Ment egy "vita" a Kolozsvári Szalonnán, ami talán a kereszténységről szólt volna, ha jól értettem, de nem volt könnyű jól érteni, mert a "vitapartner" inkább csak velem foglalkozott, úgy értem lenézett a nézeteim miatt meg ilyesmi, de a saját nézeteinek az ésszerű indokait valahogy nem sikerült elősorolni, persze az is lehet, hogy csak én nem értettem.
A Kolozsvári Szalonnán csak vendég vagyok, szerintem már így is visszaéltem a vendégszeretetükkel, nem akartam tovább taglalni a kereszténységről való tudnivalókat, de valamit még muszáj mondanom. Ne aggódjanak, megáll ez magában is, nem kell felkeresni a "vitában" írtakat.
Nem egészen egy évvel ezelőtt a Názáreti című könyvem kapcsán már bele-belekaptam ebbe részkérdésbe, de ott a lényegig nem jutottam el, most megpróbálom.
A zsidó és a keresztény vallás istenéről vannak kérdéseim, azaz voltaképpen arról, miért is volt szükség a kereszténységre. Mi abban az új a judaizmushoz képest?
A Kolozsvári Szalonnán azt kérdeztem, milyen istent látnak a keresztények, midőn belépnek az ő házának elnevezett templomba. Az a nagyszakállú, hatalmas termetű öregember egy vadonatúj isten volna, vagy ez ugyanaz a félelmetes zsidó, akit a lévita is csak egyszer évente szólíthatott meg a Szentek Szentjében, azaz a jeruzsálemi Templom minden közönséges halandó elől elzárt szentélyében, ahová csak ez a bizonyos pap léphetett be, és senki nem tudta, mit csinált ott, de én gyanítom, hogy leginkább semmit. Mert ő egészen bizonyosan tisztában volt vele, hogy annak az öreg zsidónak a nevét ő sem tudja.
Na most ehhez képest ez a katolikus templom falára és mennyezetére festett alak ugyanaz az öreg zsidó, csak kikeresztelkedett vagy ez egy másik isten?
A kérdésre van egy alapválasz, ami mellett többféle érv szól: ugyanannak kell lennie. Elsőnek itt van a Tízparancsolat. Ideteszek egy pontos másolatot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által hitelesített tízparancsolatból:
Isten tízparancsolata
A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17).
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.
II. Isten nevét hiába ne vedd!
Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.
III. Az Úr napját szenteld meg!
Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk!
Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel:
IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan.
V. Ne ölj!
Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.
VI. Ne paráználkodj!
Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága.
VII. Ne lopj!
Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs.
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
1. És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:
2. Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
3. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
4. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
6. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
7. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
8. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
9. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
10. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
11. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
12. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
13. Ne ölj.
14. Ne paráználkodjál.
15. Ne lopj.
16. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
17. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
2. Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
3. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
4. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
6. De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
7. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.
8. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
9. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
10. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
11. Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
12. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
13. Ne ölj.
14. Ne paráználkodjál.
15. Ne lopj.
16. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
17. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
Ez itt egy részletesebb bontás, de a lényeget ugye tetszik látni, a különbség elhanyagolható. Mózes, a Tízparancsolat, a kőtábla - ugyanaz.
Félni ettől az istentől is kellett, mint az nyilvánvaló, a Tanakh (azaz a héber Biblia) is már az emberek féken tartásának célját szolgálta. Mózes II. Könyve így folytatódik:
18. Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla.
19. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.
20. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek.
19. És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.
20. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek.
Ez eddig tiszta és világos. Azaz még mindig nem lehet tudni, mi szükség volt a kereszténységre. Könyvtárnyi irodalom szól a kérdésről, de alig találnak olyat, ami egyetlen mondatban leírná az egyetlen, igazán fontos különbséget: a zsidó vallás fenyeget, de nem gyilkol, és legfőképpen nem akar téríteni. Nem enged be, ennélfogva nem is terjeszkedik.
A kereszténység fenyeget és gyilkol.
A szó szoros értelmében is gyilkol, de a legförtelmesebb kártevése, hogy a "hit", azaz a félreértelmezett, mert beszűkített vallásos hit kizárja a gondolkodás szükségességét, minden eszközzel tiltja a kételkedést, az ellentmondást, a kérdezést, azaz mindazt, ami előre viheti az embert azon az úton, aminek a végén megérkezhet az evolúció következő fokára: az emberből kifejlődő új faj megszületéséhez. Mint tudjuk, a fejlődést csak hátráltatni lehet, megakadályozni nem.
A kereszténységnek a szinte hihetetlen kártétele 2009-ben volt tapasztalható, amikor a kolozsvári magyar diákság szervezetei a 12 pontos követelményrendszerük 10. pontjába azt írták: „Az elkobzott egyházi javak teljeskörű visszaszolgáltatását!” Mármint hogy azt követelik. 2009-ben!
Egy Selyem Zsuzsa nevű, hihetetlenül okos marosvásárhelyi embertől idézek:
"Mindig ez a vége annak, ha egy gyermekért folyik a huzavona: Salamon úgy dönt, hogy vágják ketté a gyereket. Nézzék meg a DNS-ét, s azzal meg van oldva a vita. Az igazi anya Salamonnak azt mondta: uramisten, akkor inkább nem az enyém, csak éljen."
Vesztésre állunk a gyermekeink lelkéért vívott csatában. Az egyház nyert, attól tartok, nemcsak Kolozsváron. Mi pedig nem tehetünk mást, mint hogy elengedjük a gyerek kezét (mint Gruse tette A kaukázusi krétakör című, Brecht-féle Salamon parafrázisban).
Itt Kelet-Európában a keresztény egyház viszi a gyereket az élet könnyebben járható útja felé, a gondolkodás alól felmentő butaságot, a folyamatos hazugságot kínálja.
A csúti gazember a jelzőőr az elágazásnál. Ott vigyorog, és mi hagyjuk.