Propagandistákról

„Hosszú, háborús időszak volt ez, aminek legvéresebb részét a jobboldali lövészárokban hasaltam végig. Örülök, hogy vége. Remélem, hogy vége. Azt akarom, hogy vége legyen. Mert az nem mehet tovább (ez a komoly rész), hogy mállékony, hamis identitásokba zárkózzunk egymás elől. Ami engem illet, nem vagyok többé jobboldali”

„Balavány György az utóbbi években sokat írt és beszélt arról, miért hagyta ott a Magyar Nemzetet, hírlapíró-publicista múltjának mely részével vállal folytonosságot, és mellyel nem.”

Az első bekezdés nevezett propagandista saját mondatait tartalmazza, a második egy olyan cikkből való, amely írás a Magyar Narancsban nevezett propagandistát védi, a Magyar Narancsban megjelent cikkben foglaltaktól.

Tessék szíves lenni megmondani nekem, milyen hitele van egy „újságírónak”, aki múltjának bizonyos részeivel nem vállal folytonosságot? Akinek a védelmében azt is le lehet írni, hogy „keresztény emberként, olyanként, aki hiszi, hogy a Jóisten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem is igen tehetne mást. Valóban az ő kiátkozása volna a legfontosabb és legsürgetőbb morális teendő?” Tessék szíves lenni megmondani nekem, ki a fenét érdekel, hogy egy újságíró „keresztény ember”. Azaz persze kell, hogy érdekeljen, attól a pillanattól fogva, hogy maga jelenti be valamely ideológiai irányba való elfogultságát.

Nevezett propagandista március 25-én e portálon nekimegy Fekete-Győr Andrásnak a jogállamiság és a demokrácia nevében. Amiért a Momentum pártelnöke elszámoltatást helyez kilátásba. A jogállamiság alapján, a jog eszközeink használatával. Először a magyar történelemben felmutatva, hogy a köztörvényes bűntettet nem lehet a politika leplével borítva természetesnek tekinteni, hogy minden tettnek vannak következményei, a bűntett következményét pedig büntetésnek nevezik. Mégegyszer: először a magyar történelemben valaki nem akar maszatolni, árkokat betemetni, előre meghirdetni, hogy majdan az általa elkövetett bűnök is hasonló elbánásban fognak részesülni. Fekete-Győr netán prejudikál? Amíg nincs bírósági ítélet, addig nincs bűncselekmény? „A bíróságnak arról a tényállásról kell majd döntenie, amely miatt vádat emeltek.” Tetszik ismerni ezt a mondatot? És ezt: „panaszos nyilatkozat, valamely személy ellen, ki bizonyos rossz tettet valóban, avagy állítólag elkövetett”. Ez a vád fogalmának meghatározása. Fekete-Győr egyelőre ennek a panaszos nyilatkozatnak a megtételét helyezte kilátásba. Az alapos gyanújának adott hangot, ami minden esetben megelőzi a vádemelést. Vád nélkül nincs ugyanis bírósági eljárás, értelemszerűen ítélet sincs. A demokrácia felsírásával követelt béketeremtés iránti nyavalygás az egyik legszánalmasabb zsolozsmája az elmúlt harminc évnek. Az előimádkozó faliújság zsurnaliszták kivétel nélkül mindig a köztörvényes bűnözés piszkát kenik szét a saját arcukon, és kényszerítenek mindenki mást ennek a szünet nélküli szemlélésére. Arra a kérdésre pedig, „kicsoda Fekete-Győr András” az a válasz, hogy legalább olyan jogokkal és kötelességekkel bíró magyar állampolgár, mint a kérdést feltevő keresztény konzervatív. Egy bejegyzett párt vélhetően legitim elnökeként meg ráadásul olyan „jogi személyiség”, aki például feljelentést tehet, miáltal „törvényes vád” emelhető.

A másnapi írás azokat akarja máris fölmenteni, akik a fenti bűnöket propagálják, akik a politikusok által elkövetett köztörvényes bűnöket hirdetik világmegváltó eszmék gyanánt, akik a civilizált országok átlagánál is tanulatlanabb magyarországi lakosokat tartják az ezeréves sötétségben. Hogy ugyanis milyen dolog volna azok elítélése, akik minimum bűnsegédi bűnrészesként tartanak fenn egy népnyomorító rendszert (ez itt ugyancsak nem ítélet, csak alapos gyanúra támaszkodó vád, aminek alapján törvényes vád emelhető).

„A Momentum elnöke eltiltaná a foglalkozásuktól a propagandistákat. De hogyan akarja ezt megvalósítani Fekete-Győr András, és mit szólnak az ötlethez a médiaszakmai szervezetek képviselői?” Nem a Momentum elnöke tiltaná el foglalkozásuktól a propagandistákat, hanem bírósági ítélet, amit a Momentum elnöke kilátásba helyez mint kívánatos eljárást. Az alapvető félreértés ott van, amit Fekete-Győr sem oszlat el, hogy ezek a propagandisták „szándékosan rossz hírét keltik másoknak, szándékosan hamis és valótlan tényt állítanak, őket egy időre eltiltanám a foglalkozásuktól. Eltiltanám a hivatásuk gyakorlásától.” Ez egy szinte lényegtelen, töredék része annak a kárnak, amit ezek az emberek okoznak, ők ugyanis elsősorban annak a rendszernek a propagátorai, mely rendszernek a politikusai követik el azokat a bűnöket, amelyekre a pártelnök (és még sokmillió ember) alapos gyanúra támaszkodó vádjai irányulnak. Ezeket a propagandistákat nem „egy időre” kell eltiltani és nem „hivatásuk” gyakorlásától, mert ez nem hivatás, hanem ugyancsak rendkívül veszélyes (a társadalomra felmérhetetlenül veszélyes) köztörvényes bűn. Sok szép foglalkozás van ezen a világon, nem muszáj a tömegtájékoztatásban dolgozni. Úgy értem, soha többé. Az ugyanis nagyon beteg dolog, amikor nekem például olyan, 1990. után „újságírói legendává” avatott alakokkal kellett együtt dolgoznom a Rádióban, akik a szocializmusban csattogó nyelvvel rendszeresen feljelentettek, minthogy én kétségkívül rendszeresen jeleztem a fennálló renddel való egyet nem értésemet. Aki egy hosszú, háborús időszak legvéresebb részét a jobboldali lövészárokban hasalta végig, annak nincs semmi keresnivalója semmiféle tájékoztató eszköznél, ha a közösség szolgálatát tartja élete alapelvének, megtalálhatja a hivatását például a szemétszállításban, ott válhat igazán hasznos tagjává az emberi közösségnek.

Kérem szépen, ne tessék a politikusokra tolni a propagandisták bűnét. Én például nehezen tudnám megítélni, melyiküké a súlyosabb.

Volt egy jogtörténeti szempontból alapvetőnek számító per, a nürnbergi. A főbűnösöket elítélő anyagban olvasható két, igen tanulságos szöveg. Az egyiknek a vádlottját Alfred Rosenbergnek hívták, a másikét Julius Streichernek.

Ezek a mi propagandistáink viszonylag messze vannak nevezettek kártevésétől, nem is ajánlanám az akasztást mint büntetést, de a nürnbergi per jelzi, hogy az akkori jogászok tökéletesen tisztában voltak ennek a foglalkozási ágnak a veszélyességével. Én üdvözlendőnek tartom, hogy valaki végre rájött, ebben a tárgyban is ráfér a magyar történelemre egy precedens per sorozat.

Végül a két napon át ostorozott pártelnökről. Nem tudom, milyen volna elsőszámú elöljárónak. Vannak nehezen elhessegethető gyanúim, de ezek tényleg csak előítéletek, táptalajuk az a zsigeri ellenszenv, amit a politikus mint munkakör iránt érzek. Egyelőre viszont van ennek a pártelnöknek egy igen erősnek látszó legitimációs háttere: az a három rendkívül értelmes lány, akik nála is láthatóbban és világosabban vannak jelen a nyilvánosságban. Meg még valami: az okos, politikai bűnökkel még nem terhelt fiatalság. Félre ne értsenek, az öregséget nem tartom bűnnek, egy vén hülye fiatalnak is hülye volt, csak akkor még nem nevezték vénnek. Az ő fiatalságuk talán még nem szennyezett. Nyilván vannak a politikusok között olyan felnőttek is, akik nem bűnösek. De róluk ezt már folyton mondani kell, és az olyan fárasztó.