Van egy 800 oldalas könyv az íróasztalomon, Urbán Aladár írta, a címe: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Batthyány az egyik legrégibb és leggazdagabb arisztokrata család sarja. És az első magyar miniszterelnök.
Nagyrabecsülésem. Van még Andrássy, Teleki meg Bethlen meg még annyi arisztokrata, aki politikusként vonult be a magyar történelembe. Nagyrabecsülésünk.
Na jó, nem. Részemről legalábbis nincs nagyrabecsülés. Tele van velük a történetírás, a dinasztiákkal, a címekkel, rangokkal, de semmi nincs róluk, amit teljesítménynek tekinthetnénk. Nem beszélek a nyilvánvalóan kártékony alakokról, Tiszáról, a zsidótörvényeket író és aláíró Telekiről, csak a "történelmi" arisztokrata családokról. Azon morfondírozok, mit tettek? Mert azt azért nem tudom teljesítménynek tekinteni, hogy valaki beleszületik egy famíliába, ami több-kevesebb évszázadra visszamenően egy rablógyilkostól eredezteti a származását. Ugye nem mondok újat? Az induló vagyon kivétel nélkül valamilyen súlyos bűncselekménysorozat, általában többszörös rablógyilkosság eredménye. Ami aztán öröklődik. És ha a főúr nem verte vagy verette agyon a jobbágyait, hanem csak hagyta őket robotolni a családi vagyon növesztésének céljából, akkor a kései leszármazottakat könnyes szemmel köszöntik a hajdani cselédek, midőn a történelmi nevek viselői megtérnek hazájukba.
Jó, persze sarkítok, talán vannak kivételek. Nekem most a Széchenyi családon kívül egy sem jut eszembe, de bizonyára vannak. Ferenc, István, Lajos, Zsigmond teljesítménye nem a vagyon függvénye, a pénz eszköz volt hozzá, de a létrehozott mű értéke nagyobb bármilyen felhalmozott kincsnél. A többi a történelem. Azaz a lom. Marakodások, csaták, háborúnak nevezett tömeggyilkosságok históriája. Amit hosszú évszázadokon át a "nagy" családok cselekedeteiről írtak.
Semmiféle tiszteletet nem érzek semmiféle politikus arisztokrata iránt, az első magyar miniszterelnököt nagyon sajnálom, felháborítónak tartom, amit vele műveltek, de a tetteit nem tudom értékelni. Pontosabban tudom, de abban alig van pozitívum. És nem hiszem, hogy ez nézőpont kérdése, amennyiben elfogadunk alaptételeket az emberélet megítéléséről. Most és bármikor és bárhol. Azt ugyanis nem hiszem, hogy ez történelmi korok szerint változó lehetne, mint ahogyan a földrajzi szélesség és hosszúság is csak a szokásokat és a mentalitást teszi változatossá, az ember fogalmának meghatározását nem.
Csak azt akarom mondani, hogy a miniszterelnökséget nem tartom rangnak. Azért nem tartom én, személy szerint enmagam annak, mert nem az. Úgy értem, egy objektív értékelés végeredménye minden esetben csak az lehet, hogy az emberi faj fejlődésének részleteit nézve ez a foglalkozás nagyjából nulla értékű. Semmit nem tett soha, és nem is fog tenni azért, hogy ez a faj elérje azt a fajra jellemző fejlettségi szintet, ami kívánatos volna.
Mondok példát. Egy iskolás gyerek semmit nem tanulhat Gömböstől, de még Bethlentől sem, nem épülhet Rákosi vagy Kádár produktumain, az emberré válás folyamán abból fog szellemi táplálékot nyerni, amit Áprily Lajos hozott létre. Horribile dictu Áprily Lajos nem a miniszterelnökök által vált a világirodalom egyik legnagyobb költőjévé, de a miniszterelnökök soha nem jutottak volna el a hivataluk küszöbéig sem, ha nincs Áprily. Tetszik érteni?
Azért éppen Áprilyt említem, mert tegnap olvastam egy interjút, Péterfy Gergely beszélt életről és irodalomról. Az ő dédapja volt Áprily Lajos. A nagyapja meg Jékely Zoltán. A nagymamája Jancsó Adrienne. A papája Péterfy László, a testvére Péterfy Bori.
Ez dinasztia, ez a valódi arisztokrácia. Vagy Thomas Mann és a bátyja, Heinrich. És Thomas Mann gyerekei, a Mephisto-t író Klaus, a történész Golo, a Tonio Krögerből remek filmet író Erika. Vagy a Coppola család, a zseniális filmrendező Francis, a zeneszerző apa Carmine, a színész testvér Thalia Shire, a színész-rendező lány Sofia, a színész unokaöcs Nicolas Cage...
Thomas Mannról még nem láttam 800 oldalas könyvet.
Az emberiség értékszemléletével van a baj. Azzal a hirdetett és megkérdőjelezhetetlen "alapigazsággal", hogy a bulvárra van vevő, Thomas Mannra meg nincs. Hogy az irodalom (az úgynevezett "magaskultúra") kereskedelmileg nem érték. Cristiano Ronaldot el lehet adni, Jékely Zoltánt nem.
Hát akkor pedig kész, ez van, az emberiség totális elbutulása meg van oldva, nincs mit tenni.
Azt akarom kérdezni, az én közeli és távolabbi ismerőseim, a családom tagjai miért nem vevők a bulvárra, és a hozzá hasonlókra, miért kezelik az őt megillető helyen Cristiano Ronaldot, és miért olvasnak könyvet, miért nem Blikket vagy Origót? Azt akarom kérdezni, az a természetes, hogy az emberiségnek ilyen arányban van szüksége a szemétre és az értékre? Akik a történelmet tanítják, nem Tisza István művén nőttek fel, hanem Adyén, írni olvasni nem a nagy görög és római hadvezérektől tanultak, hanem Platóntól és Vergilius-tól, az esztétikai érzéküket Giotto és Gulácsy fejlesztette - akkor miért?
Csak azt akarom mondani, hogy nem ez a természetes és ez nem örök érvényű. Ez az "értékszemlélet" évtizedeken át a stagnálást jelentette, a huszadik század második fele óta (nagyjából akkortól) pedig a visszafejlődést, az elbutulást, lényegében a faj öngyilkosságát.
Abban reménykedem, hogy az évezredek tanúsága szerint az emberiség nem öngyilkos képződmény. Hogy születik majd olyan gyerek, aki a baromfiszaros udvarból, a büdös bunkó apa erőszakos uralma alól nem azzal akar kitörni, hogy megmutatja, lesz ő még miniszterelnök.