Mióta hazajöttem Németországból, mind többször jut eszembe Kertész Ákos. Ha valaki nem tudná, ő az a magyar író (jó író), akit elüldöztek a honfitársai (Kanadáig meg sem állt), mert azt írta, hogy a magyar nép genetikusan alattvaló.
Nem volt a barátom, csak majdnem. A Rádiószínháznál más dramaturggal dolgozott már akkor, amikor én odakerültem, a hangjátékaitól függetlenül találtunk közös eszméket. Kijártak a feleségével (lehet, nem is volt a felesége) a kertünkbe napozni, szerette a fiaimat. Ez nálam jelentős szempont volt, Esterházy Péter is a kisfiaim szeretete által került közel a családomhoz, meg ha már írókról van szó, Lázár Ervin első dedikációja volt sok év ismeretség után a szoros kapocs, mert azt a könyvet a kisfiúk kapták. Ha bizonytalan lettem volna ezekhez az emberekhez való kapcsolódásomat illetően, a különben tartózkodó fiaim kitüntető vonzalma akkor is meggyőzött volna.
Kertész Ákos nem az a ványadt, beszari alak, amilyennek egy írót sztereotipizálni szokás, és nem is egy beszari zsidó. 12 év karosszéria lakatosság rajta hagyja a nyomait az ember mentalitásán. Mégis elment. Engem nem kérdezett, valószínűleg tudta, hogy nem érdemes. Csak elment innen. Mert leírta, hogy ez egy alattvaló nép.
Ha nem bánják, én ezt a mondatát most axiómaként kezelem, bár éppen meg tudnám indokolni, alá tudnám támasztani bizonyítékok sorával az állítás igazságát, de most másféle kérdéseket szeretnék föltenni, amik ehhez az alaptézishez kapcsolódnak.
Az első és legfontosabb: mit lehet tenni, hogy ne így legyen. Mert valamit nyilván lehet. Hiszen ott van a német nép. Az emberiség újkori történetének három meghatározó kultúrnemzete közül az egyik. A 20. században mégis meg lehetett tenni velük azt, ami a világ históriájának talán legnagyobb gyalázata - méreteiben legalábbis. Akkor a magyarokkal miért ne lehetne elkövetni hasonlót? És ha a németek néhány év alatt eljutottak odáig, hogy na most próbálja meg mégegyszer valaki, akkor a magyarok miért ne juthatnának el valami hasonlóig?
Fájdalom, a kérdésben benne van a válasz. A német nép kultúrájából nem az következik magától értetődően, hogy ostoba masszává formálható, hanem az, hogy ha már megtörténhetett az ismert körülmények hatására, ezt a borzalmat felismeri, és éppen a kultúrájából fakadóan működő öntisztulási képességének működésbe helyezésével folytatja azt, amit évszázadokkal korábban elkezdett (azt most hagyjuk, hogy ez az öntisztulás csak a förtelmes két évtized betokosítására, és a beteg rész izolálására alkalmas, nem az eltávolítására, de ezt már csak a történelem és a történelmi lelkiismeret érzi, a nép egészségesen képes felejteni azt, amihez voltaképpen nincs is köze).
A magyar népnek nincs hová visszamenni, és onnan elölről kezdeni, és védekező mechanizmusa sincs, mert az immunrendszere nem bírt kialakulni. Ez a mi kilencedik éve tartó kis gyalázatunk - sokszor elmondtam már - szinte természetes. A magyar népnek ez a lételeme, ebben érzi jól magát. Ezen a népen nem lehet számon kérni a demokrácia elherdálását, mert nem tudja, mi az, és nem is szeretné megtudni. Volt egy pillanat 1990-ben, amikor meg lehetett volna próbálni - bár az emberkísérletet tiltja a tudomány -, de akkor jött egy dölyfös és korlátolt politikus, aki hozta magával a hozzá hasonlókat, és egy pillanat alatt eltüntette az emberi élet lehetőségét. Mondhatnám, természetes. Mondhatnám, az illető politikus nem tett mást, csak kielégítette a magyar nép vágyát: legyen valaki, aki megmondja, mi legyen és az hogyan legyen. Dehát akkor nem ezt kellett volna. Abból a büdös meleg alomból kelt ki ez a mostani fióknáci, ez a gyáva és rémületesen ostoba kis alak. Mondhatnám, ez is természetes.
Mert a magyar népnek nemcsak az immunrendszere nem fejlődött ki. Az a nemzedék sem, amelyik felejthetne. Az alattvalóság folyamatos, és az ismert eszközökkel megváltoztathatatlan. Sokszor emlegetem az oktatást mint egyetlen lehetséges módszert egy nép szellemi egészségének megteremtésére, ezt mostantól nem említem többé. Kénytelen vagyok beismerni, tévedtem. Ezt a népet semmilyen oktatási rendszerrel nem lehet megváltoztatni. Nem engedné ugyanis bevezetni, mint ahogyan nem tűr semmit, ami számára új és ismeretlen.
Egyetlen megoldási lehetőséget tartok elképzelhetőnek - egy jó királyt. Egy keménykezű despotát, aki jót akar. És aki legalább 30-40 évig uralkodik a magyar nép felett. Aki vasszigorral rendeli el az önrendelkezés bevezetését, és keményen bünteti azokat az önkormányzatokat, amelyek nem képesek ellátni az oktatással, napi jóérzést adó intézkedésekkel járó feladatokat, aki ilyenkor előírja, mit kell tenni a faluban élők érdekében. Aki rákényszeríti a népre a megélhetéshez szükséges eszközöket, és pontosan meghatározott szankciókkal sújtja azokat, akik állami intézkedéseket várnak.
Hol van ez a király? Hááát, igen, valószínűleg sehol.
Tetszik tudni, mi a baj? Hogy ezen nincs semmi nevetnivaló, ez a véresen komoly valóság. Vagy így vagy sehogy. Ez a nép bizonyos okoknál fogva megmaradt az elmúlt 7-8000 évben, akárhogyan is, de jelen van a világon, lehet tudni róla, visszakövethető az olyan amilyen története, ha valaki veszi a fáradságot, hogy foglalkozzék ilyesmivel.
De az sehol sincs megírva, hogy ennek a népnek fenn kell maradnia. A magyarság ebben a pillanatban menthetetlennek látszik. El fog tűnni, fel fog szívódni, mint annyi más nép a világtörténelem során. Percei vannak hátra, azaz valós időben egy-két év. Nincs több. Ez a szellemi színvonal ugyanis a 21. század különben rendkívül alacsony nívóján is tarthatatlan.
A magyar nép életképtelen. A pusztulás megindult, én csak végtelenül optimista vagyok a jelzett egy-két évvel. De az bizonyos, ha addig semmi nem történik, a folyamat visszafordíthatatlanná válik.
Azért még valamit hadd tegyek ide a végére. Jó király nincs, de okos ember sok van ebben az országban. Ezt is sokszor mondtam már, belőlük kiépíthető egy grémium, egy vének tanácsa, bánom is én, nevezhetik akár szovjetnek is, az már sok évtizedig bevált, a magyarok imádták, csak demokráciát ne, az isten szerelmére kérem, iktassák már ki a szókészletükből ezt az ostobaságot. Parancsuralmat! Aztán 30-40 év múlva majd meglátnánk. Már aki.
Ha nem bánják, én ezt a mondatát most axiómaként kezelem, bár éppen meg tudnám indokolni, alá tudnám támasztani bizonyítékok sorával az állítás igazságát, de most másféle kérdéseket szeretnék föltenni, amik ehhez az alaptézishez kapcsolódnak.
Az első és legfontosabb: mit lehet tenni, hogy ne így legyen. Mert valamit nyilván lehet. Hiszen ott van a német nép. Az emberiség újkori történetének három meghatározó kultúrnemzete közül az egyik. A 20. században mégis meg lehetett tenni velük azt, ami a világ históriájának talán legnagyobb gyalázata - méreteiben legalábbis. Akkor a magyarokkal miért ne lehetne elkövetni hasonlót? És ha a németek néhány év alatt eljutottak odáig, hogy na most próbálja meg mégegyszer valaki, akkor a magyarok miért ne juthatnának el valami hasonlóig?
Fájdalom, a kérdésben benne van a válasz. A német nép kultúrájából nem az következik magától értetődően, hogy ostoba masszává formálható, hanem az, hogy ha már megtörténhetett az ismert körülmények hatására, ezt a borzalmat felismeri, és éppen a kultúrájából fakadóan működő öntisztulási képességének működésbe helyezésével folytatja azt, amit évszázadokkal korábban elkezdett (azt most hagyjuk, hogy ez az öntisztulás csak a förtelmes két évtized betokosítására, és a beteg rész izolálására alkalmas, nem az eltávolítására, de ezt már csak a történelem és a történelmi lelkiismeret érzi, a nép egészségesen képes felejteni azt, amihez voltaképpen nincs is köze).
A magyar népnek nincs hová visszamenni, és onnan elölről kezdeni, és védekező mechanizmusa sincs, mert az immunrendszere nem bírt kialakulni. Ez a mi kilencedik éve tartó kis gyalázatunk - sokszor elmondtam már - szinte természetes. A magyar népnek ez a lételeme, ebben érzi jól magát. Ezen a népen nem lehet számon kérni a demokrácia elherdálását, mert nem tudja, mi az, és nem is szeretné megtudni. Volt egy pillanat 1990-ben, amikor meg lehetett volna próbálni - bár az emberkísérletet tiltja a tudomány -, de akkor jött egy dölyfös és korlátolt politikus, aki hozta magával a hozzá hasonlókat, és egy pillanat alatt eltüntette az emberi élet lehetőségét. Mondhatnám, természetes. Mondhatnám, az illető politikus nem tett mást, csak kielégítette a magyar nép vágyát: legyen valaki, aki megmondja, mi legyen és az hogyan legyen. Dehát akkor nem ezt kellett volna. Abból a büdös meleg alomból kelt ki ez a mostani fióknáci, ez a gyáva és rémületesen ostoba kis alak. Mondhatnám, ez is természetes.
Mert a magyar népnek nemcsak az immunrendszere nem fejlődött ki. Az a nemzedék sem, amelyik felejthetne. Az alattvalóság folyamatos, és az ismert eszközökkel megváltoztathatatlan. Sokszor emlegetem az oktatást mint egyetlen lehetséges módszert egy nép szellemi egészségének megteremtésére, ezt mostantól nem említem többé. Kénytelen vagyok beismerni, tévedtem. Ezt a népet semmilyen oktatási rendszerrel nem lehet megváltoztatni. Nem engedné ugyanis bevezetni, mint ahogyan nem tűr semmit, ami számára új és ismeretlen.
Egyetlen megoldási lehetőséget tartok elképzelhetőnek - egy jó királyt. Egy keménykezű despotát, aki jót akar. És aki legalább 30-40 évig uralkodik a magyar nép felett. Aki vasszigorral rendeli el az önrendelkezés bevezetését, és keményen bünteti azokat az önkormányzatokat, amelyek nem képesek ellátni az oktatással, napi jóérzést adó intézkedésekkel járó feladatokat, aki ilyenkor előírja, mit kell tenni a faluban élők érdekében. Aki rákényszeríti a népre a megélhetéshez szükséges eszközöket, és pontosan meghatározott szankciókkal sújtja azokat, akik állami intézkedéseket várnak.
Hol van ez a király? Hááát, igen, valószínűleg sehol.
Tetszik tudni, mi a baj? Hogy ezen nincs semmi nevetnivaló, ez a véresen komoly valóság. Vagy így vagy sehogy. Ez a nép bizonyos okoknál fogva megmaradt az elmúlt 7-8000 évben, akárhogyan is, de jelen van a világon, lehet tudni róla, visszakövethető az olyan amilyen története, ha valaki veszi a fáradságot, hogy foglalkozzék ilyesmivel.
De az sehol sincs megírva, hogy ennek a népnek fenn kell maradnia. A magyarság ebben a pillanatban menthetetlennek látszik. El fog tűnni, fel fog szívódni, mint annyi más nép a világtörténelem során. Percei vannak hátra, azaz valós időben egy-két év. Nincs több. Ez a szellemi színvonal ugyanis a 21. század különben rendkívül alacsony nívóján is tarthatatlan.
A magyar nép életképtelen. A pusztulás megindult, én csak végtelenül optimista vagyok a jelzett egy-két évvel. De az bizonyos, ha addig semmi nem történik, a folyamat visszafordíthatatlanná válik.
Azért még valamit hadd tegyek ide a végére. Jó király nincs, de okos ember sok van ebben az országban. Ezt is sokszor mondtam már, belőlük kiépíthető egy grémium, egy vének tanácsa, bánom is én, nevezhetik akár szovjetnek is, az már sok évtizedig bevált, a magyarok imádták, csak demokráciát ne, az isten szerelmére kérem, iktassák már ki a szókészletükből ezt az ostobaságot. Parancsuralmat! Aztán 30-40 év múlva majd meglátnánk. Már aki.