Nézem egy ideje ezt az amerikai elnököt. Nem programszerűen, előre megfontolt szándékkal, csak mikor az utamba kerül, a hírcímszavak böngészésekor.
Én nem tudom, mi bajuk van vele. A világsajtónak meg a többi politikusnak (már akinek).
Tökéletesen megfelel a hivatalának. Megtestesíti, megjeleníti azt a képet, viselkedésformát, ami egy amerikai elnöktől elvárható. Végre valaki. Az eddigiek - több kevesebb sikerrel - megpróbáltak úgy tenni, mintha a funkciójuk valami emberszabásút feltételezne. Mintha értelmes cselekvéssor volna kívánatos a munkakör ellátásához, mintha köznapi ésszel követhető volna az amerikai elnöknek nevezett vásári komédiás tevékenysége.
Ez az előző, Obama nevű például a teljes kudarc. Annyira nem volt semmi köze az amerikai elnökség lényegéhez, hogy az már botrányos. Beszélt, mozgott, mosolygott, megpróbált embernek látszani - többször is föltettem magamnak a kérdést, mi szükség van erre? Az intézmény lényege ettől nem változik, legföljebb néhányan elbizonytalanodnak, hogy ez így most micsoda. A magyarországi szájszélnyalogató modortalan kültelki tróger például folyamatos pánikban töltötte magányos óráit, éjszaka izzadtan és sikoltozva hánykolódott, mert úgy látszott, ilyesféleképpen kellene viselkednie egy miniszterelnöknek, akármilyen kicsi is az a szemétdomb, ahol ő kukorékol.
Most végre megnyugodhatott a szentem, most már majd hamarosan elénekelheti a Kossuth téren is a fehérvári huszárokat, akik sok kislányt meghágtak, mert most végre azt látja, ami ennek a foglalkozásnak a lényege, a természetes megjelenési formája.
Az amerikai elnök ugyanis lényegileg egy pojáca, egy paprikajancsi, egy magát illegető celeb, aki akkor érzi magát elemében, amikor tömegek csápolnak alant a dísztribün előtt, kicsi zászlókat lengetnek, vicces papírkalapokat tesznek a fejükre, nemzeti színű lufikat eregetnek, és nemzeti színű nyalókákat nyalogatnak. Akkor ő, az amerikai elnök vidám vigyorral az arcán különböző alakokra mutogat, kézen fogva magával vonszolja rikító színekre mázolt, élemedett feleségét, akinek különben az égvilágon semmi keresnivalója nincs sem az ilyen eseményeken, sem sehol másutt, és akkor a végén az amerikai elnök beleüvölthet az éterbe, hogy isten áldja amerikát (na jó, Amerikát).
Ha mindehhez kanárisárgára festeti a koponyáján lévő szőrzetet, rémületes majompofákat vág (© WS), hülyeségeket beszél, magát a világ legnagyobb emberének képzeli, akkor a produkció teljes siker, mert pontos. Ilyennek kell lenni.
Nem viccelek ám. Ez véresen komoly. Tényleg ilyennek kell lennie.
A következményeit majd meglátjuk. Vagy nem. Mert a következő háború után nem nagyon marad olyan, aki lát. Bármit.