A politizálásról

Kimásoltam egy weboldalról ezt az írást:

 

Kovács Bálint kritikus, a HVG újságírója, a Színházi Kritikusok Céhének egyik elnöke (társelnök: Puskás Panni) közösségi oldalán kommentálta Vilmányi Benett ügyét és azt, hogy pályatársai nyílt levélben fogalmazták meg, mit gondolnak arról, hogy a színész visszautasította a Junior Prima díjat.

“Szomorúan és értetlenül állok ez előtt a nyílt levél előtt. A legjobb, amire gondolhatok, hogy az aláírók talán nem gondolták át eléggé, hogy mit jelent, amit csinálnak.

Mert nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, mi hangzott el és mi nem, félreértés volt vagy sem. Hanem hogy ezeknek a nagyszerű színészeknek, és amennyit személyesen ismerek közülük, jó embereknek miért kellett ezt a legszélesebb nyilvánosság elé tárniuk.

Sárosdi Lilla épp a napokban nyilatkozta le, még öt év után is fáj neki, hogy amikor felvállalta, hogy beszél saját zaklatásáról, a színészkollégák nem álltak mellé.

Vagy ott volt az első és a második operettszínházi zaklatási ügy.

Vagy ott volt a Gothár-ügy. Ott volt millió és egy intézkedés, amit a kormány hozott, és amivel az egész színházi szakma rosszul járt.

Ott voltak a politikai okból kirúgdosott igazgatók.

Ezekben az ügyekben nem volt huszonöt, egymással egyetértő színész, aki felszólaljon, nyílt levelet írjon, egyetértésben artikulálja, hogy ami történt, nem helyénvaló.

Most van. Ebben az ügyben. Egy fiatal kolléga nyilvánosság előtti lehülyézésében.”

 

Aztán ideteszek egy részletet egy levélből, amit egy könyvkiadó igazgatója írt a Semmi nem úgy van című könyvem kiadásával, azaz ki nem adásával kapcsolatban. Egyelőre a kiadó nevét kipontozom, az aláírást is elhagyom, nem tudom, meddig teszem ezt, a mérgem négy éve csak fokozódik, ahelyett, hogy múlna:

 

roppant érdekes, izgalmas, lebilincselő és provokatív könyv lesz, remélem, gyorsan talál kiadót hozzá; mivel a …nak az a policyja, hogy politikai vitákban nem veszünk részt, és ez a könyv a magyar történelemről másként gondolkodók számára oly mértékben provokatív, hogy kifejezetten politikai üggyé válhat, mi nem vállaljuk a kiadását.

 

Ugye nem kell mondanom, a dühöm nem attól csapott legmagasabbra, hogy az illető úgy gondolja, a történelemről lehet „másképp gondolkodni”, hanem hogy egy könyvkiadó igazgatója úgy véli, az rendben van, ha egy könyvkiadó „politikai vitákban nem vesz részt”. Hogy ebben az országban a gondolkodásra való restség, a tespedés, a gyávaság olyan mélyre, nyakig merülve dagonyázik a büdös posványban, amitől lassan sikkesnek látszik ez a pocsolyagerincű erkölcsi toprongy, a politikától való, fintorgó távolságtartás. A fintorgás mellesleg rendben volna, az áporodott bűz, ami itt tizenharmadik éve terjeng, tényleg orrfacsaró, de jó volna megérteni végre, hiába tetszik becsukni az ablakot, az a bűz bent van minden lakásban, és nincs az a szigetelés, ami kívül tudná tartani az állandó szivárgást. A nagyon nagy baj az, hogy ezek a „távolságtartók” csak ezt a bűzt növelik a tele gatyájukkal, minthogy a finom eleganciának szánt, szánalmasan ostoba viselkedésükkel hiába próbálják elfedni a saját beszariságukat, csak úgy árad belőlük a kártékony, az egész országot fertőző, sunyi félelem.

Nem láttam a huszonöt aláírást, nem is érdekel, kik azok a szánalmas alakok, akik nyilván nem is értenék, ha valaki próbálná megmagyarázni nekik, mit tettek.

Csak rögzíteni akartam az újabb jelenséget. A pusztulás felé vezető „kis köröket” (Bibó István).

 

A hazug, jellemtelen illegetésről

A gyomrom fordul fel, mikor a magyar miniszterelnök mondatait idézik különben értelmes emberek, akik nem tartoznak az illető hívei közé.

Nagyon szépen kérem, ne tegyék. Nem azért, mert például a páva egyféle mozdulatsort végez, mindig ugyanazzal próbálja elbűvölni a tojót, mindig ugyanazzal a tisztességes szándékkal, és nem hol így mozog (nem táncol, nem tudna, alkalmatlan a kecses mozgásra), hol úgy, kinek mit és miképp akar hazudni. 

Hanem azért, mert értelmes, önálló gondolatok kifejezésére képes ember semmiképpen nem azonosul egy primitív, gerinctelen, tanulatlan rablógyilkossal. Még ostoba mondatainak idézésével sem, még akkor sem, ha ez ironikusan hangzana, mert az idéző belegondolt, mekkora marhaság az idézet. De úgy végképp nem, hogy azt a marhaságot ugyanolyan ostobán használja, fals metonímiát alkalmazva.

Akkor mit akarunk most?

Már megint. Okos, általam kedvelt ember írta le ezt a mondatot:

"Szószegők lettünk, a leghitványabb nemzet.." írta Horthy miniszterelnöke, Teleki Pál, öngyilkossága előtt, mert Telekinek legalább a saját adott szava, úri becsülete fontos volt.

Na akkor, íme az újabb adag borsó a falra.

Egy ember megítélése mindig az illető rosszcselekedetein alapul – elmondtam, leírtam számtalanszor. Hitler történelmi szerepét nem az határozza meg, hogy ő volt az autópályaépítő, Waldbühne-alapító, gyerekfej simogató.

Az öngyilkosság említése mint pozitív, példaadó tett különben is borzalmas ostobaság, dehát Telekiről nem az jut eszébe épérzékű, a történelemben valamelyest tájékozott embernek. Nemcsak azért, mert egy olyan elvetemült, ócska gazember, amilyen Teleki Pál volt, nyilvánvalóan nem lesz öngyilkos – ezt nem tudom azzal igazolni, hogy őt idézem egy olyan mondattal, amiben maga mondja, „nem lettem öngyilkos”. Viszont írtam Menon Club címen egy közel 700 oldalas könyvet, abban benne van az összes bizonyíték, amik kizárják a halvány gyanúját is ennek az öngyilkosságnak. Tudom, nem sokat számít, mert mindenféle „történészek” meg azt írták, hogy bizony öngyilkos lett, és ha Magyarországon valamely kurzuslovag „történelemtudós” leír bármilyen marhaságot, az szentírás lesz, és évszázadokig tartja magát. Mindaddig, amíg ennek az országnak a népe egyszer el nem jut oda, hogy meg akarja ismerni a hiteles múltját, annak értelmes magyarázatával együtt – ennek körülbelül annyi esélye van, mint egy hógolyónak a pokolban.

Dehát mondom, nem az öngyilkosság számít. Hanem ennek az alaknak a tettei.

Ideteszek néhány idézetet, hozzá a szükséges megjegyzést:

 

Numerus clausus

Az 1920. évi XXV. tc. (A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról) az egyetemekre való beiratkozást a nemzetiségek országon belüli arányához kötötte. A törvény végrehajtási része nemzetiségnek minősítette a zsidókat – 6%-os arányszámot állapított meg rájuk nézve –, annak ellenére, hogy 1867 óta jogilag nem idegen etnikumnak, hanem izraelita vallású, egyenlő jogokkal rendelkező magyar állampolgároknak számítottak.

A törvény írója Teleki Pál. Az ország miniszterelnöke, aki a törvények végrehajtásáért felelős kormány feje, Teleki Pál.

A kapcsolódó momentumok közül az egyik legundorítóbb a „hivatalos” történészi leírás:

Teleki első kormányzásának egyik máig leginkább ellentmondásos kérdése a numerus clausus-törvény tulajdonképpen az 1920. évi XXV. törvény („a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról”), nevének jelentése: lezárt (értsd: meghatározott, állandó) szám. A parlament elé a vallás- és közoktatásügyi miniszter terjesztette, 1920 szeptemberében fogadták el. A törvény elsősorban a magyar felsőoktatásban tanulók számát kívánta az ország vélt vagy valós szükségleteihez igazítani, korlátozni kívánta a felsőoktatásba bekerülők számát. A felsőoktatásban tanulóknak számarányukban tükrözniük kellett a Magyarországon élő „népfajok” arányszámát. A törvény fő célja elsősorban az volt, hogy biztosítsa a magyaroknak a lakosságon belüli arányuknak megfelelő részvételt az egyetemeken. A törvényt sokan az első zsidótörvénynek tekintik, mivel a zsidóságot korlátozta leginkább, amelyet az addigi joggyakorlattól eltérően felekezet helyett nemzetiségként kezelt.

Tetszik érteni? Ellentmondásos. A jóisten szentséges szerelmére, hol van itt az ellentmondás? Mi ez a nyálas, mindent elkenő szó valamiről, ami felháborító, aljas és undorító? A törvény fő célja elsősorban az volt, hogy biztosítsa a magyaroknak a lakosságon belüli arányuknak megfelelő részvételt az egyetemeken. Világos, nem? Valamint logikus. Ha valaki különben nem értené… Á, egy nyavalyát próbálok itt szemantikát, stílust számon kérni valakitől, aki nyilvánvalóan egyetért Telekivel és a numerus clausus-szal.

 

Frankhamisítás

Windischgrätz Lajos herceg, hajdani közellátási miniszter 1922-ben saját sárospataki birtokán kezdett el – kőnyomatos technikával – előállítani ezerfrankosokat. Minthogy a hamisítványok egy vak koldus megtévesztésére is alkalmatlanok voltak, a herceg a fővárosba költöztette a holmiját, és az Állami Térképészeti Intézet Retek utcai épületében folytatta a munkát. Ennek az intézetnek a legfőbb korifeusa egy „nagy tudós”, bizonyos Teleki Pál buzgón vállalt részt a tevékenységből, minthogy ő is meg volt győződve Trianon igazságtalanságáról.

A frankhamisítás bosszú akart lenni Franciaországon Trianonért. A frankhamisítás egyik szellemi atyja és legfőbb felelőse Teleki Pál.

Első zsidótörvény

Az 1938. évi XV. törvénycikk (A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról) Első Zsidótörvény néven lett ismert. A törvény kimondta: a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20% a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni.

A törvény előterjesztője és egyben megfogalmazója a Darányi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, Teleki Pál. A törvény betartatásának legszigorúbb őre a következő, 1939-től miniszterelnök Teleki Pál.

Második zsidótörvény

Az 1939. évi IV. tc. (A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról) már elsősorban faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. A törvény 6%-ban maximalizálta a zsidók arányát a szellemi foglalkozásokban, valamint megtiltotta zsidók alkalmazását állami közigazgatási és igazságügyi szerveknél és középiskolákban. Zsidó nem tölthetett be színházakban és médiában olyan állást, amely befolyással volt az adott színház/média szellemi irányvonalára. Az engedélyeztetés alá eső ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat teljesen kizárta a törvény.

A törvény egyik megfogalmazója és végrehajtója az ország miniszterelnöke, Teleki Pál.

Egy kép a háromhatalmi egyezmény aláírásakor, 1940.

Adolf Hitler és Teleki Pál

Harmadik zsidótörvény

Az 1941. évi XV. tc. (A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről) már mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Megtiltotta a vegyes házasságokat és a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot. Mindenkinek meg kellett szereznie a nagyszülei keresztlevelét...

A törvény egyik megfogalmazója és végrehajtója az ország miniszterelnöke, Teleki Pál.

Elég ennyi? Valakiről, akinek a saját adott szava, úri becsülete fontos volt – legalábbis egy értelmiségi véleményvezér írása szerint.

István királytól kezdve Zápolyán, Rákóczin, Kossuthon át Teleki Pálig és tovább a legaljasabb gonosztevőket tartjuk történelmünk legnagyobb alakjainak.

Én mondom, mondom fáradhatatlanul.

Van értelme?

Hülye kérdés.

 

 

A nátháról

„Polgári engedetlenséget szerveztek a pedagógusok az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium intézményében szerdán. Az iskolában 22 tanár szüntette be a munkát, míg aláírásával 25 pedagógus támogatta az akciót.”

Az iskolában 85 tanár van. Eltűnődtem, mit jelent az „aláírásával támogatta”. És hogy mit gondol, mit tesz a maradék 38, aki aláírásával sem.

Dehát van ennél szomorúbb is. Ideteszem a hvg.hu tudósítását:

Az Apáczai közleménye szerint egyetértenek a múlt héten az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola nyilatkozatával, ami szerint változtatásra van szükség a közoktatásban. A radnótisok szerint

·        évek óta nem kerül be annyi fiatal tanár a közoktatásba, mint ahányan nyugdíjba mennek, vagy elhagyják a pályát

·        a pályán lévő tanárok többsége megélhetési gondokkal küzd

·        az EU-s országok tanáraihoz képest kimagaslóan sokat kell dolgozniuk: a heti 22-26 óra nem a munkaidejük, csak annak a tanteremben töltött része

·        olyan mennyiségű és minőségű tananyagot kell a diákjaiknak megtanítaniuk, ami mellett biztosan nem jut elegendő idő a készségfejlesztésre

·        egyes tantárgyak esetében nyílt politikai szándékok irányítják a Nemzeti Alaptanterv összeállítását

·        a központi szabályozás szerint olyan tankönyveket, taneszközöket kell használniuk, amelyek többségükben nem szolgálják azt, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást kapjanak

·        mindezek felett a kormányzat a kormányzat képviselői lenézően, cinikusan kommunikálnak velük, agresszívnek és erkölcstelennek állítják be őket, minden tiltakozásuk mögött politikai szándékot sejtenek.

Az apáczais pedagógusok azt még hozzátették, szolidaritásukat fejezik ki mindazon kollégáik iránt, akiket fenyegető levelekkel, munkájuk alóli felmentéssel próbálnak meg eltántorítani a tiltakozástól a valós problémák sürgős megoldása helyett.

Ami a lapító 38-nál is szomorúbb, az a „közlemény”, mely szerint az Apáczai tanárai egyetértenek. Saját hozzátennivalójuk nincs, kivéve, hogy szolidárisak. Aminek különben sem súlya, sem kockázata nincs, ennélfogva értelme sincs.

Mielőtt félreértenének, sietek megmagyarázni, miért szomorú ez az egész esemény.

Amivel az apáczaisok egyetértenek, az a nátha tüneteinek a leírása. A magyar oktatásügynek folyik az orra, és tüsszög. Ráadásul még az orra piros is és fátyolos a szeme. És a magyar állam nem ad elég zsebkendőt. Ejnye, ejnye. Ezért mi most engedetlenkedünk egyet, és egy napig nem megyünk be tanítani. Cumtrucc. Beülünk a sarokba duzzogni egyet.

Mély fájdalommal közlöm, hogy a náthát egy olyan betegség okozza, ami már az egész szervezetet megtámadta, teljes izom- és agysorvadással jár, a kelések nyomán üszkösödés indult meg, a kór okozója pedig elképesztő sebességgel terjed tovább, megfertőzi a teljes társadalmat, a magyar nép gyorsuló tempóban halad a kipusztulás felé.

Innen indult. Az oktatásügytől. Ez ugyanis minden másnak az alapja. Akár elismerőleg is említhetném, hogy a csúti szotyolahéjköpködő rájött, az ő uralkodásának tér- és időbeli kiterjedése egyenesen arányos a tanulatlanság terjedésével. Nemcsak arról van szó, hogy a környezetében nem tűr okos embereket, azok távoltartása még viszonylag könnyen kivitelezhető, bizonyos szellemi szint fölött eleve senki nem megy a közelébe sem. A bekerülés szűrője régóta adott, a gerinctelenség foka szerint változik a felvétel esélye. Mondom, ez rendben van, ez a fundamentum, azt egy hatéves is tudja, hogy a primitív ember irányítható legkönnyebben, minthogy az érzelemvilágát a gyűlölet és a rajongás határozza meg, a kettő között meg nincs semmi.

Azt hiszem, az sem tekinthető különösnek, hogy Magyarország miniszterelnöke nem képes felfogni, egy nép tudatlansága nemcsak azt jelenti, hogy könnyen uralható, hanem azt is, hogy az illető nép haldoklik, és a folyamat viszonylag hamar visszafordíthatatlanná válik. Nem tudom, változna-e valami, ha az illető megértené, híveit a teljes pusztulásba vezeti – nem hiszem. Valószínűleg nem érdekelné. Legjobb esetben rendben lévőnek tartaná, a benne forró gyűlölet és bosszúvágy kiteljesedésének tekintené.

Dehát mondom, az igazán nagy baj az, amit a tanárok művelnek. A mondattöredék, ami a radnótisoktól származik, úgy szól, hogy „amelyek többségükben nem szolgálják azt, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást kapjanak”.  A nagy baj az, hogy a tanárok nem látják, a mondat helyesen így szól: azt szolgálják, hogy a diákok a 21. században jól használható tudást ne kapjanak. Tudniillik ez a cél. Olyan mennyiségű és minőségű tananyagot kell a diákjaiknak megtanítaniuk, ami mellett biztosan nem jut elegendő idő a készségfejlesztésre. Jól tetszik látni, erről van szó. De mondom, ez a cél.

A legeslegnagyobb baj az, hogy a következő mondat: „egyes tantárgyak esetében nyílt politikai szándékok irányítják a Nemzeti Alaptanterv összeállítását”, valamint „minden tiltakozásuk mögött politikai szándékot sejtenek”, a totális értetlenséget tükrözi. A benne foglalt fejcsóválás a tanártársadalom gyermeteg, prüdériával kevert ostobaságát mutatja: politika, fújjj, de büdös, mondják fintorogva. Tessék szíves lenni valamelyest megbarátkozni a ténnyel, ez bizony tömény politika. Amire nem az a válasz, hogy szigorú pofákat vágva eltoljuk magunktól a politikának még az árnyékát is. Hanem az, hogy a politika különféle eszközeinek a felhasználásával élve beszállunk a partiba. Százharminc-száznegyvenezren. A politika eszköze a sztrájktól az utcakőig terjed és tovább. Mondtam már korábban, itt nem a választási győzelem lehetetlen. A törvényes felelősségre vonás is az.

A csúti szotyolahéjköpködő a maga elképesztően primitív, egyszerű agyberendezésével rájött arra, hogy először a gyerekeket kell megbénítani, az ő jövőjüket kell ellehetetleníteni azzal, hogy a legsötétebb butaságba taszítják őket a tanárok felhasználásával.

Ha a tanárok szellemi képességeinek terjedelme olyan szűk, amilyennek ez a fenti közlemény és nyilatkozat láttatja, akkor ennek itt tényleg vége van. Akkor tényleg nincs teendő. Azt nem tudom, mi történne, ha a tanárok megtennék az alaplépést, és határozatlan időre beszüntetnék a munkát az összes oktatási intézményben, az általános iskola első osztályától az egyetemekig.

De hogy ez az első teendő, az biztos, mint a halál.