"Emlékezetpolitikai szempontból még túl közel vannak hozzánk a száz évvel ezelőtti események. Egy konszenzusos kép kialakulásához hosszú időre van szükség, II. Rákóczi Ferenc vagy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc figurái például már kellő távolságra vannak. Saját korukban egy egész világ választotta el egymástól Széchenyit, Kossuthot vagy Petőfit, ma viszont mindegyiküknek úgy van helyük a nemzeti panteonban, mintha egymással összefogva, a nemzeti egységet szimbolizálva küzdöttek volna egy közös célért. Van tehát konszenzusos képünk róluk, csak az éppenséggel erősen stilizált és elnagyolt."
Ezt egy rendkívül okos és tehetséges történész mondta, mentségére szóljon, hogy még csak 38 éves.
Köszönjük, nem kérjük a konszenzusos képet, hogy alakuljon ki. Abból ugyanis soha nem lesz történelemtudomány. Nem akarjuk azt a "nemzeti panteont", ahol együtt van Kossuth és Széchenyi. A valódi, adatokra és dokumentumokra épülő történelemírást akarjuk - tudom, hiába, ha még egy ilyen figyelemreméltó ifjú ember is a konszenzust tartja kívánatosnak.