Kimásoltam egy weboldalról ezt az írást:
Kovács Bálint kritikus, a HVG
újságírója, a Színházi Kritikusok Céhének egyik elnöke (társelnök: Puskás
Panni) közösségi oldalán kommentálta Vilmányi Benett ügyét és azt, hogy
pályatársai nyílt levélben fogalmazták meg, mit gondolnak arról, hogy a színész
visszautasította a Junior Prima díjat.
“Szomorúan és értetlenül állok ez előtt
a nyílt levél előtt. A legjobb, amire gondolhatok, hogy az aláírók talán nem
gondolták át eléggé, hogy mit jelent, amit csinálnak.
Mert nem az a kérdés, hogy kinek van
igaza, mi hangzott el és mi nem, félreértés volt vagy sem. Hanem hogy ezeknek a
nagyszerű színészeknek, és amennyit személyesen ismerek közülük, jó embereknek
miért kellett ezt a legszélesebb nyilvánosság elé tárniuk.
Sárosdi Lilla épp a napokban
nyilatkozta le, még öt év után is fáj neki, hogy amikor felvállalta, hogy
beszél saját zaklatásáról, a színészkollégák nem álltak mellé.
Vagy ott volt az első és a második
operettszínházi zaklatási ügy.
Vagy ott volt a Gothár-ügy. Ott volt
millió és egy intézkedés, amit a kormány hozott, és amivel az egész színházi
szakma rosszul járt.
Ott voltak a politikai okból
kirúgdosott igazgatók.
Ezekben az ügyekben nem volt huszonöt,
egymással egyetértő színész, aki felszólaljon, nyílt levelet írjon,
egyetértésben artikulálja, hogy ami történt, nem helyénvaló.
Most van. Ebben az ügyben. Egy fiatal
kolléga nyilvánosság előtti lehülyézésében.”
Aztán ideteszek egy részletet egy
levélből, amit egy könyvkiadó igazgatója írt a Semmi nem úgy van című
könyvem kiadásával, azaz ki nem adásával kapcsolatban. Egyelőre a kiadó nevét
kipontozom, az aláírást is elhagyom, nem tudom, meddig teszem ezt, a mérgem
négy éve csak fokozódik, ahelyett, hogy múlna:
roppant érdekes, izgalmas, lebilincselő és
provokatív könyv lesz, remélem, gyorsan talál kiadót hozzá; mivel a …nak az a
policyja, hogy politikai vitákban nem veszünk részt, és ez a könyv a magyar
történelemről másként gondolkodók számára oly mértékben provokatív, hogy
kifejezetten politikai üggyé válhat, mi nem vállaljuk a kiadását.
Ugye nem kell mondanom, a
dühöm nem attól csapott legmagasabbra, hogy az illető úgy gondolja, a
történelemről lehet „másképp gondolkodni”, hanem hogy egy könyvkiadó igazgatója
úgy véli, az rendben van, ha egy könyvkiadó „politikai vitákban nem vesz részt”.
Hogy ebben az országban a gondolkodásra való restség, a tespedés, a gyávaság
olyan mélyre, nyakig merülve dagonyázik a büdös posványban, amitől lassan
sikkesnek látszik ez a pocsolyagerincű erkölcsi toprongy, a politikától való,
fintorgó távolságtartás. A fintorgás mellesleg rendben volna, az áporodott bűz,
ami itt tizenharmadik éve terjeng, tényleg orrfacsaró, de jó volna megérteni
végre, hiába tetszik becsukni az ablakot, az a bűz bent van minden lakásban, és
nincs az a szigetelés, ami kívül tudná tartani az állandó szivárgást. A nagyon
nagy baj az, hogy ezek a „távolságtartók” csak ezt a bűzt növelik a tele gatyájukkal,
minthogy a finom eleganciának szánt, szánalmasan ostoba viselkedésükkel hiába próbálják
elfedni a saját beszariságukat, csak úgy árad belőlük a kártékony, az egész
országot fertőző, sunyi félelem.
Nem láttam a huszonöt
aláírást, nem is érdekel, kik azok a szánalmas alakok, akik nyilván nem is
értenék, ha valaki próbálná megmagyarázni nekik, mit tettek.
Csak rögzíteni akartam
az újabb jelenséget. A pusztulás felé vezető „kis köröket” (Bibó István).