Na mégegyszer. Tegnap átküldött nekem valaki egy hangfelvételt, április 12-i adásról készült. Azért nem írom, hogy rádióadás, mert talán régimódi vagyok (vagy túlságosan a jövőben élő idealista), de nekem a rádiózásról más fogalmaim vannak. Egy betelefonáló informatikus elmondta azt, amit négy nappal korábban megírtam itt, ebbe a blogba bele, hogy ugyanis miképpen intézte el az állampárt a választásokat egy nem is túlságosan bonyolult számítógépes csalássorozattal. Azt is mondta az informatikus, hogy 960 000 szavazattal több jelent meg az állampártnál, mint amennyi a valóságban volt, amire a telefonba beszélő rádiós azt válaszolta, hogy az csak 2 (kettő) százalék, az nem befolyásolhatta az eredményt. Kétszer is visszatekertem, jól értem-e a kimondott számokat - jól értettem. A rádiós nevét azért nem írom le, és a rádióst azért nem teszem idézőjelbe, mert valamikor a kollégám volt a Magyar Rádióban, és őt igen jónak tartottam, ma is kedvelem, olykor beszélünk is, éppen ezért baromira nem értem, miért mondta azt a 960 000-ről, hogy az csak 2 (kettő) százalék, és a betelefonáló miért nem szólt, hogy az nem annyira 2 (kettő) százalék, mint inkább 12 (tizenkettő), amivel nem a kétharmad lett volna elveszítve, hanem az egész választás, aminek a következményéről már írtam elég sokat. Azt mondta még az informatikus (miután nem javította ki a rádióst), hogy most folyik a "visszaszinkronizálás", azaz a meghamisított eredmények összehangolása az újragyártott dokumentumok által (photoshoppal elég sokmindent meg lehet csinálni).
Namármost. Nem értem az én hajdani kollégámat, miért nyomta le minden kérdésével a betelefonálót, miért próbálta bagatellizálni az informatikus bődületes - és abszolút reális - információit. Valamint azt sem értem, hogy miután értesült arról, hogy abban a pillanatban is többezer ember dolgozik ezen a bizonyos "visszaszinkronizáláson", miért nem rohant szét a szélrózsa minden irányába, hogy fellármázza azokat az embereket, akikről ő pontosan olyan jól tudja, mint én, hogy fellármázandók, mert képesek tenni valamit azon teendők közül, amiket ilyenkor tenni kell.
Ezenkívül nem értem, miért kell az egyik tévéadó ugyancsak betelefonálós műsorában az ifjú telefonos "riporternek" azt mondogatni, hogy az a csalás elég kevéssé valószínűsíthető, amiről az ország beszél, hagyjuk már ezt.
Ha ez így megy tovább, néhány nap múlva az egészből szemkilövetés lesz. Az úgynevezett "ellenzéki" médiumok nyálas, szétkenő segédletével. Néhány hét múlva meg már az is úgy fogja tudni, hogy ez volt minden idők legtisztább választása, akinek konkrét adatai voltak az állampárt aljasságáról.
Gusztusos kis hely ez a Magyarország.
P. S.: Úgy tisztességes, hogy szóljak: amit nem emlékszem, mennyi idővel ezelőtt mondtam összefogó jogászokról, akik majd a megfelelő és nyilvánvalóan járható jogi úton elkezdik lebontani ennek a csúti brigantinak a köztörvényes bűnözői rendszerét, leálltak. Ne kérdezzék, nem tudom, miért. A bűnök csak szaporodtak, a bizonyíthatóságuk még egyszerűbbé vált, az én jogtudor ismerőseim meg visszamentek az irodáikba. Róluk senki nem tudja, kicsodák, én égek egyedül.
Egyikük azt mondta, mostantól veszélyesebb, amit teszek. Mármint én. Én meg azt mondtam, tudom. Azt nem mondtam, hogy megszoktam, mert ezt nem lehet megszokni, ebbe csak nem belegondolni lehet. Ha mindig azzal foglalkoztam volna, mi lesz a következménye annak, amit teszek, én sem tettem volna semmit. Ha reggel fél nyolckor, amikor elindultam az iskolába, azon gondolkoztam volna, melyik banda jön rám délután és melyik csontomat törik el, soha nem jártam volna iskolába.
Dehát be kell látnom, nem mindenki a nyolcadik kerületben nőtt fel, nem mindenki járt naponta többször a Kálvária térről a Horváth Mihály térre és vissza.
P. S.: Úgy tisztességes, hogy szóljak: amit nem emlékszem, mennyi idővel ezelőtt mondtam összefogó jogászokról, akik majd a megfelelő és nyilvánvalóan járható jogi úton elkezdik lebontani ennek a csúti brigantinak a köztörvényes bűnözői rendszerét, leálltak. Ne kérdezzék, nem tudom, miért. A bűnök csak szaporodtak, a bizonyíthatóságuk még egyszerűbbé vált, az én jogtudor ismerőseim meg visszamentek az irodáikba. Róluk senki nem tudja, kicsodák, én égek egyedül.
Egyikük azt mondta, mostantól veszélyesebb, amit teszek. Mármint én. Én meg azt mondtam, tudom. Azt nem mondtam, hogy megszoktam, mert ezt nem lehet megszokni, ebbe csak nem belegondolni lehet. Ha mindig azzal foglalkoztam volna, mi lesz a következménye annak, amit teszek, én sem tettem volna semmit. Ha reggel fél nyolckor, amikor elindultam az iskolába, azon gondolkoztam volna, melyik banda jön rám délután és melyik csontomat törik el, soha nem jártam volna iskolába.
Dehát be kell látnom, nem mindenki a nyolcadik kerületben nőtt fel, nem mindenki járt naponta többször a Kálvária térről a Horváth Mihály térre és vissza.