2021. augusztus 17., kedd

Afganisztán

 

„Az amerikai katonáknak nem szabad meghalniuk egy háborúban, amit maguk az afgánok nem vállalnak.”

Ezt Joe Biden mondta. Nem pontosan értem, miért ítélik el őt azért, mert hazahívta a katonáit, de most nem is akarok ezzel foglalkozni.

Itt vannak nekünk a mi saját tálibjaink, az sokkal inkább érdekel, mi magunk miért nem vállaljuk a mi háborúnkat ellenük. Hogy ezek a fiúk-lányok miért játsszák továbbra is a mulatságos kis ellenzékiesdijüket, és teszik reménytelenné például az én hátralévő éveimet. Hogy miért képzelik úgy, majd most itt összehívnak mindenfelé mindenféle őrsgyűléseket, és választanak maguk közül rajtanácselnököt, és akkor ettől majd történik valami. Tényleg nem tetszik észrevenni, hogy a mi fidesz vallású tálibjaink halálra röhögik magukat ezen az alsótagozatos katonásdin?

Nem arról van szó – amit különben hónapokkal ezelőtt leírtam – hogy az „érvényben” tartott vészhelyzetükkel azt csinálnak, amit akarnak, nem is arról, hogy a vírus megint a tálibjainknak hozza a negyedik hullámot, és a kis kéknyakkendős pajtások nem tudják megtartani az „előválasztásnak” nevezett tánciskolai foxtrottot (kettőt balra, egyet jobbra). Hanem hogy ennyire képtelenek annak a – valószínűleg csak az emberre jellemző – képességnek az alkalmazására, amit gondolkodásnak neveznek. Valamelyik kisdobos felsikoltott örömében, hogy ő milyen jót talált ki, felugrott a homokozóban, kiszórta a kisvödréből az összegyűjtött kavicsokat és kutyatej virágokat, és azt kiáltotta: előválasztás. Hú, megtetszett ám ez a többieknek, hogy végre legalább egymás között játszhatnak megint demokráciásdit, mert a csősz a játszótér túloldalán van, és lehet, hogy nem vette észre, mire készülnek. Pedig dehogynem. Csak a csősz született smasszer, rendes náci alkat, amilyennek minden csősznek lennie kell, és pontosan tudja, amíg a pajtások a homokozón belül visítoznak, addig nem kell beavatkozni. Vagyunk néhányan, akik látjuk, mennyire igaza van. Ezek a gyerekek valóban képtelenek belegondolni, mit tesznek, egyelőre tépik ki egymás kezéből a kislapátot, és az esedékes győztes körülnéz, hogy ő milyen demokratikusan cselekedett, mert a demokrácia kimondja, hogy győzzön az erősebb. És akkor majd az fogja szórni a homokot a kisebbek szemébe.

Na jó. A dologban az az igazán baromi, hogy még a saját hülye játékukhoz illeszkedő alapszabályok meghatározására is képtelenek. Amik közül az első, hogy nem választunk rajtanácselnököt úgy, hogy azok mindenféle, érthetetlen nevű szervezeteket képviselnek. Nix ilyen párt meg olyan párt. Hagyjuk most már a kisdobos-metaforát – Mari néni nem tudja, mi az a DK és mi az a Momentum, nem is érdekli, mindössze gyanúsnak találja, hogy ezek mind mások és másnak is akarnak látszani, miközben őt az érdekelné, ki fogja börtönbe csukni azokat, akik elviselhetetlenné szikkasztották az ő életét. Jön ez, aztán jön az, egyik azt mondja, szavazzon a Jobbikra, másik meg azt mondja, elempé, a rosseb fog ezekkel vacakolni, menjenek innét.

Nem tudom, újat mondok-e, Mari néni kellene a megválasztásukhoz, ha valóban működtetni lehetne a demokrácia módszereit, és Mari néni csak azt érti, hogy ahonnan ezek jönnek, azt úgy hívják, (mondjuk) Emberpárt. Mind ugyanazt akarja, de Mari néninek az tetszik igazán, aki megkérdezte szerdán, mit tart ő fontosnak. Úgyhogy legyen az.

Dehát mint mondtam, ez akkor sem működne, ha legalább idáig eljutott volna ez a szerencsétlen, teszetosza társaság.

Elmondom századszor is: ne tessék választásokról meg a demokrácia dicsőséges győzelméről álmodozni, mert a mi tálibjaink eszközkészletéből az hiányzik. A mi Abdul Baradarunk 1998-ban vette át a tényleges hatalmat, és azóta gyakorolja. Volt egy látszólagos, nyolcéves cezúra, mert a nép nem akarta a tálibokat, így azok a nyolc év alatt csak a barlangokból irányítottak, de a hatalom egy pillanatig sem került ki a kezükből. És a nép beletörődött. Egyre többen gondolták úgy, mindegy hová húzzák azt a két, egymást keresztező vonalat, úgysem változik semmi. Előfordult, hogy a magyar „választók” 15-20 százaléka is a tálibok neve mellé tette a jelet, nekik meg ez bőven elég volt, hogy győztesnek hirdessék magukat. Azóta gyilkolnak, pusztítják az országot, de nincs mit tenni, az Európai Unió már sokkal régebben ismeri az alaptételt, mint az amerikaiak: nekik nincs dolguk, ha a tálibok elleni háborút maguk a magyarok nem vállalják.

Afganisztán és Magyarország között egyetlen lényegi különbség van, az pedig mindösszesen a topográfiai helyzet: az ottani ázsiai nép valóban Ázsiában él, hegyekkel körülvéve, elzárva még az ázsiai külvilágtól is, az itteni ázsiai nép meg Európa szélén él, könnyű idelátni, a mi tálibjaink attól tartanak, ha túl messzire mennek, érvényesíteni fogják ellenük az európai szabályokat. Nem fogják persze, baromira nem érdekli őket az egész, de amíg a mi tálib miniszterelnökünk legalább ennyire be van szarva a várható retorziótól, addig egyvalamit meg lehet tenni, amit Afganisztánban nem. Be lehet perelni ezt a vallási fanatikus, köztörvényes bűnöző bandát.

Nem politikai perekről beszélek, ki tudja, hányadszor. A bétéká alapján indítandó perekről. Meglévő, jelenleg is hatályos törvények alkalmazásával.

Ez a mi Baradarunk egy szimpla köztörvényes bűnöző, egy kisstílű, ócska gazember, akit a környezete győzött meg arról, hogy ebben az országban nemcsak az ezüst eszcájgot lehet ellopni, amire ő predesztinálva volt, hanem bármit. Milliárdokat. És lehet majmolni a hajdani, gyalázatos jobboldalt, a hozzájuk hasonló ócska gazembereket, lehet uradalmat építeni Hatvanpusztán, szánhúzó rénszarvast lőni, regulázni, leventemozgalmat gründolni, betiltani, zsidózni, bármit. Kiélni egy torz lélek minden gyűlöletét és bosszúvágyát, letarolni egy egész országot, megnyomorítani egy egész népet, senki nem fog szólni. Ehhez vannak szokva.

A mi tálibjainknak teljesen igazuk van, itt ezt kell csinálni.

A mi „ellenzékünk” „választásokra” készül. Holott régen perek százait kellett volna indítani, már régen nem volna kérdés, mi lesz ezekkel a Kárpát-medencei tálibokkal.

Még most sem tudják. Pedig most már különben is késő.