2021. december 26., vasárnap

Áldás, békesség

A bulvártódítás legújabb, valószínűleg immár kiirthatatlan megnyilvánulása az áldott karácsony kívánása. Százból száz ember nyilvánvalóan nem tudna válaszolni a kérdésre, mit jelent a szó. Méltatlankodva közölnék, hogy isten áldásáról van szó, miféle hülye kérdés ez. A baj az, hogy pontosan ez itt a kérdés lényege: az mi? Mármint az isten áldása. Az hogyan történik? Miből tudom, hogy az isten áldása folyamatban van, esetleg már meg is történt? Kizöldül a fű a kertben? Több pénzem lesz? Esetleg jön a gyermekáldás? Azaz megáld az isten egy gyermek születésével (úgy tudom, azt nevezik gyermekáldásnak)? Dehát ha az isten áldására várok, sosem fog gyerek születni a családban. Amit annak a gyereknek a születése érdekében először is tenni kell, azt sokféleképpen nevezték már, isten áldásának még soha. Legalábbis én még olyat nem hallottam, hogy gyere fel hozzám, isten áldásához érzek erős ingert. Flóra, csináljunk gyereket, hadd vessen cigánykereket, írta a világirodalom legzseniálisabb költője, ahelyett, hogy isten áldására vette volna rá a szerelmét.

Csak azt akarom mondani, hogy az áldás egy értelmezhetetlen igéből képzett, tartalommal megtölthetetlen főnév, minthogy a cselekvés folyamata, lezajlása leírhatatlan, meghatározhatatlan, ennélfogva a mozgalmas igéből kimerevített főnév sem tölthető meg értelmes jelentéssel. Legjobb esetben annyit tudunk kihozni ebből, hogy bizonyosfajta emberek, például papi személyek mindenféle gimnasztikai gyakorlatokat végeznek, ezeket az épelméjű szemlélők varázslásnak, hókuszpókusznak nevezik, majd midőn a papi személy befejezi ezt a mozgáskombinációt, akkor azt mondják, hogy meg van áldva a disznóhizlalda. A kerékpárút, nyilvános vécé, strandfürdői csúszda – ilyesmiket szokás megáldani manapság. Előfordul, hogy ennek az áldásnak a következtében helyenként vizes lesz a mérleghinta, mert a pap svédtornájának egyik kísérő jelensége az is, hogy a megáldandó tárgyat lespricceli úgynevezett szenteltvízzel, de az viszonylag hamar felszárad. És akkor itt állunk például egy megáldott pálinkafőzdével, ami pontosan olyan, amilyen az áldás előtt volt.

Említettem már, hogy egy rendes kézikönyvtár egyik legkevésbé nélkülözhető darabja az etimológiai szótár, az komoly és alapos munka eredménye, a nyelvtudomány  fundamentuma és végső fóruma. Ezzel a szóval ez sem tud mit kezdeni. Az „ősi finnugor” kezdetű magyarázatból soha semmi jó nem jött még ki, az mindig azt jelenti, hogy a keresett jelentés a múlt homályába veszett. Esetünkben azt mondja a szócikk, hogy alapja az ál szótő, ami eddig rendben is van, de nyomban ezután sajnos rá akar venni az összevetésre az osztják álljtá és a cseremisz ultém szavakkal, melyek közül az előbbi azt jelenti, elátkoz, az utóbbi meg azt, imádkozik.

Tessék szíves lenni becsületszóra elhinni nekem, van némi fogalmam a tárgyról, az egyetemen öt évig bújtam a nyelvtudomány legrejtettebb útvesztőit, rövid ideig úgy volt, ott is maradok tanársegédnek a finnugrisztikán, az egyetemi doktori disszertációmat is nyelvtudományból (komparatisztika) írtam, ma is elég nehéz zavarba hozni ennek a diszciplínának bármilyen kérdésével. Éppen ezért ne vegyék zokon tőlem, amiért a fenti próbálkozást tudományos csirkefogásnak minősítem. Szemfényvesztésnek. Egyszerűbb volna beismerni, hogy nem tudjuk, honnan származik ez a szavunk, ahogyan azt sem tudjuk, mit jelentett régen és mi a jelentéstartalma most, a legújabb korban.

Mindenesetre ez az „ál” az alapszava az álságosnak, áldozatnak, áldozásnak, sőt az áldomásnak és az álnoknak is, valamint a szófejtő szótár szerint ide sorolandó az ádáz, átkoz is. Az áldottal ellentétben ezekről legalább tudjuk, mit jelentenek.

Mindenesetre megvan az elhülyülés újabb állomása. Egy újabb szó, amit úgy használunk, hogy fogalmunk sincs róla, mit akarunk mondani vele, csak olyan ájtatosan hangzik. Mely szó viszont az áhít származéka, azaz a szájtátó vágyakozás hangulatfestő szavának vallási vetülete. Mindegyik jól illik a szentekhez, a kórházainkhoz és iskoláinkhoz, amiket kizárólag szentekről bírunk elnevezni, jelezve ezzel is a 21. században élő, mindinkább ritkuló emberfélének, hogy gyorsul a visszafejlődés – a kórházak és iskolák színvonala nagyjából a vallásosság szellemi szintjének megfelelő helyeken van.

Várom az áldott újévet.