Sokszor mondtam már, azt sosem lehetett tudni, melyik lesz az a történés, mozzanat, amibe egy diktatúra belebukik. Minél magabiztosabb egy olyan kis felfuvalkodott, mint amilyen a csúti kertiszobor, minél inkább úgy gondolja, neki mindent szabad, annál közelebb jut a véghez, azaz a tendencia világos, de a banánhéj jellegű esemény nem is sejthető.
Most ez a macedón kolléga elég ígéretesnek látszik, de attól tartok, túlságosan is nyilvánvaló a törvénysértés, ilyenek nem szoktak feltűnni, sem Mari néninek, sem az Európai Parlament jórészt iszonyatosan ostoba, a saját félreismert érdekeiket is balgán védő politikusainak.
Azért ennek a balkáni szökött csirkefogónak a "befogadása" némi tűnődésre késztetett. Hogy ezt a nemzetközi méreteket öltő köztörvényes bűnözést meddig lehet csinálni. Mint tudjuk, a történelemről jónéhány alapigazság forog a tudatunkban, ezek közül az egyik úgy hangzik, hogy a megtörtént tragédiák után már nem érdemes intézkedni, mert a történelem sosem ismétli magát, a másik meg úgy, hogy a történelem mindig ismétli önmagát. Lehet választani. Én most az utóbbit ajánlanám, nem számoltam utána, hányadszor - ismét emlékeztetek Chamberlainre. Akiről annak idején úgy véltem, nála butább politikus nem elképzelhető, most meg ott ülnek Strasbourgban százával. Nem lehetne szólni nekik, hogy a Magyarország nevű Putyinbirodalom már túl van azon, miszerint fenyegetné az Európai Uniót, már elkezdte szétrohasztani?
Nem mintha bármi hozadéka lehetne a múlt figuráival való összevetésnek, de azért kerestem az emlékezetemben ehhez a mi jelenünket mérgező gazemberhez bármennyire is hasonlítható pitiáner és primitív alkatú (a "lelki" előtagot szándékosan mellőzöm) elöljárót, légyen az egyházi vagy világi állású, végülis bőséges a merítés, egy-két kivételtől eltekintve a mi históriánk ezeknek a sorából tevődik ki.
A három legkártékonyabb figura akármekkora gonosztevő volt is, más formátumot jelentett (azt mégsem mondhatom, hogy minőséget). Azért az István névre keresztelt Vajk súlya nem említhető egy napon ezzel a mi kis trógerunkkal, a szent király mégis csak lerakta a megingathatatlan szilárdságú alapokat ahhoz, hogy ez a nép szerencsétlenebb és szánalmasabb legyen az összes többinél itt a földrajzilag meghatározott Európában. Az olyan történelemszakértők, akik már két könyvet is elolvastak, fölényesen megjegyzik, midőn István sorozatgyilkosságairól esik szó, hogy az egy más kor volt, más volt az emberélet értéke. Nem volt más. Tetszik látni, pontot tettem a mondat végére, nem kiabálok, türelmesen és csöndesen közlöm, nem volt más az emberélet értéke. Csak egyes brigantik (jó, rengetegen voltak) úgy vélték, ők gyilkolhatnak rakásra, mert nincs aki megbüntesse őket, és úgy is volt - nem is büntette meg őket senki. Az István nevűt egyenesen istenként imádja egy egész nemzet, igaz, ennek az értéke olyan is, amilyen például a "szent jobb" elnevezésű végtag fetisiszta, a barbárság legalját hihetetlenül gusztustalanul jelentő imádat... tényleg, még sosem kérdeztem, belegondoltak már, mit hordoznak körbe a XXI. században egy magát európainak hirdető országban? Egy ember levágott végtagját, amitől jobb érzésű kóbor ebek is behúzott farokkal oldalognának el, azt most hagyjuk, mekkora a valószínűsége annak, hogy ez valóban a mi szentünk alkarja-e, mindegy, ez ügyben valóban elegendő a hit ereje, akkor sem volna kevésbé undorító, ha bizonyosan első királyunk testéről metszették volna le.
Ott tartottam, hogy az emberélet értékét nem a bűnöző teljhatalmúak gyakorlata határozza meg. Még csak nem is a jog. Nenene. Ne tessék, létezett ilyesmi, nagyon sokkal István előtt, ismerhető is volt. Mondjak néhányat? Hammurabi (Hamurapi, Hammurapi, többféle írásmód létezik) babilóni király törvényoszlopán több paragrafus is szól az élet védelméről. Az időszámítás előtti XVIII. században hol volt még a Tízparancsolat? Szolón timokratikus (vagyoni helyzeten alapuló) alkotmánya (i.e. VII. század) is külön kiemeli a vagyontalanok jogait, a szavazati joguk előtt említve az élethez való jogot. A Római Jogról nyilván mindenki hallott, de ha van kedvük, nézzenek utána az élet és a becsület védelméről szóló részeknek. Salvianus nevű keresztény író éppen a kereszténység gyilkosságai miatt tartotta szükségesnek idézni a XII táblás törvények egyik paragrafusát, ami arról szólt, hogy a törvény rendelkezése szerint tilos volt bárkit ítélet nélkül kivégeztetni. A XII táblás törvények képezik a Római Jog fundamentumát, az időszámítás előtt 450-ben írta ezeket tíz tekintélyes patrícius. Van ám még sok. Mint például a Sulla nevű rohadt diktátor által bevezetett intézmény, a quaestio perpetua de sicariis et veneficis, amit esetleg úgy lehetne fordítani, hogy állandó testület a gyilkosok és méregkeverők elleni panaszokra, 32 esküdtbíró vizsgált és tett javaslatot a büntetésre.
Jó régiek, mi? De az István korában még viszonylag csekély mennyiségű tudnivalók között bőven volt lehetőség a megismerésükre. Mint ahogyan azt is lehetett tudni, hogy ötszáz évvel korábban a "barbár" vizigót király, bizonyos II. Alarik (mellesleg ariánus keresztény) már tovább íratta a Codex Euricianus-t, az apja (Eurich király) által kiadott törvénykönyvet, ami egyebek között rögzítette a rómaiak és a germánok közötti jogviszonyt. Írásban. Benne a gyilkosságok megtorlásának módozataival. Meg is mutatta, miképpen gondolja, amennyiben fegyverrel zavarta szét a katolikusokat gyilkolókat. Vagyis azokat, akik az őt fenyegetőket ölték, mert nem tartotta rendjén valónak, hogy valakit a vallása miatt halállal büntetnek. Ez a barbár. 502-ben. Aztán 506-ban engedélyezte az agde-i zsinatot, mely zsinaton olyan egyházi törvényeket fogadtak el, amik ellenkeztek az ariánus vallással, amilyen például a püspöki tiszt létrehozása, amit különben előre lehetett tudni. Mit tett Alarik, akinek volt elég ereje és hatalma felkoncolni a zsinat résztvevőit? Semmit.
Na legyen elég ennyi szemelvény a jogból, de az imént azt mondtam, nem annak kellett lennie a legfontosabb gátló tényezőnek, nem az határozta meg az emberélet értékét. Még csak nem is az erkölcs, az erkölcsi érzék, az emberi tartás. Hanem egyszerűen az értelem. Hogy ugyanis miért kell embert ölni? Miért volna az praktikus? Miért jó egy uralkodónak maga ellen fordítani az alattvalókat, akik ösztönösen utasítják el a gyilkosságot - mert félnek attól, aki gyilkol. Nem baj, az a jó? Aha, igen, hallottam ilyet. Jó is az, bizony. Mint ahogyan a kereszténység "bevezetése" is milyen nagyszerűen sikerült. Az illető vallásnak az ő lenyomása az alattvalók torkán, szabályszerű és rendszeres tömeggyilkosságoktól kísérve. Remek intézkedés volt, többszáz évig lehetett észlelni a kiválóságát a kisebb nagyobb tömegű tiltakozások által, ami tovább tartott kis hazánkban, mint bárhol máshol a világon...
Kossuthról már írtam néhányszor, nem ismétlem magam, Horthy bitang rendszere meg talán most nem szorul elemzésre, csak azt akarom mondani, hogy ezek hárman azért mégis csak jelentettek némi súlyt a tömeggyilkosok mezőnyében, meg aztán a magyar történelemírás megbízható gyalázatának jegyében akkorára növekedtek a nem szűnő hazugságáradat következtében, hogy nem lesz egyszerű a helyükre tenni őket.
És mégis. Ezek hárman megelégedtek a saját népük tönkretételével, hatásuk a világtörténelemre még a szélhámosság szintjén sem észrevehető (jó, persze, Kossuth azért rászabadította Európára az oroszokat). A mi jelenünk szánalmas és jelentéktelen ócska kis tolvaja a Föld világfaluvá zsugorodásának következtében pillanatnyilag sokszázmillió ember, egész Európa lakosságának a sorsát fenyegeti. Ez a sunyi kis szélhámos a nagy demokratikus nyugat istentelen butaságának és tehetségtelenségének tulajdoníthatóan akkora károkat okozott már eddig is, amiket nehéz lesz lesz rendbe hozni, és sokáig fog tartani, de ha nem állítják meg rövid időn belül, az a harmadik világháborút fogja ránk robbantani.
Ez a kis kanál büdös szennyvíz a hatalmas hordó borban.
