Arról értekeznek mindenféle fórumon, hogyan kellene megváltoztatni a kötelező olvasmányok listáját. Olyat nem láttam, ami azt írta volna, hogy sehogy. Nincs mit változtatni. El kell törölni az egész listát (bár ezt is lehet változtatásnak nevezni).
Évtizedek óta figyelem, mikor jut már eszébe valakinek, hogy a "kötelező" jelzővel nem más könyvektől vonják el a szerencsétlen iskolás figyelmét, hanem az összestől. Nem a kötelező olvasmányt utáltatják meg, hanem az olvasást. Nem tudom, ki találta ki ezt a förtelmes baromságot, de régen történt, az bizonyos, már az én iskolás éveimben is volt kötelező olvasmány jegyzék. Abban leginkább a szovjet irodalom jeles szerzői soroltattak fel, egyre emlékszem is, az volt neki a címe, hogy Az ifjú gárda. Kicsit szégyellem magam, mert én tényleg mindent elolvasok, a használati utasításokat is, azokat ráadásul minden nyelven, ami fel van tüntetve (és amin tudok olvasni), de Fagyejev nagybecsű művét a mai napig nem olvastam el. Nem is tudom, miről szól. Azért nem kaptam elégtelent emiatt az általános iskolában, mert a számonkérést a tanárunk elmulasztotta. A tanárunkat Szabó Magdának hívták, és bár többször terveztem a következő évtizedek során, hogy majd megkérdezem, felelősségre vonták-e ezért a mulasztásért, mindig elfelejtettem. Egyszer még akkor is eszemben volt, amikor elindítottam a felvételt, a Betűtenger című rádióműsorom vendége volt, el is kezdtük felidézni a régi szép időket a mikrofon előtt, de mielőtt Fagyejev szóba került volna, a vezérlőből mutogatni kezdtek a fiúk-lányok, hogy megy az idő, és arról volt szó, hogy Magdával az Abigélről fogunk beszélgetni (azt már tizenvalahány évvel korábban, még tévéoperatőr koromban kikérte magának, hogy Magda néninek szólítsam - ahogy az iskolában hajdan -, és csak kicsit pislogott sűrűbben, mikor mondtam, hogy az egész osztály szerelmes volt akkor is, amikor elment tőlünk, nem mintha nem tudta volna).
Ennyit Fagyejevről.
Félreértés ne essék, nem vagyok büszke rá, hogy nem olvastam Az ifjú gárdát. Sőt, most már kicsit sajnálom is. Éppen ezért azokkal, akik még mindig kötelezőolvasmányoznak, leíratnám pauszpapírra töltőtollal az összes kötelező olvasmányt az utolsó betűig. Tízszer.
Megnéztem a listát. Mert van ám. Kötelező és ajánlott (hóttmindegy).
A 9. osztályosok (ha jól tudom, ezek a 15 évesek) számára előírtak láttán az előbbi szankciót azzal bővíteném ki, hogy a tízszer leírt szöveget meg is etetném azzal, aki ezt így összeállította. Nem kellene együltőhelyben megennie, ráérne szép komótosan, addig sincs iskolások közelében.
A címek között egyetlen egy sincs, ami legalább halvány reményt gyújtana a mű megértését illetően. Kifejezetten jó képességű diákok számára. Kivétel nélkül mindre rá kellene ragasztani ugyanis egy matricát: csak 18 éven felülieknek. Nem, nem azért. Mert igaz, Boccaccio Dekameronja is kötelező, de aki olvasta is, és nemcsak Pasolini filmjét látta, az tudja, nem a bujaság miatt korhatáros ez a könyv. Hanem mert nehéz szöveg, és egy 15 éves gyerek számára követhetetlen és unalmas.
Ideteszek egy kifejezetten pikáns részletet, az én ősrégi, kétkötetes Révay-fordította Dekameronomból másolom ki:
Ennyit Fagyejevről.
Félreértés ne essék, nem vagyok büszke rá, hogy nem olvastam Az ifjú gárdát. Sőt, most már kicsit sajnálom is. Éppen ezért azokkal, akik még mindig kötelezőolvasmányoznak, leíratnám pauszpapírra töltőtollal az összes kötelező olvasmányt az utolsó betűig. Tízszer.
Megnéztem a listát. Mert van ám. Kötelező és ajánlott (hóttmindegy).
A 9. osztályosok (ha jól tudom, ezek a 15 évesek) számára előírtak láttán az előbbi szankciót azzal bővíteném ki, hogy a tízszer leírt szöveget meg is etetném azzal, aki ezt így összeállította. Nem kellene együltőhelyben megennie, ráérne szép komótosan, addig sincs iskolások közelében.
A címek között egyetlen egy sincs, ami legalább halvány reményt gyújtana a mű megértését illetően. Kifejezetten jó képességű diákok számára. Kivétel nélkül mindre rá kellene ragasztani ugyanis egy matricát: csak 18 éven felülieknek. Nem, nem azért. Mert igaz, Boccaccio Dekameronja is kötelező, de aki olvasta is, és nemcsak Pasolini filmjét látta, az tudja, nem a bujaság miatt korhatáros ez a könyv. Hanem mert nehéz szöveg, és egy 15 éves gyerek számára követhetetlen és unalmas.
Ideteszek egy kifejezetten pikáns részletet, az én ősrégi, kétkötetes Révay-fordította Dekameronomból másolom ki:
"Miközben tehát Giannotto ottan élt Currado szolgálatában, történt, hogy Currado egyik leánya, kinek neve volt Spina, özvegye maradt bizonyos Niccolò da Grignanónak, és visszatért atyja házába: mivel pedig fölöttébb csinos és kedves teremtés volt, s alig valamivel idősebb tizenhat esztendősnél, megesett, hogy szemet vetett Giannottóra, az pedig őreá, és szenvedélyesen megszerették egymást. E szerelem pedig nem maradt sokáig teljesülés nélkül, és több hónapokon által tartott olyképpen, hogy senki észre nem vette. Emiatt aztán túlságosan elbizakodtak, és kezdtek könnyelműbben viselkedni, mint ahogy ilyen dolgokban kellett volna, s mikor egy napon valamely szép és sűrű erdőben jártak, a menyecske Giannottóval előrement, maga mögött hagyván mind a társaságot; mivel pedig úgy látták, hogy jócskán megelőzték a többieket, valamely fáktól körülzárt, gyönyörűséges, virágos, pázsitos helyen lepihentek, és kezdték elhalmozni egymást a szerelem gyönyörűségeivel.
És ámbár már jó ideje kettesben voltak, a nagy élvezet miatt oly igen rövidnek tűnt nekik az idő, hogy előbb a menyecske anyja, annak utána pedig Currado ottan lepte őket."
Izgalmas, nem? Van-e 15 éves, akinek ne lobbantaná lángra a fantáziáját? A választék hasonlóképpen érdekfeszítő, olyan könnyed, népszerű, az irodalom iránti vágyat serkentő szerzőkkel, mint Homérosz, Szophoklész, Dante, aztán ott van még a Biblia (amit tapasztalatom szerint a bibliakutatóknak egy része sem képes megérteni), valamint a már-már bulváros egyszerűséggel megírt Szigeti veszedelem, és hogy szaporítsuk a kalandra csábító feladatok számát, kell olvasni Shakespeare-t és Moliére-t. Ez Szophoklésszal kiegészítve azért jópofa próbatétel, mert meg kellene tanulni hozzá drámát olvasni, amit viszont senki sem tanít, mert Gyárfás Miklós volt az utolsó ebben az országban, aki még tisztában volt vele, ez irodalomban olyasmi, mint zenében a partitúra olvasás. Dramaturgi pályafutásom során többször kellett szembesülnöm a megrázó ténnyel: a magyar színházrendezők zöme nem tud színdarabot olvasni, kifejezetten nehezükre esik egy-egy drámai mű értelmezése (nem mintha a karmesterek között nem volna olyan, akinek leküzdhetetlen problémát jelent egy partitúra megértése).
A 16 éveseknek aztán feloldásul ott van Goethe Faustja és Voltaire Candide-ja, de elmélyedhetnek a Fanni hagyományaiban is, van-e Kármán Józsefnél kívánatosabb egy kamasz számára. Felüdülésnek Az apostol, a Toldi estéje és Jókai...
Ma tüntetnek a tanárok meg talán iskolások is lesznek ott. Nem a kötelező olvasmányok ellen fognak tüntetni.
Pedig az ellen kellene. Az egész magyar oktatási rendszer esszenciája, a kötelező olvasmányok fakasztotta utálat minden tudomány iránt (ha van kedvük, keressék az iskolásoknak szóló kötelező irodalmat bármely országként funkcionáló ország oktatási rendszerében). Ott kezdődik minden. Egyebek között az is, amit szövegértésnek hívnak. Amiből értelemszerűen következik minden más, biológia és fizika, közgazdaság és az élet praktikus dolgai (amiket a magyar iskolákban a mai napig nem tanítanak, van helyettük egyház meg hittan), és a hazai iskolarendszerben a jelenig elsajátíthatatlan idegen nyelv. Bármelyik. Mely nyelveknek az utálata ugyancsak az első iskolaévek gyermekellenes légkörében fogan, és a kötelező olvasmányok idejére fejlődik betegessé.
Miket beszélek? Az oktatás részproblémájáról a munkaalapú társadalomban. Ahol a legmagasabban kvalifikált emberi tevékenység, amit a miniszterelnök még képes nagyjából átlátni, a kubikosi munka. Egy talicska és egy lapát az a két munkaeszköz, ami még éppen nem haladja meg a szellemi képességeit. Az a két munkaeszköz, amivel kapcsolatban talán nem az az első reflexszerű mozdulata, hogy ellopja.
Dante, Boccaccio és a Biblia. Maradjon csak. Amíg van kötelező irodalom és ezek rajta vannak, addig nem lesz baj. Bégető birkák tolakodnak be a választó helyiségekbe, hogy ezentúl is legyen talicska meg lapát.
Pedig az ellen kellene. Az egész magyar oktatási rendszer esszenciája, a kötelező olvasmányok fakasztotta utálat minden tudomány iránt (ha van kedvük, keressék az iskolásoknak szóló kötelező irodalmat bármely országként funkcionáló ország oktatási rendszerében). Ott kezdődik minden. Egyebek között az is, amit szövegértésnek hívnak. Amiből értelemszerűen következik minden más, biológia és fizika, közgazdaság és az élet praktikus dolgai (amiket a magyar iskolákban a mai napig nem tanítanak, van helyettük egyház meg hittan), és a hazai iskolarendszerben a jelenig elsajátíthatatlan idegen nyelv. Bármelyik. Mely nyelveknek az utálata ugyancsak az első iskolaévek gyermekellenes légkörében fogan, és a kötelező olvasmányok idejére fejlődik betegessé.
Miket beszélek? Az oktatás részproblémájáról a munkaalapú társadalomban. Ahol a legmagasabban kvalifikált emberi tevékenység, amit a miniszterelnök még képes nagyjából átlátni, a kubikosi munka. Egy talicska és egy lapát az a két munkaeszköz, ami még éppen nem haladja meg a szellemi képességeit. Az a két munkaeszköz, amivel kapcsolatban talán nem az az első reflexszerű mozdulata, hogy ellopja.
Dante, Boccaccio és a Biblia. Maradjon csak. Amíg van kötelező irodalom és ezek rajta vannak, addig nem lesz baj. Bégető birkák tolakodnak be a választó helyiségekbe, hogy ezentúl is legyen talicska meg lapát.