Ezerféle szempont és elmélet van. És senki sem elég okos ahhoz, hogy az övére azt lehessen mondani, ez a jó. Rengeteget tévedünk. Nem adatokban persze, hanem elméletekben. A leggyengébb pontja ennek a kiábrándító folyamatnak az, hogy még csak nem is lehet tudni, mikor tévedünk és mikor van igazunk. Itt van most például ez a Tamás Gáspár Miklós interjú (TGM: Magyarország a legreakciósabb ország a Földön - Index). Én azt mondom, dermesztően igaza van. Majdnem mindenben. Amiben meg nincs igaza, abban szerintem nincs igaza, és ez kevés. Ő is egyedül van az elméleteivel, én is egyedül vagyok. Ő sem hiszi, hogy tévedhetetlen, én sem. A közelmúltban volt olvasható az Amerikai Népszavában Bartus László írása, ami nem kis szerepet játszott a kétségbeesett kísérletemben, hogy felrázzam az általam bölcsnek tartott embereket (jelentem, pillanatnyilag majdnem teljes a kudarcom), az teljesen másról szólt, mint most TGM, de nem az ellenkezőjéről, mert akkor túl egyszerű volna a képlet.
Ez itt, ebben az országban úgy borzalmas, ahogyan van. Térdig járunk a diagnózisokban. Derékig a közelmúlt elemzésében. Ezek közül TGM-é a legijesztőbb, mert abban is majdnem igaza van - de csak majdnem. Ennek a megítélésében legalább nem vagyok bizonytalan, azt bizonyosan tudom, hogy igazam van, és hogy akkor is igazam volt - mi jár annak, akinek igaza van? A szája. Mit kezdünk azzal, ha elfogadjuk azt, amit akkor is mondtam és azóta is mondok? Hogy a főbűnös Magyarország akkori miniszterelnöke, és vele azonos mennyiségű felelősséggel tartozik az SZDSZ nevű párt (közös bűnük az anakronisztikus nevetségességükkel is rengeteg kárt okozott kisgazda bagázs, ami nélkülük nyomtalanul eltűnt volna). Semmit nem kezdünk ezzel a tétellel, mert az baromi kevés, hogy ezt már TGM is tudja, mert hiába tudja, ha ennek a tudásnak az eredménye az, miszerint nincs mit tenni. Szerintem nem azért, amiért szerinte, de ettől még az ő elmélete globálisan igaznak látszik, az enyém meg lokálisan használhatatlan. TGM azt mondja: "A rendszert csak a nép változtathatja meg." Én is valami ilyesmit mondanék. Csak azt nem tisztáztuk (nem is fogjuk), mit értünk ezen a közös főnévvel kifejezett fogalmon. A népen. Én leginkább semmit. Ez a teljesen használhatatlan szavak egyike, minthogy az egyetlen jelentésével nem tudunk mit kezdeni, egy összefoglaló kifejezés, aminek nincs semmi értelme, mert nincs mögötte semmi. Megfoghatatlan. Minél fogva TGM mondatának sincs semmi értelme, hiába van igaza, mert a nép nem fog megváltoztatni semmit. A nép egy nemlétező szemiotikai jel, ami magyarul három betű és ami más nyelveken több betű, de más nyelveken sem jelent semmit, mert a nép az emberek sokasága, az ember viszont értelmezhetetlen mint sokaság. A sokaság ugyanis nem tesz semmit. A sokaság mindössze van. Ha azt kiáltja, feszítsd meg, azt már egy ember kiáltja meg egy másik, aki ugyanazt kiáltja és megint egy másik a sokaság utolsó tagjáig. De megfeszíteni nem a nép fogja. A népre való hivatkozás a hivatkozó felelősségének a kockázat nélküli áthárítása valamire (még csak nem is valakire), ami még a felelősség továbbadására is képtelen.
A nép nem fog megváltoztatni semmit. Nem azért, mert ez a mi népünk teszetosza meg ostoba és gyűlölködő, hanem mert nem az. Mert semmilyen. Ezt volna jó tudomásul vennie annak, aki itt valamit tenni akar. A népből, a sokaságból, a tömegből, a lakosságból, a statisztikai adatból le kell választani tízet, tizenötöt - nem tudom, hányat, nem tudom, melyik az a létszám, ami fölött az ember megszűnik embernek lenni és átalakul néppé, de azzal a leválasztandó néhánnyal kell elkezdeni beszélni. Nem a televízió képernyőjéről szólni hozzá, nem is az interneten, mert az onnan küldött üzenet nem neki szól, hanem a népnek, azt a televízió vagy számítógép előtt ülő nem veszi magára - az ugyanis nem személyes. Tetszik tudni még értelmezni ezt a szót?
Csak azt akarom mondani, hogy nem fog menni másképp. Ez így baromi munkaigényes, de nem megspórolható. Mikor azt dödögtem a múltkor, hogy a vének (bölcsek) tanácsa nem engedni fogja a civil szerveződéseket, hanem ösztönözni a létrejöttüket, akkor ilyesmire gondoltam. A bölcsek ugyanis tudják, hogy a nép emlegetése a hárítás eleje és vége. Akarom mondani, tudhatnák, ha hajlandók volnának belegondolni, de egyelőre nem hajlandók. Egyelőre azzal hajtanak el engem, hogy a nép nem őket akarja. Hogy majd a fiatalok. Persze. A világtörténelem legtöbb áldozatot követelő tragédiái mindig úgy kezdődtek, hogy a sok hülye öreg a fiatalokat küldte maga helyett. Akik aztán hagyták vezetni magukat az öregek közül a leghülyébbekkel. Aki öregeknek soha nem volt annyi eszük, hogy a fiatalokat visszafogják, ahelyett, hogy feltüzelnék. Cromwell, Mirabeau, LaFayette, Kossuth, Nagy Imre - jószándékú vagy gazember öreg hülyék, nem sorolom, csak a jelentősek, a "jónevűek" többszázan vannak.
Karinthy Így írtok ti-jében van egy Bródy Sándor paródia (Linolea vagy agyonütni, az is jó), amiben az egyik szereplő a Borsszem Jankó annak idején jól ismert figurája, az Ágai Székely Ferenc teremtette Seiffensteiner Salamon, a pesti zsidót megtestesítő alak. Seiffensteiner Salamon egy rovarirtóval példálódzik, midőn a tanulság levonására szólítják fel, mely rovarirtót be kell tömni a svábbogár szájába, másképp hatástalan. Hiszen akkor agyon is lehet ütni, mondja a maga sajátos akcentusával Sauerkraut.
Ha netán nem olvasták, sürgősen pótolják. Miután kiheverték a rekeszizom görcsének fájdalmait, majd gondoljanak bele: nem rossz módszer ez, csak nagy mennyiségű cselekvést követel.
Karinthy Seiffensteiner Salamon mondatával fejezi be a drámakarikatúrát:
"Oz ember, ho nem todja, mit sinálja o drámoi jellemekkel, omik o fejire nűttek, megfagja üket, és a szájukbo beletümküd az erkülcsi tonolságt, hodha von. De adjonötni... oz is jú."
Agyonütni? Az a másik megoldás.