A Heti Napló tegnapi kérdése így szólt: ön szerint
Karácsony Gergely be tudja tartani a választási ígéreteit?
Az első inzert bevágása előtt úgy véltem, szoros
eredmény lesz, az „igen” néhány százalékos többségével. 32-68-as „igen-nem”
arányt mutatott.
Ennek a műsornak a nézői jórészt valószínűleg
megszavazták, hogy Karácsony Gergely legyen a főpolgármester. Ennek a műsornak
a nézői valószínűleg nem pontosan tudják, a jog mit tesz lehetővé és mit
kötelezővé a főpolgármesternek. Én elolvastam azt a 105 oldalt, ami tartalmazza
a részleteket.
Abban az nincs benne, hogy Tarlós Istvánnak
kiemelt végkielégítést kell adni, sőt az sincs benne, hogy díszpolgári címmel
kell megkínálni. Igaz, az sincs benne, hogy egy köztörvényes bűnözőt a jog
eszközeivel felelősségre kell vonni. Az a PTK-ban olvasható, részleteiben pedig
a BTK-ban mint állampolgári kötelesség. Azaz nemcsak a főpolgármesternek nincs
mérlegelési lehetősége, tegyen-e följelentést, ha bűncselekményt tapasztal,
hanem egy hölgyfodrásznak sincs.
Mindenhol a „kettős mérce” elnevezésű izét olvasom
– nem tudom, mi az. Csak azt tudom, hogy egy mérce van, és azt minden esetben
használni kell. Egy főpolgármester sem döntheti el, óhajtja-e használni vagy
nem. A kiemelt végkielégítés tulajdonosa és a díszpolgári cím várományosa nem
egy tábla csokoládét lopott, mert éhes volt, hanem bűnsegédi bűnrészesként vett
részt egy világváros tönkretételében, valamint ellopott a költségvetésből 137 066 394 000, azaz százharmichétmilliárd
hatvanhatmillió háromszázkilencvennégyezer forintot. Nem állítom, hogy zsebre
tette, csak azt állítom, hogy ekkora volt a hiány, amit a kormány nullára írt.
Lehet, a kormány lopta el (sőt nagyon nagy ennek az esélye), de a felelős ezért
is a korábbi főpolgármester. A többit tételesen nem sorolom, sokszáz gépelt
oldalt töltene meg csak ez a lajstrom. Mindannak a töredékéért, amit ez a
szándékosan hangsúlyozott náci külsejű és modorú alak elkövetett, súlyos
börtönbüntetés járna bárkinek. Azt tudjuk, miért volt ez alól kivétel Tarlós
István. Azt nem tudjuk, miért kivétel még most is.
Mielőtt folytatom, le kell szögeznem valamit. A jelentkezett
kínálatból nem tudok Karácsony Gergelynél jobbat mondani, ha még fővárosi lakos
vagyok, én is rá szavaztam volna. Én azt is elhiszem, hogy ő ilyen, amilyennek
megismertük, és ez leánylíceumi kézimunkatanároknak nagyon tetszik. De amint
látható, ezen tanárok aránya a többiekhez nagyjából 32 a 68-hoz. Ez itt nem
európai viselkedés meg gyerekszoba meg a fene tudja, még mi mindent hordtak
össze Karácsony Gergely viselkedésének a védelmében, hanem a hatáskör totális
félreértelmezése. Aznap szóltam, amikor ennek az első megnyilvánulása a
közönség elé került. Ráadásul elég nagy példányszámban, ha jól ismerem a
Kolozsvári Szalonna nemfizetős olvasói létszámát. Jajhát. Ez volt a legenyhébb
reakció, hogy ugyanis mit képzelek én, lehet ezt finoman, úri módon is, nem
kell mindjárt.
De. Kell mindjárt. Finoman, úri módon, enyhe mosollyal. És a
hatályos törvények előírásai szerint.
Nem tudom, mennyire érthető most, amit mondok, és amit már
majd’ egy hónappal ezelőtt is elmondtam: ez nem indulati kérdés. Hogy valaki
szelídnek született vagy rabiátusnak. Annyira nem, hogy egyre kevésbé értem a
történéseket. Ez nem jó modor, ez simulékonyság. Az „érdekérvényesítésnek” ez a
módja bennem másfajta képzeteket kelt, mint amiket az első ilyen tárgyban írt
jegyzetemmel kapcsolatban tapasztaltam. Ez gyengeség. Megalkuvás. Hason csúszva
közeledés. Tessék szíves lenni elolvasni az érvényes jogszabályokat. Amiknek a
legnagyobb része természetesen jogszerűtlen, mert a fideszes diktatúra terméke,
de még így sem magyarázható ez a magatartás. Jó volna megérteni: Budapest egy
közel kétmilliós világváros, önmagában nagyobb a súlya, mint nélküle az egész
országnak. Ez a vízfej, ez az aránytalanra nőtt óriás ebben a pillanatban
elveszett a csúti futballista számára. Akkor miért tetszik egyezkedni vele? Mit
tud ő tenni törvényesen, amivel ellehetetleníthetné a fővárost? Addig
működött a vidéki torzszülött fóbiája, amíg az ő parancsszavára várt mindenki
Budapesten. Azt tetszik gondolni, ennek így kell maradnia? Hogy jobb a
békesség, bekúszunk a talpa alá?
Miért kellett a főpolgármesternek kezdeményeznie a miniszterelnökkel való
találkozót? Ha jól tudom, nem a beosztottja.
A politika állítólag a kompromisszumok művészete. Ostoba
emberek, ostoba politikusok állítása szerint. A politika valójában azon a
döntésen áll vagy bukik, melyik az az ügy, ahol a kiegyezésre kell törekedni és
melyik az, ahol a konfrontáció a követendő módszer.
Egy bűnözővel nincs kiegyezés. A világtörténelem eddig azt
igazolta, hogy ez a tétel alapos, hosszú távon egyedül működőképes, az állítás
dokumentuma az emberiség léte. Nyilvánvaló, hogy a törvény is a főpolgármester
oldalán áll, de ha netán nem, ha csak küzdelem árán valósítható meg a
törvényesség felülkerekedése, akkor is azon az úton kell elindulni – a
választás felhatalmazásának ez volt a lényege vagy ahogyan most divatos
mondani, az üzenete. Ebben partner Budapest és az ország lakója. Ha világosan
megmondják neki, miről van szó. Ha kiáll Karácsony Gergely a nagy nyilvánosság
elé (van rá mód, nem is egy), és azt mondja, itt most bunyó lesz, meglátjuk, ki
az erősebb, de az nem mehet tovább, ami eddig volt. Olyan jó volna megérteni: nem
partner, ellenfél. Sőt, a túloldal értelmezése szerint ellenség, amit
talán nem ártana tudatosítani, és alkalmasint használni, ha elfajul a dolog.
Ezt az országot és benne a fővárost újjá kell építeni, ahogyan egy pusztító
háború után kell.
Azt is sokszor mondtam már, Schneider Mátyás kívánsága a
fürdővíz keverésében lehet jó poén, de esetünkben az ebből is egy kicsit meg
abból is egy kicsit nem fog működni.
Az nem megy, hogy nem akarunk újabb stadiont, kivéve, ha
mégis akarunk. Én aztán igazán nagyon szeretem az atlétikát például, és tényleg
sikeres is volt (nagyon régen és már nagyon régen nem) Magyarországon, de
baromira nem érdekelnek a nemzet sportolói, elképesztő, hogy ez egyáltalán
szóba kerülhet. Ez ugyanis nem samponreklám, ahol van az a pénz, amennyiért
korpás a hajunk. Hogy majd megbeszéljük, aztán lehet, hogy mégis építünk
százmilliárdokért egy tökéletesen fenntarthatatlan és fölösleges stadiont három
embernek, tízmillió ellenében. Mint a falunk futballpályája, ami mellett
naponta elmegyek, ami esténként fényesre van világítva a műfüves kispályával
együtt, és ahol kéthetente hat hét ember rugdos egy labdát. Különben üres. Na
ugyanez nagyban az összes stadion, beleértve azt is, aminek a megépítését az új
főpolgármester nem tartja kizártnak.
Remek eredmények születtek október 13-án (kivéve Egert és
Dunaújvárost, azokat a tegnapi Jászberénnyel együtt szívesebben írtam volna a
veszteséglistára, mondom bűnözőkkel nem közösködünk, de ez már egy másik
kérdés). Ezek az eredmények nem is olyan lassan veszítik el a jelentőségüket,
amennyiben marad minden a régiben.
Nagyon szépen kérem, ne tessék fanyalogni, hogy ó, ez csak
egy helyhatósági, majd az országgyűlési, az lesz csak komoly.
Nem lesz. Ennek van súlya. Mindenképpen, annak a bizonyos
demokráciának ugyanis ez az alapja. Innen lehet elkezdeni azt, ami a jövőben
kizárja a csúti gazemberhez hasonló brigantik felszínre nyomakodását. Ezenkívül
ez
itt van, ez most van és nem három év múlva, erre most kaptak
felhatalmazást, amivel nem élni rosszabb, mint veszíteni.
Ha minden így megy tovább, az a hetinaplós kérdés hoz még
csúnyább eredményt is.