Azt olvasom, hogy fusson, ki merre lát. Az értelmesebbjétől még azt is, hogy kellene, de nincs hová.
1987-ben a Magyar Televízió produkciójában forgott egy film, Almási volt a címe, én írtam. Az Ausztriában játszódó jelenetek szükségessé tették, hogy a film rendezője odautazzon úgynevezett terepszemlére, azaz kiválasztani a megfelelő helyszíneket. A rendező engem választott útitársnak, sofőrnek, tolmácsnak (ő elég jól beszél ugyan németül, de arrafelé vidéken azzal nem sokra megy az ember, kellett valaki, aki "osztrákul" tud).
Napokat töltöttünk el Ausztriában, és bár hajdan, operatőr koromban dolgoztunk néhányszor együtt, igazán akkor, '87 tavaszán ismertük meg egymást. Fazekas Lajos akkor még ismertebb volt, mint most (kicsit később ő rendezte például a Kisváros című végtelenített sorozatot), azt is tudni lehetett róla, hogy nincs nála jobb szakember, operatőrnek is kiváló, amit ő nem tud a filmről, az nem létezik (Várkonyi Zoltán nagy történelmi filmjeinek is Fazekas rendezte a "húzósabb" jeleneteit, azaz az akciókat, tömegmozgásokat). Nem került szóba (mint később kiderült, mindketten fogadalmi szinten hallgattunk róla), de tudtuk egymásról, hogy 1956-ban nem a hivatalos oldalon álltunk, és egyikünk sem lelkes híve a létező szocializmusnak.
Mindezek ismeretében azt hiszem, logikus volt a kérdés, amit valamelyik országúton autózva tettem föl Lajosnak: miért nem mész el Magyarországról? Rám nézett kissé csodálkozva, és visszakérdezett: én? Menjenek ők.
Azok akkor, három év múlva elmentek.
Most én kérdezek vissza. Én fussak, amerre látok? Menjenek ők.