Ma éjjel valahol ismétlik a Halhatatlan kedves című filmalkotást. Csak azért szólok, mert hátha valaki rögzíteni akarja, hogy majd holnap milyen finom ünnepi program lesz - ne tegye. Én sajnos megnéztem. Sok dilettáns, zavaros, ócska filmet láttam már, ehhez foghatót keveset. Beethovenről szól, azaz mintha róla akarna szólni, mert vannak benne mindenféle Beethoven zenék, igaz, van benne Rossini is, ha jól emlékszem, a Tolvaj szarka nyitány, nem szeretném még egyszer megnézni, hogy bizonyosan állíthassam. Különben Beethovenhez nem sok köze van a történetnek, ami önmagában elég baj, mert egy valós személyről szóló történetet úgy nem lehet elbeszélni, hogy körülbelül olyasmi, mert elég pontosan lehet tudni, milyesmi, de amiről nem lehet, arról sem illik összevissza hablatyolni. De nem ez a legnagyobb baj, hanem a zenei betétek a legnagyobb bajok, mondhatnám, felháborító, hogy egy tudatlan és botfülű filmes stáb, ha már a világtörténelem egyik legnagyobb zeneszerzőjéről készít valami izét, miért nem kér fel valakit, aki legalább hallott már valamit az illető zeneszerző felől.
Van egy jó hosszú öldöklés sorozat a napóleoni háborúkról, ami alatt megy egy Beethoven zene és valaki mondja is, hogy a maestrót foglalkoztatta Napóleon személye, írt is egy szimfóniát hozzá, de hamar csalódott a zsarnokban, és letörölte a kottáról a Napóleonnak szóló ajánlást, látni is, ahogy egy kéz kitörli azt a nevet, hogy Napóleon. Namármost. Ezen képsorok alatt mennek összevágott részletek az V. szimfóniából. De egyetlen hang sincs a III. szimfóniából, amit mint tudjuk, Beethoven eredetileg Napóleonnak ajánlott volna, de kitörölte Napóleon nevét, ahogyan azt mondja is egy hang. Van ennek a III. szimfóniának egy második tétele, egy csodálatosan megírt c-moll gyászzene, ami az egész történethez jól menne. Ha már mindenáron csatajelenetek is kellettek, ugyanennek a tételnek a c-mollt ellentételező F-Dúr melléktémája meg oda lenne jó, de a filmrendező nyilván hallotta valahol az V. szimfóniát, az maradéktalanul tetszett neki, úgyhogy azt rakta oda.
Aztán van részlet a VII. szimfónia második tételéből is, az olyan jó szomorú, ha akarom (nem az, mert az indító brácsák sokkal inkább komorak, esetleg vészjóslók, de mindegy), funkciója persze nincs, mint ahogyan a IX. szimfónia első tételének a melléktémája is akkor fest alá valami nem aláfestendőt, amikor Beethoven élettörténete még nagyon messze van a IX. szimfónia megírásától.
Meg ilyenek.
Szerencsétlen Gary Oldmant sajnáltam csak. El kellett játszania egy kellemetlen, nagyon ellenszenves hülyét. Bár igaz, ő ezt is jól csinálta. Csak ne nevezték volna közben Beethovennek.