Eszembe jutott valami, gondoltam, inkább elmondom, mint hogy itt füstölögjek magamban.
A könyvemről van szó, a Názáretiről.
Leesett, mint egy kanál méz. Alig fogyott. Ahogyan én nem értesültem róla, hogy megjelent, úgy nyilván más sem. Aki nagyon akarta tudni, hogy van a boltokban egy ilyen könyv, az sem.
Eszmélésnyi korom óta először magamban keresem a hibát, ha valami körülöttem nem sikerül. Most nem találtam. Aki a könyvet elolvasta, csak kereste a szavakat, megszólalni alig tudott, a riporter a könyvbemutatómon mentegetődzött, hogy rosszul fog kérdezni, annyira a hatása alatt van annak, amit írtam, minden visszajelzés arról szólt... nem mondom, miről, nekem nem illik, a lényeg az, hogy a könyv állítólag jó.
Akkor?
Végre rájöttem. Írtam egy rémületesen hülye "fülszöveget". Igaz, még régen, kész sem volt a könyv, de kellett az előzetes marketinghez. Mentségem nincs. Akkor is tudtam, hogy nem Jézus-regényt írok, nincs is leírva egyszer sem ez a név. Kézzel-lábbal, már-már indulatosan tiltakoztam: ez nem az ismert Jézusról szól, hanem egy tizenkilenc éves fiúról, aki Názáretben született.
Erre megjelenik a könyv, hátán az általam írt hülye szöveggel.
Ez az egyik. A másik sajnos ennél is súlyosabb, dehát nekem kellett volna tiltakoznom, tudtam, hogy ez így nem lesz jó. A könyv külalakja. Egyszerűen gyönyörű, a tervező fantasztikus munkát végzett.
Csak éppen észrevehetetlen. Annyira finom, annyira elegáns, amilyen csak egy vallásfilozófiai könyv lehet ízléses és visszafogott. Az egyik boltban nem találtam, pedig volt belőle - a vallás és filozófia címszavak alatt, a polcok mélyén. Nem elég, hogy a szövegemből üvölt a Jézus-vonatkozás, a borító még rátesz egy lapáttal, olyan, mint egy vallástudományi értekezés.
Tetejébe úgy van rajta a nevem, hogy nincs rajta, mert voltaképpen láthatatlan, apró betűk lent a jobb alsó sarokban, alig világosabb betűszínnel, mint amilyen a végtelenül elegáns sötétkék, majdnem fekete, majd' azt mondtam, gyászos borító. Mutatva, én milyen végtelenül szerény vagyok. Bár ha alaposabban megértem ezt az üzenetet, nem annyira a szerénységemet hirdeti, mint inkább a hülyeségemet.
Jó, a nevem ismertsége már nagyon messze van a hajdanitól. Dehát "fénykoromban" napi - még egyszer napi hárommillió hallgatóm volt, 25 évvel ezelőtt a Petőfi-rádió közvélemény kutatása szerint én voltam az ország legnépszerűbb embere. Ha ennek a létszámnak csak az 1 (egy) százaléka emlékszik rám, az is 30 000 ember. Viszont ha nem olvasható ez a név...
Na jó. Ezt eltoltam. Hiába tudom (mert most mi a fenének beszéljek mellé, elég pontosan tudom, mit írtam), hogy amíg az emberiség ki nem irtja magát, addig ez könyv lesz, nagyon nagy példányszámban, számtalan nyelvre lefordítva, ha most olyan, mintha meg sem jelent volna, a kiadóm arra sem érdemesít, hogy meghívjon a könyvfesztiválra. És persze a kiadónak igaza van, kereskedelmileg megbuktam, a hibás természetesen én vagyok.
A Názáretire jelenleg a kutya sem kíváncsi.
Ez az, ha netán érdekelne valakit. Ugye szép?
