Három hete föltettem egy jegyzetet, abból most kiveszek néhány sort:
Akár elismerőleg is említhetném, hogy a csúti szotyolahéjköpködő rájött, az ő uralkodásának tér- és időbeli kiterjedése egyenesen arányos a tanulatlanság terjedésével. Nemcsak arról van szó, hogy a környezetében nem tűr okos embereket, azok távoltartása még viszonylag könnyen kivitelezhető, bizonyos szellemi szint fölött eleve senki nem megy a közelébe sem. A bekerülés szűrője régóta adott, a gerinctelenség foka szerint változik a felvétel esélye. Mondom, ez rendben van, ez a fundamentum, azt egy hatéves is tudja, hogy a primitív ember irányítható legkönnyebben, minthogy az érzelemvilágát a gyűlölet és a rajongás határozza meg, a kettő között meg nincs semmi.
Azt hiszem, az sem tekinthető különösnek, hogy Magyarország miniszterelnöke nem képes felfogni, egy nép tudatlansága nemcsak azt jelenti, hogy könnyen uralható, hanem azt is, hogy az illető nép haldoklik, és a folyamat viszonylag hamar visszafordíthatatlanná válik. Nem tudom, változna-e valami, ha az illető megértené, híveit a teljes pusztulásba vezeti – nem hiszem. Valószínűleg nem érdekelné. Legjobb esetben rendben lévőnek tartaná, a benne forró gyűlölet és bosszúvágy kiteljesedésének tekintené.
Dehát mondom, az igazán nagy baj az, amit a tanárok művelnek. A mondattöredék, ami a radnótisoktól származik, úgy szól, hogy „amelyek többségükben nem szolgálják azt, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást kapjanak”. A nagy baj az, hogy a tanárok nem látják, a mondat helyesen így szól: azt szolgálják, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást ne kapjanak. Tudniillik ez a cél. Olyan mennyiségű és minőségű tananyagot kell a diákjaiknak megtanítaniuk, ami mellett biztosan nem jut elegendő idő a készségfejlesztésre. Jól tetszik látni, erről van szó. De mondom, ez a cél.
A legeslegnagyobb baj az, hogy a következő mondat: „egyes tantárgyak esetében nyílt politikai szándékok irányítják a Nemzeti Alaptanterv összeállítását”, valamint „minden tiltakozásuk mögött politikai szándékot sejtenek”, a totális értetlenséget tükrözi. A benne foglalt fejcsóválás a tanártársadalom gyermeteg, prüdériával kevert ostobaságát mutatja: politika, fújjj, de büdös, mondják fintorogva. Tessék szíves lenni valamelyest megbarátkozni a ténnyel, ez bizony tömény politika. Amire nem az a válasz, hogy szigorú pofákat vágva eltoljuk magunktól a politikának még az árnyékát is. Hanem az, hogy a politika különféle eszközeinek a felhasználásával élve beszállunk a partiba. Százharminc-száznegyvenezren. A politika eszköze a sztrájktól az utcakőig terjed és tovább. Mondtam már korábban, itt nem a választási győzelem lehetetlen. A törvényes felelősségre vonás is az.
A csúti szotyolahéjköpködő a maga elképesztően primitív, egyszerű agyberendezésével rájött arra, hogy először a gyerekeket kell megbénítani, az ő jövőjüket kell ellehetetleníteni azzal, hogy a legsötétebb butaságba taszítják őket a tanárok felhasználásával.
Ha a tanárok szellemi képességeinek terjedelme olyan szűk, amilyennek ez a fenti közlemény és nyilatkozat láttatja, akkor ennek itt tényleg vége van. Akkor tényleg nincs teendő. Azt nem tudom, mi történne, ha a tanárok megtennék az alaplépést, és határozatlan időre beszüntetnék a munkát az összes oktatási intézményben, az általános iskola első osztályától az egyetemekig.
De hogy ez az első teendő, az biztos, mint a halál.
Mégegyszer: százharminc-száznegyvenezren.
Nagyon szép volt a minapi tüntetés. Minimum tízzel kellene megszorozni azt a létszámot, ahányan akkor ott voltak, ha azt akarják, hogy valami hatása is legyen. A táblákra meg írják rá végre azt a szöveget, amiből kiviláglik, hogy értik, miről van szó. Hogy a jelenleg tüntetők részei a butaságban tartandó népnek. Velük kezdik a totális sorvasztást. Máris nagyon hatásos a dolog, mert egyetlen ember sincs közöttük, aki értené, mi folyik itt.