Ki az a szörnyeteg?

Kedvelem Ceglédi Zoltánt, szívesen hallgatom, úgyszólván mindig egyetértek vele. Írt egy cikket a sportban alkalmazott erőszakról, ebben is egyetértek vele.

Ideteszem az utolsó bekezdést:

"Ehhez pedig, ha szükséges, mondjunk le legalább négy évre az olimpiafétisről. Igen, vállalom, én kifejezetten veszélyeztetni szeretném az olimpiai sikereket! Azt szeretném, ha tudná minden sportoló fiatal, hogy 2020-ig azzal mehet le az uszodába, edzőterembe, bárhova, hogy nem fogják bántani. Azt is szeretném, hogy mindenki szólaljon meg, aki korábban volt áldozata az ocsmány gyakorlatnak. Aztán nézzük meg, mit hoz Rio és Tokió. Lehet, hogy kevesebb érmet hoznak haza a sportolóink, kevesebbszer hangzik fel a magyar himnusz – de utóbbi nem a verés, megalázás és nemi erőszak „filmzenéje” lesz a dobogón állónak. Kevesebb érem, de kevesebb sérült gyerek? Ki az a szörnyeteg, aki ne ezt választaná?"

Ceglédi nem egy kékszemű kisgyerek, az utolsó kérdésre ő is tudja a választ. Az egyik ilyen szörnyeteg az, akit a kedves papa nemcsak vert, hanem rúgott is, oszt tetszik látni, milyen karriert csinált. Azokban a körökben ez a "kulturális" szint, ez az élet rendje. Pénz számolva, asszony verve jó. A gyerek meg aztán még inkább, tanulja csak meg.

Rákosi Mátyás sem tudott egyebet a világ elé tárni az ő rendszerének nagyszerűségéről, mint a "világraszóló sportsikereket", aztán Kádár János sem. De mehetünk vissza az időben, Magyarország 1936-ban is harmadik volt az éremtáblázaton, és előtte is mindig a legjobbak között, "sportolóink elvitték jóhírünket a világba". Ezt tudjuk nyújtani.
Ausztria, Svájc, Dánia, Svédország, Norvégia, Szlovénia (Jugoszlávia-korában sem), Csehország soha nem volt sehol az éremtáblázaton.
Ki az a szörnyeteg?
Mióta újkori olimpiát rendeznek, mindig volt nekünk szörnyetegünk. Most van valamennyi között a legundorítóbb.