Kifejező képet találtam a neten: a Felcsút díszpolgárává avatott gazellaarcú gázszerelő mellett Kondor Katalin. Együvé tartoznak.
Az illető nőnemű a Magyar Rádió elnöke volt a kétezres évek elején. Keményen megdolgozott azért, hogy engem eltávolítson az intézményből. Korábban egy társaság tagjaként engem kért fel arra, hogy alapítsak meg egy kereskedelmi rádiót. Már akkor évtizedek óta ismertük egymást - ő is tudta, amit sokan mások: a mérvadó nagy öregek szerint hozzám kell fordulnia annak, aki meg akarja tanulni a rádiózást. Félre ne értsenek, ez nem nagyképűsködés, egyszerűen tény - olyan szerencsém volt, hogy perfekcionistának születtem, azaz ha valamit csinálok, azt vagy a tőlem telhető legjobban csinálom vagy sehogy. Ötven évet töltöttem a Rádióban, és szerettem, bárhol dolgoztam: a gyerekkórustól az olasz szekción, hírszerkesztésen, zenei műsorokon át a dramaturgságig, hangjátékok rendezéséig, magazinműsorok szerkesztéséig és vezetéséig sokmindent csináltam. Még a kereskedelmi rádiózásba is belefogtam, egyik első műsorkészítője voltam a 80-as évek végén a Danubius-nak. Ha kellett, hírolvasó bemondóként szólaltam meg, beültem a hangmérnök helyére a keverőasztalhoz vagy magnóztam, zenei rendezőként működtem, sőt a Rádiózenekarban is helyettesítettem egy próbán az ütőst, amikor be kellett vinnie a kórházba a mindenórás feleségét, én meg éppen a 6-os stúdió vezérlőjében készítettem elő egy másnapi felvételt. Azaz nem rádiós újságíró voltam, aki tudja, a mikrofon melyik végén kell belebeszélni, engem a rádiózás a maga teljességében érdekelt. Ahogyan egyik hangmérnököm mondta, azért voltam jó főnök, mert bárkinek a munkáját el tudtam végezni, és meg is tettem, ha kellett.
Nem szívesen beszélek róla, de ismertem politikusokat, 1990-ben az SZDSZ is, az MSZP is engem kért fel médiaszakértőnek. 2002-ben szóltam nekik, ha értelmesen akarnak kormányozni, gondoskodjanak róla, hogy a Rádió és a Televízió ne maradjon a szovjet csapatokat 89-ben hazaküldő markában.
Ott maradt, hiába beszéltem. Meg is lett az eredménye, azóta is attól szenvedünk. A falusi futballista alfelébe lifttel közlekedő rádióelnökasszony egyik legfontosabb feladatának az én eltávolításom jelöltetett meg, ezt az elnöki titkárságon dolgozóktól tudtam, akik valamiért kedveltek engem. Ahogyan egy ünnepség utolsó mondatát is tőlük hallottam: egy nyugdíjba menőt búcsúztattak, aki elég régen elég jól ismert, amikor még nem volt elkötelezett jobboldali, ő mondta, úgy csináljátok ki a Benediktyt, ahogy akarjátok, csak egyvalamivel ne próbálkozzatok - szakmailag megesz titeket reggelire. Végül találtak egy jogszabályt, ami ellen nem tudtam védekezni: nyugdíjaztak, méghozzá jóval azelőtt, hogy elértem volna a nyugdíjas kort. Elvették a műsoraimat, a belépő igazolványomat, kitiltottak a Rádióból. Az MSZP kormányzás nagyobb dicsőségére - szerintem ők sem bánták, talán tudták, hogy azt a politikai pártot és rendszert, amiben én kezelhető volnék, még nem találták fel.
Ennyit a fenti képről.