Ígértem, ideje megnéznünk ezt a Betlehem vagy Názáret kérdést. Azaz itt most tisztázhatjuk, hol született Jézus? Olyan jók azért nem vagyunk. Mint mondtam, bizonyíték nincs. Egyikre sem. Valószínűség van, pontosabban valószínűtlenség, ahogy egyik kedvenc professzorom, a fehér szakállú Komoróczy Géza mondta (sajnos az a helyzet, hogy amikor "az egyik kedvencem" lett, még sötétbarna volt a szakálla, és tanársegédi beosztásban dolgozott a Bölcsészkaron - akkor volt végzős, amikor én elsős).
A Betlehem-hívők azt igyekeznek bizonyítani - abszolút sikertelenül -, hogy igaz, Mária és József Názáretben lakott Jézus születésekor, de tartottak akkor egy népszámlálást, és mindenkinek a születési helyén kellett "regisztrálnia". Szerintem aki először mondta valamire, hogy "óhéber szöveg" a valószínűtlen történetek jellemzésére, az ennek olvastán találta ki ezt a két szót.
Mert: 1. Semmiféle népszámlálásnak nincs semmiféle nyoma.
2. Sem azt nem lehet tudni, hol született József, sem azt, mikor - ugyanez a helyzet Máriával (azaz miért éppen Betlehemben kellett volna "regisztrálniuk"?).
3. Jézus születésekor az a város, amit Betlehemnek hívtak (Júdában), éppen lakatlan volt. (A betlehemi csillag kérdésében inkább nem mélyülnék el, a könyvemben megtartottam a legendát, abban a reményben, hogy az űrből nézve az a nagyjából 90 kilométeres differencia, amennyire Názáret van Betlehemtől, nem okozott túl nagy gondot a csillagfénynek.)
4. Ha mindenáron azt akarták bizonyítani, hogy Jézus "királyi vér", milyen jó volna, ha Betlehemben születik, hiszen Dávid is ott született, Jézus pedig az ő egyenesági leszármazottja. (Természetesen semmi bizonyíték nincs arra, hogy Dávid Betlehemben született, arra is kevés - de legalább valamennyi -, hogy az első királyi székhely Hebron volt. Viszont ha már Hebron, akkor jó lesz az a Betlehem, az csak 20 kilométer Betlehemtől.)
Minthogy Mária és József (a legnagyobb valószínűséggel) Názáretben lakott Jézus születésekor, és minthogy az általam legkomolyabbnak tartott tudósok (Komoróczyn kívül Gerd Theissen, Vermes Géza és Raj Tamás) is szinte bizonyosak benne, Jézus Názáretben született (abban egészen bizonyosak, hogy nem születhetett Betlehemben), az én könyvem szerint is Názáretben született. Aminek mellesleg alig van jelentősége, ez a könyv ugyanis a názáretiként ismert ember 9 és 19 éves kora közötti időről szól. Nem a születéséről és nem a 30 éves kora után történtekről.
Várt. Csönd volt. Akár
hárman is lehetnek. Vagy húszan. Ahányan beférnek a barlangba.
A botot a porban hagyta.
Felgurult a kiszélesedő utolsó lépcsőfokra. Fekve maradt. Kő koppanása
hallatszott. Egymás után négy-öt, egyre gyorsabban, hangosabban. Vizes a
taplója. Vagy a szalmája. Szünet. Halk és rekedt szitkozódás. Talán leheli a
taplót. Újabb pattintások. Majd remegő, halvány fény.
Timóleon azt mondta,
előfordulhat, hogy hasznos valakit életben hagyni, mert akkor lehet később
kérdezősködni, de az nem jó, ha az illető teljesen egészséges. Az életerőt
csökkenteni sokféleképpen lehet, leghatásosabban az ellenfél nyakánál érdemes
próbálkozni. Lehetőleg úgy, hogy a tüdeje ne kapjon elég levegőt, a fejébe meg
csak annyi vér jusson, amennyi feltétlenül szükséges az életben maradáshoz.
Beosont a barlangba,
megállt a földön kuporgó alak fölött, szemben vele, hogy az rögtön meglássa. És
főképp azért, hogy ha nem egyedül van, a társa támadását ő jelezze valamilyen
mozdulattal. A földön kuporgó alak nem jelzett semmit, csak ugrott. Eszerint
egyedül van.
A lámpás ajtaja még nyitva
volt, a gyertya lángja a hirtelen keletkezett légmozgástól oldalra hajolt,
majdnem elaludt. Az előre hajló alak elől oldalt lépett, a támadó nyakát
elkapta és a könyökhajlatába szorította, majd átvéve az ugrás sebességét
hanyatt dobta magát. Timóleon azt mondta, ilyenkor két eset lehetséges. Ha
képzett harcossal van dolga, az átfordul a levegőben, a hátára érkezik, és már
az esés közben próbálja kiszabadítani magát. A nem képzettnek törik a nyakcsigolyája, akkor a kérdezősködés
lehetősége megszűnik. De aki egy ilyen fogásba belehal, az úgysem tudhatott
semmi fontosat.
Ez itt próbált
kiszabadulni. Vergődött még egy kicsit, aztán kinyúlt. Ahogy Timóleon mondta, a
tüdejébe nem jutott elég levegő. A fejében talán elegendő a vér, ez mindjárt
kiderül.
A lámpástól néhány
könyöknyire a barlang belseje felé egy ember feküdt. Arccal a porba. Vele már
nincs teendő. A kérdés csak az, a halott az imént érkezett fentről, vagy ő volt
bent előbb. Nem mintha fontos volna.
Becsukta a lámpás ajtaját,
körbe világított. Egy ágy felfordítva és a falnak támasztva, cserépedények
összetört darabjai.
- Te ki vagy és mit
keresel itt? – a hang még rekedt volt, fájhatott a beszéd.
Nem szólt, csak nézte a
feltápászkodó alakot.
- Kérdeztem valamit. Ha én
egyszer kérdezek valamit, arra válaszolni szoktak.
- Felállsz, szépen
meghajolsz, megmondod a nevedet és a foglalkozásodat, aztán beszélgethetünk.
- Puhulok. Régebben, ha
valakit lerúgtam egy lépcsőn, az nem jött vissza szemtelenkedni.
- Nem engem rúgtál le. Ha
ez vigasztal. És akit ököllel küldtél le, az sem én voltam. Én az vagyok,
akinek megpróbáltál a gyomrába fejelni. Ez régen bizonyára jobban ment. Bár ha
régen is fejjel előre indultál, akkor csoda, hogy még élsz.
- Ki vagy?
Az emberen sötét köpeny
volt. A széle súrlódott a porban, ahogy lassan próbált visszahúzódni a lámpás
felé. Egy kötél hevert a földön. Az ember hirtelen, alig követhető gyorsasággal
lebukott, megmarkolta a kötelet, aminek a vége vasgolyót font körül. Fölemelni
már nem tudta, mert előbb sok port kapott az arcába, aztán egy rúgást.
A kötél érdekes fegyver
volt. Nem hosszabb két könyöknél, rajta három kemény csomó, ha az ellendített
vasgolyó körbetekeri a kötelet az áldozat nyakán, a csomókkal együtt halálos a
fojtás. Zajt csak az csap, aki fuldoklik.
Az ember egyelőre nem
mozdult. A nesz kintről jött.
Behúzódott a falnak
támasztott ágy mögé. A barlangbejárat halványsárga égdarabot keretezett. A fény
ahhoz még kevés volt, hogy bevilágítson Absalom cellájába, és ahhoz is, hogy a
megjelenő alak arcát látni lehessen. Ahogy lassan közeledett a lámpáshoz, előbb
az tűnt fel, hogy egy világos subligaculum van rajta. A vállán tógaszerűen
átvetve erős szövésű gyolcsból készült kendő. Alul római rabszolga, felül léhán
öltözött patrícius. A kendő alól rövid, a szokásosnál vastagabb nyelű és
szélesebb hegyű venabulumot húzott elő. Odament a földön fekvőhöz, lehajolt,
megtapintotta a nyakát. Aztán fölegyenesedett, a venabulummal keresztülszúrta a
földön fekvő torkát. A kispriccelő vér néhány cseppje a lámpás üvegajtajára
csattant.
- Szép halál, semmit nem
szenvedett. Pedig talán megérdemelte volna. Gyere elő. Csak óvatosan. Lehet,
hogy legyőzhető vagy. Engem
Hananiásnak hívnak. Amit keresel, az
már nem itt van.
- Mit keresek?
- Nem tudod, mit keresel?
Miért küldtek ide?
- Senki sem küldött.
- Akkor miért vagy itt?
- Fényt láttam.
- Na és?
- Ez a barlang Absalom
cellája volt. Absalomot megölték. Újat mondok?
- Ki mondta, hogy
megölték? Meghalt.
- Honnan tudod, hogy amit
kereshetnék, már nincs itt?
- Én irányítottam a
kiürítést. Sok napig kerestünk, sok napig elemeztünk. Most már tudjuk, akkor
sem volt itt, amikor Absalom meghalt.
- Azért öltétek meg, ami
nem is volt nála?
Hananiás hallgatott.
Fölemelte a lámpást, kinyitotta az ajtaját, elfújta a gyertyát. A barlang
szikláira hosszú árnyékokat húzott a kelő nap.
- Gideón azt mondta tegnap
este, hogy mindenkit szó nélkül takarítsak el, akit itt találok. Úgy vélem, nem
tudta, hogy te is itt leszel.
Kiment, elvette a fal mellől
a sittimfabotot, néhányszor a lépcsőhöz ütögette. A barlangbejárat két oldalán
úgy vájták ki a sziklát, hogy egy-egy padszerű mélyedés képződött az utolsó
lépcsőfok felett. Leült az egyikre. Hananiás a másikra.
- Nem tudhatta, hogy itt
leszek. Talán inkább csak remélte. Hogy akkor engem is eltakarítasz.
- Timóleon szerint ez nem
volna egyszerű. Mondta, hogy kérdeztem rólad?
- Nem.
- Pedig felhatalmaztam rá.
- Akkor azért nem szólt.
Ültek a barlangbejárat két
oldalán. Hallgattak.
- Tudtuk, hogy Absalom
magánál tart fontos írásokat. Több, mint egy évig figyeltem. Járt az
alexandriai könyvtárban, vitt magával tekercseket, de hozott is, nagyjából
ugyanannyit. Egy Oneszander nevű könyvtárossal tárgyalt, részleteket nem
sikerült megtudnom ettől az Oneszandertől, mert csak hosszas rábeszélésre
szólalt meg, de néhány mondat után elvesztette az eszméletét. Nem volt időm
megvárni, életben marad-e.
Hananiás elhallgatott.
Oldalt nézett, de nyomban elkapta a tekintetét.
- Lüdiába is elment, de azt
nem tudom, ott mit csinált, későn értem oda, már indult vissza. Nem volt nála
semmi. Timóleon azt mondta, te általában kérdéseket teszel föl, amikre nehéz
válaszolni. Most miért nem szólsz?
- Mert most te fogsz
kérdezni. Megvárom.
- Mit csinálhatott Absalom
egy olyan kopár, néptelen helyen, mint Lüdia?
- Semmit. Nyilván
Pergamonba ment.
- Minek?
- A könyvtár romjai alatt
értékes tekercsek vannak. Meg egybe kötött pergamenlapok.
- Honnan tudod?
- Voltam ott.
- Miért?
- Könyvekért. Egy gazdag
szadduceus küldött.
- Absalom miért nem hozott
semmit?
- Nem tudom. Talán csak
közvetíteni ment. Oneszander minden pergamoni könyvet Alexandriába akart
begyűjteni. Különben túlélte a vallatásodat.
- Honnan tudod?
- Nála is voltam. Miért
jársz rabszolganadrágban?
- Miért fontos ez?
- Érteni akarom, mivel
tudtad rávenni Timóleont, hogy szóba álljon veled.
- Miért ne állt volna
szóba velem?
- Timóleon tisztességes
ember. Neki az kevés, hogy valaki subligaculumot visel.
Hananiás hallgatott. Aztán
felállt, a lépcső szélére ment, a venabulumot többször beleszúrta a porba.
Fölemelte, megnézte, a hegye véres-e még.
Nem mozdult, csak a
szemével követte Hananiás mozdulatait.
- Nem azért nem döflek le,
mert Timóleon azt mondta, nincs esélyem ellened, mert te jobb vagy, mint amilyen
ő volt valaha is. Én ettől még megpróbálnám, pedig Timóleon is mindig
legyőzött, amikor párban gyakoroltunk. Hanem mert te többet tudsz, mint
gondoltuk.