"A magyar kormány finanszírozza az otthonukból elüldözött keresztényeket ellátó erbíli Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét. A 145 millió forintról szóló támogatói okiratot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Bashar Matti Warda erbíli érsek újságírók előtt írta alá hétfőn Budapesten."
Éppen tegnap írtam a katasztrófa esetén szükséges nemzetközi adományokról. Az "otthonukból elüldözött keresztények"-re ez nem vonatkozik. Ahogyan egyetlen romániai magyarnak nem adnék több lisztet, csak mert ő magyar, mint egy romániai románnak, úgy egyetlen irakinak sem adnék több gyógyszert, csak mert ő keresztény, mint egy másik irakinak, akit ugyanúgy elüldöztek az otthonából. Ne tessék keresztényezni, nem érdekel. Semmivel sem megbocsáthatóbb az a 145 millió forint, ha keresztényeknek adják, mint ha ateistáknak adnák. Vagy muszlimoknak. A kérdés az, miért tartja inkább szükségesnek a magyar kormány 145 millió forint adományozását egy iraki keresztény kórháznak, mint egy magyar keresztény kórháznak.
Én megengedhetem magamnak, hogy egyetlen magyar állampolgárt se tartsak előbbre valónak pusztán a magyarsága miatt, mint bárki mást. A magyar kormány nincs ebben a helyzetben.
A végkövetkeztetés levonása előtt tisztázzunk valamit. 145 millió forint voltaképpen aprópénz (nincs félmillió euró). A csúti gazellaarcú gázszerelő néhány nap alatt többet lop a csúti futballista titkos helyeken vezetett bankszámlájára. 145 millió forintot átutalni egy kórháznak, ami otthonukból elüldözött embereket lát el, normális és természetes tett. Még akkor is, ha emiatt némi áldozatot kell hozniuk a magyarországi kórházakban ápoltaknak. Nézetem szerint erről még csak meg sem kell kérdezni őket, jó részük valószínűleg egyet is értene egy ilyen adomány elküldésével a náluk jobban rászoruló embereknek (és nem keresztényeknek).
De 145 millió forintot elküldeni az erősen hangsúlyozott keresztényeknek egy olyan országból, ahol a kórházak ápoltjai rosszabb helyzetben vannak azoknál, akik ezt a pénzt kapják, és ahol a "kereszténység" a szemforgatás szintjén létezik mind a kormány, mind az országlakosok napi gyakorlatában, az lényegében egyáltalán nem különbözik a jégkorongra, futballra és tengervíz tisztításra küldött összegek mögött vigyorgó beteges aljasságtól.
Ceterum censeo - az egyetlen tény, amivel foglalkozni kell: ebben az országban négymillió ember él a létminimum alatt.