Számonkérést említettem legutóbb. Azzal
a rendőrrel kapcsolatban, aki elvette Czene Gábor feleségének a Stabilo márkájú
tollát. Szólni akartam, hogy majd ne mondja, parancsra tettem, amikor az
ostoba, embertelen, sértő és megalázó tetteit számon kérik.
Dehiszen ő is
számon kér. A jelenlegi gazdái is azzal fenyegetőztek 2010. előtt, hogy lesz
számonkérés. Akkor én itt most mit akarok? Az mennyivel inkább számonkérés,
amit én helyezek kilátásba, mint amit a falusi futballista pöszített bele a világba?
Mindenki mindenkin mindent számon kér? Akkor itt valami nagyon nem kerek, ez a
számonkérés olyan szigorú dolognak hangzik, a szigor pedig csak nagy mennyiségű
igazságtartalommal együtt válik hitelessé. Két ellentétes állításról meg elég
ritkán lehet bebizonyítani, hogy mindkettő igaz.
Próbáljuk
tisztázni a fogalmat. A nyelvtudomány leginkább megbízható kézikönyvében, az
etimológiai szótárban nincs ez a szóösszetétel külön jelölve, ami megnyugtató,
ilyenformán semmi szokatlan, semmi speciális nincs a jelentéstartalmában, csak
a látható: a szám és a kérés. Úgyhogy praktikusnak látszik az
egyik szokásos nyelvészeti eljárás: a szó értelmezéséhez kiindulási pontként
használjuk az ellenkező jelentést. Itt mindjárt találunk is egy szép,
viszonylag régi magyar foglalkozás nevet, a számadó
juhászét. Kedvenc példám, ha valahol népszerűsítenem kell a matematikát,
azon belül főképp a halmazelméletet –
a juhász ül a subáján az akol ajtajában reggel, amikor kiengedi a juhokat,
rakja a kukoricaszemeket egymás után, ahány birka kijön, annyi kukoricaszem.
Mikor az utolsó is kijött, a kukoricahalmot beteszi az iszákba. Ha este
ugyanannyi birka megy be az akolba, ahány kukoricaszem kerül az iszákból a
kiterített subára, akkor minden rendben van, a juhász nyugodt lelkiismerettel adhat számot a gazdának, akkor is, ha
nem tud számolni, mert a két halmaz azonos,
minden birka megvan. Ha viszont több a kukoricaszem, mint a birka, akkor
következik a számonkérés. Akár a
farkas vitte el a hiányzó birkát, akár csak elkóborolt, de a juhász nem vette
észre, egy bizonyos, nem tud számot adni
a hiányzó háziállatról, annak pedig következményei
vannak. Ezek sokfélék lehetnek, de minket most csak egy szempont érdekel, a
szám nagysága. Hogy mekkora a hiány.
Évtizedek óta
mondom, írom, az élet alapja a természettudomány, az emberi élet számokon
nyugszik, a számok alakulásától függ. Mi hasznom van nekem abból, hogy ön meg
tud oldani egy bonyolult képletet, kérdezte az üzletember a matematikust. Az a
haszna, válaszolta a tudós ember, hogy életben marad. Ha az haszonnak
nevezhető, tette hozzá már csak magában. Az élet a törvények függvénye, a
törvények alapja meg minden esetben a matematika…
Egy pillanatra
itt most meg kell állnunk. Törvényekről beszélek, a földi létet
alapvetően szabályozó rendszerről, azaz a természeti törvényekről. Amivel az
ember nagyképűsködik, és amit minden civilizált nyelv – abszolút helytelenül és
minden alap nélkül – ugyancsak törvénynek
nevez, az parancsolatok, rendeletek,
szabályok gyűjteménye, de nem törvény. Az ember rendszerei változtathatók, és változnak
is időről időre, hogy ez a változtathatóság milyen nevetségesen súlytalan
építményt jelent, azt éppen 2010. óta tapasztaljuk, az idő múlásával mind
keserűbben. A törvény nem változtatható, nem függ attól, kinek milyen kedve
van, a törvény független az
embertől, nincs rá semmilyen befolyásunk, az egyetlen lehetőségünk a felismerés. Sem Newton, sem Einstein nem
talált föl semmit, mindössze
felismertek bizonyos törvényeket. Talán nem kell mondanom, a Newton 1. és 2. törvénye nem azt
jelenti, hogy ezeket a törvényeket ő találta ki, a tömegvonzás vagy a derivált
fogalma az ő felismerései. Még valami.
Nem arról van szó, hogy Einstein okosabb volt, mint Newton, az e=mc2 törvénye
természetesen létezett a 17. században is, csak azt akkor még nem lehetett
felismerni. Mint ahogyan az ókorban pontosan úgy terjedtek az ionok, mint a 20.
században, azaz minden adott volt például a mobiltelefonáláshoz, mégis várni
kellett rá ezeréveket.
Mindebből az
következik, hogy minél távolabb van valami a matematikától, annál kevésbé
alkalmas bizonyos rendszerek működtetésére. Ízlés dolga, lázba hoz-e valakit
egy bonyolult egyenlet megoldása, de nem volna szabad, hogy ízlés dolga legyen
egy ország gazdasági rendszerének a működtetése. Minél több egy rendszerben a
számokkal nem leírható elem, a rendszer annál labilisabb, a hibák lehetősége
annál sűrűbb és esetlegesebb. Egy ország lakosainak életminősége alapvetően a
gazdaságtól és a jogrendszertől függ, ahogy hígulnak ezek a diszciplínák, azaz
minél több vélemény és magyarázat foglalja el a számok helyét (vagy minél több
hamis számmal igyekeznek elfedni a politika hazugságait), úgy romlik az
országlakosok életminősége. Az oktatás és az úgynevezett kultúra ugyancsak
ezekre a számokra épül, de ezekkel már bonyolultabb a helyzet (egy könyvkiadó
például akkor jó gazdasági egység, ha jók a számai, de ezeknek a számoknak egy
jelentős része az írók által létrehozott könyvek minőségétől függ – ez jelent
irodalmi és kereskedelmi minőséget – az „írók, alkossatok remekműveket”
felszólítás viszont a korabeli Szovjetunióban sem működött).
A jogrendszer
(végülis most arról van szó) látszik a gyenge pontnak, látszólag nehezen
mutatható ki a matematika és a jog kapcsolata. Pedig a dolog egyszerűbb, mint
amilyennek gondoljuk: itt van az indító példa a juhászról és a birkákról. A jog
a számadás és a számonkérés egyensúlyán alapul – ott kell beavatkoznia, ahol ez az
egyensúly felborul. A jogrendszer minősége pedig attól függ, hogy a
„törvényeknek” nevezett szabályhalmazok mennyire képesek megfelelni a számok törvényének.
(Mennyi egy birka kereskedelmi értéke, ha a juhász nem tud fizetni, milyen
szankció felel meg ennek a számnak.) A számadás
és számonkérés egyensúlya nem értékfüggő,
lényegében ugyanúgy kell működnie a gazdag és a szegény országokban, legfeljebb
a jogszabályok mennyiségében és minőségében lehet különbség. Ha
egy gazdag ország valóban megfelelően használja a matematika törvényeit,
a
jogszabály gyűjteménye nem lehet sokkal terjedelmesebb, mint egy szegény
országé. Minél terjedelmesebb egy „törvénykönyv”, annál labilisabb és
áttekinthetetlenebb a jogrendszer, annál rosszabb az ország polgárainak a
közérzete.
Nem sorolom az
elmúlt négy év gazdasági és jogi bűneit, ennek a bejegyzésnek az elviselhető
terjedelmén ez a felsorolás sokszorosan túlmenne, az elmúlt 24 évé meg
különösen. Csak a Szabadság téri rendőr dolgát akartam érthetővé tenni: mit
kérhetett számon ő, és miről kell majd számot adnia neki. Ez utóbbiban nem a
Stabilo toll lesz a legnagyobb tétel.
Ui.: Néhány
perccel ezelőtt érkezett hír a számadás-számonkérés
egyensúlyának illusztrálására: az EU nem fizet ki „uniós pénzeket”.
Lehet, hogy
elkóborolt néhány birka?