"Aki megszólalt, nagy veres ember volt. Szeplős, nagy kemény ember. Kék szemű és verhenyes bajszú. Hogy a haja milyen volt, nem igen látszott, mert a kalap egész a szemöldökére volt akasztva.
A másik vendég is megmordult. Az kisebb ember volt, tömpe orrú, vizslató szemű. Szíjta a pipáját, odanézett, de nem szólt."
(Móricz Zsigmond: Barbárok)
Régen akarom már mondani, nekem az országgyűlés viceházmesteréről, a három nagy állami "méltóság" egyikéről mindig ez a zseniális novella jut eszembe, abból is elsőnek ez a kisebb ember, tömpe orrú, vizslató szemű. Az egyetlen különbség, hogy ez a vici mindig mordul, de utána szól is. Nem bír csöndben maradni. Igaz, legalább tudjuk, ha ott a novellában az a kisebb megszólalna, pontosan így harapná el a szavak végét, ilyen primitív, a torok és a lágyszájpadlás (velum) között képzett hangon beszélne, ilyen sunyin maga elé nézve köpködné ki magából az elapadhatatlan gyűlöletet.
Az egyik barbár a rengeteg közül. Aki naponta öli meg a szelíd pásztorembert meg annak a gyerekét meg még a kutyáit is. A pásztorember szíjáért. Ami ki van verve rézzel. Magának csinálta meg majd a fiának, azé lesz. A parlament elnökének meg a többi rengeteg barbárnak az is kell, azért is ölnek. A pásztorok rézzel kivert szíjáért.
Ez a tömpe orrú, vizslató szemű, ez a primitív hangokat köpködő rosszparaszt ismét megnyilvánult. Csak azért kell ezt most megemlítenem, mert már megint egyszer felböfögte a kommunista szót, és hozzátett egy másik külföldi kifejezést is, azt lökte ki fokhagymaszaggal dúsítva a körülötte kavargó áporodott, dohos levegőt, hogy aberrált. Veszek egy nagy lélegzetet, benn tartom, így próbálom ideírni a mondatot: "...a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer..."
Nna. Vegyük előbb az aberrációt, azzal könnyebben végzünk. Aberratio-onis (fem) latin szó, eltévelyedést jelent (nem tévesztendő össze a devio-as-avi szóval, ami inkább eltérést, letérést jelent, lásd deviancia). A magyarországi nyelvhasználatban az aberráció főképp a nemi rendellenességet jelenti, egy rendszer tehát sosem lehet aberrált, még az általam ismert nyelveken sem.
Dehát ez még lehetne finoman jelző stílusfordulat is (atyaisten, miket beszélek, ez a büdös bunkó meg a finom stílusfordulat). Nem az, de mondom, nem is ez a fontos.
A folyamatos kommunistázásból van nagyon elegem. Ezek a senkiházi fidesznyikok, a rablóbanda vezérei mind éltek a szocializmusban. Hallhatták eleget: "a szocializmus mint a kommunizmus alsó foka" a fene tudja, ki által inspirált meghatározást, ami világos és szokatlanul nyílt beismerése volt a ténynek, miszerint az a rendszer semmiképpen sem volt kommunizmusnak nevezhető.
Próbáljuk végre tisztázni, a hiba nem a kommunizmusnak nevezett rendszerben van, hanem az emberben. Az emberi fajban, ami alkalmatlan arra, hogy kommunizmusban éljen. A következő faj, a genetikai lépcső következő foka, az ember után következő lény (aminek eddig egyetlen jelzését ismerjük Jézus személyében), az vélhetőleg alkalmas lesz arra, hogy megteremtse a kommunizmus működési lehetőségeit.
A kommunizmus szót (a közhiedelemtől eltérően) egy Cabet nevű francia újságíró használta az 1830-as évek végén (a latin communis - közös szóból kreálta). A rendszer a hosszú évtizedek után összeállt elképzelések szerint azt az eszmét jelöli, mely szerint a gépek és az általuk adott technológiák olyan magas szinten működnek majd, hogy megszűnhet a megélhetési kényszerből végzett munka, az ember tevékenysége alkotó, önmegvalósító tevékenységgé válik. Az alap princípium egyszerű és közérthető: mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint. Az ehhez vezető út is (első pillantásra) egyszerű: a meglévő szerkezetek, intézmények lerombolása, mert azok gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. Bakunyin mondata így hangzott (nem is volt vele népszerű): „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. Ez nem mellesleg a kommunizmuson kívül is fundamentális igazság.
Marx és Engels még annyit szorított a franciák elméletén, hogy a kommunista társadalom a világ legfejlettebb országaiban épülhet fel először. Nem mondom, hogy nem így lett, mert sehogyan sem lett. Az a történelmi szégyen, ami az 1917-es államcsíny után a Szovjetuniót eredményezte, írni-olvasni tudó emberben egy pillanatig sem keltette azt az illúziót, hogy annak bármi köze lett volna a kommunizmushoz. Lenin Állam és forradalom című munkájában például - emlékeim szerint - nem is szerepel a kommunizmus szó. (Ha mégis, mindenkitől bocsánatot kérek, 16 éves koromban olvastam oroszul - nem volt még magyar kiadása -, lehet, rosszul emlékszem, nem is tudtam elég jól a nyelvet, egyszerűen csak meg akartam ismerni azt, amitől zsigerileg undorodtam. Lenin különben minden ellenkező híreszteléssel szemben nem volt buta ember, olykor egy méretes briganti is lehet okos.)
Azt akarom kérdezni, van valami baj a kommunizmussal? Szerintem semmi. A parlament barbár rosszparasztjának persze akkor is lehetne ellene kifogása, ha sejtené, miről dödög, egy fenti félmondat neki bizonyára szörnyen hangzana: a meglévő szerkezetek, intézmények lerombolása, mert azok gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait.
Természetesen tudom, ez is köztünk marad, itt az antialkoholisták klubjában. Azért írtam le, hogy annak is elege legyen a folytonos, ostoba kommunistázásból, aki eddig csak úgy átsiklott a szó felett.
Még valami. Lenin a nagyon ritka kivétel volt az olvasottságával, a rengeteg eszével. A gazemberek alapvetően iszonyatosan buták, amilyen például a csúti hordóhasú futballista. Annak a kocsonyás anyagnak, ami az emlősökre jellemzően a koponyacsont védelmében helyezkedik el, van egy méreti és barázdáltsággal leírható jellemzője. Azon a szinten, ahol a parlament viceházmestere mutat bizonyos életjelenségeket, ezek a méreti és barázdáltsági változatok nem relevánsak, azaz itt már nincsenek fokozatok. Legfeljebb az általuk kiváltott undorban.
És mielőtt elfelejtem, itt és most nem említettem, mit nevez ez a barbár aberrációnak. Arra ugyanis nem vállalkozom, hogy a röfögésnek is csak sok jóindulattal nevezhető hangadást elemezzem.
Dehát ez még lehetne finoman jelző stílusfordulat is (atyaisten, miket beszélek, ez a büdös bunkó meg a finom stílusfordulat). Nem az, de mondom, nem is ez a fontos.
A folyamatos kommunistázásból van nagyon elegem. Ezek a senkiházi fidesznyikok, a rablóbanda vezérei mind éltek a szocializmusban. Hallhatták eleget: "a szocializmus mint a kommunizmus alsó foka" a fene tudja, ki által inspirált meghatározást, ami világos és szokatlanul nyílt beismerése volt a ténynek, miszerint az a rendszer semmiképpen sem volt kommunizmusnak nevezhető.
Próbáljuk végre tisztázni, a hiba nem a kommunizmusnak nevezett rendszerben van, hanem az emberben. Az emberi fajban, ami alkalmatlan arra, hogy kommunizmusban éljen. A következő faj, a genetikai lépcső következő foka, az ember után következő lény (aminek eddig egyetlen jelzését ismerjük Jézus személyében), az vélhetőleg alkalmas lesz arra, hogy megteremtse a kommunizmus működési lehetőségeit.
A kommunizmus szót (a közhiedelemtől eltérően) egy Cabet nevű francia újságíró használta az 1830-as évek végén (a latin communis - közös szóból kreálta). A rendszer a hosszú évtizedek után összeállt elképzelések szerint azt az eszmét jelöli, mely szerint a gépek és az általuk adott technológiák olyan magas szinten működnek majd, hogy megszűnhet a megélhetési kényszerből végzett munka, az ember tevékenysége alkotó, önmegvalósító tevékenységgé válik. Az alap princípium egyszerű és közérthető: mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint. Az ehhez vezető út is (első pillantásra) egyszerű: a meglévő szerkezetek, intézmények lerombolása, mert azok gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. Bakunyin mondata így hangzott (nem is volt vele népszerű): „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. Ez nem mellesleg a kommunizmuson kívül is fundamentális igazság.
Marx és Engels még annyit szorított a franciák elméletén, hogy a kommunista társadalom a világ legfejlettebb országaiban épülhet fel először. Nem mondom, hogy nem így lett, mert sehogyan sem lett. Az a történelmi szégyen, ami az 1917-es államcsíny után a Szovjetuniót eredményezte, írni-olvasni tudó emberben egy pillanatig sem keltette azt az illúziót, hogy annak bármi köze lett volna a kommunizmushoz. Lenin Állam és forradalom című munkájában például - emlékeim szerint - nem is szerepel a kommunizmus szó. (Ha mégis, mindenkitől bocsánatot kérek, 16 éves koromban olvastam oroszul - nem volt még magyar kiadása -, lehet, rosszul emlékszem, nem is tudtam elég jól a nyelvet, egyszerűen csak meg akartam ismerni azt, amitől zsigerileg undorodtam. Lenin különben minden ellenkező híreszteléssel szemben nem volt buta ember, olykor egy méretes briganti is lehet okos.)
Azt akarom kérdezni, van valami baj a kommunizmussal? Szerintem semmi. A parlament barbár rosszparasztjának persze akkor is lehetne ellene kifogása, ha sejtené, miről dödög, egy fenti félmondat neki bizonyára szörnyen hangzana: a meglévő szerkezetek, intézmények lerombolása, mert azok gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait.
Természetesen tudom, ez is köztünk marad, itt az antialkoholisták klubjában. Azért írtam le, hogy annak is elege legyen a folytonos, ostoba kommunistázásból, aki eddig csak úgy átsiklott a szó felett.
Még valami. Lenin a nagyon ritka kivétel volt az olvasottságával, a rengeteg eszével. A gazemberek alapvetően iszonyatosan buták, amilyen például a csúti hordóhasú futballista. Annak a kocsonyás anyagnak, ami az emlősökre jellemzően a koponyacsont védelmében helyezkedik el, van egy méreti és barázdáltsággal leírható jellemzője. Azon a szinten, ahol a parlament viceházmestere mutat bizonyos életjelenségeket, ezek a méreti és barázdáltsági változatok nem relevánsak, azaz itt már nincsenek fokozatok. Legfeljebb az általuk kiváltott undorban.
És mielőtt elfelejtem, itt és most nem említettem, mit nevez ez a barbár aberrációnak. Arra ugyanis nem vállalkozom, hogy a röfögésnek is csak sok jóindulattal nevezhető hangadást elemezzem.