A papír súlya nem változott. A pofátlanság súlytalansága sem.
2018. MÁJUS 23., SZERDA
Nemzeti bárgyú
Láttam egy képet, idetettem. Harmadszor írom le, amit először májusban rögzítettem. 2017. május 20-án.
A papír súlya nem változott. A pofátlanság súlytalansága sem.
„Rendkívül ősi, rendkívül stabil a nyelvünk, sok száz év távlatából is pontosan megértjük azt, hogy mit éreztek, mit gondoltak, hogy gondolkodtak az őseink, hogyan látták a világot, az univerzumot, a földet, és minden, ami azon túl van.
A mi kötelezettségünk is, hogy műveljük a nyelvet, hogy őrizzük a nyelvet és védjük meg minden külső támadás ellen.”Valószínűleg nagyon régi a nyelvünk, de nem tudunk róla semmit - legföljebb azt, hogy néhányszáz éves az írásbeliségünk. Abból annyi derül ki, hogy instabil, gyorsan és gyökeresen változó, és egy nem is annyira távoli időben - egy szót sem lehet érteni belőle. Arról meg aztán végképp jobb hallgatni, hogyan gondolkodtak őseink. Egy bizonyos: a nyelvünket semmilyen külső támadás nem éri. Belső annál több, lassan semmilyen köznek szánt szöveget nem lehet elolvasni, én legalábbis minden reggel felrobbanok a dühtől.
Nagy a verseny a magyar kormányban és az egyéb tisztségviselők között a legbutább ember címért. A fenti "mondatok" alapján Kásler Miklós nagyon közel van az abszolút győzelemhez. Már csak a nagyfőnök előzi meg.
Ezt most olvastam:
1983 novemberében, azaz 40 éve mutatták be a Vígszínházban a Játszd újra, Sam! című színdarabot – ami az 1972-ben debütált, szintén ezt a címet viselő filmen alapszik, amelyben Woody Allen és Diane Keaton játsszák a főszerepet. Ezen évforduló kapcsán küldött videóüzenetet Woody Allen Kern Andrásnak, aki a magyar hangja. Ahogy a TikTokon megosztott felvételen kifejtette, köszöni a színész eddigi munkáját, illetve azt kívánja, még 20-30 vagy akár 60 évig folytathassa, amit eddig, és hogy nagy sikereket érjen el.
Tegnap este ünnepeltük a Pesti Színházban a Játszd újra, Sam! bemutatásának 40. évfordulóját. A jubileumi előadásra eljöttek a darab egykori szereplői is, hiszen a négy évtized alatt a szerepátvételek és beugrások miatt sok színész megfordult az elvált filmkritikus, Allan Felix manhattani lakásán. Egyetlen egy szerepre nem volt soha más jelentkező: Allan-t természetesen mindig, vagyis 523 estén át, Kern András alakította. Páratlan dolog, színháztörténeti kuriózum, hogy valaki ennyi éven át játssza ugyanazt a szerepet. Woody Allen a darab szerzője, és Allan Felix eredeti megformálója az ünnepi alkalomból videóüzenetben köszöntötte Kern Andrást
– írta a Vígszínház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Én ennek nagyon örülök. Még jobban örülnék, ha a sokszereplős ünneplésben legalább egyvalakiben megmozdult volna az emberi és előadói tisztesség, hogy megemlít egy nevet. Aki nélkül mindez nem lett volna.
Mondtam már, nem írok nekrológot. Pedig egyre többször kellene, ha csak olyanokról írnék, akik nekem valamiért fontosak voltak. Hamarosan egy éve lesz, hogy meghalt Sipos Áron. Aki kitalálta Kern Andrást - majdnem a szó szoros értelmében, mert Woody Allen szinkronhangjaként vált igazán népszerűvé, minden műfajban keresett színésszé. A Játszd újra, Sam egy kedves, jópofa film volt, Zana József szinkronhangjával, el is süllyedt volna a jelentéktelenségben, ha Sipos Áronnak évekkel később nem kerül a kezébe az Annie Hall. Áron szinkrondramaturg volt a Pannóniában, főképp olasz filmeket fordított, az angolban inkább csak afféle kontrollszerkesztőként működött, de ebben a filmben fölfedezett valamit, amiről maga sem tudta, mi az, amíg a finomvágás után nyilvánvaló nem lett: ez jobb, mint az eredeti. Mert Kern jobb Woody Allen, mint amilyen jó maga Woody Allen. Mert Sipos Áron a második mondatnál rájött, még mielőtt fordítani kezdte volna a szöveget, hogy ez Kernért kiált. Mondta ugyan Vas János, aki a Sam szinkronját rendezte, hogy Zana a Woody Allen, Áront nem érdekelte. Úgy döntött, hogy maga fogja megrendezni is. Így aztán készült egy Annie Hall című magyar film, ami kicsit jobb volt az eredetinél. Ahogy Pap Zoltán 22-es csapdája vagy Karinthy Frigyes Micimackója.
Sipos Áron volt a legbölcsebb ember, akit valaha ismertem, aki a legközelebb állt ahhoz, hogy a barátomnak tartsam. Amikor az Annie Hallt csinálta, éppen Bécsbe járkáltunk egy osztrák film előkészítése tárgyában, néhány évvel később egy éjszaka felhívott, hogy támadt egy ötlete, amiből filmsorozat lehet - 1985-ben meg is csinálta a TIR-t, az egyik epizódját én írtam Békés Palikával... Milos Forman meg akarta rendezni a Gyertyák csonkig égnek című Márai regényt. Egymás után dobta vissza a forgatókönyveket, pedig olyan is akadt közte, amit Jean-Paul Carriére írt. Végül Áron azt mondta Milosnak, van neki egy barátja, aki nem nagyon hajlandó filmet írni, de Márait szereti is, érti is, próbálom rávenni. Megírtam, Milos Forman állítólag belekiabált a telefonba, hogy na ez az - aztán hamarosan híre jött, hogy nagyon beteg... Mindegy, hosszú. Sok évtizeden át élt egy ember a közelemben, akinek egy-egy fanyar, mindent megvilágító mondatára bármikor számíthattam. Éjjel-nappal. Sipos Áronnak hívták.
Nélküle nem lett volna Woody Allen-gratuláció, sem ünneplés.
Ezt itt most olvastam az egyik hírportálon:
Becslések szerint Magyarországon minden évben körülbelül 300 ezer madár pusztul el áramütéstől, mondta az Inforádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. „Veréb mérettől fölfelé a legnagyobb termetű sasokig, keselyűkig és gólyákig, mindent és bármit fenyeget ez a veszély” – tette hozzá a szóvivő.
Magyarországon csaknem egymillió oszlop és százezer kilométernyi vezeték juttatja el az áramot a felhasználókhoz. Az egyesület 2010-es tanulmánya szerint rengeteg pénzt emésztene fel, ha ezeket földkábelekre cserélnénk, akkori áron 550 milliárd forintba kerülne.
Lehetne akár legyinteni is az ilyesmire, madarak, kit érdekel. Szerintem egy is sok, nemhogy 300 000, dehát nem erről van szó. Mutatok más képet, ezeket én fotóztam a falunkban: