Tegnap óta töröm a fejem, amióta föltettem a bejegyzést az erőszakról (A lányok - október 20.), milyen mértékű volt az értékcsökkenés, amennyivel esett két ember reputációja az én szememben.
Azon is gondolkodtam, leírjam-e a nevüket. Aczél Endréről is lehetett tudni, hogy róla beszélek az úszókapitány kapcsán, hogy ő mentette föl az erőszaktevőt, és ő kezelte le az áldozatot.
Tegnap Verebes nevét nem írtam le, ő volt az, akivel egy szobában ültünk, már amikor éppen nem stúdióban volt dolgunk. Tegnap ő nem értette, miért kellett "meghurcolni" az úszókapitányt, és azt sem, miért a színházi rendezőt. Utóbbinak egyelőre most sem írom le a nevét.
(Néhány napja sokan kérdeznek, mit szólok Sárosdi Lilla esetéhez, mindazok, akik tudják, hogy az általa megnevezett színházi rendezővel együtt töltöttük kisgyerekkorunk nyarait, és bár gimnazista korunkra eltávolodtunk egymástól, azért az jelentős kapocs tud maradni, hogy ma már egyikünk életében sincs senki, aki régebben ismerne minket, mint mi egymást.
Nem tudok válaszolni a kérdésre, lehetségesnek tartom-e, hogy megtörtént, amivel most tele van a magyar média, 60 éve elmúlt a gyerekbarátság, azóta 5-10 évenként egyszer találkozunk, felelőtlenség, intimpistáskodás volna bármit mondanom.)
Ennyit közbevetőleg, erről nincs és nem is lesz több mondanivalóm.
Aczéllal és Verebessel nem tudok mit kezdeni. Az előbbivel azért nem, mert szinte természetesnek tartja azt, ami az uszodában történt, utóbbival meg azért nem, mert a "meghurcolás" elítélése azt jelenti, nem olyan nagy ügy az egész, jó-jó, szörnyű, ami történt, dehát ez van, attól még az elkövető kiváló úriember és nagy rendező.
Az a bajom, hogy én ezeket a véleményeket is ócskalelkűségnek tartom.
Nobody is perfect - mondja az Osgoodot játszó Joe E. Brown a Van aki forrón szereti című film utolsó mondatával. Senki sem tökéletes. Ezen kívül van még egy idézet, amit itt meg kell említeni, a Bibliából: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek." (Mt 7.1,2) Ami így, ahogy itt áll, egy ugyanolyan marhaság, amilyen az Újszövetség nagy része, még ha szimbolikusan kell érteni, akkor is.
Nem mindegy, ki hogyan nem tökéletes. És nem mindegy, ki hogyan ítélkezik, azaz mi a véleménye bizonyos dolgokról, és azokat kifejti-e (vagy ahhoz is gyáva). Elemezhetném ezt még jó hosszan, nem látom értelmét. Sem Aczéllal, sem Verebessel nem voltam soha olyan közeli barátságban, hogy számítana nekik az én véleményem, vagy fontos volna nekem, mit tartok róluk ezek után - ezért nem írtam le a nevüket korábban. Most is csak azért, mert az utóbbi időben sok lett a névtelenségbe burkolódzó rejtélyeskedés, amiben én olykor fortélyos félelmeket vélek fölfedezni. Különben tényleg nem fontos a két ember neve, a jelenség fontos. Hogy nem a háborúkat kirobbantó büdös bunkó reszkető gyűlölete a legnagyobb baj, mert az "csak" következmény.
Hanem hogy értelmesnek látszó, szakmájukat tehetségesen művelő emberekről is kiderül, érzelmileg leragadtak a Karinthy által zseniálisan ábrázolt gyerekkorban, amiben még lehetett félni a lányoktól, amiben még majdnem természetes volt, amit Karinthy leírt: "Ellenségesen és értetlenül és irigyen nézem őket, vajon miféle butaságon nevetnek folyton? És mit sugdolóznak?" De amiből ki kellett volna nőni. Karinthy nélkül is, de különösen akkor, ha valaki olvasta a Tanár úr kéremet.
Az embereket mindig a legrosszabb cselekedetük minősíti - ezt is sokszor leírtam már.
Olykor tettnek számít a vélemény kimondása is.