártoknak mennyivel kevésbé a feladata egy ilyen kérdés eldöntése, mint bárki másnak? Tessék nekem megmondani, kinek a feladata? Ki van erre felhatalmazva? Miért tetszik kinyilatkoztatási szinten beledumálni valamibe, ami még bölcs öreg embereket is elgondolkodtat? Miért tetszik adni a lovat a fasiszta kommunizmus alá, miért tetszik megerősíteni őket abban, hogy ezúttal nekik van igazuk, mikor ezúttal sem azért nincs igazuk, mert az eleve lehetetlen, hogy bármikor igazuk legyen, hanem mert a Momentum helyesen cselekedett! Ebben a pipogya, beszari közéletben, ahol magukat liberálisnak képzelő, gyáva nullák képzelik úgy, hogy ők megmondhatják, mi a teendő (mint tudjuk, szerintük egyáltalán nincs teendő), végre valaki tett valamit. Egyedül (egy operatőr kíséretében) bement egy náci bagázs odújába, és föltett kérdéseket. Egy, a liberálisoknál is gyávább, hebegő, sápadt gerinchúrosnak.

A fene egye meg az úgynevezett véleményformálókat. Akik hülyeségeket írnak, hülye mondatokat mindenféle ostoba klisé alapján, ismételgetik a baromi közhelyeiket, pedig csak egy pillanatra kellene elgondolkodni: tényleg mindennek úgy kell működnie, ahogyan hülye véleményformálók azt évtizedek óta meghatározzák? És aminek a csúti rablógyilkos a szapora következménye? Nem kellene végre befogni? Hátha ezek a gyerekek végre tesznek valamit.

A nevekről és istenről

Ilyet eddig még nem tettem, most kipróbálom, mennyien veszik a fáradságot, hogy elolvassanak egy négyoldalas novellát.

Tegnap elmélkedtem kicsit a névről. Arról például, miért olyan fontos az ember neve, holott nem is tud róla, hogy fontos volna. Hogy miért tartjuk szinte állandó szókapcsolatnak a "becsületes nevem" jelzős szerkezetet? Miért a nevét gyalázzák meg valakinek, akinek a becsületébe gázolnak?

Mondtam már tegnap (vagy csak akartam), szép hosszú tanulmányt lehetne írni az ember nevéről.

Azután, hogy közzé tettem a bejegyzést, jutott eszembe ifjúkorom egyik kedvenc novellája. Arthur C. Clarke írta, az egyik legokosabb ember, aki valaha született (ez nagyon lényeges, kiemelendő tulajdonsága). Finom angol humorral megírt könyvéből, A jövő körvonalaiból (1962) még ma is hosszan tudok szó szerint idézni. 1945-ben írta le a geostacionárius pályákról szóló tanulmányát, amiben a műholdak alkalmazásának praktikumát és szükségességét taglalja. Minthogy Clarke mérnök volt, természetesen pontos adatokkal is szolgált, milyen magasságban, hogyan, hányat kell pályára állítani a megfelelően működtethető navigáció és távközlés eléréséhez. 1970-ben meg is valósult a terv, a geostacionárius pálya neve azóta is The Clarke Orbit. Ha ezeket nem tudták is róla, a 2001. Űrodüsszeia című könyvéről és a belőle készült filmekről bizonyára hallottak már.

Miért emeltem ki, hogy a világ egyik legokosabb embere volt? Az istenhithez való viszonya miatt. Amiért alapműnek tartom egy másik hihetetlenül okos ember, az ugyancsak angol Fred Hoyle csillagásznak, a brit Királyi Csillagászati Társaság elnökének a könyvét, A fekete felhőt. Amiért idézni szoktam egy harmadik, a világról való képzeteimet ugyancsak meghatározó, fantasztikus ember, a Nobel-díjas fizikus Werner Heisenberg mondatát, akit a kvantummechanika részleteiről kérdeztek egy tudományos folyóiratban, és aki egy kérdés után (amire a kvantummechanika már nem tud válaszolni) azt mondta: "ahol a tudomány lehetőségei véget érnek, ott kezdődik az isten".

Ezek az emberek mindig elbizonytalanodtak, ha istenről (nem a vallásról) kérdezték őket. Nem akarom magamat hozzájuk hasonlítani, nagyon kicsi vagyok én ahhoz, de a Názáreti című könyvem azért íródott, mert én is erre a kérdésre keresem a választ.

Ők sem tudták pontosan, mit mondjanak, én is 320 oldalon át teszek föl újabb kérdéseket.

Most pedig veselkedjenek neki (ígérem, nem lesz fárasztó) és olvassák el Arthur C. Clarke-nak Az isten kilencmilliárd neve című novelláját. Hogy világos legyen, amit a névről és az istenről próbáltam összehozni.

– A kérés kissé szokatlan – mondta Wagner doktor, úgy vélte, példás önuralommal. – Tudomásom szerint ez az első eset, hogy egy tibeti kolostor automata számítógépet kér valakitől. Nem szándékom firtatni, de sose hittem volna, hogy az önök... ö... rendje sok hasznát venné egy ilyen masinának. Meg tudná mondani, hogy tulajdonképpen mire óhajtják használni? – Örömmel – felelte a Láma, miközben megigazította selyemtalárját, és gondosan eltette a logarlécet, melyet valutaátszámításoknál használt. – Az önök Mark-5 számítógépe minden szokványos matematikai műveletet elvégez, egészen a tízjegyűekig. Munkánk természete folytán bennünket a betűk érdekelnek, és nem a számok. Szeretnénk, ha megváltoztatnák a kimenő áramköröket, s a gép számoszlopok helyett betűket nyomna. – Nem egészen értem... – Egy tervről van szó, amelyen három évszázada dolgozunk, lényegében a lámakolostor alapítása óta. Az ön szemében bizonyára érthetetlen, de kérem, hallgasson elfogulatlanul, míg megmagyarázom. – Kérem. – Voltaképpen igen egyszerű. Egy kimutatást szerkesztünk, amely Isten összes lehetséges nevét tartalmazza majd. – Hogyan? – Jó okkal hisszük – folytatta rendületlenül a Láma -, hogy saját konstrukciójú ábécénk nem több mint kilenc betűje elegendő mindezen nevek leírására. – És ezt csinálják három évszázada? – Ezt. Számításaink szerint a feladat elvégzéséhez körülbelül tizenötezer év szükséges. – Ó! – Wagner doktor mintha kissé elképedt volna. – Most már értem, miért akart egy gépet bérelni tőlünk. De végül is mi ennek a tervnek a célja? A Láma habozott egy rövid pillanatig, Wagner pedig azon tűnődött, hogy talán megsértette. Lehet, de a válaszban nyoma sem volt neheztelésnek. – Legyen rítus, ha tetszik, de hitünk sarkalatos eleme. A Legfőbb Lény tenger sok neve – Isten, Jehova, Allah és a többi – mind csak ember alkotta címke. Meglehetősen nehéz filozófiai probléma rejlik itt, amit ne feszegessünk, de valahol a számításba jövő betűk összes lehető kombinációja között vannak azok, amelyeket Isten igazi neveinek mondhatunk. A betűk szisztematikus permutációjával próbáljuk valamennyit összeírni. – Értem. Az AAAAAAAAA-nál kezdték... és a ZZZZZZZZZ-ig mennek... – Pontosan, csak éppen saját speciális ábécénkkel dolgozunk. Az elektronikus írógépeket erre átállítani természetesen csekélység. Jóval érdekesebb probléma az áramköröket úgy megszerkeszteni, hogy kizárjuk a nevetséges kombinációkat. Egy betű sem fordulhat elő például háromnál többször egymás után. – Háromnál? Bizonyára kettőt gondol. – Háromnál. Ez a helyes. Sajnos, azt hiszem, túl soká tartana, míg megmagyaráznám önnek, miért, akkor is, ha beszélné a nyelvünket. – Én is azt hiszem... – vágta rá gyorsan Wagner. – Folytassa csak. – Szerencsére az önök automata számítógépét nem lesz nehéz erre a munkára alkalmazni. Ha már egyszer a programozás megfelelő, sorban permutálni fog minden betűt, és nyomtatásban adja az eredményt. Ami nekünk tizenötezer évig tartott volna, a gép elvégezheti száz nap alatt. Wagner doktor aligha vett tudomást az elhalkuló hangokról, melyek a mélyből, Manhattan utcáiról jöttek. Más világban volt, a természetes, és nem az ember alkotta hegyek világában. Magasan, távoli sziklafészkeikben türelmesen dolgoztak ezek a szerzetesek, nemzedék nemzedék után, értelmetlen szavak jegyzékét szerkesztették. Van-e határa az emberiség ostobaságainak? Mindenesetre sejtetnie sem szabad legbensőbb gondolatait. A vevőnek mindig igaza van... – Semmi kétség – felelt a doktor –, a Mark-5-ön elvégezhetők az átalakítások úgy, hogy efféle jegyzékeket nyomtasson. Sokkal aggasztóbb kérdés a gép felszerelése és kezelése. Tibetbe eljutni, éppen most, nem lesz könnyű. – Ez a mi dolgunk. Az alkatrészek elég kicsik, repülővel szállíthatók, ez volt az egyik szempont abban, hogy az önök gépét választottuk. Ha Indiáig elhozzák őket, majdgondoskodunk a továbbszállításról. – És két mérnökünket kívánja szerződtetni? – Igen, három hónapra, amíg a terv tartana. – Ezt a személyzeti osztály el tudja intézni, az kétségtelen. – Wagner doktor néhány sort firkantott az írómappájába. – Most már csak két dolog marad hátra... Mielőtt befejezhette volna a mondatot, a Láma kis papírdarabot húzott elő. – Hiteles követelésegyenlegem az Ázsiai Banknál. – Köszönöm. Úgy látszik, ez... öö... rendben van. A másik dolog olyan semmiség, hogy nem is tudom, megemlítsem-e, de meglepően gyakran hanyagol el az ember valamit, mert evidens. Milyen elektromos energiaforrásuk van? – Egy dízelgenerátor, 110 volton 50 kilowattot termel. Mintegy öt évvel ezelőtt állítottuk be, teljesen megbízható. Sokkal kényelmesebbé tette a kolostor életét, természetesen valójában az imamalom motorjainak a meghajtására szereltük fel. – Természetesen – visszhangozta Wagner doktor. – Gondolhattam volna. — A párkányról szédítő volt a kilátás, de idővel mindenütt megszokik az ember. Három hónap után George Hanleyt hidegen hagyta a hatszázötven méteres szakadék vagy az alant húzódó völgy mezőinek messzi tarkasága. A szél gyalulta köveknek támaszkodott, s komoran meredt a távoli hegyekre, melyeknek a neve sem érdekelte soha. George arra gondolt, hogy ekkora őrültségben még soha nem volt része. A „Shangri-La Terv”, ahogy valaki a laborokban elkeresztelte. A Mark-5 hetek óta hektárszámra ontotta magából a szózagyvalékos íveket. A számítógép szívósan, kérlelhetetlenül átcsoportosította a betűket, minden osztályt kimerítve, mielőtt rátért a következőre. Amint a papírívek kibújtak az elektronikus írógépekből, a szerzetesek gondosan felszabdalták és óriási könyvekbe ragasztották őket. Még egy hét – hála az égnek! –, és befejezik. De milyen titokzatos számítások győzték meg a szerzeteseket arról, hogy a százbetűs szavakkal már szükségtelen vesződniük, azt George nem tudta. Gyakori lidérces álmai közé tartozott, hogy a terv valahogyan megváltozik, és a Nagy Láma (akit persze Sam Jaffe-nek hívtak, bár egy csöppet sem hasonlított rá)* hirtelen be fogja jelenteni, hogy a tervet meghosszabbítják, előreláthatóan 2060-ig. Képesek rá. George hallotta, hogy csapódik a szélben a nehéz ajtó. Chuck jött ki, odalépett mellé a párkányhoz. Chuck azon szivarok egyikét szívta, amelyek nagy népszerűséget biztosítottak neki a szerzetesek körében: a fráterek láthatóan igen szívesen hódoltak az élet kisebb-nagyobb gyönyöreinek. Ez legalább mellettük szólt: lehet, hogy ütődöttek, de nem erénycsőszök. Azok a gyakori leruccanások a faluba, például... – Ide figyelj, George! – mondta Chuck jelentőségteljesen. – Megtudtam valamit. Baj van! * S.J. amerikai színész (1891-1984) a Lost Horizon című 1937-es filmben játszotta a Shangri-La kolostor Nagy Lámáját (James Hilton: A Kék Hold völgye, Kozmosz F.K., 1984) – Micsoda?! Csak nem a gép döglött be? – Ez volt a legrosszabb, amit George el tudott képzelni. A hazatérését késleltethette, aminél borzasztóbb semmi sem lehetett. Ott tartott már, hogy egy tévéreklámot is mennyei mannának vélt volna, mert az otthont jelentette. – Nem... egész másról van szó. – Chuck letelepedett a párkányra, ami szokatlan volt nála, mert egyébként mindig félt, hogy leesik. – Most végre rájöttem, hogy mire megy az egész. – Nem értem... azt hittem, tudjuk. – Persze... tudjuk, miért törik magukat a szerzetesek. De nem tudtuk, miben törik a fejüket. Őrült hülyeség... – Na, mondj valami újat! – mordult rá George. – ...de az öreg Sam épp most adta le az egészet. Tudod, hogy minden délután beugrik, és figyeli, hogy hullanak a kész papírok. Szóval ez egyszer elég izgatottnak látszott, már amennyire izgulni képes. Mikor mondtam neki, hogy az utolsó szakaszban vagyunk, azt kérdezi azzal a pazar angol akcentusával: gondolkodtam-e már rajta, hogy miben törik a fejüket. Vonogattam a vállam, erre megmondta. – Te vagy a fej! Folytasd! – Szóval azt hiszik, hogy ha belajstromozzuk az összes nevét – éspedig körülbelül kilencmilliárdra számítanak –, azzal Isten rendelését teljesítették. Az emberi nem véghezvitte, amiért megteremtették, és nincs értelme tovább létezni. Sőt a puszta gondolata is majdhogy istenkáromlás. – Akkor mit várnak tőlünk? Legyünk öngyilkosok? – Arra nincs szükség. Mihelyt kész a lista, színre lép az Isten, és egyszerűen becsukja a boltot... Remek! – Ahá, értem. Munkánk befejezése a világ végét jelenti. Chuck ideges, kurta nevetést hallatott. – Éppen ezt mondtam Samnek. És tudod, mit felelt? Rám nézett, eszelősen, mint a hülyére, és azt mondta: „Nem ilyen semmiségről van szó.” George elgondolkozott egy pillanatig. – Ezt nevezem széles látókörnek – jelentette ki azután. – De szerinted mit kellene tenni? Nem értem, miért zavarna ez egy csöppet is bennünket. Elvégre eddig is tudtuk, hogy hülyék. – Az ám, de nem látod, mi lehet belőle? Ha a lista teljes, és nem szólal meg a Végítélet Harsonája, vagy akármi, amire várnak, minket vádolhatnak. A mi gépünket használták. Nekem egy csöppet sem tetszik a helyzet. – Értem – mondta George lassan. – Ebben van valami. De, tudod, ilyesmi már máskor is történt. Kölyökkoromban, lent Louisianában, volt egy tökfej prédikátorunk, aki azt mondta, hogy jövő vasárnap vége a világnak. Emberek százai hittek neki, a házukat is eladták. Semmi sem történt, de azért nem vadultak meg, mint várni lehetne. Egyszerűen úgy vették, hogy elszámította magát, és változatlanul hittek neki. Néhányan mind a mai napig hisznek neki. – Jó, jó, de ez nem Louisiana, ha még nem vetted volna észre. Csak ketten vagyunk, ezek a papok meg százával. Tetszenek nekem, és őszintén fogom sajnálni az öreg Samet, mikor életműve fordítva sül el, de szívesebben lennék valahol másutt. – Én is, mégpedig hetek óta. De nem tehetünk semmit, amíg a szerződésünk le nem jár, és meg nem érkezik a gép, hogy elrepítsen bennünket. – Persze – mondta Chuck elgondolkozva -, de azért egy kis szabotázst bármikor megpróbálhatnánk. – Próbálhatnánk a fenét! Sokkal rosszabb lenne. – Nem, kigondoltam valami jót. Figyelj rám! A számítógép négy nap múlva végez, a mostani napi húszórás menetben. A repülő egy hét múlva ér ide. Oké, akkor egyszerű a dolgunk. Valamelyik gépvizsgálatnál ráakadunk valamire, amit ki kell cserélni, valamire, ami néhány napra feltartja a munkát. Persze kijavítjuk, de nem túl gyorsan. Ha jól időzítjük a dolgokat, mikor az utolsó név kiugrik a regiszterből, lent lehetünk a repülőtéren. Akkor már nem kaphatnak el bennünket. – Nekem ez nem tetszik. Életemben először lécelek le egy munkától. Különben is gyanússá válnánk. Nem. Én egy tapodtat se mozdulok innen, jöjjön, aminek jönnie kell! — – Nekem még mindig nem tetszik a dolog – mondta egy hét múlva, amikor a szilaj kis hegyi pónik lefelé vitték őket a szerpentinen. – És ne hidd, hogy azért lépek meg, mert beijedtem. Csak éppen sajnálom azokat a kopott ürgéket odafenn, és nincs kedvem körülöttük lenni, amikor rájönnek, hogy milyen szédült balekok voltak. Vajon Sam hogy viseli majd? – Különös – felelt Chuck –, amikor elköszöntem tőle, az villant át az agyamon: tudja, hogy átrázzuk, de nem bánja, mert azt is tudja, hogy a gép szabályosan működik, és a munkának nemsokára vége. Azután... de persze neki nincs azután... George megfordult a nyeregben, és végigpásztázta a hegyi utat. Ez volt az utolsó pont, ahonnan még tisztán kivehető volt a lámák kolostora. A zömök, szögletes épületeket sötét árnyéktömbbé rajzolta a naplemente hunyó izzása; itt-ott fények csillogtak, mint kabinablakok egy óceánjáró oldalán. Természetesen elektromos fények, s ezek közös áramkörön osztoztak a Mark-5-tel. „De meddig osztoznak még? – tűnődött George. – Pozdorjává törik-e a szerzetesek a számítógépet dühükben és csalódásukban? Vagy nyugodtan leülnek, és újra kezdik számításaikat?” Pontosan tudta, mi történik fenn a hegyen ebben a pillanatban. A Nagy Láma segédletével feltehetően ezüsttalárban körül ülik az íveket, melyeket a fiatalabb szerzetesek odahordtak az írógépektől, és a nagy kötetekbe ragasztottak. Senki nem szól egy szót sem. Csak a papírra csapódó billentyűk kopognak szakadatlan, véget nem érő záporozással, mert maga a Mark-5 teljes csendben suhant át a másodpercenként több ezer műveleten. „Három hónap ebből – gondolta George –, s bárki a falra mászna tőle.” – Ott van! – kiáltott Chuck, s a völgybe mutatott. – Hát nem szép? „De mennyire!” – gondolta George. A viharvert, öreg DC-3 úgy feküdt a kifutópálya végén, mint egy parányi ezüstkereszt. Két óra múlva a szabadság és az épelméjűség felé fogja repíteni őket. A gondolat gyönyörűséggel töltötte el, miközben a póni békésen baktatott a lejtőn lefelé. A Himalája gyorsan leszálló éjszakája már majdnem beborította őket. Szerencsére nagyon jó volt az országút – mert kiépített országutak haladtak erre –, és mindkettőjüknél volt zseblámpa. A legkisebb veszély sem mutatkozott, csupán a metsző hideg volt kellemetlen. Felettük tisztán tündöklött az ég, az ismerős, barátságos csillagokkal. Legalább nem kell félni, gondolta George, hogy a pilóta a légköri viszonyok miatt nem tud majd felszállni. Egyedül ez aggasztotta még. Dudorászni kezdett, de mindjárt abbahagyta. Ez a sok roppant hegycsúcs, amely köröskörül úgy villogott, mint egy fehér csuklyás szellemhad, nem kedvezett a túláradó érzelmeknek. George az órájára pillantott. – Egy órán belül oda kell érnünk! – kiáltott hátra a válla fölött Chucknak. Aztán eszébe jutott még valami: – Vajon végzett-e a számítógép? Körülbelül most van itt az ideje. De mert Chuck nem válaszolt, George gyorsan hátrafordult a nyeregben. Alig látta Chuck arcát, egy fehér oválist, amint a mennybolt felé fordult. – Nézd! – suttogta Chuck, és George felpillantott az égre. (Mert mindenben elérkezik egyszer az utoljára.) Odafenn szépen, sorban kialudtak a csillagok. 

Betyárok

"Én egy olyan cégnél dolgozom, akiknek elvileg lehet, hogy van valami közük valamilyen politikához, de én a fizetésem egy olyan embertől kapom, akinek ha megnézzük a szakmai útját például, akkor nagyon sok embernek Magyarországon előre kellene köszönnie csókolómmal neki.”

Ha nem bánják, inkább nem írom ide, kitől származik ez a mondatszörnyeteg. Nemcsak a lényétől irtózom ugyanis, hanem a sötét prolibecézésétől is. Mondtam néhányszor, a papír (ez néhány éve már a monitor képernyője) nem bír el bizonyos betűcsoportokat, például bizonyos neveket. Tetszik emlékezni A Pál utcai fiúkra? Nemecsek csupa kisbetűvel írt nevére? Abban a törvénykönyvben, amivel adós a világ jogalkotása, szerepelnie kellene egy olyan paragrafusnak, ami meghatározza, mely bűncselekményeknek volna az induló büntetési tétele, hogy az elkövetőnek elveszik a nevét. A VII-VIII-IX. kerületi nyomornegyedekben sokaknak van egy olyan nevük, amit a környezetüktől kaptak, ami akkor is inkább gúnynév, ha becéző a külalakja. A slum névadási szokása a primitív ember ösztöneit jeleníti meg - a zsigeri érzést, amivel képes elválasztani a jót a rossztól, és ami alapszinten abban nyilvánul meg, hogy a rossznak elveszik a nevét. Ez a "rossz" természetesen nem kriminalisztikai meghatározás, még csak nem is erkölcsi, mindössze azt jelenti, hogy az illetőt a környezete valami módon átformálandónak tartja. (A világtörténelem borzasztó neveinek leírása egy másik szempont, azt egyelőre inkább nem taglalom, hadd intézzem el itt annyival, hogy a Hitler és a Sztálin a múlt és nem egy ember neve.)

A gönci hordó formájú szotyolaköpködőről mindenki tudja, kit jelölök ezzel a betűcsoporttal, ha a rajongói közül bárki olvasná ezt a blogot, az is tudná. A Szerdahelyi utcai Sunyi Sanyit szerették a Teleki téri lányok, de ők is csak Sunyinak hívták. A csúti futballistáról is tudja Bözsi néni, hogy lop, talán még azt is tudja, hogy a magyar miniszterelnök egy gazember, de éppen az tetszik neki. A betyárromantika nemcsak a magyar falusi öregasszonyokat kábítja el, működik az mindenhol, csak Amerikában például Sundance Kidnek nevezték meg Bonnie és Clydnak, és Bözsi néni helyében ott például Robert Redford található, aki a filmfesztiválját egy bűnözőről keresztelte el (jó, persze, a Sundance Kölyök egy szerep volt, Redford egyik legjobb szerepe, a fesztiválnévben ott van a szentimentális nosztalgia, de a Sundance akkor is csak egy sorozatgyilkos). A különbség mindössze annyi, hogy Amerikában nem a Sundance Kölyök az erkölcsi mérce. Ha hajlamos vagyok is arra, hogy lefejlődőországozzam az Egyesült Államokat, azért azt jó tudni, egy elnöküket már elzavarták a szó szoros értelmében (most érik a következő), és az alapító atyák alkotmánya többszáz éve jóformán érintetlen.

Ennek a mi országunknak az egyik alapvető, torz tulajdonsága az általános értékficam. A nép a bűnözőkre néz fel. Kossuthra például. Ráday gróf százötven éve gyűlölet tárgya, mert felszámolta Rózsa Sándor bűnbandáját. Amikor Jancsó a Nehézéletűek (végül Szegénylegények címmel készült el) forgatását tervezte, próbáltam meggyőzni őt is, Hernádi Gyulát is, hogy az általuk félelmetessé formált sötét oldal a törvényesség, ha tetszik, a világos és természetes igazságszolgáltatás pártja, és az elfojtott, elveszejtett szabadságvágyat rablók és gyilkosok testesítik meg, azt mondták, az nem számít, a magyar nép szerint az úgy van jól, ahogy ők akarják. Igazuk lett, a magyar népnek tetszett. Azt tartottam elgondolkodtatónak, hogy a kétségtelenül zseniális elbeszélési mód, a később iskolát teremtő, világhírűvé vált, ebben a filmben kezdődő Jancsó-formanyelv miért nem volt elég ahhoz, hogy taroljon a nagydíjakban. Nem kellett lexikonokat lapozgatni, anélkül is kiderült a filmből, kicsoda Veszelka Imre, kicsoda "Sándor" és az ő betyárserege. De mondom, ez csak elgondolkodtató. Mint ahogyan az is, miért a Nincs bocsánat volt az első és mindmáig egyetlen western, ami minden megnyerhetőt megnyert. A hét mesterlövész pedig piffpuffnak jobb volt, és különben is, a filmtörténet egyik  legkiválóbban megcsinált mozija, és majdnem mindenki meg is hal, akinek meg kell halnia, de hárman megdicsőülnek. Ami dramaturgiailag rendben is van, de a jó és a rossz etikai szétválasztásában használhatatlan. Mellesleg szinte kizárt, hogy például az Amerikai Filmakadémia tagjai ilyen meggondolásokat figyelembe vennének, de a tudatalatti azért még működhet.

Csak azt akartam mondani, nincs semmi változás a torzmagyarban. A primitív, rosszarcú, tanulatlan lumpen továbbra is népszerű lesz, senkit nem érdekel, hogy egy nemzetiszocialista televízióban ágál. Mint ahogyan a vidéki segédszínész is tartja rajongótáborát, legutóbb ismét magához intette a cigánybandát és nótára fakadt, Kínából is megüzenve, ő ugyanolyan primitív és ostoba gazember, mint analfabéta társa a fasiszta kommunizmust dünnyögő televízióban.

Egy fajhoz tartozunk?

Itt végre igazán jól érezheti magát. Rosszarcú, hatalommániás elmebetegek között (ha nem ismernék őket, balról jobbra Erdogan, a török, háttal a kínai, nem tudom a nevét, aztán Lukasenko, a fehérorosz, alul a mélynövésű Putyin, aztán háttal a hordóhasú csúti futballista.

Ezek ott fönt azon a képen vajon mit tartanak egymásról? És az a dagadt szotyolaköpködő vajon tudja, hogy ő kicsi a többiekhez? Á, nem hiszem. Ő világuralomra tör, majd akkor megmutatja. Most még csak ő tudja, hogy ő a legnagyobb.

Szentek

Egyházunk új szentjei: Ferenc és Jácinta, a fatimai látnokgyermekek

2017. május 13. szombat 21:02

Ferenc pápa a mai napon, május 13-án, az első fatimai jelenés 100. évfordulóján Fatimában szentté avatta a két látnokot, Ferencet és Jácintát.

Ferenc (Francisco Marto) 1908. június 11-én, Jácinta (Jacinta Marto) 1910. március 11-én született. A legkisebbek voltak szüleik, Manuel és Olimpia Marto hét gyermeke közül. Unokatestvérükkel, Lúciával (Lúcia Santos) a család nyáját őrizték a Fatimához közeli völgyben, Cova da Iriában, amikor 1917-ben májustól októberig hat alkalommal megjelent nekik a Szűzanya.

A tegnapi hír: Ferenc pápa szentté avatta a két gyereket. Ez itt a hír háttere, a katolikus hírportálon jelent meg. Van tovább is. Részletes leírás arról, hogyan áldoztatta meg egy angyal véres ostyával a két gyereket, aztán a szűzanya megjelenése. Aztán hogy a két gyerek meghalt. Az egyiknek kelések voltak a testén, de virágillatot árasztott.

Mindez a 20. század elején. Nem a 10., a 20. század. Dehát jó, tudjuk, nincs nagy különbség. Az igazán borzasztó az, hogy a katolikus egyház elsőszámú tisztségviselője, a tévedhetetlen pápa 2017-ben szentté avatja a két gyereket. Ceremónia, hókuszpókusz miegymás.

Ha netán voltak valakinek illúziói a vallásról, azon belül is a katolikus vallásról, ha a gondolkodásra hajlamos katolikusnak sikerült is elhessentenie a "hitével" kapcsolatban felmerülő képeket a primitív népek mágiájáról, a totemisztikus szertartásokról, az animizmusról, annak most kínos percei lehetnek.

Dehát hülyeségeket beszélek, mitől volnának kínos percei? A "hívő" éppen azért mentes a gondolatoktól, mert eszébe sem jut kérdéseket föltenni.

Például hogy egy ember (tényleg, a pápa embernek minősül vagy kimaradtam valamiből?) egyszóval hogy egy ember hogyan jut el a szentté avatás jogáig? Ez együtt jár a hivatallal? Papírja van róla, hogy neki joga van szentté avatni? Hol szerezte? Én nem tudok valahol levizsgázni szentté avatásból? Pedig érdekelne a dolog. Mit kell tudnom ahhoz, hogy szentté avassak valakit? Például azt, hogy az a valaki mit tudott, amitől én szentté avathatom? Ha például ezt tudnám, akkor pályázhatnék arra is, hogy majd szentté avassanak? Mert az is érdekelne. Megjelent nekem a szűzanya, mondjuk. Nekem nem is hatszor, hanem hétszer. Az elég?

De van egy ennél egyszerűbb kérdésem is. Milyen agyberendezés kell ahhoz, hogy valaki hithű katolikus legyen? 2017-ben, a két szerencsétlen kisgyerek szentté avatásának napján.

Emih

Előbb valamit tisztáznom kell, hátha vannak új olvasók, esetleg a régiek figyelmét is elkerülte: álláspontom a zsidógyűlölettel kapcsolatban nem igazán koherens - eleinte dühödt filoszemita voltam, úgy is mondhatnám, cionista, attól a pillanattól kezdve, ahogy felfogtam, még Auschwitz után is létezik antiszemitizmus. Sosem értettem, gyerekkoromban tanácstalanul néztem körül, amikor Orosz Pisti a Lujza utcából felháborodva közölte velem (értesülvén, hogy halálosan szerelmes vagyok a Verába), hogy dehát az zsidó, és fokozatosan egyre dühösebb lettem, ahogy tapasztaltam a rejtett, fortyogó zsidógyűlöletet. Felnőtt koromban jöttem rá,  lassan én is kirekesztő leszek, ha eljutok odáig, hogy mindenki gyanús, aki nem zsidó. Azóta többé kevésbé értelmesen viselkedem, például nem ütök szó nélkül, ha zsidózást hallok. A Rádióból való végleges eltávolításomnak állítólag az volt az oka, hogy élő, egyenes adásban jelentettem ki, amíg az országban legális, sőt természetes az antiszemitizmus, kéretik engem zsidónak tekinteni.

Ezek után tessék megnézni ezt itt alant:

Köves Slomó rabbi szerint sorosozni nem antiszemitizmus

"Nem tudok olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amit szerint sorosozni antiszemita beszédnek számítana" - nyilatkozta le az M1 péntek reggeli adásában az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija. Köves Slomó mondatait az MTI szemlézte. 

A rabbi arról is beszélt, hogy vannak még zsidók elleni gyűlölet-bűncselekmények az országban, 2015-ben 42 ilyet regisztráltak, többsége verbális inzultálás volt. 

"Friss összegzésekre" hivatkozva azt mondta, 20 százalék a szélsőségesen antiszemiták aránya Magyarországon, 16 százalék visszafogottan antiszemita, 64 százaléka a magyaroknak nem az. Köves szerint a magyar zsidóknak az az elsődleges, hogy biztonságban meg tudják élni fizikai  jogi, szellemi és lelki jólétük biztonságát. 

Frans Timmermans EB-alelnök még múlt héten nyilatkozott úgy, hogy Orbán Viktor Soros György elleni kampányával antiszemita hangokat üt meg.

A 444-ről másoltam ide ezt a cikket. Ha be tetszik ütni a Köves Slomó név után a "sorosozás" címszót, ez a portál a 17. (tizenhetedik) helyen található, addig az úgynevezett "kormánypárti" lapok sorakoznak. A képen Köves mellett egy hithű fidesznyik államtitkár látszik.

Ugye nem kell magyaráznom? A 17. helyet. Ennek a Köves Slomó nevűnek a kiadóm küldött egy példányt a Názáreti című könyvemből. A többi egyházi elöljárónak is. Az egyetlen, aki semmi módon nem nyugtázta az ajándékot, a Köves Slomó nevű volt. A katolikus egyházfőtől a reformátuson és evangélikuson át a főrabbiig mindenki kapott, mindenki köszönte (senki nem tudott semmi módon viszonyulni hozzá), csak a Köves Slomó nevű nem. Egyedül Várszegi Asztrik írt arról, hogy a könyv elgondolkodtatta, dehát vele évtizedek óta barátinak nevezhető kapcsolatban vagyok, sosem zavarta, hogy nem maradtam hithű katolikus. A fent idézett cikk után az jutott eszembe, hogy Köves Slomótól visszakérem a könyvet.

Nem kis részben azért is gurultam be, mert nem ez az első nyavalyás törleszkedés. Ideteszem egy korábbi bejegyzésemet, tavaly nyáron írtam:

"Ron Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta, hogy leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában. Erre egy Heisler András nevű fontosnak tartotta, hogy írjon egy levelet Laudernak.

"Azt írta, hogy vélhetően újságírói manipuláció vagy téves tanácsadói információk alapján lehetett a magyarországi zsidóság helyzetére vonatkozóan nem valós megállapításokat tenni. Heisler szerint ugyanis a magyar kormány és a zsidó szervezetek között jelenleg konstruktív együttműködés folyik, Európa egyik legnagyobb zsidó közösségeként pedig a magyarországi zsidók biztonságban élnek hazájukban.


Az elnök azért jelezte, hogy emlékezetpolitikai kérdésekben a hazai zsidó szervezetek és a Kormányzat között vannak nézeteltérések. De hozzátette, a Mazsihisz következetes álláspontot képvisel, és folyamatosan lehetősége azokat a kormány képviselőivel megvitatni.


Heisler arra kérte a nemzetközi zsidó szervezet vezetését, hogy a magyarországi zsidósággal és az antiszemitizmussal kapcsolatos hiteles információkért mindig közvetlenül a Mazsihisz-hez forduljanak. Egyben felajánlotta a WJC vezetésének a szervezetének további együttműködését a világ zsidósága érdekében végzett rendkívül fontos munkához."

Én nem tudom, ki a fene ez a Heisler András és honnan szalajtották, csak azt tudom, hogy mindjárt elhányom magam. A primitív seggnyaló egy fajtája a jellemtelenségnek, ezt tudjuk, kis hazánkban nagy tömegekben fordul elő, régen és jól ismerjük.
De hogy a Mazsihisz elnöki székébe egy ilyen szánalmasan buta ember kerüljön, az nekem új. Ilyen levelet természetesen tele gatyával szoktak írni. A beszarás pedig attól van, hogy mit szól Magyarország dagadtra hízott miniszterelnöke, ha meglátja Ron Lauder nyilatkozatát. Mit szól az Európai Unió egyetlen miniszterelnöke, aki többször többféleképpen manifesztálta a zsidók iránt való gyűlöletét, ami a benne tomboló általános gyűlöletből is kitüremkedik. Mit szól, ha ő, a Mazsihisz elnöke nem ír rögtön egy levelet, amiben benne van, hogy Ron Lauder hazudik.
Egy ilyen mértékig buta ember, mint amilyen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke csak abban reménykedhet (különben alapos okkal), hogy a gönci hordó formájúra hízott csúti jobbszélső még nála is butább.
Mert csak egy ilyen iszonyatosan buta ember nem veszi észre, hogy Heisler András ennek a levélnek a megírásával eloszlatta az utolsó, esetleg még megmaradt, szemernyi kétséget, miszerint valóban leginkább Magyarország teremt a gyűlöletkeltésnek kedvező környezetet Európában."

Na szóval. Ez a tavalyi a Mazsihisz, ez a legújabb meg az Emih (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség). Azt értem, hogy van többféle írószervezet Magyarországon meg a művészeti nemtudommiből is van néhány, sőt az újságírók is többfélék (meg is látszik a magyar sajtón), de a zsidók tessék mondani miért? Azért, hogy két szervezet is bizonygassa, mennyire nincs antiszemitizmus Magyarországon? Hogy két seggnyaló is a világ elé tárja, mennyire nem antiszemita a magyar miniszterelnök? Nem fordul fel a gyomruk, amikor tükörbe néznek?

Azt nem tudom feltételezni, hogy ők ne tudnák, a magyar miniszterelnök folyamatosan zsidózik. Azt sem hiszem, hogy illúzióik volnának a fenti statisztikák hitelességét illetően, nyilván tisztában vannak vele, hogy egy ilyen felmérés hozzávetőleg sem lehet valós, hogy a magyar lakosságban tapasztalható antiszemitizmusról legföljebb az lehet a kérdés, mennyivel van 90 százalék felett.

Akkor ezt itt miért? Ennyire ócska nem lehet egy ember... na jó, dehogynem. Be kell ismernem, a dühöm még mindig abból fakad, hogy egy zsidóról nehezen tudok feltételezni ekkora jellemtelenséget.

A könyvet különben nem kérem vissza. Ahhoz valami módon kapcsolatba kellene kerülnöm ezzel az alakkal. Azt meg nem szeretném.

Bűn és bűnhődés

A jószándékú portál fejlécén még mindig ott van az erkölcsi alapon való erőszaktevés. A három legfontosabb írás közül ez az egyik. Hogy ugyanis nem az erkölcs hiánya okozza a világtörténelem legtöbb erőszakosságát a gyerekbántalmazásoktól a tömeggyilkosságokig, hanem sőt. A két amerikai "tudós" szerint sőt. Nagyon is erkölcsösek ezek a tömeggyilkosok. Azért muszáj nekik gyilkolni. Ja? Az más. Már azt hittem, hogy a gyilkosság és az erkölcs nem olyan nagyon ölelkező fogalmak, és akkor most ez a két amerikai hogy' rám pirított.

Van az a mondás, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Már iskolás koromban is rémült csodálkozással figyeltem, midőn szóltam valamely tanárnak, talán ne mondaná ezt, mert ez egy marhaság, hogy a hülye tanár mennyire nekiállt megmagyarázni ennek a mondásnak a mély értelmét. Olyan is volt (gimnáziumban, az ország legjobb gimnáziumában), akitől kaptam egy elégtelent, mert ő nem volt képes megérteni, hogy a kivétel gyengíti a szabályt. Már egy kivétel is, minthogy rosszul összerakott szabály az, ami alól van kivétel.

Na valami ilyesmi az erőszak erőszakot szül. Ez a mondat nem így önmagában egy marhaság, mert így önmagában igaz. Hanem az alkalmazásának a körülményeivel együtt. Ezt ugyanis mindig akkor szokás mondani, amikor elítéljük az erőszak alkalmazását az erőszakkal szemben. Hogy az nem megoldás. Nagy liberálisok mondják, nagy liberális gyáva szemforgatók. Meg most némely tüntetők. Hogy az milyen nagyszerű és felemelő, hogy csak némán vonulnak és nincsen semmi erőszak még a szándékaikban sem. Aztán hazamennek és gyertyát gyújtanak 1956 emlékére meg 1848 emlékére, hogy az milyen nagyszerű volt és felemelő.

Tessék szíves lenni megnézni, mi a reakciója ennek a primitív, zsigeri szinten élő ostoba bagázsnak (pártunkra és kormányunkra gondolok) az erőszakmentes tüntetésekre. Majd megunják, oszt hazamennek. És az Európai Unió cöcögő fejcsóválásai mit váltanak ki belőlük? Majd abbahagyják.

Liberálisék (még mindig a gyáva és ostoba, magát liberálisnak nevező kártevőkről beszélek) azt mondják, jogállamban nem visszaütünk, hanem rendőrt hívunk. Ebben megint van valami igazság, de nyomban felmerül a kérdés, hol van a jogállam? Nem erről a mi szerencsétlen országunkról van szó, hanem egyáltalán a földgolyóról. A fejlődő országról az óceán túlpartján, ahol száz téves és eltussolt ítélet után (amikről persze a közvélemény nem értesül) kap két év felfüggesztetettet egy fehér rendőr, amiért lelőtt egy négert (amiről a közvélemény nagy csinnadrattával értesül). Vagy az öreg kultúrföldrész Európa Norvégiájáról például, ahol a náci tömeggyilkos kimosakodva, öltönyben, nyakkendőben, karlendítéssel kéri számon az emberi jogait. Tetszik csodálkozni, hogy az egyszerű, tanulatlan polgár visszaköveteli a halálbüntetést? Ilyen képekkel, ilyen ítéletekkel, a gaztetteknek ilyen következményeivel nem lehet megmagyarázni a magyar miniszterelnök szellemi színvonalán élő, egyszerű embernek azt a különben igazolható igazságot, hogy a halál nem büntetés. Így nem lehet érthetővé tenni, hogy a halálbüntetés eltörlését nem az általános emberi jogok alkalmazása indokolja. Egy tömeggyilkos, amilyen például a norvég náci kiiratkozott ugyanis az emberi fajból, ezzel együtt az embernek járó jogok sem érvényesek rá többé, ezt jó volna végre megérteni. A halálbüntetést azért kellett eltörölni, mert valahogyan rá kell kényszeríteni a büntetőjogot a megfelelő retorziók kitalálására. Hogy összeállítsák és megszövegezzék azt a büntetési módot, ami valóban elrettentő lehet. A halál és az életfogytiglan nem az.

A jogalkalmazók évszázadok óta kényelmesen hátradőlve szemlélik a dühöngő erőszakot, mert azt hiszik, a jogalkotók már mindent megtettek, ami megtehető volt, ennél tovább nincs, mert az erőszak erőszakot szül.

Jelentem, a feljelentés is erőszak. A rendőrök által foganatosított letartóztatás is. A bírósági tárgyalás is. És végül a börtönbüntetés is. Azaz kiválóan érvényesül az erőszak erőszakot szül igazsága. Itt ugyanis nincs vége. A szabadlábon maradt hozzátartozók bosszút állnak (lásd tanúvédelmi program, ami az esetek túlnyomó többségében részint hatástalan, részint elsősorban a védendő tanút bünteti), vagy a szabaduló áll bosszút. És így tovább. Nem hetedíziglen, hanem tovább. Mindaddig, amíg jogállamban ki nem találják az erőszakra választ adó, adekvát erőszakot.

A jót nem az különbözteti meg a rossztól, hogy megbocsátó. Ugye tudják, a kővel dobálót kenyérrel visszadobónak nincs köze a Bibliához, de ennek az ártó butaságnak a szelleme sajnos olvasható például a Hegyi beszédben: 

38. Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.
39. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.
40. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.
41. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.
42. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.
43. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
44. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.

Írtam már a Hegyi beszédről (Názáreti 28., 2016. december 27.), ha nem olvasták, akkor most higgyék el nekem becsületszóra, Jézus ilyen hülyeségeket sosem mondott. A Biblia évezredes károkozásának talán legborzalmasabb következménye a birkanyájjá alázott embertömegek tehetetlensége a bűnnel szemben. A Biblia példaadása szerint ha elkövettél egy bűnt, bemész a Templomba, a paptól veszel egy állatot (a bűnöd nagyságának megfelelő értékben), és az állat feláldozásával bemutatott égő áldozattal (lásd holokauszt) feloldoztatsz a bűnöd alól. Egyrészt. Másrészt viszont tűrnöd kell azokat a gonoszságokat, amiket veled szemben elkövetnek, mert a papok elhitették a birka néppel, hogy ezt Jézus mondta, ilyenformán nincs mit tenni, ha a papok (királyok, gazdag szadduceusok, katonák) meglopnak, megaláznak, megölnek. A bűn fogalma és annak kiterjedése a jelen pillanatig nem tisztázott, lényegében ma is ott tartunk, hogy a szomszéd házának lerombolásáért egy gödölyét kell elégetni a Templomban (miután - még az égetés előtt - a gödölye legértékesebb részeit kivágtad és odaadtad a papnak).

A bűnhődés (a bűn ellentételezése) hatástalan ostobaságok halmaza a civilizált világ jogalkalmazásában. A büntetés az esetek legnagyobb részében nem áll arányban a bűnnel. A római jog, a Függetlenségi Nyilatkozat, a Code Napoleon és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata sem tud mit kezdeni a bűnnel, mert képtelen beismerni, hogy a törvények által meghatározott jogok körültekintő tökéletessége hajítófát nem ér a szankciók hasonlóképpen tökéletes taglalása nélkül. A nürnbergi per nem véletlenül a jogtörténet legtöbbet emlegetett, legnagyobbra tartott eseménye: talán az egyetlen a világtörténelemben, ahol legalább megkísérelték deklarálni a jónak az erőszak által felmutatott fölényét a rosszal szemben. (A Nürnberget megelőző világháború lefolyását és kimenetelét ugye nem kell taglalnom? Ugye tudják, mi lett a következménye Eden ostoba politikájának?)

Erőszakra csak erőszak lehet a válasz, illeszkedően és hatásosan megválasztott és hasonlóképpen, de mindenekelőtt időben végrehajtott erőszak.

A nem tudom, hányas számú párttagkönyv tulajdonosának takonyról és vérről szóló fenyegetésének egészen bizonyosan nem adekvát ellentételezése egy kávéházi liberális beszélgetés. A stadionépítéseknek, az elrabolt százmilliárdoknak a büntetési tétele egyetlen ország törvénykönyvében sem olvasható, ha egyszer eljön a büntetés ideje, az egészen bizonyosan olyan retorziót hoz, ami egyetlen politikust sem tart vissza a rablástól és tömeggyilkosságtól.

Tetszik tudni, miért? Mert a tényleges életfogytiglan mint a jelenlegi hatályos törvények legnagyobb büntetési tétele messze nincs arányban azzal, amit a csúti futballista tesz huszonvalahány éve folyamatosan. És még arra sem fogják ítélni.

Nem tartom feladatomnak, hogy részletezzem, mit kellene tenni, hogy a jövendő miniszterelnökeit elrettentsék ennek a mostaninak a gazemberségeitől.

Pedig nagyjából tudom.

Mari

Tegnap föltettem egy megemlékezést Takács Mariról, ma hajnalban levettem. Nem róla szólt.
Leírtam az első találkozásunkat. Meg a bemondóstúdiót a Hargitán.

Azt is leírtam, hogy nem volt közöttünk férfi-nő viszony, mégsem állt közelebb hozzá senki, amíg együtt dolgoztunk. De azt nem tudtam leírni, miért. Azt leírtam, hogy ő 23 éves volt, én meg 19. De azt nem, hogy ez miért fontos.

Azért nem írtam le, mert nem tudom. Jobban ismertük egymást, mint bárki minket. Nem tudom, az hogyan lett.

Már régen otthagytam a Televíziót, de még mindig őt hívtam a Rádióba, pedig az ottani bemondók igazán profik voltak. Azaz nem most kezdett hiányozni, ahogy egy öregembernél az természetes, ahogy múlik az idő, mind nehezebben viseli az elmúlást.

Nem tudom, na. Csak azt akarom mondani, hogy ne keressék azt a tegnapi bejegyzést, rossz volt.

Tudósok az erőszakról

Megint olvastam valamit, megint egy jószándékú portálon, megint begurultam. Ideteszem a címet:

A legtöbb erőszakot éppen azért követik el, mert erkölcsileg helyesnek tartják

Már megint egy pszichológus, ezúttal egy antropológus társaságában. Egyikük kaliforniai, másikuk illinois-i. Elég messze laknak egymástól, az lehet a baj. "Fiske és Rai nemcsak a politikai alapú erőszakot kutatták, hanem egészen különféle eseteket tízezres nagyságrendben gyerekbántalmazástól verekedéseken át szervezett tömeggyilkosságokig, különféle korokban és különféle kultúrákban. Ezekben az esetekben pedig a közös minta nem valamiféle „gonoszság” volt, a direkt szadizmus kifejezetten ritka. Nem is az erkölcs hiánya. Éppen ellenkezőleg. A közös minta éppen az, hogy aki erőszakosan lép fel, jellemzően az erkölcs nevében cselekszik. Az erőszakos cselekmények elkövetői leggyakrabban azt gondolták, hogy amit tesznek, az morálisan helyes. Hogy ezt kellett tenniük. Sőt, jellemzően úgy érzik, hogy ha nem tették volna meg, az lenne helytelen."

Szörnyű gyanúm támadt. Ez megint valami olyan, mint az angyalok, akik a tudósok kutatásai szerint nem is tudhattak repülni, mert a festményeken látszik, hogy nem is tudtak, csak jól meg kell nézni a festményeket, és akkor látszik, hogy nem is tudhattak.

Tetszik érteni. A tudósok évezredek erőszakjait vizsgálták meg, és azt kellett látniuk, hogy az erőszak nem a gonoszságból fakad, különösen nem a direkt szadizmusból (nem tették hozzá, de talán nem is az indirekt szadizmusból). Hanem az erkölcs nevében. Az erőszakos cselekmények elkövetője azt mondja magának: ami most következik, az morálisan helyes, aztán úgy kapja szájon a morálisan helytelenül viselkedőt, hogy annak betörik az orra és kiköpi a fogait. Pusztán a moralitás jegyében. Ugye, milyen más, mintha azt mondaná magában, én egy rohadtul erőszakos fráter vagyok, annak ott nem tetszik a pofája, úgyhogy beverem? És tényleg, micsoda felismerés, nahát, az inkvizíció is, mi? Hogy azt mondja az inkvizítor, micsoda dolog ez az eretnekség, morálisan felháborító, úgyhogy akkor én most a keresztény erkölcs nevében kiirtok néhány százmillió embert. Hát nem csodálatos? Hogy ezek a tudósok milyen fölfedezést tettek? Mi meg azt hittük, hogy itt csak úgy  irtják az embereket, hogy csak úgy erőszakoskodnak. És nem! Moralitás van kéremszépen, kemény erkölcsi fundamentum. Az erkölcsi törvényeknek az ő tisztelete, de olyan nagymértékű és kiterjedt tisztelete ezeknek az erkölcsi értékeknek, hogy ezek például sérültek volna, ha például a nácik nem irtanak ki például hatmillió zsidót meg cigányt meg ilyeneket, akik helytelenül viselkedtek az erkölcsi moralitásnak az erkölcseit illetően. Milyen más? De jó, hogy ez a két tudós ember így felvilágosított. A kutatásaiknak az eredményeképpen.

A dologban az a végtelenül szomorú, hogy ezzel nemcsak egy jószándékú portál jószándékú újságírója foglalkozik, hanem az ezt olvasók legnagyobb része is bólogat. És miután lehajtotta a vacsora utáni maradék sörét, egy böffentés kíséretében kimondja a szentenciát: az erőszak erőszakot szül. Bizony. Ezért nem szabad erőszakoskodni. Most pedig, hogy már tudjuk, az erőszakok legnagyobb része morális alapú (kivéve az elenyészően kevés direkt szadizmust meg talán még az indirektet), most így már végképpen nincs mit tenni. Erőszakoskodjanak csak, hála a két amerikai tudósnak, mi csak mosolygunk fölényesen, mert már tudjuk, hogy szigorúan erkölcsi alapon erőszakoskodnak, csupa rendes ember. Mi meg mostanáig abban a tévhitben éltünk, hogy tömeggyilkosokkal meg ilyenekkel van dolgunk, mikor pedig erkölcsösökkel. Már csak nem vennénk a lelkünkre, hogy szegény erőszaktevők ne tudjanak nyugodtan aludni, mert háborogna az ő lelkük, amiért nem tették az erőszakot, mikor pedig tudták, hogy aztat nem tenni helytelen.

Csodálatos dolog a tudomány.

Erre az erőszak erőszakot szül-re azért majd még visszatérek. Talán holnap.

Történelmi különbözőségek

Fiziognómia, frenológia, karakterológia. Ilyen szavakkal gyerekeket lehet ijesztgetni. Della Porta, Lavater, Lombroso. Nevezett "tudományoknak" a felkent "tudósai". Bocsánat az idézőjelekért, sommás elvetését jelzik az effajta tanoknak, pedig nyilván volt valamilyen alapja azoknak a hosszas értekezéseknek, amiket nevezettek írtak meg még sokan mások. Mentségemül említem, hogy az én idézőjeleim még mindig csak szelíd fejcsóválások például Hegel gúnyolódásához képest (egy emlék: biológia órán felröhögtem, a tanárnő megkérdezte, mi olyan mulatságos, Hegelt olvasok, mondtam én, Lavatert figurázza ki, hülye vagy, fiam, mondta a tanárnő - csöndes megjegyzés: az ember 16 éves kora körül vagy túlesik Kanton és Hegelen vagy örökre fehér folt marad).

Fentieket csak azért említem, hogy jelezzem, tudományos értekezésekkel támaszthatnám alá itt következő megállapításom riasztó alaposságát. De nem teszem, mert bármiket írtak is össze az évszázadok során, változatlanul nem minősítek embert a születési adottságai alapján, még akkor sem, ha az illető egyéb tulajdonságaival kétségessé teszi az emberi fajhoz való tartozását. Tegnap este Hitler és a Gonosz apostolai (elég ostoba) címmel ment egy nagyon jó dokumentumfilm, amiben többször feltűnt egy Heinrich Himmler nevű. Mondtak róla mindenféléket, de én nem tudtam figyelni, mert ezt a fizimiskát látva kialakult bennem a teljes bizonyosság, miért is érzek az érthetőnél erősebb undort, midőn a magyar kormányszóvivő arcát kell néznem. A szemüveg, az arcszőrzet, a fejszőrzet hiánya, a mozgás - bizonyára véletlen hasonlóságok. Nem tételezek föl tudatos törekvést arra, hogy a hasonlóság ennyire nyilvánvaló legyen. Bár nehezen vagyok képes elhessenteni a kérdést: ha az illető lát egy Himmler képet és utána a tükörbe néz, miért nem követ el mindent, hogy villámgyorsan megszabaduljon a leírt külsődleges jegyektől?

Még egyszer mondom, a "fiziognómiai" hasonlóságokról nem tehet. De a többi a saját döntése. Ennek kapcsán nyomban felmerül az a kérdés is, mekkora lehet a távolság a következetes, éveken át elkövetett aljasságok sorozata, azaz a jellemtelenség, a népnek a súlyos hazugságokkal való hülyítése és a népirtásba torkolló rasszizmus között. Lehet, hogy csak a történelmi helyzet különbözősége adja a butaságnak, a gerinctelenségnek, a gyűlöletnek ezt a lágyabb megnyilvánulási formáját?

A diktatúrák természetrajzi leírása minden esetben ugyanolyan, a diktátorok talpnyalói is egyformák. A szándékaikban nincs eltérés, a politikai és gazdasági lehetőségek lehetnek korlátozók. De egy figura, akinek a tömegek által ráruházott lehetőségei által hatalmában áll dönteni, hogy egy falu gyerekeinek enni ad vagy sportcsarnokot építtet a határban, és az utóbbit teszi, az egyértelműen csak egy nyavalyás tömeggyilkos, az auschwitzi gázkamrákban volt kivégzésektől csak a halottak mennyisége és a gyilkosság módja különbözteti meg. Az elmebeteg tombolás ugyanolyan.

Hitler fel akarta építtetni Germániát, Speert, az udvari építészt bízta meg a feladat elvégzésével. Több százezer berlinit kellett volna kitelepíteni, házakat lebontani, hogy elkészüljön például a Szent Péter templomnál tízszer nagyobb kupola.

Itt uszoda épül százmilliárdnál nagyobb összegért meg majd gigantikus stadion a régi helyén - minden arról szól, hogy a test uralma valósuljon meg a szellem fölött, Magyarország ikonja egy futballista, akiről mind több objektumot neveznek el. Kicsiben és csököttben pontosan ugyanaz történik, ami Hitler és Sztálin uralkodása alatt történt. Egy kicsi és csökött elmebeteg öli halomra egy ország maradék kultúráját, a gyerekeket, az iskolázatlan felnőtteket, és mi közelről nézzük és Európa majdnem ugyanolyan közelről azon vitatkozik, ez a primitív hordóhasú vajon antiszemita-e.

Na ennek a szóvivőjéről van szó. Hogy tartsuk szándék nélküli véletlennek a Himmlerhez való szembetűnő hasonlóságot?

Az oktatásról

Láttam egy összeállítást Ezek szavaztak az ön jövőjére címmel. Tényleg szörnyű. Primitív, nyilván totálisan analfabéta alakok - de mint tudják, sosem tartottam használható berendezkedésnek a demokráciát.

Aztán láttam egy másik összeállítást, amiben a CEU-val kapcsolatos dolgokról van szó, véleményt nyilvánít a kormányszóvivő.

Nem volna indokolatlan föltenni a kérdést, melyik rosszabb, melyik veszélyesebb az ön jövőjére nézvést, még ha volna is némi demagóg stichje egy ilyen témának. A válasz is könnyen valószínűsíthető: ez a piszkos, ápolatlan, gondosan borotválatlan, rosszarcú pofa az öltönyében sokkal kártékonyabb, dehát azt hiszem, nem ez a kérdés.

Hanem hogy van-e összefüggés az analfabéták "választása" és a kormányszóvivő személye között. Nem az olyan felszínre kerülésekről beszélek, mint amilyen például a debreceni polgármester vagy az adóhivatali főkorifeus, ezekben az esetekben nem volna nehéz kimutatni a közvetlen kapcsolatot, ezeknek a tisztviselőknek a szellemi színvonala nagyjából ott van, ahol az említett összeállítás alanyaié, ezek közvetlen megválasztása (similis simili gaudet) természetesen adódó.

A kérdés az, hogyan kerülhetnek magas fizetésű állami állásokba a jellemtelen, minden erkölcsi tartás híján gátlástalanul megnyilvánuló kétlábúak? Közvetlen-e a kapcsolat az iskolázatlan, nyomorban élő ember választása és a gerinctelenség megállíthatatlan nyomulása között? Ha ezt a minden nap másnapos szakállal a közönség elé álló, hajléktalannak is túl koszos kormányszóvivőt összeeresztenék a nép szomorú legaljával, azok valószínűleg undorral fordulnának el tőle.

Akkor? Mire megyünk az oktatás fejlesztésével, ha a CEU-n ilyen ócska lények kaphatnak amerikai diplomát?

A kérdésekre sokféle válasz lehetséges. Talán több helyes válasz is van. 

Nem ismerem az igazán célravezetőt. De az a gyanúm, először annak a lehetőségét kellene megszüntetni, hogy állati sorban tartott emberek tengődjenek ebben az országban. Azért lehet tenni.

Az ilyen kormányszóvivővel akkor majd csak elbánunk valahogy.

Hála

Hála (hálás, hálatelt, hálálkodik). Szép szó. Magánhangzói a velumban (lágyszájpadlás, hátul van) képzettek, a h az egyetlen hátul képzett réshangunk, különféle magánhangzók környezetében különféleképpen szól, legszebben az á előtt, az l a leglágyabb, legdallamosabb mássalhangzónk.

A délszláv chvala-ból származott át a nyelvünkbe, odalent a horvátoknál, szlovénoknál egyszerűen köszönetet jelent. A németben nincs külön szó a hálára, azonos a köszönettel. Az angolban lényegében ugyanez a helyzet. A latin nyelvekben is. Az orosz érdekes, a blágo- tőből eredezteti a hálának megfelelő szavát (blágodárnoszty), de ennek is több köze van a jóság, jótétemény szavakhoz, lényegében az áldáshoz, mint a mi hálánkhoz. A többi szláv nyelv köszönet és hála szótöve azonos, bár sajnos nem értek ezeken a nyelveken, érzésem szerint nincs lényegi különbség a két szó között.
Egyedül vagyunk a hálánkkal a kultúrnyelvek tengerében. Az összes többiből hiányzik a lekötelezettség árnyalata. Nem szeretjük ezt a mi egyedülálló fogalmunkat, a tartalmát, úgy értem. Nincs ugyanis időbeli korlátozottsága, mint a köszönetnek. Megköszönni egy pohár vizet, egy jókívánságot egyszer kell, úgy is mondhatnám, amit meg lehet köszönni, azért nem kell hálásnak lenni. Amiért viszont hálásnak kell lenni, azt nem lehet megköszönni. Kellemetlen.
Mi a hála hatálya? Mikor áll elő az a helyzet, amikortól fogva már nem kell hálásnak lenni? Sarkítsuk a kérdést, ha egy gyilkos menti meg az életünket, akkor annak nem kell hálásnak lenni?
Hm. Az a gyanúm, hogy a hála magánügy. A hálátlanság viszont adott esetben egyszer csak képes közüggyé válni, ha a hálátlanságát valaki közhírré teszi. Kidoboltatja a kisbíróval a falu főutcáján, vagy teleplakátolja vele az utak mentét - ezek az erkölcsi tartás hiányának mennyiségből minőségbe átcsapó hirdetményei.
A hála nem politikai kategória - ha jól emlékszem, Pozsgay Imrétől származik ez a mondat.
Igaz. A hála ugyanis (minden kényelmetlenségével együtt) pozitív érzemény, mint ilyen nyilvánvalóan hiányzik minden politikus jellemrajzából. Bizonyos fajta politikusnak jellemrajza sincs, így a fogalom említése is értelmetlen.
Hála. Próbáljuk megjegyezni, szép szó. Hamarosan eltűnik a magyar szókincsből.